A nyár elteltével kevés pihentetőbb őszi tevékenység létezik, mint kilazítani izületeinket hazánk valamely pihentető fürdőjében. Alább össze is gyüjtőttünk néhány kevésbé ismert, de annál különlegesebb fürdőt, amelyek gyógyhatású termálvizei is kiemelkedőek.
Az ír fapados légitársaság idén februárban adott ki egy nagy visszhangot kiváltó közleményt, miszerint a 2025-ös téli szezonban egymillióval csökkentik a Spanyolországba és onnan induló járataik ülőhely-kapacitását. Most a döntés részleteire is fény derült.
Ősszel minden magyar borvidék megtelik élettel: szüreti felvonulások, nyitott pincék és pezsgő hangulat várja országszerte a hazai bor kedvelőit. Ennek apropóján öt különleges helyszínt ajánlunk, ahol a tradíció és a kiváló borok együtt varázsolnak felejthetetlenné egy őszi hétvégét!
Szeptember 9-én leplezik le a nagyközönség számára először az a hagyományos, kompakt hatchbacknek kinéző Leapmotor modellt, amit egyelőre csak sejtelmes fotókon mutattak meg. Végre! Nincs megváltó kupé-SUV kaszni, csupán egy hagyományos, európai értékrendek szerint alakított ferdehátú, amire Lafa 5 néven hivatkozik a gyártó Kínában (nálunk könnyen
Ennél még alacsonyabb volt az arány az Egyesült Királyságban (15 százalék), Olaszországban (14 százalék) és Hollandiában (11 százalék). A kínai járművekkel szembeni legnagyobb szkepticizmus az Egyesült Államokban tapasztalható. A felmérés szerint itt a válaszadók csupán 7 százaléka mutatott nyitottságot az ötlet iránt. Az elmúlt néhány hónapban a B
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei szeptember 2-án Ötvöskónyi belterületén állítottak meg egy járművezetőt, aki a megengedett 50 helyett 126 km/h-val száguldott a 3-as BMW-jével. A járőrök azonnal megállították a 27 éves kutasi sofőrt, aki maximális büntetésként 8 előéleti pontot, és 468 ezer forint közigazgatási bírságot kapott. A fér
A Toyota mindig is máshogy közelítette meg az elektromosítás kérdését, mint más autógyártók, és ez megtérülni látszik. A cég rendelkezik teljesen elektromos járművekkel bizonyos területeken, de ami talán még ennél is fontosabb, hogy a japánok rengeteg nagyszerű hibrid modellt is kínálnak. Ehhez ha hozzáadjuk a teherautó-kínálatukat is, akkor egyből
Megérkezett az első sorozatgyártású Neue Klasse modell, az új generációs iX3, amely egy tisztán elektromos meghajtású szabadidő-autó a BMW új korszakából. A BMW szerint a teljesen új formanyelv, a hatodik generációs BMW eDrive technológia, az akár 805 kilométeres hatótávolság és a 400 kW-os maximális töltési kapacitás új mércét állít fel a kategóri
Alfie Hewett kerekesszékes teniszező 2024-ben egy 150 km/óra sebességű szervával nyerte meg a wimbledoni bajnokságot. Most, egy évvel később megismétlődött ugyanez a szerva, ám a világklasszis játékos ezúttal kapta, nem adta a félelmetes labdát, méghozzá egy áramvonalas adogatógéptől, amely a Lexus támogatásával forradalmasíthatja a teniszoktatást.
A tökéletes időjárási körülmények között lebonyolított utolsó gyakorláson a világbajnoki pontversenyben második Norris mögött sokáig csapattársa, a vb-éllovas ausztrál Oscar Piastri volt a második, de végül ő csak harmadik lett, mivel a hazai versenyét teljesítő Ferrarik közül a monacói Charles Leclerc utolsóra szenzációs kört ment és 21 ezredmásod
A baleset miatt a villamosok nem tudnak behajtani a Közvágóhíd végállomásra. A műszaki mentést a fővárosi hivatásos tűzoltók végzik, a helyszínre mentőt is riasztottak. A BKK a közösségi oldalán azt írta, hogy a 2-es és a 24-es villamos a Közvágóhíd H és a Haller utca/Soroksári út között nem közlekedik. Helyettük az 54-es, az 55-ös, a 223E és a 224
Ha Spanyolország híres művészeire gondolunk, Picasso neve szinte azonnal eszünkbe jut. Nem véletlen: alkotásai ma is milliókat varázsolnak el, amit a róla elnevezett múzeum látogatottsága is tökéletesen bizonyít.
