2019. december 19. csütörtök

dec. 19
13:18
Jóval nagyobb büdzséje lesz 2020-ban a Ferrarinak (F1világ)
A Ferrari készen áll arra, hogy több pénzt áldozzon Forma-1-es csapatának szereplésére – az olasz gyártó tudja, a párhuzamos fejlesztések miatt a 2020-as szezon „jelentősen drágább” lesz a korábbiakhoz képest.
dec. 19
15:36
Újabb arcát mutatja meg 2020-tól a Mazda MX-5 (Autónavigátor)
Érdemes még várnia azoknak, akik MX-5 vásárláson gondolkoznak. A klasszikus japán roadster új színeket és extrákat hoz 2020-ra.
dec. 19
16:12
Még évtizedekig nem válik elektromossá a Forma-1 (F1világ)
Belátható időn belül biztosan nem válik teljesen elektromossá a Forma-1 – ezt mondja Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke.
dec. 19
18:00
Jövőre is megtartja matt fényezését a Ferrari (F1világ)
2020-ra is megtartja matt festését a Ferrari Forma-1-es csapata – árulta el Mattia Binotto, az istálló csapatfőnöke.
dec. 19
18:18
Télapónak állt Kimi Räikkönen! (F1világ)
Nincs könnyű dolga a mikulásnak, egyetlen éjszaka alatt kell ugyanis kihordania az összes ajándékot évről évre, ezúttal azonban segítsége is akadt.
dec. 19
19:06
Ízelítő az új SEAT Leonból (Autónavigátor)
Egyelőre csak néhány másodpercnyi mozgóképen bukkannak fel az új SEAT Leon vonalai, ám már nem kell sokat várni a hivatalos bemutatóra sem.
dec. 19
20:00
Nincs náluk menőbb Ceed – Kia XCeed 1.4 és 1.6 T-GDI (2019) összevont teszt (Auto Pult)
A Kia június végén rántotta le a leplet az aktuális Ceed família negyedik és egyben legutolsó tagjáról, az XCeed-ről. Az autógyártók nómenklatúráját ismerve, a névválasztás alapján vélhetően mindenki számára egyértelmű, hogy egy divatos, kissé megemelt crossover verzióról van szó, ám a Kia jóval komolyabb munkát tett le az asztalra annál, mint amit

