2021. november 28. vasárnap

nov. 28
18:18
A Hyundai újdonságai is szerepet kapnak az új Pókemberben (Autónavigátor)
2020 elején jelentette be a Sony Pictures és a Hyundai Motor Company, hogy stratégiai megállapodást kötöttek egymással, melynek keretein belül

2021. november 29. hétfő

nov. 29
0:12
Hétfőn indul a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train (Autószektor)
A beruházásért felelős kormánybiztos, Lázár János azt hangsúlyozta, a két várost összekapcsoló tram-train elindítása társadalmi hatásában csak a Békéscsaba-Szeged vasútvonal 150 évvel ezelőtti átadásához hasonlítható. A politikus november 21-én jelentette be, hogy a tram-train sikeresen teljesítette a hatóság által előírt ötvenezer kilométeres hiba
nov. 29
0:16
A hét karikatúrája: Köd (Autószektor)
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
nov. 29
0:20
Wortmann továbbra is az Audi igazgatótanácsának tagja marad (Autószektor)
Fotó: Audi AG Hildegard Wortmann Münsterben és Londonban tanult, előtte az Audinál az Unilevernél, a Calvin Kleinnél és a BMW-nél dolgozott (Fotó: Audi) Az Audi a folytonosságra támaszkodik az igazgatótanács marketing és értékesítési osztályán. A múlt héten az ingolstadti székhelyű felügyelőbizottság újabb öt évvel meghosszabbította Hildegard Wortm
nov. 29
0:24
Meghalt a Forma–1 legendás csapatfőnöke, Sir Frank Williams (Autószektor)
Vasárnap délután a Williams család, majd a Williams-istálló rövid közleményben tudatta, elhunyt a Forma–1 történetének egyik legnagyobb legendája, Frank Williams, a csapat alapítója és kormányosa, aki a kezdetektől a tavalyi tulajdonosváltásig az istállóért, az istállóval dolgozott. Munkájának köszönhetően a Williams az F1 történetének egyik legsik
nov. 29
0:28
Kipróbáltuk a legharciasabb Csepelt (Autószektor)
Pöccre indult a legendás Csepel D566             Fotó: Boros Jenő   Nem volt megbeszélve, de mázlim volt, mert éppen az ÁTI-Sziget Kft. által létrehozott Csepel Autó Gyártmánymúzeumban fotóztam ritka teherautókat és maketteket, amikor előre billent a mellettem parkoló D566.02. kabinja. A szervizállás pozíció már önmagában is látványos egy kiállítá
nov. 29
0:32
Halálos baleset Budapesten (Autószektor)
Eddig tisztázatlan körülmények között két autó ütközött össze november 28-án, vasárnap 19 óra 30 perc körül az 4-es számú főút Budapestről kifelé vezető szakaszán a 19-es kilométernél. A rendelkezésre álló adatok szerint a balesetben egy ember életét vesztette. A rendőrök a helyszínelés és a műszaki mentés idejére lezárták az utat, a forgalmat a tö
nov. 29
4:36
Felpörgeti töltőhálózatát az Ionity (autopro)
Ötezer új villámtöltőt épít a cég 2025-ig.
nov. 29
5:48
Ilyen egy valóban észvesztő SUV! (Autónavigátor)
Porsche – különleges csengésű név az autórajongók számára. Létezik néhány márka, amelynek modelljeiről szinte mindenki álmodozik gyerekkorában. A Porsche pont
nov. 29
6:36
Továbbra sincs közel a chiphiány vége (autopro)
Egy friss elemzés szerint még a 2023-as számokra is hatni fog a válság.
nov. 29
7:12
Hatalmi harc a Volkswagennél: közülük kerülhet ki Diess utódja (Autószektor)
Herbert Diess: megy vagy marad? Fotó: Volkswagen Amióta a Volkswagen vezérigazgatója, Herbert Diess akár 30.000 munkahely leépítését is kilátásba helyezte a wolfsburgi főüzemben, Európa legnagyobb autógyártójánál hatalmi harc dúl a színfalak mögött. A legmagasabb szintű tagadások sem használnak semmit. Az Ausztriából érkező menedzser, úgy tűnik, ne
nov. 29
7:36
Új esztergomi modellel debütál a Suzuki – ez történt a 47. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a múlt héten.