A tendencia több szempontból is érdekes, tekintettel arra, hogy az orosz autópiac a kínai autók amolyan kísérleti terepévé vált az elmúlt két-három évben. A nyugati márkák kivonulása után keletkezett piaci űr A 2022 utáni geopolitikai változások, az ukrajnai háború miatt számos nyugati autógyártó kivonult az orosz piacról, és az utánuk maradt hata
A németországi Rüsselheimben, egy lakatosmester fiaként született 1837. május 9-én. Az apja műhelyében töltött inasévek után húszévesen, az akkori szokásoknak megfelelőn európai vándorútra indult, hogy ismereteit gyarapítsa. Tapasztalataiból azt a következtetést szűrte le, hogy az embereknek két dologra lesz mindig szükségük: ételre és ruhára. Szak
A megállapodást a monzai Olasz Nagydíjon jelentette be az istálló. Gasly 2023 óta erősíti a francia csapatot, amellyel a 2023-as Holland és a 2024-es Brazil Nagydíjon is dobogóra állhatott. A 29 éves versenyző - még az Alpha Tauri pilótájaként - 2020-ban megnyerte az Olasz Nagydíjat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Te is észrevetted már, hogy a repülőgépeken a légiutas-kísérők fel- és leszálláskor mindig mereven ülnek – kezeiket a tenyerükre helyezve? Ez sem véletlen, hiszen minden mozdulatukat a biztonság szabályai határozzák meg: ezt a különleges pozíciót nevezik „merevítő pozíciónak”.
A 27 éves holland Red Bull-pilótának ez az idei ötödik és pályafutása 45. pole pozíciója. Verstappen mellől a vb-pontversenyben második helyen álló Lando Norris, a McLaren brit versenyzője startolhat majd, a harmadik rajtkocka pedig az összetettben 34 pontos előnnyel vezető - szintén mclarenes - ausztrál Oscar Piastrié lett. A hazai közönség előtt
Egyre kevesebb a megfizethető autó az európai piacon. Aki mégis tud egy földhöz ragadt, de praktikus és olcsó autót kínálni a jelen környezetben, az könnyen nagyot kaszálhat. Ehhez pedig olyan módszerekhez kell nyúlni, amilyen valószínűleg a SEAT is követ az Aronával, és amihez most a Kia nyúl a Stonic-kal. Hiába mutatták be 2017-ben a Stonicot, mé
A Suzukinál köztudottan a kompakt városi autók és a kis SUV-ok vannak fókuszban, az egyes modellek inkább személyiségük, mint méretük alapján különböztethetők meg egymástól. Ez a megközelítés folytatódik a legújabb, Indiában debütáló Maruti Suzuki Victoris modellnél is, amely nagyjából akkora, mint az indiai piac kedvelt modellje, a Grand Vitara, d
Hiába visznek el naponta többtucatnyi szabálytalanul parkoló autót, attól még nem javul a helyzet, legfeljebb nő az önkormányzatok és a rendőrség bevétele a bírságokból. Már országosan is több a gépkocsi, Magyarországon, mint a szabályosan használható parkolóhely. Az ingyenesek száma a belső kerületekben a nullához közeli. Nem véletlenül drágultak
A repülős utazások egyik legkellemetlenebb pillanata az, amikor a futószalagnál várakozva szembesülünk vele, hogy a gondosan feladott bőröndünk megsérült. Letört kerekek, sérült cipzárak vagy ütésnyomok – ezek mind olyan bosszantó hibák, amelyek pillanatok alatt képesek megkeseríteni a nyaralás kezdetét. De vajon hogyan lehet ezeket a kellemetlensé
Az ingatlanvásárlást ösztönző programok már több országban is régóta hódítnak, melynek céljük, hogy megállítsák a népességfogyást a kisebb településeken. Nemrég a dél-francia Ambert is csatlakozott a kezdeményezéshez.
