2025. március 14. péntek

márc. 14
0:18
5 meglepő tapasztalat, amit a világ egyik legszegényebb országában szereztem (Drive)
Laosz. A világ egyik legszegényebb országa, amit a természet nem hordozott a tenyerén, legalábbis abban a tekintetben, hogy nem jutott neki még egy apró tengerparti szakasz sem. Ez önmagában nem lenne nagy baj – sok ilyen ország létezik a Földön – de Laosz olyan mesebeli partokkal rendelkező helyszínekkel játszik egy ligában, mint például Thaiföld,
márc. 14
0:21
Norris: Verstappen megy el a legmesszebb a határok feszegetésében (F1világ)
Lando Norris az idei szezonban először kezdheti meg a Forma-1-es bajnokságot úgy, hogy a fogadóirodák az egyik legnagyobb esélyesének tartják a világbajnoki címre. A McLaren brit versenyzője tavaly négy futamgyőzelmet és nyolc pole pozíciót szerzett, ezzel komoly ellenfele lett a Red Bull világbajnok versenyzőjének, Max Verstappennek.
márc. 14
0:22
Veszélyesen közel repült egy hegyhez, felfüggesztették az EasyJet pilótáját (Drive)
A brit fapados légitársaság egyik pilótája szokatlanul közel repült egy hegycsúcshoz Egyiptom légterében.
márc. 14
0:25
Piastri: Nem is volt kérdés, hogy hosszabbítok a McLarennel (F1világ)
Oscar Piastri szerint „egyértelmű döntés” volt számára, hogy hosszú távra elkötelezze magát a McLaren mellett, miután a csapat új, több évre szóló szerződést kötött vele.
márc. 14
0:26
Hazatért az első fecske! (Drive)
Míg tavaly március 18-án kapták lencsevégre hazánk első hazatért fecskéjét, 2025-ben már nem kellett eddig várni: majdnem egy héttel korábban, március 12-én már ki is szúrtak egy bátor példányt, aki egy Zala vármegyei településen pihent meg hosszú utazása után.
márc. 14
0:29
Hamilton nem érzi a Ferrari nyomását, inkább saját magától vár sokat (F1világ)
Lewis Hamilton elismeri, hogy hatalmas nyomás nehezedik egy Ferrari-versenyzőre, ám hangsúlyozza, hogy az önmaga iránti elvárásai mindig meghaladják a külső elvárásokat.
márc. 14
0:33
Leclerc: Megszállottan vágyom a világbajnoki címre! (F1világ)
Charles Leclerc számára egyetlen cél létezik a Forma-1-ben: világbajnoki címet nyerni a Ferrarival. A monacói versenyző szerint addig nem érzi teljesnek maranellói pályafutását, amíg ezt az álmot nem sikerül valóra váltania.
márc. 14
0:37
Norris figyelmeztet: „Meg fogtok lepődni, milyen gyors lesz a Ferrari hétvégén!” (F1világ)
Lando Norris visszafogottan nyilatkozott a McLaren Forma-1-es teljesítményéről az új szezon előtt, annak ellenére, hogy a csapat erős formát mutatott a bahreini előszezoni teszten.
márc. 14
0:41
Verstappen: „Nem mi vagyunk a leggyorsabbak, de ez gyorsan változhat!” (F1világ)
A címvédő Max Verstappen elismerte, hogy a Red Bull jelenleg nem a mezőny leggyorsabb autójával érkezik az Ausztrál Nagydíjra, ugyanakkor arra figyelmezteti riválisait, hogy az idény során „rengeteg minden változhat”.
márc. 14
0:45
Megjelent a nagy F1-es szezonelőzetes – Te beszerezted már? (F1világ)
Nyakunkon a 2025-ös Forma-1-es idény, hiszen pénteken a szabadedzésekkel már meg is kezdődik az évadnyitó Ausztrál Nagydíj programja! Te felkészültél? Ha szeretnél naprakész lenni, irány a legközelebbi újságos!
márc. 14
0:49
Az F1-es Ausztrál Nagydíj TV-közvetítései (F1világ)
Magyar idő szerint péntek hajnalban megkezdődik a 2025-ös Forma-1-es világbajnoki sorozat az Ausztrál Nagydíjjal. A program szokás szerint a szabadedzésekkel kezdődik, ne maradj le!
márc. 14
0:53
Bemutatták az F1-es mozifilm előzetesét (F1világ)
Az Ausztrál Nagydíj előestéjén bemutatták az Apple Original Films gondozásában készülő F1 című mozifilm hivatalos előzetesét.
