2017. november 12. vasárnap

nov. 12
12:39
Elkapták Orbánt, szabályosan szétszedték - mindenki egyet akart tőle - ezt: (Blikk)
Orbán Viktor egy pillanat alatt megtapasztalhatta, mit kell átélnie egy világsztárnak. A miniszterelnök állta a sarat.
nov. 12
12:39
Gulyás: Magyarország ma Európa lelkiismerete (hirado.hu)
A Fidesz olyan párt, amelynek kormányzása idején azok is otthon érzik magukat az országban, akik nem rá szavaztak – fogalmazott Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke a párt tisztújító kongresszusán vasárnap.
nov. 12
12:41
Meg kell védeni Magyarország szuverenitását (hirado.hu)
A 2018-as parlamenti választást is sorsdöntőnek tartja a házelnök, aki szerint a választás tétje az, hogy „megvédjük-e, ami a miénk”.
nov. 12
12:42
Személyiségfejlesztő tréningek 15 ezer embernek (Infostart)
A kormány az idén egymilliárd forinttal támogatja a szociális ágazatban dolgozók lelki egészségének megőrzését - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága.
nov. 12
12:43
Semjén: Ha egységesek vagyunk, győzni fogunk (hirado.hu)
Ha egységesek vagyunk, győzni fogunk – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Fidesz tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten.
nov. 12
12:48
Megrohamozták Orbánt a szimpatizánsok - videó (ATV)
"Rendben vagyok, csak bátorítsanak" - ezt Orbán Viktor mondta, amikor megérkezett a Fidesz 27. tisztújító kongresszusára. A párt szimpatizánsai szinte megrohamozták a miniszterelnököt. Voltak, akik csak átölelték, de voltak olyanok is, akik szelfizni szerettek volna vele. Az erről készült videót Orbán saját Facebook-oldalán osztotta meg.
nov. 12
12:54
Migránsnak nézték az egyetemistákat - Rendőrt hívtak (Alternatív Energia)
Azért jöttek, hogy önkéntesként, ingyen foglalkozzanak sérült gyerekekkel és felnőttekkel.
nov. 12
12:56
Orbán Viktor öntömjénező videóval jelentkezett be a Fidesz-kongresszusról (Alternatív Energia)
Figyelem, a rajongók gyűrűjében szerénykedést tettető miniszterelnök látványa felkavaró lehet!
nov. 12
12:57
Ellopta az autót, majd belehajtott egy házba Dezső (Blikk)
Nem sikerült ellopni az autót. Vagyis, csak részben...
nov. 12
13:12
Lerohanták Orbán Viktort (Infostart)
A miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött egy videót arról, ahogy megérkezik a Fidesz kongresszusára. Orbán Viktort örömükben gyakorlatilag lerohanták a párt szimpatizánsai.
nov. 12
13:12
Hiába adták át a 15 milliárdból épített szombathelyi stadiont, garanciális javítások miatt a csapatok mégsem költözhettek be (444.hu)
"Nagyon sajnáljuk, hogy mintegy 300 sportolónk immár második hete nem tud edzéseket végezni" - írták az utánpótlásszakosztály vezetői a szülőknek.
nov. 12
13:24
Lázár János: többféleképp is lehet győzni (Infostart)
Egy órakor folytatódott a Fidesz tisztújító kongresszusa a Hungexpón, Budapesten.
nov. 12
13:24
Navracsics szerint a magyar kormány Soros egy-két újságcikkére építette fel a sorosozó kampányát (444.hu)
Az uniós biztos és a Fidesz jelenlegi vezetésének tagjai még mindig nem találják a közös hangot.
nov. 12
13:51
Baj van a nettel Budapesten - ennek a szolgáltatónak az előfizetői bosszankodhatnak (Blikk)
Kimaradások vannak a UPC Magyarország internet-, televízió- és vezetékestelefon-szolgáltatásaiban VII., XI. és XIV. kerületében - közölte a vállalat vasárnap az MTI megkeresésére.
nov. 12
14:09
Az LMP javaslatokat tesz a szociális pálya megbecsültségének növelésére (hirado.hu)
Az LMP ötpontos javaslatcsomaggal kívánja elérni a szociális pálya megbecsültségének növekedését.
nov. 12
14:11
MSZP: a kormány nem családbarát (hirado.hu)
Az MSZP szerint hiába alakult meg a családügyi kabinet, ez a kormány nem családbarát, mert nem érdekli, hogy megszülessenek azok a gyermekek, akik a lombikprogrammal világra jöhetnének.
