2021. november 30. kedd

nov. 30
10:06
Itt az eredménye a nagy fővárosi razziának! (Autószektor)
Az év első kilenc hónapjában 112 olyan sérüléssel járó közlekedési baleset történt a főváros útjain, amit ittas állapotban okoztak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2021 novemberében az ittas, bódult, valamint az agresszív, a közlekedési szabályokat szándékosan megszegő járművezetők kiszűrésére szervezett akciót. A hat pénteki és szombati napot éri
nov. 30
11:12
Az egyterű él – Ford S-Max 2.5 Fhev St-Line (Autószektor)
Bár a közízlés és így a gyártók is egyre inkább elfordultak a 2000-es éves óta hódító egyterű formától, a Ford-nál éppen most újult meg az S-Max és (kicsivel) nagyobb testvére a Galaxy. Utóbbi sokáig a VW Sharan és a Seat Alhambra ikertestvére volt, ezek közül csak a Sharan van már kínálatban, de motorkínálata az 1.4 TSI-re szűkül, nem csak hogy ne
nov. 30
11:18
Rendőrautóvá tuningolt egy 911-est a TechArt (Autónavigátor)
Nemes feladatot vállalt magára a német TechArt tuningcég. Azon kívül persze, hogy publicitási akció is, saját alkotásukkal támogatják a ("Tuningold!
nov. 30
11:30
Szavak nélkül – 750 hibrid lóerővel érkezett meg a BMW XM (Auto Pult)
A BMW már eddig is szeretett sokkolni, beleértve a saját rajongóit is. Elég a Bangle-féle modellekre, vagy éppen a legújabb óriás-vesékre gondolni. Most azonban sokak szemében valószínűleg minden határt átszakítottak, hiszen a legendás, középmotoros sportautó, az M1 után megérkezett az M részleg második teljesen saját modellje, ami megosztóbb már n
nov. 30
11:36
Gyenge a harmadik negyedévi német autóexport (autopro)
Tízéves mélyponton állnak a kiviteli a számok.
nov. 30
12:18
Nőtt a Ds 3 Crossback E-Tense hatótávja (Autószektor)
A DS kínálat első elektromos modellje 2021. novemberi gyártástól a valós hatótávot növelő műszaki fejlesztéseket kapott. A 2019-ben bemutatott DS 3 CROSSBACK E-TENSE WLTP ciklus szerinti hatótávja, ami 7 százalékos növekedést jelent. A fejlesztés során a hőszivattyút nedvességérzékelővel látták el, így növelve hatásfokát. A szériában kínált hősziva
nov. 30
12:30
Morcosabb tekintettel és modern funkciókkal frissült a Škoda Karoq (Auto Pult)
A Kodiaq után a Karoq frissítését sem húzta sokáig a Škoda, és nem meglepő módon a nagyobb testvérhez hasonló megújulással örvendeztették meg a közepes SUV vásárlóit, miközben azért megőrizte saját személyiségét is az autó.
nov. 30
12:36
A legkisebbeket oktatják biztonságosan közlekedni (autopro)
A Humda projektjének célja, hogy 2050-re ne legyenek halálos balesetek Európában.
nov. 30
13:18
Hat megyeszékhelyre 60 új elektromos busz érkezik jövőre (Autószektor)
Forrás: volanbusz.hu Az új járműveket a megyeszékhelyek a programot koordináló Humda Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. 8,6 milliárd forintos támogatásával szerezhetik be. Az ezt lehetővé tevő támogatási szerződést a Volánbusz Közlekedési Zrt. és a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciumával kötötte meg a Humda Zrt. az e
nov. 30
14:36
Előtérben a digitális készségek a technikumokban (autopro)
A Szakképzés 4.0 program a modern ipari környezet digitális követelményeihez zárkóztatja fel a szakképzést.
nov. 30
14:36
Nőtt az AutoWallis árbevétele és nyeresége az első három negyedévben (Autószektor)
A csoport teljes átfogó eredménye 2,2 milliárd forint nyereség volt, szemben a tavalyi 344 millió forintos veszteséggel. A közlemény szerint a növekedéshez a csoport mindkét üzletága hozzájárult annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány hullámai miatt bevezetett korlátozások, az autóipari termelés és ellátás chiphiány miatti lassulása, valamint a
nov. 30
15:00
Csúcsra törne a Genesis zászlóshajója – íme, a vadonatúj G90 (Auto Pult)
Azt hiszem kár is lenne tagadnom, hogy nagy rajongója vagyok a Genesis újabb modelljeinek, legalábbis ami a formai megoldásaikat illeti. Az európai bemutatkozásuk már a küszöbön van – bár a chiphiány és egyéb hátráltató tényezők miatt az eredeti terv már biztosan tolódik –, így nagyon remélem, hogy hamarosan ki is próbálhatom majd a Hyundai prémium
nov. 30
15:12
Szupersportkocsik szintjén mozog ez a Gr Yaris (Autószektor)
A Sydney külvárosában működő Powertune Australia nem mond nemet az európai izomautókra, de elsősorban a japán sportszedánok és hot hatch-ek számítanak a szakterületüknek. Csak idő kérdése volt, hogy mikor kerül náluk sorra a Toyota új csodafegyvere, a 261 (Japánban 272) lóerős GR Yaris. Most sorra került, és az eredmények túlzás nélkül letaglózóak.