márc. 14
0:57
Ausztrál Nagydíj: A pénteki események percről percre (F1világ)
Magyar idő szerint péntek hajnalban az első szabadedzéssel veszi kezdetét a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj programja. Tarts velünk és semmi lényegesről nem maradsz le!
márc. 14
3:03
Beüzemelte új szélcsatornáját az Aston Martin F1-es csapata (F1világ)
Az Aston Martin Forma-1-es csapata hivatalosan is megerősítette, hogy működésbe lépett vadonatúj szélcsatornája. A brit istálló már meg is kezdte az új létesítmény használatát a 2026-os versenyautó fejlesztésére, miközben Adrian Newey csatlakozott a csapathoz a Red Bulltól való távozását követően.
márc. 14
3:57
Norris a leggyorsabb az Ausztrál Nagydíj nyitóedzésén (F1világ)
A McLaren versenyzője, Lando Norris autózta a legjobb köridőt a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj magyar idő szerint péntek hajnalban megtartott nyitóedzésén. Carlos Sainz végzett a 2., Charles Leclerc a 3. helyen.
márc. 14
4:42
Az EU versenyképessége céljából át kell gondolni a 2035-ös célokat (autopro)
A szén-dioxid-kibocsátási kvóta szigorításának eltolása egy üdvözlendő döntés, de Dr. Nyirő József, a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetségének (Majosz) elnöke szerint várhatóan ez kevés lesz.
márc. 14
4:54
Már várod az eperszezont? Mentsd el Svédország krémes eperdesszertjét! (Drive)
Az eperre gondolva először nem Svédország jut eszünkbe, pedig az északi nemzetnek is megvan a maga epres sajátossága, a Jordgubbstårta – mutatjuk is, hogyan lehet egyszerűen elkészíteni a desszertet!
márc. 14
6:12
140.000 villanyautósnak küldött ajándékot a Ford (Villanyautósok)
Példaértékű a vállalat amerikai üzletágának lépése.
márc. 14
6:36
Új logisztikai korszak kezdődik a Volkswagennél (autopro)
Az elektromos teherautó a Volkswagen wolfsburgi gyárának logisztikai feladataiban vesz részt.
márc. 14
6:48
A világ legmagasabban fekvő autóútja, ahol a mínusz 40 Celsius-fok sem ritkaság (Drive)
Finnország víz tetején futó autóútjától kezdve Törökország életveszélyes pályájáig, Európa környékén is számos látványos lehetőség áll azon sofőrök előtt, akik egy felejthetetlen autós kalandra vágynak. A világ legmagasabb autóútjáért viszont egy kicsit távolabb kell utazni: az 5799 méter magasan tekergő Umling La Indiában, Ladak régiójában találha
márc. 14
7:00
Viszlát SsangYong! Hello KGM! (Autónavigátor)
Aggódni nem kell, hiszen az egykori SsangYong az új nevén, tehát KGM-ként is ügyel a kiváló ár/érték arányú palettájának megtartására.
márc. 14
7:18
Szolnokon épít gyárat a kínai elektrolitgyártó (Zöldjárműipar)
A KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég Szolnokon építi fel az első európai üzemét, a negyvenmilliárd forintos beruházással százhúsz új munkahely jön majd létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
márc. 14
7:24
Algériában restaurálták a "sivatagi óriást" (Autószektor)
Az autó 1957-ben debütált, és mindössze négy példányban készült, három lapos- és és egy billenőplatós változatban. Kettő marad meg közülük: az egyiket a Lyon melletti Foundation Berliet múzeumban őrzik, a másikat – amelyet most újítottak fel - az ENTP algériai olajipari vállalat birtokolja, és Hassi Messaoud városában lévő terminálján lehet megteki
márc. 14
7:24
Nagycsaládosok figyelem: hétszemélyes elektromos Škoda érkezik (Villanyautósok)
2022 óta várunk a Vision 7s széria változatára.
márc. 14
7:36
Késik a Porsche elektromos sportautója (autopro)
A Porsche eredetileg az év végén szerette volna bemutatni a 718 Boxster és Cayman elektromos hajtású utódját.
márc. 14
8:00
Senki sem tudja, hol köt ki a nyár legrejtélyesebb hajóútja (Drive)
Egyre nagyobb trendnek számít, hogy légitársaságok ismeretlen desztinációkra indítanak járatokat. Az ötlet egy hajózási társaságnak is megtetszett, akik rejtélyes útjukon a kikötőket és a közbeeső programokat csak közvetlenül az egyes célállomásokra való megérkezés előtt fedik fel az utasok előtt.
