A barcelonai versenypálya főnöke, Joan Fonstere szerint majdhogynem biztos, hogy el kell halasztani a május 10-re tervezett Spanyol Nagydíjat. A szakember beszélt arról is, szerinte nehéz lesz megmenteni a monacói versenyt.
Jelentős mértékben csökkent az üzemanyagok ára szerdán – a benzin 20 forinttal lesz olcsóbb átlagosan, 2000 óta nem volt példa ilyen mértékű árcsökkenésre.
A Suzuki Jimny már önmagában is rendkívül mókás kis jószág. Sajnos fájó szívvel, de valószínűleg kénytelenek vagyunk elbúcsúzni tőle itt Európában. A déli féltekén azonban köszöni szépen, él és virul – a most megjelent platós átalakító készlettel pedig egészen komoly szállítókapacitású terepjáróvá válhat.
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Helmut Marko egy interjúban megerősítette, a Mercedes valóban kihátrált abból a szövetségből, melyet a Forma-1 csapatai hoztak létre a Ferrari és a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) bizalmas ügylete kapcsán.
Szeretjük a hagyományos sportüléseket, mert a test megtámasztásával segítenek megőrizni az uralmat a gépjármű felett: legyen szó fékezésről, kigyorsításról, vagy csúszáshatáron vett kanyarról. Némi kompromisszumot persze kötni kell tervezésükkor: nem mindegy ugyanis, hogy madárcsontozatú pilóta, vagy enyhén túlsúlyos egyén kerül a kormány mögé. Épp
Ahogy várható volt az olaj mélyrepülése okán, ismét az üzemanyagár csökkenésével szembesülhetünk péntektől. Bár a megszokott léptéknél ezúttal is nagyobb az ugrás, még az emelkedő árfolyamok ellenére is nagyobb ugrás lenne indokolt.
Továbbra sem látjuk, meddig tart a magas építésű járművek divatja. Az egyre növekvő eladások láttán újabb és újabb modelleket jelentenek be a gyártók. A legújabb Volkswagen a latinos hangzású Nivus nevet kapta, és ez nem véletlen: az eredetileg Dél-Amerikának szánt crossover hamarosan Európában is megjelenik.
Walter Röhrl március 7-én lett 72 éves, így a legutóbbi szerzeménye születésnapi ajándékként is felfogható: az eredetileg kizárólag négyhengeres motorokkal gyártott 356-os Porschéjébe hathengeres bokszer került - egyenesen a 911 Turbóból. Az immár "3000 RR" becenevű (a szám utalás a motor méretére, az RR pedig a Röhrl Roadster rövidítése) járműnek
A koronavírus miatt az F1-es mezőny is kényszerszabadságát tölti, és mivel ezáltal versenyek sincsenek jó darabig, arra gondoltunk, visszatekintünk egy kicsit a múltba, és felidézünk olyan híreket, eseményeket, melyek évekkel ezelőtt szolgáltattak beszédtémát F1-es berkekben.
A legfrissebb sajtóhírek szerint jó esély van arra, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztják a 2021-re tervezett új szabályok bevezetését a Forma-1-ben.
A Suzuki Vitarát minden bizonnyal nem kell bemutatni Olvasóinknak, hiszen a hazai utak egyik – és méltán – legnépszerűbb új autójával van dolgunk. A Suzuki crossovere manapság a magyar vásárlók egyik kedvence, ráadásul most már csak egyetlen erőforrással elérhető a modell a négyhengeres, feltöltött 1.4 Boosterjet egység formájában, illetve a vele e