nov. 29
8:12
Az applikáció mellett már robotok is segítik a budapesti taxirendelést (Autószektor)
A fejlesztést megelőző kutatások, majd a több hónapos intenzív tesztidőszak során is elégedettek voltak az utasok a robotdiszpécserrel, amely november elején éles környezetben szintén jól vizsgázott. Mindez újabb lépést jelent a Főtaxi vállalati működésének modernizálásában: november közepén már az összes taxirendelés több mint 50 százalékát digitá
nov. 29
8:30
Új motort kap jövőre a Suzuki Vitara és az S-Cross is (Autónavigátor)
Múlt héten , majd rögtön . A sajtóbemutatón Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a hazai Suzuki gyár kommunikációs igazgatója már elárulta, hogy először,
nov. 29
8:30
A Continental volt vezetőit is elérte a dízelbotrány (autopro)
A Continental több korábbi vezetője ellen is vizsgálódik a német ügyészség a dízelbotrány kapcsán.
nov. 29
9:36
Összefog az AVL és a Plastic Omnium a hidrogén terén (autopro)
A két vállalat együttműködésre ép a hidrogénkutatás területén.
nov. 29
10:18
Az e-töltőpontokhoz állami segítséget kapnak a német cégek (Autószektor)
A szövetségi kormány támogatja olyan töltőállomások építését, amelyek nem nyilvánosak.  (Fotó: Daimler) A szövetségi kormány most először finanszíroz nem nyilvános töltőpontokat elektromos autók számára.  A Német Gépjárműipari Szövetség szerint 350 millió eurós támogatás áll rendelkezésre szövetségi szinten. Ez körülbelül 390.000 nem nyilvános tölt
nov. 29
11:06
Párizs lelassul (Autószektor)
A francia főváros bevezette Európa legnagyobb 30 km/órás övezetét, amely lefedi az egész várost, a Champs Elysée és a főgyűrű kivételével. A 30 km/órás övezet eddig is a város kétharmadát lefedte, de a közlekedési balesetek, a zaj és a környezetszennyezés csökkentése érdekében a zónát most tovább bővítették. A franciaországi változások azután lépte
nov. 29
11:18
A legendás Renault 4 a levegőben megy nyugdíjba (Autónavigátor)
1961-ben mutatták be a francia autógyártás egyik ikonját, az azóta legendássá vált Renault 4-et. 1992-ig tartó pályafutása során több mint
nov. 29
11:30
Milliárdokba fáj a chiphiány a Daimler Trucknak (autopro)
A teherautógyártó idén több milliárd euróra tehető bevételkieséssel számol az alkatrészhiány miatt.
nov. 29
12:06
Elindult az utasokat szállító tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között (Autószektor)
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a helyszínen újságíróknak azt mondta, a tram-train kialakítása Magyarország leginnovatívabb vasútfejlesztése, olyan közlekedési eszköz, melyre az utasok a lakásukhoz legközelebbi megállóban felszállva eljuthatnak egy másik város központjába. A következő vasútvillamost két hasonló helyzetben lévő
nov. 29
12:36
Rekordmértékben nőttek a hazai beruházások (autopro)
A harmadik negyedévben folytatódott a beruházások bővülése.
nov. 29
13:24
A Škoda lett a legsikeresebb márka a 2021-es Auto Trophy olvasói szavazáson (Autószektor)
A FABIA maga mögé utasította a többi import járművet a városi autók/kisméretű járművek kategóriában, miközben az OCTAVIA megszerezte az első helyet az import kompakt modellek kategóriájában. A KAMIQ-ot a legjobb, maximum 25 ezer eurós értékű városi terepjárónak választották az import besorolásban, míg a SUPERB beseperte a luxus kategória, valamint
nov. 29
13:30
Megvannak az Év Autója díj döntősei, mutatjuk a listát! (Autónavigátor)
Az európai Év Autója díj zsűrije 2022-re visszatért a megszokott dátumokhoz, és nem várt jövő év elejéig a döntősök bejelentésével,
nov. 29
13:36
Újfajta bevonatok segítik az orvosi műszerek gyártását (autopro)
Az innovatív bevonatok növelik az orvosi eszközök élettartamát és pontosságát.
nov. 29
14:12
A Daimler üzemi tanácsának elnöke: a chiphiány örökre megváltoztatja az autóipart (Autószektor)
A Daimler Üzemi Tanácsának elnöke, Michael Brecht szerint a félvezetők globális hiánya mélyreható változásokat okoz az autóiparban.  "A jövőben maguk a járműgyártók vásárolják meg a nyersanyagokat és a kulcsfontosságú alkatrészeket közvetlenül az adott beszállítótól, és többé nem kizárólag a nagyobb beszállítókra hagyatkoznak rendszerbeszállítóként
nov. 29
14:30
Komoly megrendelést kapott a Hexagon Purus (autopro)
A vállalat egy meg nem nevezett európai buszgyártónak szállít majd be hidrogéntankokat.
