A húsvéti kalács Európa-szerte hagyomány, mégis régiónként egészen eltérő formában és ízvilággal jelenik meg. Mutatjuk, hogyan készül a görög változat.
Elsőre praktikusnak tűnhet, ha színes szalagot kötünk a bőröndünkre, hiszen így könnyebb megkülönböztetni a többi csomagtól. Egy repülőtéri dolgozó szerint azonban ez éppen ellenkező hatást válthat ki: késést okozhat, sőt rosszabb esetben a poggyászunk is lemaradhat a járatról.
Két hivatásos búvár látványos felvételeket készített a Hévízi-tó alatt húzódó barlangrendszerről. A víz alatti üregek létezése már több mint ötven éve ismert, geodéziai pontosságú felmérés azonban eddig nem készült. A szakemberek most a fotózás mellett ezeket a méréseket is elvégezték.
Sosem volt könnyű helyzetben Olaszország nemzeti légitárasága. Már az Alitalia idejében is szinte csak arról lehetett olvasni, hogy minden évben a fennmaradásért küzdenek, mígnem végül becsődöltek, és 2021-ben átvette a helyüket a rendkívül kék festésű repülőiről ismert ITA Airways. Eleve 866 millió eurós veszteséggel kezdték meg az üzemeltetést, h
BJ60 A márka első hazai értékesítési pontja, a BAIC Gablini Budapest már megnyitott. A hálózat kiépítése folytatódik, az év végéig várhatóan 6–8 márkakereskedés nyílik meg országszerte, közben a szervizháttér is azonos ütemben fejlődik. A közleményben jelezték: az év végére kiépül az európai alkatrész-ellátási központ, amely gyors és kiszámítható l
Horváth Erika alezredes elmondta: a baleset éjszaka fél egy körül történt, a kétajtós kupé személygépkocsi vezetője Kunszállás felől Kiskunfélegyháza irányába haladva elvesztette uralmát az autó felett, először a jobb, majd a bal oldali útpadkára hajtott, onnan pedig balra sodródott. A kocsi érintőlegesen nekiment egy villanyoszlopnak, majd "beroha
Ha valaki megfeledkezett volna a Gemeráról azt nem hibáztatjuk. A Koenigsegg négyszemélyes hiperautója még 2020-ban került bemutatásra. A gyártása pedig hat hosszú év után végre elkezdődhetett. Míg a járműveik hihetetlenül gyorsak, a Koenigsegg gyártási folyamatairól ez már nem mondható el. A vállalat ennek ellenére a közelmúltban kibővítette gyár
A BKK az M2-es, az M3-as és az M4-es metrók igénybevételét ajánlja. A közúti lezárásokról részletes információk a police.hu weboldalon találhatók, a valós idejű közösségi közlekedési változások pedig folyamatosan frissülnek a BKK Info oldalon. Felidézték: a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK) kapott tájékoztatás alapján a Liszt Ferenc Nemzetkö
A BRFK motoros járőrei közül Bercsényi László r.törzszászlós beszélt arról, hogy a mellény pontosan milyen védelmet nyújt, és milyen algoritmusokkal dolgozik. A törzszászlós elmondta, hogy ők összesen 30 darabot kaptak az alosztály részére. Megtudtuk továbbá, hogy a légzsákos védőmellény lényegében ugyanazon az elven alapul, mint az autók légzsákja
Szászi István 2026 júliusától Horváth Attila a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. A vezető 2001-ben csatlakozott a Bosch csoporthoz, számos vezető pozíciót töltött be az elektromos kéziszerszámok, az autóelektronika és az autós multimédia üzletágakban Magyarországon és Németországban. Horváth Attila új, regionális feladatkö
Az autókat dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere és dr. Tarcsa Csaba r. vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes adta át ünnepélyes keretek között április 1-jén, a Készenléti Rendőrség Kerepesi úti központjában. A rendőrség napi tevékenységében a gyors reagálás, a szolgálati feladatok biztonságos ellátása, valamint a log
London Európa egyik legnépszerűbb úti célja, amely a magyar utazók körében is régóta visszatérő választás. A legtöbb utazás azonban a belvárosra koncentrál, pedig a környéken egészen más hangulatú helyek is várnak. A fővárostól nem messze több olyan falu található, amelyek különleges módon ötvözik a történelmet és a természetet. Most hat bájos kist
John Arthur Brabham az új-dél-walesi Hurtsville-ben nőtt fel, tizenkét évesen már fűszerárus apja teherautóit és a családi kocsit vezette. A műszaki szakiskolában folytatott tanulmányait tizenöt évesen félbehagyta és egy autószerelő-műhelyben kezdett dolgozni. A második világháború alatt az Ausztrál Királyi Légierőnél szolgált repülőgépszerelőként,
A 2,0 literes, négyhengeres dízellel járt végsebesség-teszten az Audi üzletemberautója: mutatjuk, hogy mire volt képes 204 lóerőből a német autópályán!
Az elektronikus útdíjszedés az elmúlt két évtizedben óriási fejlődésen ment keresztül. A kamerarendszerek, az automatikus rendszámfelismerés (ANPR) és a fedélzeti egységek (OBU-k) együttesen biztosítják, hogy a díjköteles útszakaszok használatáért mindenki fizessen. Csakhogy "mindenki" a gyakorlatban soha nem jelent százszázalékos lefedettséget. Pi
Ezek azok az esetek, amelyek különösen nagy visszhangot váltottak ki felületeinken és a magyar médiában, és jól mutatják, mennyire gyorsan tudnak elfajulni hétköznapi közlekedési helyzetek. Indulatok, figyelmetlenségek, szabályszegések és néhány egészen szürreális helyzet – olyan pillanatok, ahol tényleg csak egy hajszálon múlt a baj. A cél tová
Ez még kínai viszonylatban is elképesztő tempónak számít. Az ötezredik töltőt egy gyorsforgalmi út mellett létesített Kanszu tartományban, mindössze 27 nappal a Flash Charging China program részeként indított hálózatépítési projekt kezdete után. A BYD villámtöltő-hálózata így már 297 városban érhető el Kína-szerte, és kifejezetten a nagy teljesítm
Az internet népe szinte egyhangúan állítja, hogy kizárólag azért csípték el a rendőrök a menekülőt, mert hagyta magát elkapni, ám egy fontos részlettel nem számolnak.
A 33 ország 98 autós újságírójából álló nemzetközi zsűri nem egy, hanem két díjat is odaítélt a BMW iX3-nak. Az első Neue Klasse modell a 2026-os "Világ Év Autója" díjat nyerte el, minden hajtáslánc-kategóriában megelőzve a versenytársakat, melyek közül a Mercedes CLA és a Nissan Leaf III volt még dobogós. Ezenkívül a BMW iX3 elnyerte a 2026-os "Vi
A vér nem válik vízzé, igaz ez a legendás Antarktisz-kutató dédunokájára is: angol-ír származású brit felfedező és Antarktisz-kutató Sir Ernest Shackleton a Déli-sark meghódítása után a világon elsőként akart átkelni gyalogosan a jégvidéken. Az 1914-17-es Birodalmi Transzantarktiszi Expedíció kudarcba fulladt, a csapat hajója jégtáblák közé szor