Szinte már szerénynek nevezhető a Škoda motorsport tevékenysége, hiszen nem költ dollár százmilliókat az F1-ben, illetve nem bizonygatja technikai fölényét
Jelentős beruházás a jövőbe: A Castrol brit központjában új tesztközpontot építenek az EV-akkumulátorok számára, valamint egy elemző laboratóriumot. A Castrol központjának új létesítményei a tervek szerint 2024-ben készülnek el. A pangbourne-i telephely várhatóan hosszú távon az Egyesült Királyság egyik vezető központjává válik a folyadéktechnológi
Magnussennek ez lesz a 139. F1-es futama, a rajtkockákat illetően két negyedik helyezés volt eddig a legjobbja. Csapattársa, a német Mick Schumacher ugyanakkor csak az utolsó, 20. helyről indulhat majd. A záró etapban a brit George Russell (Mercedes) egy rossz manőver végén a kavicságyban végezte. Az időmérőt piros zászlóval megszakították, és mire
A 38 éves pilóta a hetedik helyről rajtolt a viadalon, és a start utáni helyezkedésben öt pozíciót sikerült javítania, így már az első kör végén másodikként száguldott. Michelisz rövidesen meg tudta előzni az élen haladó Esteban Guerrierit (Honda), és innen már nem hibázott, magabiztosan nyerte a versenyt. A sorozat 2019-es bajnokának ez az idei el
A 38 éves pilóta a hetedik helyről rajtolt a viadalon, és a start utáni helyezkedésben öt pozíciót sikerült javítania, így már az első kör végén másodikként száguldott. Michelisz rövidesen meg tudta előzni az élen haladó Esteban Guerrierit (Honda), és innen már nem hibázott, magabiztosan nyerte a versenyt. A sorozat 2019-es bajnokának ez az idei
Dióhéjban a lényeg Az ötméteres, négyajtós, 2+2 üléses e-tron GT kupé kétféle kivitelben, két teljesítményszinten készül. Az RS csúcsváltozat 598-646 lóerős. A Porsche Taycan közeli rokonában a lítium-ion akkumulátor 472 kilométeres hatótávot ígér, tölteni egészen 270 kilowatt teljesítményig lehet. Az Audi RS e-tron GT 3,3 másodperc alatt gyorsul f
Összesen harmincegy helyszíni bírságot alkalmaztak, tizenkilenc esetben buszsávban közlekedés miatt, tizenkét alkalommal többek közt záróvonal átlépés, vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata és lejárt műszaki miatt, egy járművezető pedig zavarta a forgalmat. Tilos jelzésen áthaladásért egy személy közigazgatási bírságot kapott. Az
2010 után először látogatott el a rali világbajnokság mezőnye Japánba, de akkor még murvás versenyt rendeztek az országban, idén viszont lassú, technikás, aszfaltos pályákon zajlik a küzdelem Aichi környékén. Természetesen a mindkét idei bajnoki címet már korábban begyűjtő Toyota szeretné szépen búcsúztatni az idei szezont egy győzelemmel, amihez j
Az elmúlt időszakban drasztikusan megnőttek az energiaárak. A dráguló üzemanyag- és villamosenergia-költségek súlyos terhet jelentenek a közösségi közlekedés számára. Ezért a fővárosi tulajdonban lévő társaságok igyekeznek a szokásoshoz képest is költséghatékonyabban működtetni Budapest közlekedési hálózatát. Míg egyes vidéki nagyvárosokban is beve
A 106-os km-nél egy Seat Leon, már csúszva érkezett az autópályára. A sofőr elvesztette uralmát az autó felett, irányíthatatlanná vált. A forgalommal szembe fordulva, egy autó és egy kamion között még éppen átcsúszott, majd a szalagkorlátnak ütközött háttal. Elképesztő szerencse, hogy centikkel, de elkerülte a többi, szabályosan közlekedő járműv
A Mercedes-AMG One a Nürburgring-Nordschleifén a kevéssé ideális körülmények ellenére új rekordot futott a sorozatgyártású autók kategóriájában. A pilóta, Maro Engel 6:35.183-as köridőt ért el a 20.832 km-es pályán, teljes mértékben kihasználva az F1-ből származó technológiát és hibrid hajtásláncot, amely 1063 lóerőt ad le. A Mercedes-AMG ONE legjo
Christian és Ashton Montesalvo Ausztrália legkeletibb csücskében nőttek fel, a Nerang nemzeti park lábánál, karnyújtásnyira a Korall-tengertől. Amikor azonban kicsengettek az iskolából, kortársaikkal ellentétben ők nem szörfözni indultak, és nem is az erdőbe vették be magukat, hanem rohantak haza, hogy apjuk műhelyében segédkezzenek. Mivel pedig a
Elon Musk – BMW 320i (E21) A világ leggazdagabb embere, és az újkori autóipar felbolygatója BMW-vel kezdte. Méghozzá egy stílusos, 1978-as 320i-vel, amit még 23 évesen vett a 90-es években. Erről maga Musk nyilatkozott egy Forbes interjúban, ahol azt is hozzátette, hogy a BMW-t maga újította fel, és adta el, hogy aztán egy Jaguer E-Type-ra váltson
A sportvezető a hétvégi Zemplén-rali sajtótájékoztatója előtt pénteken azt mondta az MTI-nek, hogy programja mottójának megfelelően személye a "stabil, kiszámítható jövőt" jelenti az MNASZ számára, és bízik abban, hogy a tisztújító közgyűlésen a szavazók támogatni fogják ennek megvalósításában. "Az elmúlt nyolc évben sikerült stabilizálnunk a magya
Éppen csak megkezdte miniszterelnöki tevékenységét Ulf Kristersson, kormánya máris megszüntette az EV-ek vásárlásának ösztönzését. Svédország új vezetői szerint az elektromos és hibrid autók beszerzési és üzemeltetési költségei ma már hasonlóak a benzines vagy dízelüzemű járművekéhez, ezért a vásárlásukhoz nincs szükség további állami támogatásra.
Az összetettben is vezető 35 éves sztárversenyző ezzel karnyújtásnyira került az abszolút bajnoki cím megszerzésétől, amelyet a magyar rali történetében első külföldiként hódíthat el. A WRC2-es kategória 2020-as világbajnokának ezúttal a szintén svéd Patrik Barth helyett Johansson diktálja az itinert, és a skandináv duó úgy vezet 22 másodperces elő
A DeLorean márka az autóipar egyik legnagyobb bukása, majd státuszszimbólummá emelkedése. Hiszen ki ne ismerné a Vissza a jövőbe-trilógia híres időutazó autóját? A futurisztikus külsője DeLorean remekül festett a filmekben, hiszen furnérlemez-borítása egy űrhajó kinézetét keltette, így Doki már csak a hecc kedvéért is ezt a járművet választhatta, v