nov. 29
14:42
Már az utakon van az új Suzuki S-Cross – 6,09 milliótól lehet a miénk (Auto Pult)
A Suzuki sok más gyártóval szemben nem szerette volna, ha új modelljük bemutatójára hosszú hónapokkal a piaci bevezetés előtt kerül sor – mint például a Dacia Jogger esetében, amit a nagycsaládosok egyelőre hiába várnak –, így úgy időzítette az új S-Cross leleplezését, hogy akit érdekel a modell, akár már néhány nap múlva be tudjon ülni a volán mög
nov. 29
15:00
Saját erőből lép színre az autóiparban a Xiaomi – méretes gyárat építenek (Auto Pult)
Amikor megjelent Magyarországon, sokan igencsak kétkedve fogadták a szórakoztatóelektronikai eszközeiről híres kínai Xiaomi márkát, ám azóta nagy valószínűséggel már mindenki ismeri, aki egy nagyon kicsit is jártas ebben a világban. Talán éppen a nemzetközi ismertségre várt a távol-keleti vállalat azzal, hogy végre beindítsa autós leányvállalatát,
nov. 29
15:24
Hibrid rendőrautókat állítottak szolgálatba Angliában (Autószektor)
A brit rendőrség időről időre azzal kerül a világsajtó reflektorfényébe, hogy különleges sportkocsikkal bővítik flottájukat. A McLarenek, Arielek, Lotusok jót tesznek a hatóságok imázsának, és hatékonyak, ha egy-egy autópálya-szakaszon kell nyakon csípni a gyorshajtókat. A rendőrök többségének a munkája azonban Nagy-Britanniában sem rövid etapokban
nov. 29
16:00
A spanyolok a Toyotától is kapnak kempingautót, ráadásul kettőt (Autónavigátor)
A Toyota Proace furgont már megjelenése óta alakítják át a lakóautó-gyártók, így csak idő kérdése volt, hogy a Toyota is
nov. 29
16:30
Saját fejlesztéseivel pörgetné fel autómosóit a Kvaliwash (autopro)
Jó befektetést jelent a Kvalix számára az autómosógyártó Uniwash megvásárlása.
nov. 29
17:12
Angliában minden új épülethez kötelező lesz a villanyautó-töltő (Autónavigátor)
Az Egyesült Királyság kormánya bejelentette: minden új épületnek rendelkeznie kell kialakított villanyautó-töltőponttal 2022-től. A törvény ráadásul nem csak az irodaházakra,
nov. 29
17:36
Személyi változások a MÁV-Volán Csoport élén (autopro)
Keresztes Pétert, a MÁV-HÉV vezérigazgatóját nevezték ki a MÁV-Start élére 2021. december 1-jétől, a korábbi vezérigazgató, Kerékgyártó József közös megegyezéssel távozott a MÁV-Start és a MÁV Vagon éléről - közölte a MÁV.
nov. 29
19:36
Renault Express Van teszt (2021) – Haszonra hajt (Auto Pult)
Habár alapvetően a személyautózás áll az Autó Pult fókuszában, olykor-olykor bizony mégis alkalmunk nyílik arra, hogy a személyautók világából kilépve a kereskedelmi kategória tagjait is alapos mustra alá vethessük. Ezúttal a Renault költséghatékony, azaz profitorientált újdonságát foghattuk vallatóra, lemezei alatt a jól ismert 1,5 literes dízelmo
nov. 29
20:06
Elektromos offenzívát indít a Nissan (Autónavigátor)
Izgalmas, és meglehetősen drága időszak elé néz a Nissan a következő években, évtizedekben. A teljes szénsemlegességet vállaló autógyártók sorába lépnek

2021. november 30. kedd

nov. 30
0:12
Forradalmi változás: az autó érintőképernyőjével is fizethetünk (Autószektor)
Fizetés ujjlenyomattal: 2022-től ezt szeretné lehetővé tenni a Mercedes-Benz a Visa-val együtt.  (Fotó: Daimler) A Mercedes-Benz nemrég jelentette be, hogy együttműködik a Visával, hogy 2022-től lehetővé tegye az ujjlenyomat-fizetést közvetlenül az autóból, kezdetben Németországban és Nagy-Britanniában. Ez a lehetőség jelenleg is kivétel.  A Junipe
nov. 30
0:16
A tolvajok naponta 65 autót lopnak el Németországban (Autószektor)
Berlin számos területen Németország éllovasa. Ez hagyományosan az autólopásokra is vonatkozik. 2020-ban a Spree-parti metropolis megerősíthette Németország autólopás-fővárosa státuszát.  Berlinben 100.000 lakosonként összesen 119,9 járművet loptak el (előző évben 162).  Brandenburg (71,2) és Hamburg (70) jóval lemaradva követi.  A dél-németországi