márc. 14
8:18
Így élje túl a motoros szezont! – 9 tanács a rendőrségtől (Autószektor)
Az elmúlt időszakban a kedvező időjárásnak köszönhetően többen pattantak motorkerékpárjuk nyergébe és sajnálatos módon történt már motorost érintő személyi sérüléssel járó baleset is. Fontos tehát, hogy mindenki felkészülten és biztonságosan vágjon neki a tavaszi motoros szezonnak!. Motorkerékpár ellenőrzése: Mielőtt útnak indul, ellenőrizze motorj
márc. 14
8:42
Csillag csillag hátán, itt az első tisztán elektromos Mercedes CLA (Autónavigátor)
A Mercedes éppen a modellpaletta újragondolásán dolgozik, ennek újabb hírnöke a CLA. A tisztán elektromos kivitel nem kapta meg az
márc. 14
9:18
Meglepetésekkel indult a Forma-1: mutatjuk az első eredményeket! (Autószektor)
Fotó: Ferrari A szezon első tréningjén Norris mindössze 0.149 másodperccel ment jobb kört, mint a második helyen záró Carlos Sainz Jr. a Williamsszel. A spanyol pilóta teljesítménye azt sugallja, hogy a szakértők várakozásának megfelelően a Williams lehet a középmezőny egyik legjobb istállója. Az első szabadedzést Leclerc zárta a harmadikként, míg
márc. 14
9:42
A BMW inkább fizet, mint hogy árat emeljen (autopro)
A BMW ideiglenesen átvállalja a vámköltségeket az Egyesült Államokba irányuló mexikói importmodelljeinél.
márc. 14
10:06
Az egyliteres villanyautó: közel 800 km hatótávval debütált az új Mercedes CLA (Villanyautósok)
A kiemelkedő hatékonyságban az új műszaki alap és az áramvonalas forma is közrejátszik.
márc. 14
10:24
Klasszikus Bmw-k a neten: gyári adatbázis mindenkinek! (Autószektor)
A BMW Group Classic egy mindenki számára elérhető, online történelmi modelláttekintővel kedveskedik az autórajongóknak, a müncheni központú vállalatcsoport felfrissített online archívumát pedig a BMW, a Mini és a BMW Motorrad márkák átfogó történelmi online termékkatalógusaival egészíti ki. A Mini és a BMW Motorrad termékkatalógusai először 2021-be
márc. 14
10:42
A Volkswagen egyelőre nem tervez amerikai gyártásbővítést (autopro)
A Volkswagen egyelőre nem növeli az amerikai gyártását, noha az új amerikai vámok komoly hatással lehetnek a Mexikóból érkező modellekre.
márc. 14
11:12
Ellentétes irányba mozdulnak az üzemanyagárak szombaton! (Autónavigátor)
Március 15-én, szombaton ismét módosulnak a hazai benzinkutak nagykereskedelmi árai. A 95-ös benzin - először a hónapban - drágul, méghozzá
márc. 14
11:18
Az Opel Olympiával a cég az autóipari innováció 90. évfordulóját ünnepli (Autószektor)
A Opel Type Olympia modell az első német sorozatgyártású autót képviselte, amelynek önhordó alváza teljesen acélból készült. Bevezették a gyártásba az úgynevezett "összeházasítást". Ezzel a koncepcióval új fejezetet nyitottak a technika történetében és megalapozták a sorozatautó-gyártás jövőjét. Cabrio, mely szedánként született, zárt lemeztetővel
márc. 14
12:36
Kemény útadót fizetnek nemsokára a brit villanyautósok (Villanyautósok)
Kivezetik a kedvezményt, több száz font is lehet az éves számla.
márc. 14
12:42
Hatalmasat zuhant a BMW nyeresége (autopro)
A BMW tavalyi nyeresége jelentős mértékben visszaesett.
márc. 14
12:42
Forma-1: 2029-ig hosszabbított a legendás vezető (Autószektor)
Domenicali korábban a Ferrari csapatfőnöke volt Fotó: Ferrari A kereskedelmi jogokat birtokló Liberty Media szerdai közleménye szerint az olasz vezető 2029 végéig kötelezte el magát. Az 59 éves Domenicali korábban a Ferrari csapatfőnökeként tevékenykedett, jelenlegi pozícióját 2021 januárja óta tölti be. Elmondta, hatalmas megtiszteltetés számár
márc. 14
13:18
Villányi élmények magasa szinten – különleges borkóstolót tartottak a Virtu-ban (Drive)
A magyar borkultúra elhivatott szereplői egyedülálló szakmai összefogást hoztak létre a Magyar Sommelier Club és a Villányi Borvidék 12 partner pincészetének részvételével. A programsorozat célja, hogy a Villányi borvidék prémium borait közelebb hozza a szakma és a borkedvelő közönség számára, elősegítve a hazai borkultúra fejlődését.
