Úton-útfélen, aluljárókban, piacokon tukmálják a járókelőkre az olcsó parfümöket. Úgy tűnik, jó ajándék elérhető áron a karácsonyfa alá. Csakhogy az utánzatokat lefoglaló adóhatóság óvatosságra int: ezek a "parfümök" ellenőrizetlen körülmények között készülnek. Az olcsóság árát viszont sokszorosan megfizethetjük - a parfümőr és az orvos szerint.
Visszautasítja és felháborítónak tartja, hogy a „korábbi kormányt” azzal vádolják, úgy adta ki Ramil Səfərovot, hogy tudta, hősként fogják ünnepelni. Szerinte ma Európában a vallásszabadság mindenkire vonatkozik, csak a keresztényekre nem.
Bár még nem zárult le a reformáció 500 emlékév, az látható, hogy alapvető célját a reformáció értékeinek minél szélesebb körű bemutatását elérte a programsorozat - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában a Kormány Reformáció Emlékbizottságának miniszteri biztosa. A reformáció emlékévének egyik lényeges eredményes a protestánsok és a katolikuso
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Törzsök Géza perét mutatjuk be.
Olyan érzékeny információkat is kérhetnek a háziorvosok betegeiktől jövő júliustól, mint a lelkiállapotuk, a családi helyzetük vagy akár a szexuális szokásaik. Ónodi-Szűcs Zoltán szerint a válaszok segítenek kiszámolni a valódi ellátási szükségletek költségeit. Vannak komoly aggályok is.
A 35 éves férfi kábítószer és új pszichoaktív anyag keverékét fecskendezte be barátja nyakába, aki a szertől azonnal rosszul lett és rövid időn belül meghalt.
Összehangolt akcióban ellenőrzik a közlekedési hatóságok szakemberei a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre november 8. és 10. között. Az őszi-téli időszakban megváltozó...
Csukás István író, költő; Kiss Anna költő, drámaíró és Dévényi Sándor építész vehette át a Nemzet Művésze díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) leköszönő elnökétől pénteken a fővárosi Pesti Vigadóban.
A trendek azt mutatják, hogy mindennapjainkban egyre nagyobb szerepet játszik az egészséges életmód, a helyes táplálkozás, és testsúlyunkra is jobban odafigyelünk, mint pár évvel ezelőtt.
A 35 éves férfi kábítószer és új pszichoaktív anyag keverékét fecskendezte be barátja nyakába, aki a szertől azonnal rosszul lett és rövid időn belül meghalt.
A nyugdíjprémiummal a tehetős nyugdíjasok járnak a legjobban. A Nyugdíjasok Országos Képviselete szerint ez méltatlan a 3 millió időskorúval szemben. Azt tartanák jónak, ha a legalacsonyabb nyugdíj értéke is elérné a létminimum összegét.
Már csak hármat kell aludni, és elkezdődik az 3-as metró felújítása november 6-án. A hétfői munkakezdéshez a BKV Zrt. a BKK Zrt. szakembereivel mindent megtesznek azért, hogy a lehetőségekhez képest a legkevesebb kellemetlenséggel utazhassanak a fővárosban közlekedők - közölte a BKV Sajtóosztálya.
A ma reggeli ATV Start-ban a vércukormérés fontosságáról volt szó. Vendég volt Erős Antónia az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, és Vendégh Andrea szakápoló. Először Krug Emília ujjából vettek egy csepp vért, akinek azért az arcán látszódott némi fájdalom. Később az ATV Start másik műsorvezetője, Kárász Robi is átesett a vérvételen, ő azonba
Bíró László katolikus tábori püspök, a Regnum Marianum katolikus közösség és a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola kapta a Mindszenty-emlékérmet.