2021. november 11. csütörtök

nov. 11
12:33
Három részre válhat szét a Toshiba (autopro)
A tervek szerint 2023-tól három különálló céggé válik a japán Toshiba.
nov. 11
12:39
Megugrott az alternatív hajtású autók részaránya Ausztriában (Autószektor)
A januártól októberig terjedő periódusban 204,6 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba Ausztriában, ami nagyjából megfelel az egy évvel korábbinak, mindössze 0,1 százalékkal marad el attól. A válság előtti bázishoz, 2019 január-októberi periódusához képest, amikor 283,4 ezer személygépkocsit helyeztek forgalomba, az elmaradás 27,8 százalék.
nov. 11
12:51
November 15-től 480 forintban maximálják a benzin és gázolaj árát (Autószektor)
Mint mondta, ez azt jelenti, ennél a 480 forintnál olcsóbb lehet a benzin és gázolaj ára, de drágább nem - írja az MTI. Jelezte: abban bíznak, az ár felső határának rögzítése segítséget jelent a gazdaságnak és hozzá tud járulni az infláció mérsékléséhez is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
nov. 11
12:57
Akciós a gumiszőnyeg a Land Rovernél (Auto Pult)
Szerintünk a karácsony már eleve megtépázott szellemét alapos szőnyegbombázással gyérítik az indok nélkül Black Friday-nek hívott és többször elsütött gyalázatok. Szerencsére a Jaguar Land Rover nem minden tekintetben követte ezt az utat: Black Friday van, de a kedvezmények nem csak alibiként érkeznek.
nov. 11
13:15
Kormányinfó: korlátozzák a benzinárakat Magyarországon is (Autónavigátor)
November közepétől hazánkban is üzemanyagár-korlát lép életbe. A kormány elsősorban az üzemanyagok árának ugrásszerű növekedésével indokolta a döntést. Gulyás Gergely
nov. 11
14:15
Több mint kétszeres túljegyzéssel zárult az AutoWallis részvénykibocsátása (Autószektor)
A tájékoztatás szerint az ársáv felső harmadában található 117 forintos kibocsátási áron jutnak a magyar tőzsde autós vállalatának részvényeihez a lakossági és az intézményi befektetők is. A lakossági jegyzők a részükre történt átcsoportosítás alapján 2,5 milliárd, míg az intézményi befektetők 7,5 milliárd forint összegben jutnak új kibocsátású rés
nov. 11
14:33
Rengeteg autót hív vissza a Mercedes-Benz (autopro)
A probléma az EQC SUV elektromos kormányrásegítésével van.
nov. 11
15:39
Az érintőképernyőkön spórol félvezetőket a BMW (autopro)
A chiphiány miatt a BMW is kellemetlen kompromisszumokat kényszerül kötni.
nov. 11
16:09
Találmányok, amelyeket a magyaroknak köszönhet a világ - Kvízjáték (Autószektor)
.
nov. 11
16:45
A Subaru is bemutatta az első villanyautóját, íme a Solterra! (Autónavigátor)
A nap és a föld latin megfelelőjének összeillesztéséből született a név, a Toyota és a Subaru tudása legjavának összeillesztéséből pedig
nov. 11
17:03
Klímavédelemben nem értenek egyet az autógyártók (autopro)
Számos OEM nem támogat egy emissziómentes autókról szóló megállapodást.
nov. 11
17:15
Csúcstartó Kínából – ezer kilométer egy töltéssel (Autószektor)
Ezer kilométernyi autonómia elektromos üzemmódban és gyors újratöltés, amely nyolc perc alatt befejeződik. A GAC Aion kínai autógyártó új rekordot állít fel, amelyet - ha a bejelentés igaznak bizonyul  - nehéz lesz megdönteni. Az Aion LX Plus névre hallgató SUV-ot november 19-én mutatják be. Bár nem kerül azonnal forgalomba, de a járművet már nyilv
nov. 11
17:33
Nagyot mentek a félvezetőgyártók (autopro)
Jelentősen nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel az idei harmadik negyedévben a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA adatai szerint.
