Megindult a forgalom a Lónya és Harangláb közötti magyar-ukrán határátkelőhelyen, ahol korábban áramellátási problémák miatt szünetelt az utazók átléptetése - közölte a rendőrség a honlapján vasárnap kora délután.
Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője nemzeti minimumnak szánt javaslatcsomagot mutatott be a magyar kivándorlás megállításáért, csökkentéséért vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Feladta magát a belga rendőrségen Carles Puigdemont volt katalán elnök és feloszlatott kabinetjének Belgiumban tartózkodó négy tagja - jelentette a VRT holland nyelvű belga közszolgálati televízió, hatósági forrásokra hivatkozva.
A Borshoz eljutott Kerényi Miklós Gábor és a Budapesti Operettszínház nyilatkozata, amely az igazgató lemondásáról szól, az elmúlt napok vádjai miatt tette meg a lépést. Az alábbiakban változtatás nélkül idézzük a nyilatkozatokat.
Szimfonikus koncerten összegzi 25 éves pályafutása legfontosabb állomásait Hrutka Róbert zenész, zeneszerző, producer. Az alkotó az M1 aktuális csatornán elmondta: az esten a számára legkedvesebb munkáit idézi fel.
Gyurcsányék megvonnák a határon túli magyarok szavazati jogát, újabb frontok nyíltak a plakátháborúban, és egymásnak estek a törpe pártok. Heti összefoglaló.
Kihúzták a Hatoslottó 44. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, jövő héten 140 millióért izgulhatnak a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3; 7; 16; 19; 27;...
Több mint egymillió forintot is elkölthetünk az autónkra egy évben, ha összeadjuk a gépjárműadóra, szervízdíjakra, benzinre, parkolójegyre és biztosításra fordított költségeket.
Egy új portál arra ad lehetőséget, hogy a bérlők és bérbeadók véleményezhessék egymást. A cél, hogy már ismeretlenül is pontosabban lássuk, kinek adunk ki lakást, illetve kitől bérlünk.
Röszke – Közel 1000 doboz adózatlan cigit találtak egy utánfutóban Röszkén. A dohánytermékek konyhabútor-elemekből kerültek elő, melyek gyanúsan könnyűek voltak.
Egyre biztosabb, hogy nem szerepel a venezuelai elnök stratégiájában a népszerűségi indexének növelése: Nicolás Maduro ugyanis élő adásban, egy harapással tüntette el az asztalának fiókjába rejtett szendvicse felét, miközben hazájában hónapok óta éheznek a polgárok – számolt be a 444.hu.
Hétfőtől kezdődően várhatóan hatalmas káosz uralkodik majd en: elkezdődött ugyanis a 3-as metró északi szakaszának rekonstrukciója. Ez azt jelenti, hogy a Lehel tér és Újpest-központ megállók között egy évig metró helyett pótlóbuszok járnak majd.
Pedig erre az Adatvédelmi Hatóság elnöke is kötelezte a monopolhelyzetben lévő állami energiacéget, ami még azt sem akarta elismerni, hogy közpénzzel támogatta a kormány kedvenc civil szervezetét.
Folytatja szélmalomharcát a Lehet Más a Politika (LMP): tizenhatodszor nyújtják be az átvilágítást, valamint az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát célzó törvényjavaslatukat.
Karácsonyi ajándékokra költsék-e a nyereményt, vagy megtartsanak belőle tavaszra is, még nem jutott dűlőre Imre István, aki a Blikk Advent játékon 40 ezres Deichmann-utalványt kapart.
Az 1956-os forradalom leverése utáni kádári megtorlás rendszere kevéssé ismert az emberek előtt, az erről szóló dokumentumok és források kutatása jelenleg is tart - hangsúlyozta Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese, aki A terror hétköznapjai címmel tartott előadást.
Hétfőn még az ország nagy részén sok lesz a napsütés, aztán viszont borúsabb idő várható. Többször várható kisebb eső, zápor is. Ezzel együtt továbbra sem kell jelentős lehűlésre számítani - derül ki az Országos Meteorológiai...
Másfél évvel a Panama-iratok után itt van egy újabb nagy kiszivárogtatás offshore cégekről. A több millió dokumentumban feltűnik Orbán svájci nagykövete, Andy Vajna néhány régi offshore érdekeltsége, és kiderülnek részletek egy magyar luxusingatlanos projektről is.
A Paradise Papersként hívott kiszivárogtatásban kiderülnek részletek Donald Trump embereinek offshore üzleteiről, de vannak információk a liberálisok kedvencének, Justin Trudeau kanadai kormányfőnek az adománygyűjtőjéről is. Emellett fény derül rocksztárok, vallási vezetők és óriáscégek titkos ügyleteire is.
Oszlopnak csapódott, majd az út menti árokba borult egy személygépkocsi Hangony külterületén, a Domaháza felé vezető úton. Hangony és Domaháza között az utat lezárták.
Véres verekedésbe torkollott a szombati Ferencváros meccs. A Fradi szurkolóinak két csoportja esett egymásnak, egyiküket súlyos koponyasérüléssel vitték kórházba. A Fradi vezetősége másfél hete jelentette be, hogy dűlőre jutottak azokkal a szurkolókkal, akik a vénaszkenneres beléptetés ellen tiltakozva, évek óta nem jártak a meccsekre. Ez volt az e
A hét végén már belekóstolhattunk, milyen az élet 3-as metró nélkül, az igazi káosz azonban mától várható: Újpest és a Lehel tér között pótlóbuszok járnak.
„A magas vérnyomás hátterében állhat veseprobléma, de a következménye is lehet súlyos vesebetegség” - mondta Barna István, a Magyar Hypertonia Társaság elnökségi tagja.
Biciklivel járta a környéket, így árulta a gyilkos szeszt a férfi – ezt mondták a helyiek Józsefről, aki a gyanú szerint tucatnyi embert juttatott kórházba a hét végén.
Ha valakit, akkor a két ikerlányt nevelő Varga Ágnest alaposan próbára teszi az élet: az asszony 18 évig küzdött, hogy gyermeke lehessen. Számos lombikprogram után végre életet adott Zoénak és Anitának.