Módosulnak többi között a gyógyszerrendelés és -kiváltás szabályai, így az 50 ezer forintnál alacsonyabb fogyasztói árú, krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek esetében az orvos három hónap időtartamra is elláthatja a beteget gyógyszerrel úgy, hogy a három vényen nem kell feltüntetni a gyógyszer kiváltásának legkorábbi időpontját.
Gyanús munkálatokat figyelt meg az ENSZ Észak-Koreában a jongbjoni atomreaktornál, ahol a kommunista ország korábban nukleáris fegyvereknél is alkalmazható plutóniumot állított elő - derül ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szerdai jelentéséből.
Úgy tűnik, magára rántotta a kétajtós szekrényt Kubatov Gábor, az FTC elnöke azzal, hogy harcot hirdetett szélsőséges, neonáci hangvételű ultráik ellen. George F. Hemingway, a Budapest Honvéd FC tulajdonosa a Hetek pénteken megjelenő számában elmondta, a szélsőjobb rátelepült futballszurkolókra, ám szélsőséges jelenségek csak ott vannak huzamosabb ideig, ahol a vezetők nem állnak ennek ellen és…
Az MSZP vizsgálatot követel a pénztárgép-mutyi ügyében. Felháborító és megengedhetetlen, hogy a kormány a kiskereskedők és vendéglátósok százezreitől veszi el azt a pénzt, amiből néhány kiszemelt társaságnak hosszú éveken keresztül garantáltan milliárdokat juttat olvasható az MSZP közleményében.
A budapesti szavazók erősen megosztottak a hajléktalanok kitiltásával kapcsolatban: a fővárosiak 45 százaléka szerint a tiltás nem megoldás a problémára - derül ki a Policy Solutions politikai elemző intézet 2013 júliusában készített reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Negyedik fokozatú, sötétbordó riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) az Alföld keleti részére - Debrecen és Békéscsaba térségére -, mert a parlagfű koncentrációja légköbméterenként elérte a 200-499 pollenszemet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Szeptemberben megújul az ATV műsorstruktúrája, új arcok, új műsorok tűnnek fel a képernyőn, de természetesen legkedveltebb személyiségei továbbra is a nézők szolgálatában maradnak.
Az eddigi mintegy 300 milliós pénzbüntetést azért szabta ki a felügyelet, mert több bank új díj bevezetésével próbálták meg áthárítani a költségeket az ügyfelekre.
A rendteremtést hirdető Jobbik a saját háza táján sem képes rendet tartani. A párt végképp eltévedt a különféle gárdaszervezetek labirintusában, a parlamenti szélsőjobboldal hátországában már nem is mély törésvonalakról, hanem masszív frontvonalról lehet beszélni. Ráadásul új szereplő tűnt fel a színen: a Magyar Hajnal, amely – görög mintára, Lenhardt Balázs volt jobbikos képviselő részvételével –…
A kormány nem hozott döntést a devizahiteles mentőcsomagról, jelenleg vizsgálja a Magyar Bankszövetség javaslatát - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a "Díj a sikeres vállalkozásokért" elismerés átadója után.
Egy tizenötmillió forintos tartozás biztosítékaként lefoglalta a végrehajtó a Győr-Moson-Sopron megyei Dunaszigeten a községházát; ha nem fizetnek, elárverezik az épületet - írja csütörtöki számában a Kisalföld
Gyanús munkálatokat figyelt meg az ENSZ Észak-Koreában a jongbjoni atomreaktornál, ahol a kommunista ország korábban nukleáris fegyvereknél is alkalmazható plutóniumot állított elő - derül ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) szerdai jelentéséből.
A kormány nem hozott döntést a devizahiteles mentőcsomagról, jelenleg vizsgálja a Magyar Bankszövetség javaslatát - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a "Díj a sikeres vállalkozásokért" elismerés átadója után.
Egy nap leforgása alatt ketten is felgyújtották magukat Oroszországban, és mindkét demonstratív öngyilkossági kísérlet bírósági épületnél történt - jelentették a csütörtöki orosz lapok.
Több tucat ismert előadóművészt, beleértve Kim Dzsong Un volt szeretőjét kivégeztek Észak-Koreában a napokban – számoltak be dél-koreai sajtóorgánumok.
A budapesti szavazók erősen megosztottak a hajléktalanok kitiltásával kapcsolatban: a fővárosiak 45 százaléka szerint a tiltás nem megoldás a problémára - derül ki a Policy Solutions közvélemény-kutatásából. Az eredmények közzétételének apropóját az adja, hogy a hajléktalanokat kitiltó rendeletek további szigorítását tervezi Tarlós István főpolgármester.
Az MSZP fogyasztóvédelmi-, versenyhivatali- és hírközlési vizsgálatot követel az online pénztárgépek forgalmazásának körülményei miatt - írta Józsa István és Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben.
