Arab hírportálok szerint szerdán újabb vegyifegyver-támadásra kerülhetett sor Szíriában. Az Al-Jazeera szerint legalább 20 ember megsérült, az Al-Arabiya szerint közel 10 fő.
Az előválasztás arra szolgálna, hogy fenntartsuk a többpártrendszert és védelmet kapjanak a kisebb pártok - ezt Tóth Zoltán választási szakértő mondta az Egyenes beszédben.
A bankszövetségnek nem volt más választása, csak ezért fogadták el a devizahiteles mentőcsomagot, viszont ez több százmilliárd forintba kerül a pénzintézeteknek - mondta Bauer Tamás az Egyenes beszédben.
Sérült csuklóval játszotta végig kedden Szalai Ádám, a Schalke 04 magyar labdarúgója a görög PAOK Szaloniki elleni mérkőzést, amelyen a csatár két góllal segítette csapatát győzelemhez, és ezáltal a csoportkörbe jutáshoz a Bajnokok Ligájában.
A Takarékbank keddi közgyűlésen megszavazták a társaság új alapszabályát, döntöttek a tőkeemelésről, a részvénycseréről és megválasztották az új tisztségviselőket. A takarékszövetkezeti tagok hiába tiltakoztak a kényszer-integráció ellen, azt mondják, nem volt más választásuk, igennel kellett szavazniuk mindenre, különben a törvény szerint kizárták volna magukat az új rendszerből. A Takarékbank…
Összehangolt robbantásos merényletek sorozatát követték el szerda reggel Bagdad több, főként síiták lakta kerületében és az iraki főváros szomszédságában. Legalább 51 ember meghalt, és 150-en megsérültek – közölték rendőrségi és egészségügyi források.
Az amerikai katonai akció fenyegetése miatt több tucat orosz állampolgárt menekített ki Szíriából Moszkva egy külön repülőgéppel kedden – számolt be a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.
Az Együtt- PM szövetség társelnöke szerint megoldható, hogy 106 egyéni körzetben olyan jelölteket találjanak, amely mindkét félnek elfogadható. Ugyanez a miniszterelnök személyére nem igaz - mondta az Egyenes beszédben Karácsony Gergely.
A gazdaságstratégiáért felelős államtitkár szerint az öt éve tartó világgazdasági válság igazi megoldásához a pénzügyi stabilitás elérésével párhuzamosan véghezvitt reformokon át vezet az út.
Újabb használt alacsonypadlós buszok érkeznek Budapestre Dijonból, Oslóból és Frankfurtból: a BKV földgázüzemű Van Hoolokat, valamint Mercedes-Benz Citarókat vásárol - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A felfüggesztett uniós fejlesztési programokról szóló tárgyalások tétje az, hogy milyen mértékű szankciót alkalmaz az EU Magyarországgal szemben, a javasolt legmagasabb, 25 százalékos szankció 125 milliárd forintot jelenthetne, egy másik javaslat 5 százalékos, azaz 25 milliárdos korrekcióval járna - mondta a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára az M1 Ma reggel…
Egy ezen a héten előkerült megindító szíriai videófelvételen egy megrendült fiatal apa és kisfia látható. Az apa előzőleg azt hitte, hogy fiát elveszítette a múlt heti gáztámadásban.
Egy új politikai kaszt jön létre - ezt mondta a felső vezetők 30 %-os béremelésével és a kiemelt VIP kórházi kezeléssel kapcsolatban Vágó Gábor az LMP politikusa az Egyenes beszédben.
Hamarosan indul az őszi évad a Fővárosi Közgyűlésben. Az MSZP frakcióját továbbra sem tartja vissza az érdemi munkától az, hogy a Tarlós István vezette fideszes városvezetés 2010 októbere óta szinte egyetlen előterjesztésünket sem vette napirendre. Az ősz folyamán több, a város jobb működését szolgáló előterjesztést is a közgyűlés elé viszünk - olvasható a párt közleményében.