nov. 12
14:13
Hálaadó szentmise volt a kalocsai főszékesegyházban (hirado.hu)
Asztrik érsek emléknapja és a kalocsai főszékesegyház megújulása alkalmából hálaadó szentmisét tartottak vasárnap Kalocsán, a misét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatták be számos közéleti szereplő jelenlétében.
nov. 12
14:27
Lázár: Az ellenzék nem merte volna felépíteni a határzárat (hirado.hu)
Az ellenzék nem merte volna felépíteni, kormányra kerülve pedig nem merné lebontani a kerítést a déli határon - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormánypárt tisztújító kongresszusán vasárnap.
nov. 12
14:45
Igazi szörnyeteget emelnek ki a Fertő-tóból (Blikk)
Igazi szörnyet, a kommunista diktatúra jelképét, a Magyarország nyugati határát egykor lezáró Vasfüggöny maradákát emelik ki hamarosan a fertő-tóból
nov. 12
14:45
Szijjártó: Biztosítani kell, hogy ha valaki magyarnak születik bárhol is a világban, magyar is maradhasson (hirado.hu)
A miniszter beszédében külön támogatásról biztosította a Kárpátalján élő magyarokat.
nov. 12
14:54
258 szelfi készült Orbánnal 44 másodperc alatt (Ripost)
Amikor megérkezett a Fidesz kongresszusára, szó szerint megrohanták. Megkérdezték tőle, hogy van, csak annyit mondott: Rendben minden, de azért bátorítsanak. Akadt aki megszámolta, hogy ezen a 44 másodperces videón 258 közös szelfit készítettek vele. Aki nem hiszi járjon utána.
nov. 12
14:56
Elképesztő, mire kérte a bajba jutott férfi a budapesti tűzoltókat (Ripost)
A VIII. kerületi tűzoltóságra sétált be a hétvégén a szorult helyzetbe jutott ember.
nov. 12
15:03
Kezdődik - Már havazott is Magyarországon (Blikk)
Vasárnap a Kékestetőn még 3 fok volt, azonban kora délután mégis elkezdett havazni.
nov. 12
15:03
Lázár: Az ellenzék nem merte volna felépíteni a határzárat (hirado.hu)
A Fidesz a saját kormányzati teljesítménye alapján érdemes egy újabb választási győzelemre - mondta a miniszter.
nov. 12
15:05
Kongresszus hét év kormányzás után (hirado.hu)
Újraválasztották Orbán Viktor kormányfőt a Fidesz elnökének vasárnap a párt XXVII., tisztújító kongresszusán, Budapesten.
nov. 12
15:06
Ujhelyi: most elválik, ki áll az emberek oldalán! (Alternatív Energia)
"Történelmi jelentőségű eseményre kerül sor a következő napokban."
nov. 12
15:07
Kósa: A magyar a világ egyik legsikeresebb nemzete (hirado.hu)
A világ egyik legsikeresebb népének és nemzetének nevezte a magyart a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter vasárnap Budapesten, a Fidesz tisztújító kongresszusán.
nov. 12
15:08
Három autó ütközött össze az 54-esen - Teljes az útzár (Alternatív Energia)
A balesetben egy ember megsérült.
nov. 12
15:12
Használt építőanyagként árulnak egy ikonikus szegedi épületet (Infostart)
Lebontják a Boldogasszony sugárút egyik szép, díszített épületét. A bontott épületet használt építőanyagként hirdették meg.
nov. 12
15:21
Balog: A kormányzás lényege az "egész ember" (hirado.hu)
A kormányzás lényege az "egész ember", az, hogy "az anyagi jólétet javító intézkedésekből lelki gyarapodás is legyen" - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap a Fidesz kongresszusán, a fővárosban.
nov. 12
15:24
Navracsics: A Soros-terv csupán egy-két újságcikken alapszik (HírTV)
Navracsics Tibor egy kecskeméti fórumon ismét elmondta, hogy az Európai Bizottság munkatervében nem szerepel olyan, hogy Soros-terv.
nov. 12
15:39
Riasztó felmérést tettek közzé Ukrajnáról (Alternatív Energia)
A hatvan évesek és a fölöttiek aránya nemsokára eléri a lakosság egyharmadát.
nov. 12
15:39
Rogán: Soros birodalma a rombolást tűzte ki célul (hirado.hu)
Soros György birodalma mindennel szembemegy, ami nekünk szent és fontos, a rombolást tűzte ki célul - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Fidesz tisztújító kongresszusán vasárnap Budapesten.