nov. 30
15:36
Hat megyeszékhelyre hatvan elektromos busz érkezik (autopro)
Jövőre szintet lép a Humda Zöld Busz Programja.
nov. 30
16:18
A Taycan népszerűbb, mint a 911 (Autószektor)
Bár ezek az eladási adatok önmagukban is lenyűgözőek, a Porsche idei sikere nem a márka legnagyobb híre. Az igazán nagy meglepetés, hogyy a Porsche Taycan népszerűbb volt, mint a 911 vagy a Panamera. A Porsche idén 28.640 példányt mozgatott a Taycanból, szemben a 911-es 27.972 darabjával, és ugyanebben az időszakban 20.275 Panamera modellel. Minde
nov. 30
16:36
Új tanulmányautó a BMW-től: Concept XM (autopro)
A koncepciót a 2021-es miami Art Basel művészeti kiállításon mutatja be az M GmbH.
nov. 30
17:00
Az Opel villanyautói is megkapják a várt hatótáv-növelést! (Autónavigátor)
Nemrég arról számoltuk be, hogy a Peugeot e-208 hatótávja 22 km növekedéssel 362 kilométerre, az e-2008 hatótávja 25 km növekedéssel
nov. 30
17:30
Fejlett akkumulátordiagnosztika az SK On-tól (autopro)
Ha a projekt megvalósul, a tulajdonos is felmérheti saját elektromos autója akkumulátorának állapotát.
nov. 30
17:36
Nagyobb lett az Opel Corsa-e és a Mokka-e hatótávolsága (Autószektor)
Egyetlen feltöltéssel a 2019-ben bemutatott többszörös díjnyertes Opel Corsa-e így immár (a WLTP ciklus szerint) akár 359 kilométer megtételére is képes, ami mintegy 7 százalékos növekedést jelent. A 2020-ban bevezetett Mokke-e, az “Arany Kormánykerék díj 2021-es győztese” pedig, a hatótáv emelkedésének eredményeként immár 338 km-t tud megtenni (WL
nov. 30
18:24
Planet Bootcamp a Bmw-vel: az élhetőbb bolygóért ötleteltek startupok és nagyvállalatok (Autószektor)
A Kék Bolygó Alapítvány és a Design Terminal nagyvállalatokkal, köztük a BMW Group Magyarországgal karöltve összefogott, hogy a körforgásos gazdaság kihívásaira válaszokat adó startupokkal közösen tegyenek lépéseket az élhetőbb bolygóért. A tavalyi, nagysikerű, globális vízválság problémájára megoldásokat hozó Aquathon innovációs ötletverseny után
nov. 30
19:24
Brutális küllemű, 750 lovas, M logós monstrumot villantott a BMW (Autónavigátor)
1978-ban jelent meg a BMW egyetlen kizárólag M modellje, az M1 - egészen mostanáig. Akkor a sportautók és a BMW
nov. 30
19:24
Lezárt ügy: ketten sérültek a balesetben (Autószektor)
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy füzesgyarmati lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított személygépkocsijával közlekedett Debrecen, Házgyár utcában 2021. január 19-én 15 óra körül. A sofőr, amikor jármű
nov. 30
20:12
A Rolls-Royce-szal dolgoznak együtt magyar egyetemisták (Autószektor)
Október 15-én a Műegyetemen avatták fel a BME - Rolls-Royce Moduláris Hibrid Hajtásrendszer Laboratóriumot, amely a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) első nagy projektjének keretében jött létre. Eddig a négy évvel ezelőtt indított programban összesen öt, az ipar-egyetem közös projektjeinek színhelyet adó laboratórium valósult
nov. 30
21:42
Tényleg létezik a gyakorlatilag örök életű akkumulátor? (Autószektor)
A közelmúltban bemutatott tisztán elektromos modelljével minden eddiginél magasabbra emeli a lécet a Toyota: a bZ4X akkumulátor-csomagja tíz év után is újszerű marad, és ez nem az egyetlen előnye. Sokan kárhoztatták a Toyotát, amiért késlekedve reagált a tisztán elektromos járművek piacának fejlődésére. A vállalat valójában negyed évszázada hozta f

Keresés