nov. 11
18:30
A Wizz Air Bécsben is üzemanyag-takarékos flottára állt át (Autószektor)
A közlemény szerint ezzel Bécs lett a harmadik olyan Wizz-piac, ahol a korábbi olaszországi és Abu-Dzabi technológiai beruházásokat követően teljes egészében az Airbus A320neo-családba tartozó flottára áll át a légitársaság. A Wizz Air a jövőben kizárólag ezekkel a típusú repülőgépekkel kívánja fejleszteni a flottáját, köszönhetően például a repülő
nov. 11
19:21
Új képeket mutatott a Kia a hamarosan debütáló EV9-ről! (Autónavigátor)
Az EV9-ről továbbra sem tudtunk meg túl sokat, de az új képek fényében egyértelmű, hogy az nagytesója ugyanazzal a céllal
nov. 11
19:24
A kormány jelentős erőforrásokat mozgósít a vasút térnyerésére (Autószektor)
Az ITM államtitkára kiemelte, a vasúti kínálat minőségét az infrastruktúra, a járműállomány és az állomások állapota mellett alapvetően befolyásolja a menetrendi kínálat is. Az idén nyáron első alkalommal indították el kísérleti jelleggel a vasúti menetrendi tervezetek széles körű, online véleményeztetését. A beérkezett több mint háromezer érdemi,
nov. 11
20:12
Teszt Hyundai Kona N – Szende örömlány (Autószektor)
Melyik fiatalember ne álmodozott volna olyan feleségről, aki jól főz, ügyes háziasszony, nagyszerű anyuka, ugyanakkor csinos is, és hancúrozásban felülmúl egy hivatásos, hétpróbás kurtizánt? Nőben ilyet ritkán találni, de autóban itt áll előttünk a Hyundai Kona N. A Kona pofás, jó kinézésű, divatos kocsi, sok apró formatervezési ötlettel. Kompakt

2021. november 12. péntek

nov. 12
0:18
Kisbusz borult árokba, többen megsérültek (Autószektor)
A rendelkezésre álló adatok szerint  november 11-én 17 óra 15 perc körül egy mikrobusz egy kanyarban felborult. A balesetben az elsődleges adatok szerint többen megsérültek. A rendőrök a helyszíni szemle és műszaki mentés idejére az utat lezárták.
nov. 12
4:33
Történelmi jutalmat kap a Hyundai-t leleplező mérnök (autopro)
Kim Gwang-ho, aki titokban bejelentette a koreai gyártó szabálytalan hibakezelését, 20 millió dollárnál is több jutalmat kapott kockázatvállalásáért.
nov. 12
5:45
Vennél alapmotoros, húszéves Yarist 335 ezer kilométerrel? (Autónavigátor)
Az első Yaris, főleg alapmotorral már magában egy érdekes teremtmény. Kívül-belül aprócska, legfeljebb városban lehet vele dinamikusan közlekedni, rengeteg a
nov. 12
6:33
Megkezdődött az első ID.4-esek gyártása Emdenben (autopro)
A Volkswagen lassan befejezi a gyár elektromobilitásra való átállítását, az ID.4-esek sorozatgyártása pedig a jövő év elején elindulhat.
nov. 12
7:12
Bombát találtak az Audiban, leállt a termelés (Autószektor)
Csütörtök délután az építkezés során egy 75 kilogrammos, második világháborús bombát találtak. A hatástalanításhoz a helyszín körül 300 méteres korlátozási zónát alakítanak ki. Az ipari terület mellett néhány lakóépület is érintett a lezárás, a lakóknak el kellett hagyniuk otthonaikat.  Most nem a chiphiány, egy bomba akadályozta a termelést. Fotó:
nov. 12
7:33
Forma-1 világbajnok a Jungheinrich új márkanagykövete (autopro)
A Jungheinrich a napokban jelentette be, hogy ezentúl Nico Rosberg mint márkanagykövet képviseli a céget az elektromobilitás és a fenntarthatóság jegyében.