márc. 14
13:24
Amikor sarlatánok hajszolták a sebességet – a Peugeot L76 versenyautó története (Autószektor)
A XIX. század végén elkészült az első Peugeot automobil (ez volt a Type 2), majd az 1904-es Párizsi Autószalonon bemutatkozott a Bébi-Peugeot, amely saját korában igazi népautó lett. A Peugeot olyan sok autót értékesített, hogy ekkoriban a teljes francia autógyártás felét a Peugeot adta. A hirtelen jött siker miatt volt pénz fejlesztésre, kísérlete
márc. 14
13:36
Korszerűsítés előtt áll a Kresz egyik legrégebbi előírása (autopro)
A magyar Kresz jelenlegi szabályozása a követési távolságot továbbra is elavult, nehezen értelmezhető formában kezeli.
márc. 14
14:36
Frontális ütközés, egy halott, több sérült, lezárták a 4-es utat (Autószektor)
Tájékoztatásuk szerint a baleset Cegléd és Ceglédbercel között, a főút 61-es kilométerénél történt. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták. A katasztrófavédelem a honlapján azt írta, hogy frontálisan karambolozott két autó, az ütközés következtében az egyik jármű az árokba borult. Mindkét gépkocsiba beszorult egy-egy ember, őket a műs
márc. 14
14:54
A Toyota még nem látja időszerűnek az elektromos Yaris bevezetését (autopro)
A Toyota megerősítette, hogy tervezi a Yaris elektromos változatát, de egyelőre nem tartja időszerűnek annak bevezetését.
márc. 14
15:12
Százötven különleges Mercedest mutatnak be májusban Szegeden (Autószektor)
A közlemény szerint Magyarországon először tavaly csodálhatta meg a legendás autómárka, a Mercedes mintegy száz példányát a közönség együtt, egy helyen, Szegeden. Az idei kiállításon bemutatott autók között számos igazi ritkaság is szerepel majd. A világ egyik legkomolyabb, Mercedes-Benzeket restauráló cége, a HK-Engineering jóvoltából látható majd
márc. 14
15:36
Belépett ez elektromos autók korába Románia (autopro)
Elkezdődött az elektromos autók gyártása Romániában.
márc. 14
15:54
Ekkor jöhet a SEAT következő saját modellje (Autónavigátor)
Bár a SEAT-ról ellentmondásos hírek jelentek meg az elmúlt időszakban, úgy tűnik, középhosszú távon biztosan nem hagy fel a márka
márc. 14
16:30
A magas vámok ellenére is Olaszországban gyártja új autóját a Jeep (Autószektor)
A Jeep hagyományosan nem európai piacra gyártja autóit, de azért szép számmal akadnak vevői a régi kontinensen is. A Compass kompakt SUV pedig fontos pillére a Stellantis off-road márkájának, mivel tavaly 111 697 darabot adtak el belőle globálisan, ami a Wrangler és a Grand Cherokee után a harmadik modell, ami átlépte a száztízezres határt. A belép
márc. 14
16:42
Szétszedték a BYD-t és a Teslát – meglepő dolgokat találtak az akkukban (autopro)
Egy német kutatócsoport szétszedte a Tesla és a BYD egy-egy akkumulátorcelláját, hogy kiderítse, miként működnek valójában.
márc. 14
17:36
Harminc év legnagyobb tömegközlekedési fejlesztése Eszéken (Autószektor)
Fotó: Eszék városa Kiemelték, a jelentős beruházások hiánya ahhoz vezetett, hogy a városban teljesen elavult a villamoshálózati infrastruktúra. Az utolsó új villamos 1982-ben érkezett Eszékre, így a korszerűsítés egyszerűen elengedhetetlen a tömegközlekedésben - tették hozzá. A munkálatok 2022 márciusában kezdődtek, és 8,5 kilométer földalatti, val
márc. 14
17:42
CATL: átláthatóan, a jogszabályok mentén halad a beruházás (autopro)
Szakvélemények vitatják a CATL gyár engedélyét – az akkugyártó állítja, ők minden a jogszabályoknak megfelelően csinálnak.

Keresés