nov. 12
15:41
Hattyút mentettek Zuglóban - Fotók! (Alternatív Energia)
A sérült állat a Rákos-patakban volt.
nov. 12
15:54
Irgalmatlan formát futnak a Fidesz nagyágyúi a kongresszuson (444.hu)
"A magyar a világ egyik legsikeresebb nemzete. Meg tudjuk nyerni a következő ezer évet is."
nov. 12
15:57
A Markusovszky kórház betege fulladhatott meg a patakban (Blikk)
Egy beteg fulladhatott bele a patakba a szombathelyi kórház területén.
nov. 12
15:57
Hiszti és kerítés, az ellenzék, mint egy gyerek csak toporzékol (Ripost)
Az ellenzék sem felépíteni, sem lebontani nem merné a kerítést, mondta Lázár János a Fidesz kongresszusán.
nov. 12
15:59
Mi lett vele? Ezt csinálja most a kórházat ingyen kifestő Norbert (Blikk)
A Hála festő-ként elhíresült Lakatos Norbert a kislánya kórházi tartózkodása idején figyelt fel a gyógyító munkához nem méltó kórházi munkakörülményekre, és elhatározta, a saját eszközeivel segít az ott dolgozókon. Az eszközei a két keze, ecsetek és festékek. Ennyi kell az elhatározáson kívül, hogy a Hála Festője dolgozni tudjon.
nov. 12
16:00
RENDKÍVÜLI: Orbán Viktort választotta elnökének a Fidesz (444.hu)
Novák Katalin az egyetlen új elnökségi tag. Gratulálunk!
nov. 12
16:06
Újraválasztották Orbán Viktort (ATV)
Újraválasztották Orbán Viktor kormányfőt a Fidesz elnökének vasárnap a párt XXVII., tisztújító kongresszusán, Budapesten, ahol alelnökké választották Novák Katalint, Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot.
nov. 12
16:12
Orbán Viktor: van egy közös szenvedélyünk (Infostart)
Délelőtt óta tart a Fidesz tisztújító kongresszusa a budapesti Hungexpón. Újraválasztották Orbán Viktort a párt elnökének.
nov. 12
16:12
Kiszabadult a magyar túsz: A történetnek még nincs vége (ATV)
A körülményekhez képest jó egészségnek örvend és már a családjával van az a magyar férfi, akit október 21-én raboltak el nigériai kalózok, és most szabadult ki - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni műsorában.
nov. 12
16:15
Orbán: A Fidesz már ma is készen áll a választásokra (hirado.hu)
A korszellem a mi oldalunkon áll, a keményen dolgozó, felelősséget vállaló, családjukról gondoskodó, hazájukat szerető és keresztény gyökereikhez ragaszkodó európai emberek oldalán - jelentette ki.
nov. 12
16:18
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 45. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 45. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a jövő héten 222 millióért izgulhatnak a játékosok. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1, 24, 33...
nov. 12
16:33
Elkerülhetetlen volt: Megválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökévé - ezt mondta utána, minden magyarhoz szólt (Blikk)
Orbán Viktor volt az egyetlen jelölt, a Fidesz tisztújító közgyűlése - amit a szabályzat szerint két évente kell megtartani - így minden meglepetés nélkül őt választotta újra a párt elnöki tisztére.
nov. 12
16:33
Novák: A gyermekek a legfontosabbak (hirado.hu)
2018 azért lesz a családok éve, hogy hangsúlyozzák, a gyermekek a legfontosabbak - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Fidesz tisztújító kongresszusán vasárnap, Budapesten.
nov. 12
16:42
Orbán: Ez még nem az út vége, csak az eleje (444.hu)
A választás tétje: megerősíteni, elmélyíteni, megvédeni.
nov. 12
17:00
Soros-ügynökök, homo brüsszelicus, cicapárttá vedlett radikálisok (HírTV)
Orbán Viktor újabb két évig vezetheti a kormánypártot.
nov. 12
17:09
Így neveld a német juhászt (Blikk)
Rengeteg ­fiatal német juhászkutyát adnak le a gazdáik az ebtelepeken, mert „nem tudnak viselkedni”, illetve „nem lehet velük bírni”.
nov. 12
17:11
Nyugi, a második is szépen fizet... (Blikk)
Hatos ugyan nem volt, de azért az ötös is elég jól fizet!

Keresés