Mind a Fidesz elnökségében, mind pedig a kormánypárti frakcióban "sokan gondolják úgy, hogy praktikus lenne" a jövő évi országgyűlési- és európai parlamenti-választások egyidejű megtartása - reagált az elmúlt napok sajtóhíreire Gulyás Gergely fideszes képviselő, az alkotmányügyi bizottság tagja szerdán az MTI-nek.
A Bajnai Gordon vezette ellenzéki pártszövetség két választásiszakértő-politikusából csak keveset tudtunk kihúzni az általuk javasolt, a miniszterelnök-jelölt személyére vonatkozó közvélemény-kutatásról. Úgy tudjuk: a Tárki, a Szonda és a Medián végezné el a nagymintás, háromszor fős kutatását és ez szolgálna alapul a miniszterelnök-jelölt személyének kiválasztását.
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy 9,6 milliárd forintot biztosít a szombathelyi Haladás-stadion és -sportcsarnok létesítésére - jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján a szombathelyi városházán Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség egyéni körzetben megválasztott fideszes országgyűlési képviselője.
Izraelben, a várható Szíria elleni katonai csapás előtt, készültségbe helyeznek minden védelmi rakétarendszert - közölte az izraeli katonai rádió szerdán.
A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy 9,6 milliárd forintot biztosít a szombathelyi Haladás-stadion és -sportcsarnok létesítésére - jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján a szombathelyi városházán Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség egyéni körzetben megválasztott fideszes országgyűlési képviselője.
Nem akar még egy miniszterelnöki castingot Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki a Magyar Narancsnak adott interjújában beszélt a Bajnai Gordonnal folytatott egyeztetéseiről - írja a Magyar Narancs nyomán a hvg.hu.
Járdára hajtott, s elgázolt két fiatalembert egy taxi a főváros XV. kerületében. Az egyik áldozat állapota válságos, a másik a mentőautóban meghalt - értesült a HavariaPress.
Mentőcsomagok helyett inkább megfelelő gazdaságpolitikával kellene segíteni a devizahiteleseken - vélekedett az ATV Start-ban Zdeborsky György, aki szerint nem lenne szükség a különféle mentőakciókra, ha az euró árfolyama nem 300, hanem mondjuk 270 forint körül mozogna.
Korábban a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest végállomás között pótlóbuszok szállították az utasokat, mert az Ecseri úti állomásnál egy utas rosszul lett.
Kamionnal ütközött egy személyautó a 4-es főúton szerdán Cegléd és Ceglédbercel között, a balesetben egy ember meghalt, hárman megsérültek. Az érintett útszakaszt a rendőrök lezárták - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Az olasz alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az ellene hozott bírósági ítélet és parlamenti mentelmi joga megszüntetése miatt - írta Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő a szenátus mentelmi bizottságához szerdán benyújtott levelében.
Az Együtt-PM elfogadhatatlannak tartja az erdélyi Verespatakra tervezett ciános arany- és ezüstbánya megnyitását, ezért sürgős cselekvésre szólították fel a kormányt a kitermelés megindulásának megakadályozása érdekében.
A szocialista párt nem kommunikációs versenyt szeretne futni, hanem megoldást szeretne adni a problémára - mondta szerda esti rendkívüli sajtótájékoztatóján az ellenzéki tárgyalásokkal kapcsolatban Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki két napon belül újra leülne Bajnai Gordonnal tárgyalni.
Az MSZP elnöksége szerda este Mesterházy Attila pártelnök javaslatára úgy döntött, hogy a szocialisták folytatják a tárgyalásokat a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetséggel. Az elnökség arra is felhatalmazást adott, hogy a szocialisták kezdjenek tárgyalásokat a demokratikus ellenzék többi pártjával az együttműködésről.
Az MSZP elnöksége szerda este Mesterházy Attila pártelnök javaslatára úgy döntött, hogy a szocialisták folytatják a tárgyalásokat a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetséggel.
