A Volkswagen vezérigazgatója, Oliver Blume megerősítette, hogy a cég kínai vegyesvállalati partnereivel egyeztetéseket folytat németországi gyáraik esetleges befektetéseiről.
Egy ritkán említett tény a mai napra: a Ssangyongnak előbb volt kupé-SUV-ja, mint a BMW-nek. Ez volt a Ssangyong Actyon, ami nevéhez hűen igyekezett izgalmasat gurítani a városi terepjárók szegmensében, de akkor még annyira butácska formavilága volt a dél-koreai márkának, hogy az Actyon minden volt, csak nem egy vonzó tárgy. Húsz évvel az első gene
Az MTI-nek eljuttatott közleményben emlékeztetnek arra, hogy a többségi tulajdonos kiemelt feladatként tekint az új évben arra, hogy a Debrecen Nemzetközi Repülőtér forgalmát az eddigi csúcsot jelentő 2019-es vagy azt meghaladó szintre emelje a korábban már sikeresen működő, vagy új járatok indításával. Illusztráció: hirado.hu A járatfejlesztések c
Nyugi, nem egy elmebeteg sofőr szabadult el, hanem a Sprinter bemutatásának 30. évfordulóját ünnepelte a figyelemfelkeltő akcióval az importőr. 1995. januárjában mutatkozott be a Mercedes-Benz új generációs kishaszongépjárműve a Sprinter. Természetesen a gyártó ekkor már négy évtizedes tapasztalattal rendelkezett a kategóriában, mert már 1955-től