Megpróbált megszökni egy fogoly Váci Járásbíróságról csütörtökön. A férfi az emeleti mosdó ablakán ugrott ki, de eltörte a lábát - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-t.
Az egészségügyben és az oktatásban 2018-2020-ban jelentős béremelés várható, ami nélkül nem lehet felzárkózni a fejlett nyugati országokhoz – hangsúlyozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Gazdasági Csúcstalálkozó című rendezvényén.
A napokban Vona Gábor lehetségesnek tartotta, hogy a történelmi helyzet miatt összefogjon az LMP-vel, és közösen kormányozzanak. Nem volt azonban mindig ilyen megengedő a Lehet Más a Politika alakulattal.
Beindulhat a veszteségelkerülő, versengő vásárlás a kihagyhatatlannak hirdetett akciók hatására. Tudatosságot és önfegyelmet ajánl Németh Erzsébet szociálpszichológus a karácsonyi vásárlások előtt. Azt is elmondta, melyik a két legveszélyesebb hozzáállás.
A milliárdos óriási összegeket mozgat a migránsok befogadását ellenző országok kormányai ellen, az Európai Parlamenti választásokat és képviselők tucatját befolyásolja.
A lehetséges koalíciókkal kapcsolatban nemcsak az ellenzéki politikusok engedik szabadjára a fantáziájukat, hanem az elemzők is, néhányak szerint az MSZP akár a Fidesszel is összefogna, míg a Jobbik már szinte „mindenkit felkért egy fordulóra”.
A sajtóban elterjedt hírekkel szemben Debrecenben semmi sem változik a korábbiakhoz képest az ételosztásokkal kapcsolatban. Fizetni eddig is kellett, és ezután is kell majd - ezt mondja a város Fideszes polgármestere, igaz, nem sokat, négyzetméterenként 35 forintot. Részletek a videóban.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója erről az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által szervezett Emlékhelyek, emlékművek, köztéri alkotások - újraírt narratívák az emlékezetpolitikában című budapesti rendezvényen beszélt.
A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásának adatai szerint a Fidesz-KDNP előnye Budapesten is jelentős. A biztos szavazóknál 45 százalék szavazna a kormánypártokra, ha most tartanák a választásokat, a második helyért pedig szoros verseny alakulna ki az MSZP, az LMP, a DK és a Momentum között.
Szolnok - Kéményhiba miatt kértek segítséget, valójában azonban tűz égett egy helyi társasház egyik lakásában, ahol egy idős nő életét vesztette októberben.
Kistarcsa - Majdnem meghalt három gyerek és az édesanyjuk a Pest megyei településen. A családban senki sem volt jól, először náthát sejtettek a háttérben.
Konténerekbe gyűlnek az ívek számolatlanul, még egy kockás papíron sem vezetnek nyilvántartást. Pedig a kormány büszkén kommunikálja, hogy 1,7 millió magyar ember már válaszolt nekik.
A magyar-török védelmi együttműködés megalapozásának érdekében, a lehetséges közös projektek feltérképezésére látogatott Simicskó István honvédelmi miniszter csütörtökön Törökországba.
Épp a legjobbkor köszöntött rá a szerencse Fábián Sándorné Arankára: az asszony a Blikk Advent játékában 50 ezer forintos Top Shop-ajándékutalványt nyert, amiből edénykészletet szeretne vásárolni. Szüksége is van rá, hiszen egy nappal karácsony előtt disznót vágnak.
Irtózatos nagy kamunak tűnik a Nemzeti Konzultáció – ezt mondta Hadházy Ákos, akit nagy nehezen beengedtek a kérdőíveket feldolgozó központokba. A képviselőnek egyébként olyan szoros időpontokat adtak meg, hogy szinte futniuk kellett Szél Bernadettel, hogy élni tudjanak a lehetőséggel, és legalább rápillanthassanak a visszaküldött kérdőívekre.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint szomorú, hogy nem lehet számítani ellenzéki pártokra: noha tagadják a "Soros-terv" létezését, képviselőik megszavazzák Brüsszelben.
Holnap indul a hatalmas Black Friday-őrület az áruházak többségében, de hiába keressük az igazi nagy leárazást! Itthon az 50-90 százalékos akciók nem a televíziókra, laptopokra, hűtőkre vonatkoznak, hanem Nyugaton, csupán a kisértékű borotvákra, elektromos konzervnyitókra és társaikra... Ráadásul sok esetben rosszabbul járnak azok, akik a Black Fri