A Scope Ratings GmbH idén is elvégezte a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis Nyrt. részére először 2019-ben kiadott hitelminősítés felülvizsgálatát, és nem változtatott a vállalat és adósságának besorolásán sem: mindkettőt B+ besoroláson tartotta stabil kilátások mellett. A független intézet a vizsgálat során pozitívum
Európai hegyvidékes régióit nem csak a síelőknek érdemes felkeresni, hiszen nyáron tökéletes menedékhelyet biztosítanak a forróság elől is. A hangulatos alpesi falvak, a kristálytiszta tavak és a friss levegő kiváló alternatívát nyújt azoknak, akiknek a mediterrán országok 40 Celsius-fokai már túl sokak lennének – mutatunk is 5 opciót!
A kínai BYD 32 milliárd forint értékű beruházással új elektromosbusz-gyártó üzemet épít Komáromban, amelynek köszönhetően 620 új munkahely jön majd létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Komáromban.
A szállítmányt "civil szemmel" is érdemes megtekinteni, mert a katonai járművek között vannak platóval ellátott quadok is, amilyenekhez hasonló, polgári rendeltetésű járművek ritka számba mennek. A volt ukrán elnök, Petro Porosenko nevével fémjelzett alapítvány több alkalommal támogatta az ukrán hadsereget, de a mostani, 15 millió hrivnyás – 140 m
A Balaton északi szegletét nem csak a strandolóknak és a borkedvelőknek érdemes felfedezni. A Bakony vidéke egyaránt biztosít szuper lehetőséget a kirándulásra és az aktív élményekre – mutatunk is 5 lehetőséget a nyári időszakra!
A népszerű króm fényezés a 2023-as Brit Nagydíjon "tért vissza" a McLarenhez, miután Lando Norris "évekig rágta a vezetőség fülét" annak bevetése miatt azt követően, hogy gyermekkorában ezekbe az autóba "szeretett bele." Szponzoruk, a Google Chrome révén egy remek lehetőség is adódott a "krómozásra", ahogyan a legutóbbi váltás, a 2024-es Amerikai
A Lexus már régen túllépett azon, hogy csupán járműveket gyártson. A márka évek óta tudatosan építi jelenlétét a prémium-életstílus különböző területein – a dizájn, a művészet, a film, a tenisz és most már a gasztronómia világában is. Minden megmozdulásában ott rejlik a "takumi" mesterségbeli tudás, a részletek iránti aprólékos figyelem és az "omot
A Geely-hez tartozó Lotusnak kemény volt a 2025 eddigi része. Az első negyedben csupán 1274 járművet adtak el, ami 42 százalékos visszaesés volt a 2024-es számokhoz képest. Az árbevétel is csökkent, 46 százalékkal, 79,4 millió euróra. Emellett a nettó bevétel is visszaesett, 156,2 milliós mínuszban vannak. Ezek nem olyan adatok, amiket bármilyen gy
A 28 esztendős futballista és két évvel fiatalabb testvére halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett az A52-es autópályán a spanyolországi Cernadilla közelében. - A szemtanúk állítása szerint Jotáék gépjárműve letért az útról, az árokba hajtott, majd lángokba borult, ami átterjedt a közeli növényzetre is. Az As azt írja, az első helyszíni vizsgá
Európa egyik legnagyobb fapados légitársasága bejelentette, hogy növeli a fedélzetre ingyenesen felvihető kézipoggyászok méretét. Az Independent szerint a változtatás döntését az Európai Bizottság új tervezete miatt hozták meg, aminek célja az lenne, hogy egységesítse a kézipoggyászokra vonatkozó méretszabályokat a légitársaságoknál. A Ryanair inté
Ön- és közveszélyesen száguldó motorost vettek üldözőbe Budapesten, a közzétett videóban összevágták az elkövető és a motoros rendőrök fedélzeti kameráinak felvételeit. A videó az ámokfutó kisodródásával, esésével, majd elfogásával ér véget. A képre kattintva megnézheti a videót A menekülős motorost korábban közúti veszélyeztetés miatt eltiltották,
A Balaton egyik népszerű kilátóját, a Fonyódnál magasodó Várhegyi-kilátót mihamarabb lebontaná az önkormányzat, mivel annak állapota rohamosan romlik. Az antennatoronyként is funkcionáló építménynek csak a faszerkezete veszélyes, az acélból készült része megmaradna.