nov. 12
8:24
Az Lg új autós infotainment-rendszere az elektromos Renault Mégane E-Tech-ben debütál (Autószektor)
Az infotainment-rendszer mögötti szoftvert az LG a Renault-val együtt, a Google Android okosjárművekre fejlesztett verziójára építve alkotta meg. Ez az első olyan szoftver, amelyet az LG az ún. agilis keretrendszer (Scaled Agile Framework, SAFe) szerint fejlesztett. A SAFe olyan elvek és folyamatok tudásbázisa, amely az agilis módszerek adaptálásáh
nov. 12
8:51
Mit jelent az autóiparnak a glasgow-i klímacsúcs? (Autónavigátor)
A napokban zajlik az ENSZ 26. éghajlatváltozási konferenciája, és a tárgyalások során az egyik központi téma a közlekedési eszközök által
nov. 12
10:54
Suzuki Across 2.5 Plug-In Hybrid teszt (2021) – Zöld rendszámra nyit (Auto Pult)
Ízlelgessük az Across típusnevet: sok szempontól fontos modell az újdonság a Suzukinál, amely korábban nem látott technológiát hozott el a japánok palettájára, akár a hajtásláncot, akár a szolgáltatásokat tekintjük. Ő volna a valaha gyártott legdrágább és legerősebb Suzuki egyben, mi több, az első olyan autó a márkánál, amire zöld rendszámot biggye
nov. 12
10:56
A kormány hétfőtől maximalizálja az üzemanyagok árát – olcsóbban tankolhatunk (Auto Pult)
Az üzemanyagárak eddig sosem látott magasságokban vannak, és úgy tűnik, hazánk kormánya most jutott el arra a pontra, amikor úgy érzi, tenni kell ez ellen. Ennek érdekében tegnap bejelentették, hogy a 95-ös benzin és a dízel literenkénti átlagárát 480 forintban maximálják hétfőtől három hónapra, azaz február 15-ig – a prémium üzemanyagokra és a 100
nov. 12
11:42
Múltidéző – újabb egyedi modellt készített a Ferrari (Auto Pult)
A Ferraritól nem állnak távol a teljesen egyedi modellek, melyeket egy meglévő típus átalakításával készítenek el. Az olaszok már egészen magas szinten űzik az ilyen átalakításokat, amelyre kiváló példa a vadonatúj BR20 is, amely a GTC4 Lusso alapjaira épül, de a formáit tekintve jól láthatóan egy telesen új modell – amiből azonban mindössze egyetl
nov. 12
12:21
Tudtad, hogy autógyártó is létezett Playboy néven? (Autónavigátor)
Teljesen eltűnt a történelem süllyesztőjében a Playboy Automobile Company. A név manapság egyet jelent a magazinnal, ám az autómárkát hat
nov. 12
15:15
Egy hosszított DS 7 a francia elnök új autója (Autónavigátor)
Összesen hét francia elnököt szolgált már a DS járműveivel, 2017-es beiktatása óta Emmanuel Macron is előszeretettel használja hazája prémiumautóit. Négy
nov. 12
18:21
Íme az új Suzuki Celerio: kéne, ha itthon is lehetne kapni? (Autónavigátor)
Azt szokás mondani az indiai autópiacra, hogy egy jó 10 évvel van lemaradva Európától. Akár az ottani új Maruti Suzuki

2021. november 13. szombat

nov. 13
0:06
A vadonatúj Toyota Tundra a piac legtökösebb pickupja (Autószektor)
Kompetitív töktermesztés: ez nem április elsejei tréfa (a tavasztól amúgy is messze vagyunk még), hanem egy nagyon is létező, ha nem is teljesen épeszű mezőgazdasági tevékenység. A kifejezetten gyors növekedésre nemesített, speciális növények, a megfelelő gondoskodás és persze a körülmények szerencsés alakulása optimális esetben gigantikus gyümölcs
nov. 13
0:09
Sokan félnek a digitalizációtól a járműiparban (autopro)
Egy friss felmérés szerint a német autóipari munkások ötöde félti az állását a technológiai újításoktól.
nov. 13
0:10
Kereskedelmi szakképzés a győri Audi Hungaria Ámk-ban (Autószektor)
Négy éve vezették be az Audi Hungaria Általános Művelődési Központ szakképzési tagozatán a duális kereskedelmi képzést, amellyel az intézmény a régióban működő vállalatok jövőbeni munkaerőigényének biztosításához kíván hozzájárulni. Azóta már három évfolyam diákjai zárták sikerrel a német mintán alapuló képzést és kezdték meg szakmai pályafutásukat
nov. 13
0:13
Leleplezte elektromos SUV-ját a Subaru (autopro)
A Toyotával közösen fejlesztett modell 2022-től lesz kapható Európában.
nov. 13
0:14
A Daimler eladja Renault-részvényeit (Autószektor)
Eladja Renault részvénycsomagját a Daimler személygépkocsi- és haszonjárműgyártó cég.  A francia gyártó Daimler nyugdíjalap tulajdonában lévő 9,2 millió részvényt a Bank of America és a BNP Paribas befektetők kezébe kerül.  Ez derül ki egy szerdai közleményből, amely a Bloomberg hírügynökség idézett. A keddi záróár alapján valamivel több mint 300 m
nov. 13
0:17
Az Infineon jól járt a chiphiánnyal (autopro)
A félvezetők iránti kereslet növekedésével a cég profitja is növekedett.