A kormány döntése alapján újranyitják a 2009-ben bezárt Santiago de Chile-i magyar nagykövetséget, a külképviselet akár már az idén megkezdheti tevékenységét - közölte a Külügyminisztérium szerdán az MTI-vel.
Szíria ENSZ-nagykövete szerdán arra kérte a világszervezet főtitkárát, hogy rendelje el az Aszad-rendszer ellen harcoló erők három olyan támadásának kivizsgálását, amelynek során kormánykatonák állítólag mérges gázt lélegeztek be.
A kormányváltás óta mintegy 207 ezerrel több ember dolgozik Magyarországon. Elemzési szakaszába lépett a miskolci megyei kórházban történt koraszülött halálok kivizsgálása. Drágulnak az üzemanyagok péntektől. A nap hírei 2013. augusztus 28-án, szerdán.
Mesterházy Attila pártelnök szerint ezt azt jelenti, hogy október végéig minden fontos döntés megszületik az MSZP-ben a választási felkészülésről, utána már csak a kampányra koncentrálnak.
Csütörtökön hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www.felvi.hu-n. Ekkor dől el, hogy a 8131 pótfelvételiző közül kik kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.
Hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok szerda este a Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa-Gyékényes vonalon Murakeresztúr és Gyékényes között - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Catherine Zeta-Jones szóvivőjének közleménye szerint a színésznő és férje, Michael Douglas "külön töltenek némi időt, hogy kiértékeljék házasságukat és dolgozzanak rajta".
Két napon belül újra tárgyalni szeretne pártja nevében Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője Bajnai Gordonnal; a négyszemközti egyeztetés alapja az Együtt vezetőjének hétfői, egyéni körzetekre vonatkozó javaslata lehet. A szocialista párt elnöksége a késő estébe nyúló ülésén arra hatalmazta fel Mesterházyt, hogy mihamarabb érje el: az egyéni választókörzetekben 2014-ben csak egyetlen,…
Hagyó-per, Hunvald-ügy, sukorói eljárás - a Fidesz elszámoltatási programjának három legfontosabb büntetőperében közös, hogy addig-addig helyezgették át őket az országban, mígnem mindegyikben ugyanaz a bírói fórum, a Szegedi Ítélőtábla jár majd el jogerősen. Ehhez még törvényt is módosítottak, kiterjesztve az ítélőtábla illetékességi körét. A 2011-ben Zuschlag János MSZP-s politikust hat évre…
Ellepték a patkányok Nagykanizsa egyik városrészét. Már nappal is az udvarokon és utcákon futkosnak. A lakók azt mondják, már a gyerekeket sem merik kiengedni az udvarra játszani, attól félnek, hogy a rágcsálók megtámadják őket. Az itt élők szerint a csatornázási munkákkal együtt jelentek meg a rágcsálók a környéken.
Izraelben lesz nagykövet egy újabb, a kormányfővel személyes jó kapcsolatot is ápoló fideszes politikus, Nagy Andor. A Fidesz-kabinet alatt mára megszokottá vált, hogy a kormánypártok parlamenti frakcióiból befolyásos, legtöbbször függetlennek nevezett pozíciókba ejtőernyőznek a káderek.
Jogerősen enyhítette a Bándy Kata-gyilkosság első fokon tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt vádlottjának büntetését a Pécsi Ítélőtábla: Péntek László 40 múlva feltételesen szabadlábra bocsátható, akkor 66 éves lesz. A vád a rendőrségi pszichológusnő aljas indokból elkövetett meggyilkolása és kifosztása volt.