A szervezet szerint az év kezdeti hónapjai lendületesek voltak, különösen januárban és májusban tapasztaltak erős növekedést, az idei első hónapban 13,4, az ötödikben pedig 14,3 százalékkal több új autó került forgalomba, mint egy évvel korábban. A február és június ugyanakkor visszafogottabb eredményeket mutatott, így az első félévben a piac stabi
A Kurier cikke. Képernyőfotó Az Osztrák Statisztikai Hivatal szerint az új autók regisztrációja több mint 16 százalékkal nőtt 2024 áprilisához képest. Jelentősen több új autót adtak el Ausztriában idén áprilisban, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben a hónapban. Az új személyautók regisztrációja 16,5 százalékkal, 24 855 darabra nőtt, ahogy azt az Oszt
Fotó: MTI/Bruzák Noémi Azt írták, hogy 10 és 17 óra között a készlet erejéig a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon, pénztáraknál osztanak palackozott vizet. A Volán budapesti, a Népligetnél lévő és kelenföldi autóbusz-állomásain, valamint a megyeszékhelyek nagyobb fo
Az eset pár évvel ezelőtt történt és érthető oka van annak, amiért csak most került nyilvánosságra. Az amerikai légierő egyik vadászpilótája osztott meg egy személyes élményt. Egy élményt, amit az egyik katonai kiképzése során élt át és eddig azért nem reklámozta a nagy plénum előtt, mert tartott attól, hogy megbélyegzik, hazugnak vagy őrültnek tit
Komolyan megkongatta a vészharangokat Jean-Philippe Imparato, a Stellantis európai működéséért felelős szakembere. Elmondása szerint a konszern akár gyárbezárásokra is kényszerülhet
A vállalat állásfoglalása szerint a CATL magyarországi működéséről szóló sajtóhírekkel ellentétben a vállalatnál nem történt csoportos létszámleépítés, és ilyen intézkedés a jövőben sem szerepel a tervek között. A cég továbbra is elkötelezett a hazai munkaerő foglalkoztatása mellett, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyártási folyamatokat
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. Képgaléria lejjebb görgetve. A HangZóna korábbi adásait itt találja, a legújabbal pedig jövő héten csütörtökön várunk minden kedves hallgatónkat! Kérdéseket, észrevételt, témajavaslatot a hangzona@autoszektor.hu email címre várjuk. További
Zivatar alakulhat ki több vármegyében pénteken, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat! Pénteken elsősorban délután, este elszórtan zivatar kialakulhat, nagyobb eséllyel az Északi-középhegység, Észak-Alföld térségében, illetve a Dunántúl délnyugati részein, amelyekhez viharos (60-75 k
Az Airbnb megjelenése óta rengeteg nyaraló választ valamilyen kisházat vagy apartmant a hotelszobák helyett. Közülük is kiemelkednek a mobilházak, amelyek kompakt kialakításuknak és kis méretüknek köszönhetően olyan helyeken is egyszerűen felhúzhatók, ahol egy teljes házat már nehezebb lenne. Ilyenekből ráadásul már itthon is bőven akad: egy felmér
Egy rakomány nélküli kamion és egy tréler ütközött össze, utóbbihoz egy vontatmány is kapcsolódott. A tréleren és vontatmányán összesen három személykocsi volt. A város önkormányzati tűzoltói végzik a műszaki mentést. A kamionban és a trélerben is csak annak vezetője utazott, a két sofőrhöz mentő érkezett. - A baleset miatt a főút érintett szakaszá
XIV. Leó pápa július első vasárnapján egy régóta feledésbe merült pápai hagyományt fog feleleveníteni, az egyházfő elődjeitől eltérő módon ugyanis egy kéthetes nyaralásra indul a Rómához közeli Castel Gandolfóba. Lépését reménykedve várják a tóparti településen, aminek már régóta szüksége lenne a turisztikai fellendülésre.
A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó Bárki, aki valaha is viselt fekete pólót tűző napsütésben, tudja: a sötét színek sok fényt, és így hőt is elnyelnek. Ugyanez vonatkozik a járművekre is: a fekete autók lényegesen jobban felmelegszenek, mint az ezüst vagy fehér autók. Ez azt jelenti, hogy a légkondicionáló rendszernek keményebben kell dolgoznia,
Világszerte a forgalomban lévő elektromos járművek száma tavaly mintegy a harmadával 55,8 millióra nőtt, amelynek több mint a fele, 31,4 millió Kínában van használatban a német ZSW kutatóintézet tanulmánya szerint.
Bár a Kanári-szigetek olyannyira népszerű célpontnak számítanak, hogy a helyiek az elmúlt években többször is tüntettek, azért itt is akadnak az átlagoshoz képest kevésbé frekventált, így megfizethetőbb helyszínek is. Egy friss kutatásból kiderült, hol érdemes megszállnunk akkor, ha a lehető legkevesebbet szeretnénk kiadni.
Az elmúlt négy versenyből három Ferrari-dobogóval ért véget. A vörös csapatnak futamgyőzelme még nincs 2025-ben, de már azzal elégedettek, hogy az év eleji nehézségek után kezdenek jobban és stabilabban teljesíteni. Charles Leclerc szerint a bevetett fejlesztéseik (Ausztriában egy új padlólemezzel rukkoltak elő) egyértelmű javulást eredményeztek E