2017. november 27. hétfő

nov. 27
17:18
Sose szavaztak még ennyien Sváby műsorában! (ATV)
Az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorban az volt a kérdés: "Ön szerint létezik a Soros-terv?"
nov. 27
17:20
Hiller István az atv.hu-nak: Az én fejemben nincs együttműködés a Jobbikkal (ATV)
Finisben van az MSZP és a DK közötti egyeztetés a 2018-as jelöltállításról – nyilatkozta Hiller István, az MSZP választmányi elnöke érdeklődésünkre.
nov. 27
17:24
Itt az igazi lista! Finisben a DK–MSZP-megállapodás a 106 körzetről (ATV)
Az ATV főmunkatársa megszerezte a legfrissebb listát az MSZP–DK megállapodásról az egyéni körzetekben. Molnár Gyula MSZP-elnök ezt a listát vitte ma a szocialisták öt órakor kezdődött elnökségi ülésére. Eszerint 55-45 arányban osztják el a 106 körzetet, Budapesten már az Együtt és Párbeszéd is számíthat két körzetre. Horváth Imre helyett Újpesten a
nov. 27
17:24
Balog Zoltán pár éve még tibeti zászlót lengetve várta a kínaiakat, de ma már megérti a rendőröket, akik lerohanták a tibeti zászlót lengető férfit (444.hu)
Azt nem sikerült eltalálnia a miniszternek, hogy melyik kínai vezető van éppen Magyarországon.
nov. 27
17:27
Az ukrajnai kisebbségi jogokról egyeztetett Semjén Zsolt (hirado.hu)
Nesztor Sufrics ukrán parlamenti képviselővel tárgyalt a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.
nov. 27
17:42
Romsics Ignác szerint ez a baj Trianonnal (Infostart)
Trianonnal nem az volt a fő baj, hogy egy többnemzetiségű birodalmat nemzetiségi elv szerint felosztott, hanem az, hogy az, hogy sok helyen az etnikai többséget sem vette figyelembe - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Romsics Ignác történész.
nov. 27
17:42
Budapesten lábbal tapossák bele a hideg aszfaltot a kátyúba (444.hu)
A közútfenntartó ezzel sikeresen kezelte a helyzetet, és nem is lesz vele több gondja kb. 1 napig.
nov. 27
17:45
Gratulálunk! Névnapján nyert 50 ezer forintot olvasónk (Blikk)
Ötvenezer forinttal köszöntötte névnapján olvasónkat, Szlávik Gyulánét a Blikk.
nov. 27
17:48
Vona Orbánnak: "Szánalmas, hogy nem mer vitázni" (444.hu)
Orbán Vonának: "26 alkalommal vitáztunk itt, látom most pótvizsgára jelentkezik, megfontoljuk."
nov. 27
17:48
Gulyás: Kár ezt továbbra is erőltetni (HírTV)
Még a héten a parlament elé terjeszti a Fidesz az Európai Parlament múlt heti határozatát.
nov. 27
18:03
Hideg miatt küldték haza a diákokat a fővárosi iskolából (Blikk)
- Elromlott kazán miatt küldték haza a gyerekeket a Budai Nagy Antal Gimnáziumból hétfőn.
nov. 27
18:03
V4-es középiskolai versenyt hirdetett az EMMI és az OH (hirado.hu)
Középen vagyunk! címmel országos középiskolai vetélkedőt és imázsfilmpályázatot hirdetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal a Visegrádi Csoport magyar elnökségéhez kapcsolódva.
nov. 27
18:05
A közlekedési korlátozásokat bírálták ellenzéki pártok (hirado.hu)
A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Közép-Kelet-Európa (KKE) csúcstalálkozó miatti közlekedési korlátozásokat bírálták ellenzéki pártok hétfőn.
nov. 27
18:12
Olyan hideg volt egy budapesti iskolában, hogy mindenkit haza kellett küldeni (ATV)
Elromlott kazán miatt küldték haza a gyerekeket a Budai Nagy Antal Gimnáziumból hétfőn.
nov. 27
18:12
Sokkoló látvány: Holttestre bukkantak a kultúrház mellett (Ripost)
A férfi már nem ment haza az éjszakai szórakozás után. A rendőrség vizsgálja a tragédia körülményeit.
nov. 27
18:14
Micsoda változás, színes lesz az Erzsébet Híd! (Ripost)
Kék-fehér díszkivilágítást kap az Erzsébet Híd, a Gellért-hegyi vízesésnél pedig megidézik az északi fényt is. Hogy miért? December elején ünnepli Finnország a függetlenségének 100. évfordulóját, ez alkalomból pedig a hidunk is új színekben tündököl majd.
nov. 27
18:21
Házi őrizetben a társát Bakonysárkányon lelövő olasz vadász (Blikk)
Bakonysárkány - A bíróság elrendelte a 60 éves vadász házi őrizetét, aki Bakonysárkány és Aka között lelőtte társát.