Nem élvezheti havi nettó 205 ezer forintos fizetését az a pedagógus, aki szeptembertől a jelenlegi legmagasabb fizetési kategóriába kerül. Ebbe a besorolásba ősztől csak a legalább 39 éve a pályán lévő, egyetemi diplomával rendelkező tanárok kerülhetnek, akik - ha 18 évesen érettségiztek, majd 5 éves egyetemi tanulmányaik után azonnal elhelyezkedtek - csak 62 éves korukra érhetik el ezt a…
Ha Orbán Viktor valóban ki akarja osztani azt a két pofont a szélsőjobbnak, amit korábban beígért, most megtehetné - mondta lapunknak az MSZP-s Nyakó István, aki nemcsak a hétvégi gárdista avatást kifogásolta, hanem hétfőn az Országgyűlésben azt is Pintér Sándor belügyminiszter figyelmébe ajánlotta: vizsgálja meg, betiltható-e a szélsőséges nézeteket népszerűsítő parlamenti párt, a Jobbik.
Október 23-ig meg kell állapodni a miniszterelnök-jelölt és a képviselőjelöltek kérdésében is az MSZP-vel - hangsúlyozta az Együtt-PM szövetség társelnöke. Szigetvári Viktor az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az októberi ünnepen az ellenzéki oldal összes pártjának együtt kell tüntetnie.
Halálra ítélte szerdán a hadbíróság Nidal Hasan őrnagyot, akit korábban bűnösnek találtak 13 katonatársának előre megfontolt meggyilkolásában, valamint további 32 személy elleni gyilkossági kísérletben.
Barack Obama amerikai elnök szerdán kijelentette, hogy még nem hozott döntést a Szíria elleni katonai csapásról, de rámutatott, hogy a fontolgatott "korlátozott akció" célja a Damaszkusz elrettentése lenne attól, hogy a jövőben ismét vegyi fegyvereket vessen be. Közben Oroszország is újabb hadihajókat vezényelt a térségbe.
Ma hirdetik ki a felsőoktatási pótfelvételi eljárás ponthatárait a www.felvi.hu-n. Ekkor dől el, hogy a 8131 pótfelvételiző közül kik kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben.
Az ország Azerbajdzsánban és Magyarországon akkreditált nagyköveteinek visszahívását kérte a litván kormány szerdán az örmény-azeri konfliktussal kapcsolatban magánvéleményként tett, de nyilvánosságra került kijelentéseik miatt.
Bár Oroszország támogatja az ENSZ szakértői vizsgálatát, és számít a nyugati beavatkozásra Szíria ügyében, még mindig úgy gondolják, hogy a katonai intervenció hiba volna, és katasztrofális következményekkel járna. Oroszország miniszterelnök-helyettese a Twitteren nemrég azt írta, „a Nyugat úgy játszik az iszlám világgal, mint egy majom egy gránáttal.”
Kedden, azaz a tanévkezdés másnapján tüntet a BKV-s dolgozók egy része a létszámleépítés miatt. A demonstrációt a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete szervezi, de a másik nagy érdekképviselet, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók szakszervezeti szövetsége nem csatlakozik a tüntetéshez. A BKV korábban úgy reagált, hogy a törvények szerint zajlik a csoportos létszámleépítés.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára tárgyalhat a veszteséges dunaújvárosi társaság néhány vezetőjével, és az első egyeztetés már csütörtökön elkezdődik - írta a Világgazdaság.
Ferenc pápa reggel háromnegyed ötkor kel, és a szobájában levő vezetékes telefonnal hívja fel azokat, akik segítséget kérnek tőle - írta a La Repubblica című olasz napilap, amely az egyházfő mindennapi életének részleteiről értesült.
Az olasz alkotmánybírósághoz és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az ellene hozott bírósági ítélet és parlamenti mentelmi joga megszüntetése miatt - írta Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő a szenátus mentelmi bizottságához szerdán benyújtott levelében.
Felelősnek találta a szocialistákat adatkezelési mulasztásban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. Ma egyeztet újra a kormány és a bankszövetség. Saját márkás mobiltelefon-szolgáltatást indít jövő héttől a MOL. Lapszemle.