Fotó: airportcluj.ro A közlemény szerint szeptember 3-ától kezdődően az erdélyi repülőtér utasai az eddigi 100 milliliteresnél nagyobb tartályokban is csomagolhatnak folyadékot az utastérben szállítandó poggyászaikba. Ezek legfeljebb kétliteresek lehetnek - írták. Hozzátették: Romániában a kolozsvári az első repülőtér, mely bevezeti az utasok által
Ez különösen figyelemre méltó és meglepő hír annak fényében, hogy sok gyártó lelassította vagy teljesen leállította a hidrogéntechnológia fejlesztését. Az új BMW X5 modellt benzines, dízeles, plug-in hibrid, teljesen elektromos és hidrogénes változatban fogják forgalmazni. A hidrogénes modell limitált példányszámú, niche termék lesz, s nem lesz el
Az őszi utazások során sokan választják az olyan népszerű nagyvárosokat, mint Prága, Lisszabon vagy éppen Amszterdam, pedig az évszak tökéletes alkalom arra, hogy kevésbé ismert, de hangulatos európai úti célokat is felfedezzünk. Ha idén szeretnéd elkerülni a turistatömeget, és igazi rejtett gyöngyszemekben barangolnál, mutatunk hat alternatív váro
A Mazda Motor Corporation megállapodást írt alá Iwakuni városával és Jamagucsi prefektúrával a Mazda Motor Corporation Iwakuni Plant elnevezésű üzem létrehozásáról. Az új gyár hengeres lítium-ion akkumulátorcella-modulokat fog gyártani, melyeket a Panasonic Energy Co., Ltd. szállít. Az építkezés 2025 novemberében kezdődik, az üzem várhatóan 2027-be
Mielőtt a kiszállunk az autóból, a lehető legtermészetesebb módon, automatikus mozdulattal nyúlunk a kilincs felé: a sofőr a bal kezével, az anyósülésen helyet foglaló utas a jobb kezével nyitja az ajtót. De arra gondoltál, hogy ez az egyszerű, megszokott mozdulatsor komoly veszélyt jelenthet valaki másra nézve? Igen, ha éppen arra teker egy kerékp
Csordás Zsanett főhadnagy elmondta, hogy szombaton 18 óra körül egy műszaki hibás autó vesztegelt a leállósávban. A járműben egy német állampolgár ült. Segítségnyújtásra megállt mellette a külső sávban egy mikrobusz, amelyet egy román férfi vezetett. Eközben hátulról - figyelmetlenségből - beléjük szaladt egy személygépkocsi, amelyben szintén két r
A MINI a Deus Ex Machina ruházati- és életmódmárkával együttműködve két exkluzív John Cooper Works modellről rántja le a leplet. A MINI John Cooper Works és a Deus Ex Machina partnersége a kézműves szaktudás, a kultúra és az ezeket formáló közösségek iránti mély tisztelet jegyében, két exkluzív négykerekű képében ölt testet – azon életstílus guruló
Fotó: MÁV Hegyi Zsolt azt írta, sok munka vár még a cégcsoportra, "de az tény, hogy sikerült pozitív változásokat" beindítaniuk. Szerinte ezt az utasok is értékelik, akik egyre nagyobb számban választják a vállalatot, nemcsak a hétköznapi ingázáshoz, hanem a családi nyaralásokhoz is. A bejegyzéshez csatolt videóban a vezérigazgató elmondta, igyekez
A Honda CR-V sikere korántsem volt meglepő, hiszen a hagyományos személyautók kényelmét, kifinomultságát, hatékonyságát és magas használati értékét ötvözte az összkerékhajtású modellek sokoldalúságával, s olyan egyedi, erőteljes kisugárzás jellemezte, aminek képtelenség volt ellenállni. Ez a különleges, kalandvágyó szellemiség határozza meg azóta i