Majdnem három órával a riasztás után ért be a kórházba a mentő egy idős férfival, aki – állítása szerint – két órán keresztül várta a segítséget, miközben vérrel borított arccal ült a hideg kövön. A döbbenetes történetet a 76 éves nyugdíjas fia, Seftsik Antal osztotta meg lapunkkal.
Majdnem három órával a riasztás után ért be a kórházba a mentő egy idős férfival, aki – állítása szerint – két órán keresztül várta a segítséget, miközben vérrel borított arccal ült a hideg kövön. A döbbenetes történetet a 76 éves nyugdíjas fia, Seftsik Antal osztotta meg lapunkkal.
Hétfőn a Parlament előtt tüntetnek a kéményseprők, szerintük ugyanis családok életébe kerülhet, ha az Országgyűlés megszavazza a kéményseprésre vonatkozó törvénymódosítást. Azt mondják, az emberek önszántukból eddig is ritkán hívták őket, ha pedig nem lesz kötelező a kéményellenőrzés annak beláthatatlan következményei lehetnek. További részletek a
Részletesen kikérdezik a híveiket, majd a mit sem sejtő civilek tömegeiről is szóló anyagokat lefordítják és külföldre küldik - derült ki az adatvédelmi hatóság jelentéseiből.
Mindenszentek és halottak napján ügyelni kell a tűzesetek megelőzésére a lakásokban és temetőkben egyaránt – figyelmeztetett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Indul a Városliget 100 hektáros parkjának megújítása – mondta a Városliget Zrt. vezérigazgatója az InfoRádiónak. Gyorgyevics Benedek hozzátette, első körben megújul a Vakok Kertje, a környék iskolásainak új sportpályák létesülnek, valamint kutyajátszótér is épül.
Az Európai Unió erőviszonyainak átrendeződésétől tartanak a bevándorláspárti liberálisok a 2019-es EP-választások után – nyilatkozta a Magyar Időknek Völner Pál.
Országszerte komoly károkat okozott a viharos szél, voltak személyi sérüléssel járó esetek is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő reggel.
Országszerte jelentős károkat okozott a vasárnapi vihar. Több helyen fákat és oszlopokat döntött ki a szél, máshol felsővezetékeket szakított le és háztetőket rongált meg.
Egy olvasónk állítása szerint a Keszthelyi Járásbíróságon az ellene eljáró bíró elfogult volt, miután kollégájával beszélte meg, milyen ítéletet hozzon meg az ügyében. A bíróság viszont állítja, csak szakmai konzultáció volt a két bíró között.
A statisztikák szerint az orvosok, a fogorvosok és a gyógyszerészek körében is folyamatosan csökken a migráció. Ugyanakkor még mindig sok egészségügyi dolgozó vállal munkát külföldön, sőt a hazai magánegészségügy elszívóhatása is egyre erősebb.
Másodszor tárgyalják mától első fokon a Szegedi Törvényszéken az egyszer már tíz évre ítélt Ahmed H. perét. A két évvel ezelőtti röszkei zavargás ügyében az elsőfokú ítéletet megsemmisítette júniusban a Szegedi Táblabíróság, és új elsőfokú eljárásra utasította a törvényszéket.
Vadkamera észlelt és fotózott le egy barna medvét egy borsodi településen. Az állat vélhetően csak áttévedt Magyarországra, azonban ez egyre gyakrabban fordul elő.
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint az új európai be- és kiléptetési rendszer legnagyobb problémája, hogy nem kezeli komplexen az illegális bevándorlás problémáját.
Vadkamera észlelt és fotózott le egy barna medvét egy Heves megyei településen. Az állat vélhetően csak áttévedt Magyarországra, azonban ez egyre gyakrabban fordul elő.
Országszerte komoly károkat okozott a viharos szél, voltak személyi sérüléssel járó esetek is - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Többségében leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak gondot. Két esetben...
A megemlékezéshez tartozik, hogy gyertyát, mécsest gyújtunk szeretteink sírján. Halottak napjának estéjén égő mécseserdő világítja meg a temetőket. A szép szokás azonban veszélyt is rejt!
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Fejes József Tibort mutatjuk be.
Otthon tölthette 20. születésnapját a Bulgáriában balesetező Burkus Vanessza. A lány megszólalt, arról is beszélt, hogyan élte meg az elmúlt hónapokat.
A férfit határzár tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettével vádolja az ügyészség.