nov. 27
18:23
Külön vállalatot hoz létre a Magyar Posta, hogy gyorsabban ideérjenek Kínából a csomagok (Blikk)
Magyarország - Kínai-magyar vegyesvállalatot hoz létre a Magyar Posta Zrt. két kínai logisztikai társasággal közösen, 3 millió eurós (900 millió forint) törzstőkével, az erről szóló megállapodást a felek hétfőn írták alá a en megrendezett kínai-kelet-közép-európai csúcstalálkozó üzleti fórumán - közölte a Magyar Posta az MTI-vel.
nov. 27
18:36
Előítéletektől szenvednek a nevelőszülők mellett felnőtt fiatalok (Infostart)
Jól érzik magukat és megállják a helyüket az életben azok a fiatalok, akik nevelőszülőknél nevelkedtek, mert valamilyen ok miatt saját családjukból kiemelték a szakemberek. A rendszernek azonban vannak hiányosságai, amelyre az SOS Gyermekfalu kutatása is rámutatott.
nov. 27
18:36
Elindultak az első exportvonatok Kínába (Alternatív Energia)
Az egyik csak Pireuszig megy, onnan hajón viszik tovább az árut.
nov. 27
18:36
Megsemmisítették az al-Shabaab hat táborát Kenyában (ATV)
A kenyai biztonsági erők megsemmisítették az al-Shabaab terrorcsoport hat táborát a kiterjedt Boni erdőségben Lamu partvidéki városának közelében - közölte Joseph Kanyiri, az iszlamisták ellen indított, Linda Boni fedőnevű művelet vezetője hétfőn.
nov. 27
18:36
A magyarok fele szinte már nem is használ készpénzt (Pénzcentrum)
A vásárlás során a pénztárnál szinte mindig elhangzik a készpénzzel vagy kártyával kérdés. Számos helyen azonban még nem adott a lehetőség a kártyás fizetésre. Kérdés, hogy az átlag fogyasztó egyáltalán igényli-e ezt a fizetési...
nov. 27
18:36
Migránsoknak nézték a pécsi vízilabdacsapatot (HírTV)
Rendőrt hívtak rájuk.
nov. 27
18:39
Leállt az élet a fővárosban a kínai elnök miatt (Blikk)
Dühöngő autósok, araszoló BKV-járművek, gyaloglásra kényszerülő utasok ezrei, s többórás késések – ez volt az első kézzelfogható eredménye a Kína és a kelet-európai országok között tegnap kezdődött csúcstalálkozónak.
nov. 27
18:39
Elindult az M1-es autópályán a tengelysúly-mérő állomás tesztüzeme (hirado.hu)
Elindult a Lajta tengelysúlymérő állomás tesztüzeme.
nov. 27
18:41
Ezt kell tudni a lakáslottóról (Blikk)
Nemzeti Otthonteremtő Közösségnek (NOK) hívják az első hivatalos lakáslottó szervezetet, amelyet a Central NOK (CNOK) Szervező Zrt. indíthat el, miután a Magyar Nemzeti Bank megadta rá az engedélyt.
nov. 27
18:41
Orbán Viktor az észt miniszterelnökkel tárgyalt (hirado.hu)
Az Országházban fogadra Jüri Ratast a magyar miniszterelnök.
nov. 27
18:42
Hatalmasat szívtak a budapestiek a kínai látogatás miatt (ATV)
Ahogyan arról beszámoltunk a kínai miniszterelnök látogatása miatt forgalomkorlátozás lépett életbe tegnap, a java azonban csak ma érte el a Budapesten közlekedőket. Az atv.hu a lezárt területeken járt, illetve azokon, ahová a forgalom átterelődött. Az autósok nagy része nem volt boldog.
nov. 27
18:57
Erre ne közlekedjen kedden! (hirado.hu)
A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa (KKE) csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján kedden is.
nov. 27
18:59
Ingyen kaphatnak szemüveget a hátrányos helyzetű fiatalok Zalában (hirado.hu)
A Gyermekélelmezési Alapítvány akcióján a Zala megyei településen, Csapiban több mint 150 diák látását vizsgálták meg.
nov. 27
19:06
A szakállamtitkár bízik a béremelésben (HírTV)
Lehet, hogy csökkent az orvoselvándorlás, de ez magában még nem jó hír, és nem is elég.
nov. 27
19:12
Befejeződött a nyomozás Kovács Béla ügyében (Infostart)
Az ügy a vádelőkészítés szakaszába lépett, jelenlegi határideje december 11-e. Ez a határidő egyszer meghosszabbítható - közölte a főügyészség a Jobbik EP-képviselőjének büntetőügye kapcsán.
nov. 27
19:15
Vérfagyasztó videó - Így hadonászott fegyverrel a kőbányai bankrabló (Blikk)
Több milliót rabolt a férfi, ám nem jutott messzire.
nov. 27
19:15
Megetetjük a kínai miniszterelnököt nyúlhurkával és dödöllével (Ripost)
A Ripost megszerezte a kínai-kelet-közép-európai csúcstalálkozó menükártyáját. Nyúlhurkával és dödöllével a kínai-magyar barátságért. Aztán jöhet a Rákóczi-túrós!
