Áruházakban, iskolákban, karácsonyi vásárokban, otthon a számítógép előtt, de még a labdarúgó-mérkőzésre készülve is bárki bekapcsolódhat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idei adventi jótékonysági akcióiba.
Lázár János a csütörtöki Kormányinfón többek között arról beszélt, hogy 1990 óta először jutott el Magyarország oda, hogy a 15 és 65 év közöttiek foglalkoztatása 69 százalékos, míg az átlagos munkanélküliségi ráta 4 százalékos.
Halálos vegyi anyagot tartalmazott az üveg, amelyet Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok kiivott a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) előző napi ülésén - közölték a holland hatóságok csütörtökön.
Több év után, 2018 márciusában ismét nagykoncertet ad a magyar rock legendás zenekara, a Piramis. Az eseményen megemlékeznek az egykori zenésztársukról, Som Lajosról, aki az egyik alapítója volt a zenekarnak.
Hamis tényeket állított az az édesanya, aki márciusban azt mondta, hogy a 75-ös troli vezetője úgy rácsukta az ajtót, hogy a babakocsiban ülő 5 hónapos gyermeke egy idegennel maradt az utcán.
Kétségbeesve keresik Borzit, a 11 éves tibeti terriert és Maszatot, a 6 éves keverék kutyát, akiket kedd délután 1 órakor vitt el egy ismeretlen személy a VI. kerületi Szondi és a Rippl Rónai utca sarkán lévő bolt elől.
Túl könnyen elérheti a flow-t, vagyis a boldogság érzését, aki virtuális játékokkal játszik, ez pedig nem az életre tanítja a gyerekeket – mondta el a Figyelőnek Csíkszentmihályi Mihály. A világhírű kutató, pszichológiaprofesszor a múlt héten a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadást.
Az autó kormányzása a legfontosabb akkor amikor megcsúszik az autó a havas úton – mondta az InfoRádiónak a Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági programjának koordinátora. Timkó Attila szerint az első lépések a legfontosabbak. Erre figyeljen, ha megcsúszik az autó!
A jogalkotó alapvetően a közigazgatási bíróra és annak jogértelmezésére bízza, hogy a végrehajtó hatalom, a közigazgatás, az állam mely cselekvései vitathatók közigazgatási bíróság előtt.
Elindult a hagyományos adventi "fényvillamos", vagyis egy több mint 50 éves Ganz UV típusú, 39 ezer fehér és kék fényű ledes izzóval feldíszített járat a 2-es villamos vonalán csütörtökön kora este Budapesten.
A ’90-es évek elején bődületes mértékben nőtt Stadler cégeinek a forgalma és az üzletember vagyona. Ez azonban nem kis részben adócsaláson és jogosulatlan támogatások igénybevételén alapult.
Példaképnek tartja Lech Walesát, a Szolidaritás Mozgalom Nobel-békedíjas alapítóját ? - kérdezte az ATV főmunkatársa Lázár Jánostól csütörtök délután a Kormányinfón, miután a Heti Válasznak adott interjújában a korábban Fidesz-kongresszuson is járt volt lengyel államfő súlyos kritikát fogalmazott meg a magyar miniszterelnökkel szemben, ebből az der
A lehető legnagyobb pénzbírságot szabta ki Szél Bernadettre a házelnök, amiért az LMP frakcióvezetője Hadházy Ákossal múlt héten megzavarta Németh Szilárd Fidesz-alelnök napirend előtti felszólalását.
Négymilliárd forintból valósulhat meg a csillaghegyi öblözet árvízvédelmének keretében az Aranyhegyi-patak és a pünkösdfürdői védvonalszakasz fejlesztése – derült ki a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott előterjesztésből.
Már a rendőrség is nyomoz a miskolci gyógyszermérgezés miatt. Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult meg az eljárás, mert egy patikában a gyógyszerész felcserélt két hatóanyagot. A rosszul elkészített kúp miatt több gyermek kórházba került. A patikát a vizsgálat idejére bezárták.