nov. 30
0:20
Palkovics László a magyar akkumulátoripari képzés fejlesztéséről írt alá megállapodást (Autószektor)
Az eseményen elhangzott: a szándéknyilatkozat célja, hogy a felnőttképzésben, a szakképzésben és az egyetemi képzésben Magyarországon is megjelenjenek a Európai Akkumulátor Szövetség (European Battery Alliance - EBA) akadémiája által kínált programok.      Palkovics László az aláírás előtt megbeszélést folytatott Maros Sefcoviccsal, az Európai Bizo
nov. 30
0:24
„Most nincs olyan autó, amit nehéz lenne eladni”- interjú Tóth Péterrel – 2.rész (Autószektor)
Hogy áll a kereslet a használt autók iránt? Jelenleg keresleti piac van Magyarországon, tehát többen szeretnének autót venni, mint ahány rendelkezésre áll. Éppen ezért most nincs olyan autó, amit nehéz lenne eladni. A budaörsi Das Weltauto Centrum nyitásakor elsősorban az SUV modellek iránt volt a legnagyobb érdeklődés: Volkswagen Tiguan és T-Roc,
nov. 30
4:36
Rákapcsol az elektrifikációban a Nissan (autopro)
A vállalat új stratégiája szerint alig öt év múlva az európai eladásoknak már háromnegyedét fogják elektromos autók kitenni.
nov. 30
5:48
Mit tud az elektromos Dacia? Teszten a Spring! (Autónavigátor)
Már bő egy éve, hogy áraival és részleteivel is megjelent a piac legolcsóbb villanyautójának számító Dacia Spring, majd tavasszal egy
nov. 30
6:36
Bukta a német állami támogatást a Tesla (autopro)
Milliárdos támogatástól esik el a Tesla az akkumulátorgyár építése kapcsán.
nov. 30
6:36
Kigyulladt egy autó a Ferihegyi repülőtérre vezető úton (Autószektor)
Eddig tisztázatlan körülmények között kigyulladt egy autó 2021. november 30-án 5 óra 10 perc körül a Budapest, Ferihegyi Repülőtérre vezető úton a B és D porta között. A rendőrök a szemle és a műszaki mentés idejére a belső sávot mindkét irányban lezárták, egy sávon halad a forgalom mindkét irányban. A balesettel érintett útszakaszon torlódásra kel
nov. 30
7:18
Budget Skoda az indiai piacra (Autószektor)
Amíg mi folyamatosan szigorítunk a károsanyag-kibocsátási normákon, addig megfeledkezünk az olcsó, bárki számára elérhető mobilitásról. Egy újabb példa erre a Skoda Slavia, amit épp most lepleztek le Indiában, és nagy valószínűséggel soha nem fog hozzánk elérni. Alapján a Volkswagen-csoport MQB-A0-IN plaformja adja, tehát a kisautóknak szánt, legeg
nov. 30
8:18
Autósok figyelem! Fontos határidő közeleg (Autószektor)
A közel egymillió érintett gépjármű-tulajdonos szerdáig döntheti el, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem. a felmondásoknak szerda éjfélig el is kell eljutniuk a biztosítókhoz. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) tapasztalatai szerint a piacon bekövetkezett díjcsökkenés aktivizálta a gépjármű
nov. 30
8:36
Mercedes EQS vs. S-osztály – ki nyer négyszáz méteren? (Autónavigátor)
Az elektromos Mercedesek csúcsa, az EQS állt rajtvonalhoz, a kihívó egy háromliteres benzinmotorral szerelt S-osztály. Az EQS 450+ jelenleg a
nov. 30
8:36
Huszonöt komáromi e-buszt vesz Barcelona (autopro)
A Barcelona által rendelt elektromos BYD buszokat Komáromban szerelik össze.
nov. 30
9:30
Fejlődésben a magyar akkumulátoripari képzés (autopro)
A meredeken felívelő iparágba magyar képzési rendszer is vezet majd.
nov. 30
9:30
Újra saját modellt mutat be a Bmw M divízió – 750 lóerős lesz (Autószektor)
A tervek szerint sorozatgyártásban kínált újdonság – a BMW XM – a nagyteljesítményű sportmodell legfontosabb piacának számító Egyesült Államokban, a spartanburgi üzemben készül majd 2022 végétől. A BMW M divízió a legendás M1 óta most először mutatott be önálló modellt, ráadásul a vállalat fennállásának jubileumi, 50. évében. A BMW XM kizárólag plu

Keresés