nov. 27
19:17
Neves művészek felajánlásából készül meleg étel a rászorulóknak (Blikk)
Kortárs művészek alkotásaik felajánlásával segítenek éhező rászorulókat.
nov. 27
19:18
Molnár Gyula elmondta, mikor van az utolsó pillanat (Infostart)
Három lehetősége van miniszterelnök-jelöltet állítania az MSZP-nek - mondta a párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
nov. 27
19:30
Döbbenetes videó került elő a kőbányai bankrablóról (ATV)
Videó került elő arról, hogy hogyan fenyegetőzött a bankban a kőbányai rabló.
nov. 27
19:36
Orbán Fülig Jimmy-idézettel válaszolt Vonának (HírTV)
Ismét nyilvános vitára hívta Orbán Viktort a Jobbik elnöke a parlamentben.
nov. 27
19:51
Díszkivilágítást kap az Erzsébet híd és a Gellért-hegyi vízesés is (Blikk)
Díszkivilágítást kap az Erzsébet híd és a Gellért-hegyi vízesés is. A kék-fehér fényáradatot Finnország függetlenségének 100. évfordulójának megünneplése miatt láthatjuk.
nov. 27
20:00
Orbán: "a világgazdaságban most a Kelet csillaga áll magasan" (ATV)
Megjelent a Belgrád-Budapest vasútvonal kínai forrásból történő felújításáról szóló közbeszerzési eljárás. Ezt Orbán Viktor jelentette be, mielőtt Budapesten tárgyalt a kínai kormányfővel. A Tibet melletti kiállás, amely a kínai delegációk magyarországi látogatásakor szokásos, ezúttal is az ellenzékre maradt. A Fidesz 2008-ban még az emberi jogoka
nov. 27
20:00
Az LMP listáján lesz rajta Gémesi (HírTV)
Newsroom című műsorunkban megerősítette, hogy egyéni képviselőjelöltként nem indul.
nov. 27
20:09
Több mint háromezer rendőr védi a külföldi delegációt Budapesten (hirado.hu)
Magas rangú politkusok, köztük 25 védett személy és több mint 1000 üzletember érkezett Budapestre.
nov. 27
20:11
Összefonódások Czeglédy iskolaszövetkezeteinél (hirado.hu)
Nem bízták a véletlenre, hogy zavartalanul működhessen a szombathelyi szocialista, Czeglédy Csaba munkaerő közvetítő cége, valamint cégcsoportja, a Human Operator Zrt.
nov. 27
20:24
Gigadugó kedden is - információk autósoknak, tömegközlekedőknek (Infostart)
A kínai és 16 közép- és kelet-európai ország vezetőinek csúcstalálkozója miatt kedden is sok lezárt útszakaszra és forgalomkorlátozásra lehet számítani.
nov. 27
20:24
Mészáros Lőrinc nem is tudja pontosan, mennyi pénze van (444.hu)
Nehéz is ezt meghatározni egy ekkora cégbirodalomnál - mondja. A felcsúti sikerpolgármester szerint mindenhol próbálkozni kell, ezért is pályázik az amerikai pénzre, amivel Washington a független magyar vidéki sajtót támogatná.
nov. 27
21:00
Borzasztó tragédiában halt meg egy négy éves kislány Berettyóújfalu közelében (ATV)
Egy négy éves kislány életét már hiába próbálták, nem tudták megmenteni tegnap este Berettyóújfalu közelében, amikor egy személyautó egy állatokat szállító pótkocsis traktorba rohant, majd egy kamion elé vágódott. Az autóban a nagyszüleikkel utaztak az unokák amikor a baleset történt. Azt, hogy miért és hogyan csapódtak a traktor pótkocsijába még v
nov. 27
21:06
Kötelező Simicskó-előadás? Váratlan kérdést tett fel a diák (HírTV)
A kínaiaktól tanulták, hogy mindent kötelezővé tesznek? – kérdezte egy diák a Miskolci Egyetemen, ahol Simicskó István tartott előadást.
nov. 27
21:30
Helyet cseréltek? Meglepő kijelentést tett Vona (ATV)
Nem voltak vérmes reményei, hogy Orbán Viktor elvállalja a miniszterelnöki vitát. Vona Gábor nem elutasításként, hanem zavarodottságként értelmezi a Momentum és az LMP Jobbikot kritizáló nyilatkozatait.
nov. 27
21:54
Az újságíróktól tudta meg Mészáros, hogy ma is kaszált (HírTV)
A sajtótól értesült újabb közbeszerzési sikereiről Mészáros Lőrinc. A felcsúti polgármester eredetileg közmeghallgatást tartott.
nov. 27
22:15
Szavazzon: Megéri Magyarországnak Kínával üzletelni? (Blikk)
Itt még a nyakkendőtől is megszabadultak a politikusok. Hétfőn a Papp László Sportarénában Kína és 16 közép- és kelet-európai ország (16+1) vezető politikusai gyűltek össze.

Keresés