A Genertel által végzett felmérés szerint az autós ügyfeleik a töréskártól és a járművük ellopásától tartanak leginkább. A 10-es skálán az első 6,3, míg a második 3,8 ponttal szerepelt.
Egy hónap múlva újabb beruházással bővül a fővárosi útépítés, többek között megkezdődik az 1-es villamos komplex felújítása. Miután a jelenleg tartó építkezéseknek sem lesz vége, ezért a jelenleginél is nagyobb dugók várhatók, ráadásul a jövő héten a tanév is elkezdődik. Míg a szakemberek a felújítások összehangolását hiányolják, a Budapesti Közlekedési Központ szerint ezzel minden rendben van, a…
Több közúti baleset történt csütörtök délelőtt a fővárosban, ezért több helyen is torlódásra kell készülni - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyelete az MTI-vel.
A várt csökkenés helyett, nőtt augusztusban a munkanélküliek száma Németországban, a 6,8 százalékos munkanélküliségi ráta viszont nem változott az előző havihoz képest - közölte csütörtökön a német szövetségi munkaügyi hivatal a Bundesagentur für Arbeit (BA).
A Műcsarnok éléről szeptember 1-jével távozó Gulyás Gábor miniszteri biztosként dolgozik tovább, a kortárs magyar képzőművészet nemzetközi pozicionálásával fog foglalkozni.
Az MSZP szerint több mint három évvel a választások után lejárt a Fidesz korábbi ígéreteinek szavatossága, mert három legfontosabb vállalásukból egyet sem tudtak teljesíteni.
A gazdasági életben is el kell ismerni a teljesítményt, és arra kell buzdítani a vállalkozásokat, hogy folytassák tevékenységüket Magyarországon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten a "Díj a sikeres vállalkozásokért" elismerések átadásán.
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár csütörtökön és pénteken Indiában tárgyal a két országot érintő legfontosabb gazdasági kérdésekről - tájékoztatta az államtitkár sajtófőnöke az MTI-t.
Gúr Nándor, az ellenzéki párt alelnöke szerint az egymillió új munkahelyet ígérő "kormányzati sikerpropaganda" a foglalkoztatás terén is ellentétes a valósággal.
A Takarékbank igazgatóságának elnöke Vojnits Tamás kormánybiztos, a társaság vezérigazgatója pedig Szabó Levente, korábbi vezérigazgató-helyettes lett - közölte a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) csütörtökön az MTI-vel.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egyik dolgozója ellen - tájékoztatta az ügyészség csütörtökön az MTI-t.
A legfőbb ügyész feljelentésként továbbította a Fővárosi Főügyészséghez Steiner Pál szocialista országgyűlési képviselő azon írásbeli kérdését, amelyben az ellenzéki politikus azt tudakolta: folyik-e büntetőeljárás az FTC-MTK labdarúgó mérkőzésen kifeszített "In memoriam Csatáry László" feliratú transzparens ügyében.
A dohánytermékeket árusító trafikok korlátozását célzó két országos népszavazási kezdeményezést utasított el az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki budapesti ülésén.
A Népszava szombati számában, a Szép Szó mellékletben kezdi közölni Moldova György új szatíráit. Az egyik írás Józsit, a beszélő disznót idézi fel, immár a rendszerváltás időszakába helyezve, a másik a regnáló miniszterelnökről mutat sajátos képet.
A kormány nem hozott döntést szerdai ülésén a devizahiteles mentőcsomagról, jelenleg vizsgálja a Magyar Bankszövetség javaslatát, de egyéb megoldásokkal, így például a Magyar Nemzeti Bank (MNB) javaslataival is foglalkozik - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek csütörtökön.
Egy magánszemély azt akarta elérni,hogy törvény írja elő: dohányterméket forgalmazó üzlet ne működhessen se oktatási, se egészségügyi intézmény bejárati ajtajától légvonalban számított 650 méteres körzeten belül.
A vallási közösségekről és az Országos Bírói Tanácsról szóló rendelkezésekkel egészíti ki a kormány az ötödik alaptörvény-módosítást, amely azt is tartalmazni fogja, hogy a kereskedelmi televíziók és rádiók ingyenesen közölhetik a pártok hirdetéseit a kampányban.
A jövő évi önkormányzati választások befejezéséig nem tárgyalna közterületi elnevezésről, illetve annak megváltoztatásáról szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés a főpolgármester indítványa szerint.
A legfőbb ügyész feljelentésként továbbította a Fővárosi Főügyészséghez Steiner Pál szocialista országgyűlési képviselő azon írásbeli kérdését, amelyben az ellenzéki politikus azt tudakolta: folyik-e büntetőeljárás az FTC-MTK labdarúgó mérkőzésen kifeszített "In memoriam Csatáry László" feliratú transzparens ügyében.