Álló ovációval fogadta a közönség az idei Sundance Filmfesztiválon a Jennifer Lopez (galériánkban) szereplésével készült Kiss of the Spider Woman című filmet.
Rá-rákukkantottam erre a filmre és a hozzászólásokra, és végre sikerült megtekintenem ezt az alkotást. Mint mindig, én abból indultam ki, hogy nem néztem, nézem a múltat, hanem a kapott produkciót vettem alapul. Ezek alapján egy jó filmet láttam, nagyon röviden összefoglalva. A történet, mint azt sokan írták, koppintás, de nem ez a lényeg, hanem az
Mint azt már megszokhattátok, a Mafab.hu legaktívabb tagjai egész évben premier előtt láthatják a legnagyobb sikerfilmeket! Már jövő héten megérkezik a mozikba az év egyik legígéretesebb romantikus akciófilmje, A szerelem fáj. Ha Te sem maradnál le róla, csatlakozz a Mafab.hu és a film hazai forgalmazója, a UIP-Duna közös játékához, hogy a Tiéd leh
Már nincs egy egész hét hátra januárból, úgy elszállt az év első hónapja, hogy észre sem vettük. Viszont ez azt is jelenti, hogy már készülhetünk a Netflix februári újdonságaira. Ezekből lesz bőven, de mi most öt új filmet gyűjtöttünk össze, amelyekre rá fogtok kattanni februárban.
A New York-i szövetségi bíróság kitűzte az időpontot Justin Baldoni és Blake Lively tárgyalására, amelyre hivatalosan is 2026. március 9-én kerülhet sor.
Mi lehet egy gátfutó életcélja, ha nem az írás, ugye? A film története és az egész történetvezetés pont olyan szétszórt és hirtelen, mint egy kamasz élete. Hol mélypontok, hol pedig magasságok jellemzik. A középpontban pedig mi más állhatna, mint az önmaga kapcsolatai, viszonya másokkal és az élettel. A film a kamaszokhoz szól, és nagyon ügyesen. A
2024-ben a Bluey és a A Grace klinika uralta a streaming listákat 2024-ben a sorozatok mezőnyében: a gyerekeknek készült humoros széria 55,62 milliárd percet gyűjtött össze a Disney+-on, az orvosi dráma pedig 47,85 milliárdot a Hulu és a Netflix műsorán, írja a Nielsen adataira hivatkozva a Variety.
A színésznő visegrádi villájának egykor pompás kertje ma dzsungelként burjánzik, a ház pedig az enyészeté lett. Kollégái és tisztelői döbbenten szembesültek azzal, mi lett a színháztörténeti jelentőségű épület sorsa.
Ugron Zsolna és Nyáry Krisztián tíz éven át tervezgették, hogy az eredeti reformkori recept alapján elkészítik az ételt. Kétszáz adagnyi káposzta rotyogott az üstben, mind el is fogyott.
Hamarosan érkezik A barátságos és közkedvelt Pókember, az MCU legújabb animációs sorozata, szám szerint a 12., és máris jó hírrel szolgálhatunk a rajongóknak.
Steven Spielberg nemrégiben elárulta, hogy egy alkalommal valóban felmerült benne, hogy megcsinálja az E.T. A földönkívüli folytatását, azonban ezt az ötletet hamar elvetette.
Ilyen kincs vár rád februárban – A szivárvány megmutatja, csak ki kell választanod a neked legjobban tetszőt a képen. Első szivárvány – ilyen kincs vár vár rád februárban Elég kiszámíthatatlan éved van, rengeteg jó és legalább ugyanennyi rossz is történt veled. Ez az év eddig igen kiszámíthatatlan volt számodra és ezt már nagyon nehezen viseled.
Blake Lively és Justin Baldoni, akik jelenleg is pereskednek egymással, kreatív nézeteltérésekbe ütköztek az It Ends With Us - Velünk véget ér című filmjük munkálatai során, különösen a tetőn játszódó jelenettel kapcsolatban.