Két alap dolog kell ahhoz, hogy egy autógyártó a középosztályba eső családok többségének igényeit kielégítse, a környezetvédelmi normáknak is megfeleljen
A kapcsolható privát kijelző lehetővé teszi a járműinformációk dinamikus megjelenítését, akár privát módban, akár mindenki számára láthatóan. A beszállító állítása szerint a meglévő, főként laptopok kijelzőinél használt technológiát most először alkalmazta a jármű speciális követelményeihez. Az adatvédelmi funkció be- vagy kikapcsolásával a kiváló
Szakmán belül, azt hiszem, én egyértelműen azok táborát erősítem, akik nem hirdettek totális háborút az elektromos autózás ellen – persze, a szívmelengető kipufogódallamok, az imádnivaló motorkarakterisztikák vagy éppen a váltások utánozhatatlan érzése nekem is hiányozni fog, de állok az újdonságok elébe, a fejlődés rendületlen híveként. Éppen ezér
A sűrűbb forgalomban próbált gyorsan előrébb jutni október végén egy fekete luxusterepjáró az M1-es autópályán. A belső sávban haladó fekete autó sofőrje az indexet egy villantásra használta csak, majd azonnal a külső sávba próbált átsorolni két autó közé. Egy darabig a felező vonalon haladt és így találta el a külső sávban haladó kisteherautót, am
A TopSpeedDE legújabb végsebességteszt-videójában a Mercedes-Benz történelmének egy igen jelentős mérföldkövét hajtották meg: a W124 kódú modell frissítés előtti változata
A milánói Fabbrica del Vapore kiállítótérben látható autót 1979-ben festette ki művészien Warhol. Az aktivisták akciója után alig lehetett látni valamit a BMW-ből, körülötte pedig óriási festékfoltok borították a padlót. Az Utolsó Nemzedék elnevezésű csoport aktivistái az éghajlatra káros intézkedések - így a széntüzelésű erőművek újranyitása és
Négy évvel a 2018-as Párizsi Autószalonon történt globális debütálása után a VinFast újra jelentős standdal jelentkezett Franciaországban. A VinFast egyúttal bejelentette érkezését a francia mellett számos másik európai piacra is. A VinFast a 2022-es Párizsi Autószalonra négy modellel érkezett VF 6, VF 7, VF 8. VF 9. Mindegyik autó tervezésén komo
A délelőtti gyakorlást kihagyta a holland pilóta, aki mögött George Russell, a Mercedes brit versenyzője zárt másodikként, míg a harmadik Charles Leclerc lett a Ferrarival. Az első szabadedzésen nyertes, hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) ezúttal negyedik lett. A program szombaton a harmadik szabadedzéssel folytatódik. Eredmé
Budapest közösségi közlekedése mérföldkőhöz ért: a magaspadlósok nyugdíjazása nagy előrelépés az akadálymentes közlekedés megteremtésében. Azonban sokakat fűznek szép emlékek egy-egy magaspadlós járműtípushoz vagy rajonganak az ikonikus Ikarusokért. Számukra az alábbi programokkal, búcsú menetekkel készül a BKV ezen a hétvégén: November 19-20., szo
Mögöttük a két Mercedes következett a hétszeres vb-győztes Lewis Hamiltonnal, valamint George Russell-lel. Az időmérő edzés magyar idő szerint 15 órakor kezdődik. Eredmények: 3. szabadedzés (a formula1.com alapján): ---------------------------------------- 1. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:24.982 2. Max Verstappen (holland, Re
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának járőrei rendszeresen végeznek sebességméréseket a fokozottan balesetveszélyes útszakaszokon. A hónap eltelt időszakában is voltak olyan sofőrök, akik jelentősen túllépték a megengedett legnagyobb sebességet. Az ellenőrzések ideje alatt egy autós a 84-es számú főúton, Kissomlyó térsé
Mi az autó? Alapértelmezésben személy- és poggyászszállító individuális (bárhová, bármikor mehetek vele) gépjármű. E funkciójához bőven elegendő száz lóerő, hiszen könnyedén túllépheti az autópálya sebességlimitjét, élénken gyorsul a kocsi, és ha kisplatós, kiviszi a több mázsás big-bag zsákokat a vetőgépekhez, elhúz egy nem túl nagy lakókocsit. Ám
November 18-én pénteken éjjel fél kettőkor egy román rendszámú kamion defektet kapott Halmaj közelében az M30-on. Egy másik kamion leállt segíteni, amibe belecsapódott egy utasokkal teli busz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A 25 éves pilótának ez az idei hetedik és pályafutása 20. pole pozíciója. Verstappen mellől csapattársa, a mexikói Sergio Pérez rajtolhat, a harmadik helyről pedig majd Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője vág neki a futamnak. Utoljára 2018-ban fordult elő, hogy két Red Bull sajátította ki az első sort magának. Az F1-es pályafutása utolsó
A világ legnagyobb játékgyártójától nem áll messze a lenyűgözés. A dán vállalat több, mint 7 évtizede folyamatosan bővíti termékpalettáját. Persze, a világhírű kreativitásnak sem árt olykor a plusz reklám, amiben van egy adag meghökkentés és innováció. A Lego épített már életnagyságú autót, például 2018-ban a Bugatti Chiron-t. És most, hódolva a
Az átkelőn november 19-én hajnalban jelentkezett kilépésre egy bolgár állampolgár, egy általa vezetett, német honosságú Porsche Boxter S típusú gépjárművel Az egyenruhások az ellenőrzés során megállapították, hogy az autó szerepel a Schengeni Információs Rendszerben, azt a német hatóságok keresik. A Makói Rendőrkapitányság nyomozói a 26 millió fori
Vannak látványos színek, amik a nem éppen szép karosszériaformákat is feldobják, és vannak az olcsó, a hálás meg a feltűnő színek. A merkúri időkben sem autóban, sem színben nem volt komoly választási lehetőség, a megrendelő olyat Zsigulit kapott, amilyen festékből éppen volt raktáron Togliattiban. Napjainkban szinte végtelen variációkból választha