Az Együtt -PM társelnöke szerint azért is megvalósíthatatlan az előválasztás, mert a Kubatov-listák ismeretében a Fidesz azt a saját akarata szerint befolyásolhatná.
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a teljes népesség 12 százaléka Bajnai Gordont, 7 százaléka Mesterházy Attilát támogatja, 39 százalék viszont továbbra is Orbán Viktort szeretné kormányfőnek.
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a teljes népesség 12 százaléka Bajnai Gordont, 7 százaléka Mesterházy Attilát támogatja, 39 százalék viszont továbbra is Orbán Viktort szeretné kormányfőnek.
Enyhítette a Pécsi Ítélőtábla szerdán Bándy Kata rendőrségi pszichológus gyilkosának büntetését. Az első fokon tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtott Péntek Lászlót a táblabíróság jogerősen is életfogytiglanra ítélte, de azzal, hogy leghamarabb 40 év múlva feltételesen szabadlábra helyezhető.
Robert Fico, Szlovákia kormányfője nemcsak kirándulni vitte a 21 évvel fiatalabb titkárnőjét, egy éjszakát is együtt töltöttek. Egy szlovák hetilap szerint kapcsolatuk már legalább egy éve tart.
Újabb, online adatkapcsolatra képes pénztárgép jelent meg a piacon, így a pénztárgépcserére kötelezettek már hét engedélyezett gép közül választhatnak - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-t.
Villámcsapás miatt keletkezett tűz szerdán egy budapesti, XVI. kerületi családi házban - tájékoztatta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A kormányhoz fordult Szabó Máté ombudsman az árvíz által fenyegetett ipolytarnóci lakóházak sorsa miatt, mert bár a költségvetésben elkülönítettek e célra 50 millió forintot, az ingatlanok kiváltása mégsem történt meg - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán az MTI-vel.
Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
Távozik a Műcsarnok éléről Gulyás Gábor, az MTI értesülései szerint a kortárs kiállítóhely vezetője szeptember 1-jei hatállyal mondott le igazgatói tisztéről.
A forint szerdán tovább gyengült a keddi jegybanki kamatvágás után elért gyenge szintről: az eurót kora délutánra már 303 forint felett jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben, szemben a kora reggeli 302-közeli árfolyammal.
Elutasítja a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete (PVDSz) a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) által kötött bérmegállapodást, így nem írja azt alá - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) állami földbérleti pályázatok ügyében 41 rendbeli magánokirat-hamisítás gyanújával vádemelési javaslatot tett a Fővárosi Főügyészségnek - jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka.
Nem lehet úgy bért emelni a pedagógus társadalom egésze számára, hogy közben vannak, akik rosszabbul járnak - vélekedett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke az ATV Start-ban. Mendrey László szerint Pokorni Zoltán politikai nyomásra vonhatta vissza azt az általa benyújtott módosító javaslatot, amely garantálta volna, hogy egyetlen pedagógus, illetve intézményvezető se kaphasson…
Megérkeztek az első vizsgálati eredmények és szakmai jelentések, így elemzési szakaszába érkezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban történt koraszülött-halálesetek vizsgálata - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága.
Andrew Britton friss házasként a mézesheteket töltötte a Maldív-szigeteken, amikor egy vírus megtámadta a szívét. Hatszor élesztették újra, most szívátültetésre vár. Szerencsésnek mondja magát.
A szerdai kiadós esőzés után a hét hátralévő részében kevesebb csapadék várható, és 25 fok körüli csúcsértékekre számíthatunk. Nagyobb felmelegedésre nincs kilátás.
Hetvenkét rendbeli csalással gyanúsít a gárdonyi rendőrkapitányság egy budapesti férfit - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján szerdán.
Sanghaj főpolgármesterével találkozott a miniszterelnök szerdán Budapesten. Orbán Viktor és Jang Hsziang megbeszélésén elhangzott: a sikeres kínai-magyar gazdasági együttműködés alapját a jó regionális kapcsolatok adják - tájékoztatta az MTI-t a miniszterelnök sajtófőnöke.