- Közúti közlekedési baleset történt a 4-es számú főút 210-es kilométerszelvényében november 10-én 7 óra körül. A rendelkezésre álló adatok szerint eddig tisztázatlan körülmények között álló kocsisorba hajtott egy kamion Ebesnél. A balesetben többen megsérültek. A szemle és a műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben az érintett szakas
A Lexus ismét a Design Miami kiállítás partnere lesz, ahol együttműködőként is részt vesz a Miami Egyetem partnereként egy olyan vízióval, amely az elektrifikált jövő következő generációs formatervezését vetíti előre. A projektet a Miamiban lakó építész, formatervező és oktató, Germane Barnes vezeti, akit széles körben elismernek különleges építész
„Megtisztelő és egyben egy nagyon fontos visszaigazolás számunkra ez az elismerés, hiszen nap mint nap azért dolgozunk, hogy munkatársaink vonzó munkahelyként tekintsenek vállalatunkra és a legjobb szakembereket nyerjük meg az Audi Hungaria számára. Sikerességünk kulcsa munkatársaink szaktudásában rejlik, így nagy hangsúlyt fektetünk kollégáink fol
Az eddig 40 percenként közlekedő balatoni komp november 8. és 21. között Szántód felől 7.00 és 18.00 óra között, Tihany felől 7.15 és 18.15 között, óránként indul. November 22. után az utolsó járatok elmaradnak, vagyis Szántód felől 7.00 és 17.00 óra között, Tihany felől 7.15 és 17.15 között indulnak óránként a járatok. A menetidő 8 perc. A balato
Vezérigazgató úr, bemutatná nekünk a szimulátort? Boros László, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója. A szimulátor 5 fő alkotóelemből áll: a 210°-os ívelt vetítő felület, amihez tartozik a megjelenítésért felelős 2 db projektor, mint a szimulációs szoftver képi kimeneti egysége. Az eredeti Fusion 212 törzsből kivágott pilótafülke rész a teljes
A tájékoztatás szerint a gépet két részletben szállítják át a RepTárba az MH. 86. Szolnok Helikopter Bázisról, a régi repülőmúzeum területéről - ahol 2016 őszéig volt látható -, majd az új helyén tervezik felújítani. A Li-2T típusú gépet 1952-57 között a Magyar Néphadsereg alkalmazta, majd 1957-ben a MALÉV gépparkjába került HA-LIS lajstromjelzésse
Halálos közúti közlekedési baleset történt november 10-én 10 óra körül az M3-as autópálya 131. kilométerszelvényében a Nyíregyháza felé tartó nyomvonalon. Az elsődleges adatok szerint a személygépkocsi vezetője feltehetően elaludt vezetés közben, majd nekihajtott egy tehergépkocsi hátuljának. Az autó sofőrje megsérült, míg női utasa olyan súlyos sé
A múlt hónapban 2,33 millió új járművet adtak el Kínában, ami 9,4 százalékos visszaesés tavaly októberhez képest - közölte a kínai autógyártók szövetsége, a CAAM (China Association of Automobile Manufacturers) szerdán. Az októberi adat azért bír különös jelentőséggel, mert a világ legnagyobb autópiacának számító Kínában az autóeladások jellemzően a
Az autóiparban egyre fontosabb a szén-lábnyom lehető legkisebb szintre történő leszorítása. Ebben lehet partner a DuPont ™ új Delrin® Renewable Attributed termékcsaládja.
A felperesek követelései közt többek közt a belsőégésű motorok gyártásának megszüntetése és a széndioxid-kibocsátás 2018-as értékekhez képest 65 százalékos csökkentése
A PwC Magyarország online kutatásában a 16-28 év közötti diákok, hallgatók és fiatal munkavállalók munkaerőpiaci-preferenciáit, és a számukra legvonzóbb munkáltatói márkákat mérte fel Magyarországon. Az eredmények alapján összesen tíz iparági kategóriában és egy összesített kategóriában osztották ki 2021 Legvonzóbb Munkahelye Díjakat. - Nagy öröm é
Az autógyártók egyre jobban elköteleződnek az elektromos jövő iránt, s immáron alig van olyan márka, amely ne kínálna használható villanyautót. A dízelbotrányból a német gyártóóriás a tisztán elektromos jövőbe próbált menekülni, ám úgy tűnik, van olyan, akinek olyannyira nem elég a VW igyekezete, hogy perrel büntet.
