Olyan innovatív megoldásokat díjaznak, amelyek abban segítik a hátrányos helyzetű közösségeket, hogy saját erőfeszítéseik révén, fenntartható módon javítsanak életkörülményeiken.
Cél, hogy az anyaországban, a Kárpát-medencében és a diaszpórában minél többen támogassák aláírásukkal a kezdeményezést, amelynek célja az őshonos kisebbségi közösségek európai uniós jogvédelmének megteremtése - áll a tanácskozás zárónyilatkozatában.
A Fidesz szerint hiteltelen az LMP azon kezdeményezése, hogy ötpárti egyeztetést hívott össze péntekre az egyszülős családok helyzetének javítása érdekében.
Jövő héten indul az aláírások gyűjtése abban a népszavazási kérdésben, amely arról szól, hogy az adóhatóság ellenőrizhesse a politikusok, köztisztviselők által benyújtott vagyonnyilatkozatok tartalmát.
Az ingyenes fogászati szűrést és tanácsadást kínáló projekt idén márciusban huszonharmadik alkalommal indult útjára a a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat zervezésében. Az idei program kiegészült a májusi és októberi székelyföldi körúttal is
Az emberi erőforrások minisztere szerint, a nyitott társadalomról alkotott koncepció - amely szerint mindazt a világból, ami ide akar jönni, be kell engedni - nem szól arról, hogy milyen erkölcsi alapon van bárkinek joga idejönni és azt gondolni, elveheti azt, ami a miénk.
Mindenkinek joga van a saját nyelvét használva olyan életet élni, amely nem szorítja korlátok közé - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Siketek Világszövetségének 3. nemzetközi konferenciáján pénteken Budapesten.
Teljes útlezárás lesz az M0-s autóút M3-as autópálya felé vezető oldalán Gyál térségében szombat reggel - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
Tizenkilenc produkció jutott tovább a hajdúböszörményi és az erdélyi mikházai területi válogatókból a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutatóban pénteken, ezzel kialakult az elődöntő mezőnye.
Minden nyugdíjas időskori juttatásának el kellene érnie a létminimum szintjét, a 88 ezer forintot – jelentette ki Newsroom című műsorunkban Földényi György.