nov. 13
0:18
Újabb román horrorkaraván (Autószektor)
Ártánd Közúti Határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre 2021. november 10-én 23 órakor egy román állampolgárságú férfi az általa vezetett járműszerelvénnyel, amivel három gépkocsit szállított. Fotó: police.hu A Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai ellenőrzés alá vonták a szerelvényt és megállapították, hogy annak súlya 1140 kil
nov. 13
0:21
Visszavett terveiből az Arrival (autopro)
Egyelőre nem építi meg negyedik mikrogyárát a vállalat.
nov. 13
0:22
Ezek lettek az év autói Ausztriában (Autószektor)
Az autósok klubja 38 éve választja ki Ausztria legnépszerűbb járműveit a szakértőkből és hírességekből álló zsűri, valamint a „Freie Fahr” klublap olvasói. A nyertes járműveket a 100 tagú zsűri három kategóriában (Start, Médium és Prémium) pontozva határozza meg.  Idén 36 új autó közül lehetett választani, amelyek 2020. november 1. és 2021. október
nov. 13
0:25
Megvan, mikor lép tőzsdére a Daimler Truck (autopro)
December első felében alakul önálló vállalattá a világ vezető haszongépjármű-gyártója.
nov. 13
0:26
Csak Kína előzi a németeket e-autóban (Autószektor)
Németország a világ második legnagyobb piaca idén az elektromos autók számára: szeptember végéig félmillió konnektoros hibridet és teljesen elektromos autót regisztráltak itt, annyit, mint Nagy-Britanniában, Franciaországban és Olaszországban együttvéve. Mercedes EQS Fotó: Daimler Kínában 2,07 millió, Európában összesen 1,58 millió, az USA-ban ped
nov. 13
0:29
Saját fejlesztésű üzemanyagcellával áll elő a SAIC (autopro)
A SAIC alá tartozó Shanghai Hydrogen Propulsion Technology saját hidrogén üzemanyagcellás rendszereket fejlesztett.
nov. 13
0:30
Roncsderbi - leszakadt a futómű hídja, visszakötötte kötéllel (Autószektor)
A Sajószentpéteri Rendőrőrs egyenruhásai november 11-én 6 óra 30 perckor Sajószentpéteren, a Kossuth utcán állítottak le egy járművet. Az autó pont előttük haladt az úton és folyamatosan imbolygott a hátsó része, erre figyeltek fel a rendőrök. Fotó: police.hu Az ellenőrzés során a járőrök megállapították, hogy a tulajdonos gépjárművével úgy vett r
nov. 13
0:33
Alkatrészhiány miatt zuhant a VW Csoport értékesítése (autopro)
Márkánként tekintve a legnagyobb zuhanást a Škoda modelljei szenvedték el, szemben a vállalatcsoport luxusmárkai, a Bentley, a Lamborghini és a Bugatti is növekedést értek el.
nov. 13
0:34
Fülhallgató és telefon - a gyerekek is tisztában vannak a közlekedés rájuk leselkedő veszélyeivel (Autószektor)
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) az „Ezt tanultam a biztonságos közlekedésről” című videópályázata keretében arra kérte a gyerekeket, mutassák meg, mit jelent számukra a biztonságos közlekedés, mit tanultak a témában a szüleiktől, az iskolában, vagy akár a saját tapasztalataikból. A pályázók október végéig küldhették be a 15-60
nov. 13
0:37
Rekordbevételről jelentett a kínai SMIC chipgyártó (autopro)
Az USA kereskedelmi feketelistája ellenére is hihetetlen eredménnyel zárta a harmadik negyedévet a kínai SMIC chipgyártó.
nov. 13
0:38
Amikor vörös zászló kellett az autózáshoz (Autószektor)
Világbajnoki pontokat mentett meg Hamiltonnak a piros zászló Silverstone-ban, amikor a megsérült autók biztonságos eltakarítása miatt leállították a F1-es Brit Nagydíjat. Nemcsak autóversenyeken szolgál piros zászló, évtizedeken át használtak a magyar mentőautókon, sőt, segélyhívásra középületeken is. Az automobilizmus kezdetén ennél komolyabb szer
nov. 13
0:42
Brazil Nagydíj - Hamilton nyerte az időmérő edzést (Autószektor)
Másodikként csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett, a harmadik-negyedik helyen pedig a Ferrari párosa, Carlos Sainz Jr. és Charles Leclerc osztozott. A világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) hatodik lett. A pénteki időmérő eredménye a módosított lebonyolítás miatt nem számít bele a hivatalos statisztikába. Az idei
nov. 13
4:33
Így segíti a fékezést a mesterséges intelligencia (autopro)
A Brembo elektronikus fékrendszere minden eddiginél okosabb és kifinomultabb.

Keresés