1991-ben, amikor bemutatták a GMC Syclone-t, még nagyon más idők jártak. Még nem akart mindenki haszongépjárművekkel járni a közúti forgalomban, noha Amerikában már akkor is bőségesen virágzott a pickup kultúra. Az viszont még arrafelé is szokatlan volt, hogy egy 280 lóerős, 4,3 literes, turbós V6 motort dobjanak egy pickup orrába. Nem véletlen, ho
A Ford Mondeo hamarosan búcsút int Európának, ugyanis 2022 márciusában az utolsó példányok is legördülnek a gyártószalagról. Ez persze nem is csoda, hiszen amellett, hogy a jelenleg futó generáció már igen öregecske, az egész kategória iránt alaposan megcsappant a kereslet. Most azonban felcsillanhat a remény, hiszen úgy tűnik, a Mondeo név tovább
Európában, ahol a leggyorsabban nőnek a e-gépkocsi eladások, például Lengyelországban és Koszóban több szén-dioxidot generálnak, mivel az elektromos energia többségét szénfűtésű erőművekből nyerik. A szénmegtakarítás attól függ, mivel fűtik az erőműveket, illetve attól is, hogy a nap mely időszakában töltik ezeket a gépkocsikat. A legjobb a helyzet
A rend őrei 2021. november 9-én két román honosságú járműszerelvényt ellenőriztek az egyik 415 kg, a másik 561 kg túlsúllyal volt megpakolva, mindkét sofőrt 200 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtották, egyéb szabálysértés miatt mindkét esetben plusz 50 ezer forintos helyszíni bírságot szabtak ki. Késő este egy bolgár karavánt intettek ki a
Minden a hibrid körül forog most a Suzukinál. Egy híján minden hazánkban forgalmazott Suzuki modellt hibrid hajtáslánc hajt, a csakis a Jimny kapható hagyományos motorral, de azt immár teherautóként forgalmazzák. A Magyar Suzuki rendezvényén szinte a teljes személyautó-kínálat felvonult: Ignis, Swift, Vitara, SX-4 S-Cross, Swace, Across. Hibrid mi
A katasztrófavédelem honlapjának tájékoztatása alapján az ütközés következtében a teherautó árokba lökte a vontató autót, a tréler a szállított kocsival a leállósávban maradt. A zalakarosi hivatásos és a szőkedencsi önkéntes tűzoltók mellett amentők is a helyszínre érkeztek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Az orosz parlamenti képviselők vagyonnyilatkozataiból kiderült, hogy a politikusok továbbra is a Mercedes márkát preferálják. A Duma képviselőinek összesen több mint 40 prémium autójuk van Stuttgartból, köztük egy Maybach. A német autók egyébként is népszerűek az orosz politikusok körében. A vagyonnyilatkozatok szerint a képviselők autói között 20
A BKV közleménye szerint a Siemens Mobility jelenlegi, villamosokra specializált vezetéstámogató rendszere, az STA (Siemens Tram Assistant) a járművezető munkáját segíti azzal, hogy felismeri a kockázatos forgalmi szituációkat, ezekről pedig figyelmeztetést is ad. A technológia "mérsékelheti az emberi tényezőkből fakadó események számát és mértékét
Elképesztő médiazajban ülünk, jobbnál jobb autók jönnek ki a piacra, igazából legtöbbjükről nehéz, pontosabban teljesen fölösleges rosszat mondani, inkább csak
A magyar tárcavezető találkozott Merav Michaeli közlekedési miniszterrel (édesanyja a magyar származású Suzan Kastner), akivel közlekedésfejlesztési kérdésekről tárgyalt a magyarországi vasút- és repülőgép-fejlesztési kormányzati program kapcsán, valamint egyeztettek a hidrogén meghajtású járművek jövőbeli felhasználási lehetőségeiről. A miniszter
2021. november 16-18. között ismét megnyitja kapuit az Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Regisztráljon most és tekintse meg díjmentesen a szakkiállítást!
A november 18. és 29. között rendezendő Los Angeles-i Autószalonon debütál az orosz UAZ Patriot amerikai változata. A 4x4-es SUV-ot az Egyesült Államokban a helyi Bremach cég forgalmazza majd, saját márkanévvel. Az autót az eredeti - 2,7 literes, 150 lóerős - motor és a francia gyártmányú, 6 sebességes Punch Powerglide automata váltó hajtja. Ugyan
Több kategóriát is a prémium gyártók teremtettek meg, vagy éppen hoztak ismét divatba. A drága úttörőket gyakran követik a megfizethetőbb márkák. A megduplázott ajtószámú (azaz négyajtós) kupék és a shooting brake-ké gyúrt kombik után a lejtős tetőívű SUV-k között is megfigyelhető a trend. A műfajteremtőnek tekinthető BMW X6-os és kisebb testvére,
Még szorosabbra fűződik a viszony a Subaru és a Toyota között. Előbbi a BRZ-t adja GR 86-ként a világ legnagyobb autógyártója számára, a Toyota pedig ugyancsak különlegességgel viszonozza azt. A nemrég bemutatott bZ4X érkezik majd a Fiastyúk csillagképet magában rejtő márkajelzéssel, melynek révén Solterra néven megérkezik az első sorozatgyártású e
A tartós munkabékéhez Makón alapfeltétel, hogy meglegyen az új kollektív szerződés, és azt aláírja minden érintett. – Egy 20 éves kollektív szerződést kell a mai autóiparhoz és az új munka törvénykönyvéhez igazítani, illetve rugalmasabbá tenni, a korábbi jogokat nem akarjuk csorbítani. De kell az új, a tárgyalások már több hónapja folynak, november
A Twitteren tartott szavazás után Elon Musk a Tesla alapító-vezérigazgatója 5 milliárd dollár értékben adott el 4,5 millió Tesla részvényt, a tulajdonában lévő pakettnek mintegy 3 százalékát.
Sok érdekes információ van a fenti címben, de egy meglepetés se. Az autók növekedésének trendje nem áll le az elektromos korszakban sem, sőt, egyre nagyobb és látványosabb akkumulátoros autókkal rukkolnak ki a gyártók. A Kia sem fog lemaradni: a Los Angeles-i Autószalon ad helyet a most megszellőztetett EV9 tanulmány premierjének – miközben a márka