2019. december 20. péntek

dec. 20
0:36
A hely, ahol még hétüléses autó is van készletről (Autónavigátor)
Idén megújult és egy újabb szalonnal bővült az M5 autópálya bevezetőjénél található "Eiffel tornyos" autókereskedés, azaz az Emil-Frey M5 Center.
dec. 20
8:24
Ontja magából az újdonságokat a Toyota (Autónavigátor)
Szinte minden hónapra jut egy újdonság a következő három évben a japánoknál, életünk egyre nagyobb részét tölthetjük majd járműveikben.
dec. 20
8:30
Onboard-felvétel: Így csapatta Hamilton Rossi Yamahájával (F1világ)
Nemrégiben Valentino Rossi Yamahájával körözhetett Valenciában a Forma-1 hatszoros világbajnoka, Lewis Hamilton.
dec. 20
8:48
Vettelben még mindig ott a tüske Kanada miatt (F1világ)
Sebastian Vettel számára még mindig egy fájó pontot jelent a 2019-es F1-es Kanadai Nagydíj, amikor a versenybírák elvették tőle a győzelmet.
dec. 20
14:06
Karácsonyi ízelítő – lefelé is bővül az elektromos Volkswagen ID család (Auto Pult)
A Volkswagen 2020-ban világszerte 34 új modellt dob majd piacra, amiből 12 SUV lesz, 8 pedig elektromos vagy konnektoros hibrid. Ezúttal azonban már egy kicsit előbbre kell tekintenünk, ugyanis a németek egy olyan karácsonyi üdvözlőlapot küldtek ki az újságíróknak, amelyen egy skicc látható egy négykerekűről, amit a Mikulás vezet – ez pedig könnyen
dec. 20
14:30
Autópályává fejlesztettek egy fontos útszakaszt (Autónavigátor)
Fontos útszakasz fejlesztése folyt az utóbbi évben, az M15-ös többsávosítása és a rajkai határátkelő felújítása most befejeződött.
dec. 20
14:32
Hűha! Eladó egy Peugeot 406, olyan, mint a Taxiban! (Autónavigátor)
Az autós filmek között az egyik legegyszerűbb, talán éppen ezért is annyira menő a Taxi filmek sztárja. Most a tiéd lehet egy közel tökéletes replika!
dec. 20
15:06
A Mercedesnél az AMG modellek láthatják kárát a szigorodó normáknak (Auto Pult)
Az egyre szigorodó normáknak bizony sok autógyártó látja kárát – főleg persze a nagyobb motorokat és sportmodelleket is kínáló márkák. A legújabb értesülések szerint a Mercedes-Benz esetében ez egy igen sajnálatos következménnyel járhat, ugyanis limitálhatják az AMG modellek gyártását, ami a vásárlókat és magát a gyártót is igen érzékenyen érinthet
dec. 20
15:24
Verstappen: Imádok a Hondával dolgozni! (F1világ)
Ódákat zengett legutóbbi nyilatkozatában a Red Bull motorpartneréről, a Hondáról az osztrák istálló ifjú titánja, Max Verstappen.
dec. 20
15:36
Vagányság dobozolva – skicceken a februárban érkező új Volkswagen Caddy (Auto Pult)
A Volkswagen Caddyre talán nem túlzás azt állítani, hogy kategóriájának Golfját tisztelhetjük benne: az általunk csak „dobozos” modelleknek hívott, korábban leginkább haszonjárműként, de manapság már sok helyen az egyterűeket felváltó családi autóként is funkcionáló négykerekűek között a Caddy bizony igen előkelő helyet foglal el. Hamarosan pedig é
dec. 20
18:12
A túl sok autóillatósítónak robbanás lett a vége (Autónavigátor)
A napokban jelentős anyagi kárral és hanghatással járó, de könnyen elkerülhető balesetnek lehettek szemtanúi az angliai Halifax lakói.
dec. 20
19:30
Ferrari: Melbourne-ben nem lesz első számú versenyző! (F1világ)
A Ferrari ügyvezetője, Louis Camilleri szerint Sebastian Vettel és Charles Leclerc brazíliai ütközése egy „szükséges krízis” volt ahhoz, hogy 2020-ra megalapozzák a házon belüli szabályokat. Mattia Binotto csapatfőnök eközben arról beszélt, versenyzőik szabadon versenyezhetnek egymással jövőre.
dec. 20
20:00
Belső kamerából mutatjuk Rossi F1-es száguldását (F1világ)
Lewis Hamilton korábbi Forma-1-es autójával száguldozhatott nemrég a MotoGP sokszoros bajnoka, Valentino Rossi.
dec. 20
20:06
Belső kamerából mutatjuk Rossi F1-es száguldását (F1világ)
Lewis Hamilton korábbi Forma-1-es autójával száguldozhatott nemrég a MotoGP sokszoros bajnoka, Valentino Rossi.

2019. december 21. szombat

dec. 21
6:06
Az aranytojás személyesen? Kia XCeed teszt (Autónavigátor)
Nemzetközi menetpróbáján kifejezetten meggyőző volt a Ceed crossoveresített változata, az XCeed. Vajon a hazai teszten is beváltotta a hozzá fűzött, nem szerény reményeket? Eláruljuk!
dec. 21
10:06
A Ferrari is felül a SUV vonatra? (Autónavigátor)
Már gyártásközeli fázishoz érkezett a Ferrari SUV-ja, a Purosangue, ami technikai alapjait tekintve igen közeli rokonságot mutathat a nemrég leleplezett Ferrari Roma GT-vel.
dec. 21
14:06
Felrázza a kisteherautók piacát az új Caddy (Autónavigátor)
Merész vonalakkal vázolták fel a jövőre bemutatkozó új puttonyost, a szabadidős tevékenységeket folytató vásárlók felé is nyitnának.
dec. 21
18:12
Már rég nem kapható, mégis frissítést kap a húszéves Honda S2000 (Autónavigátor)
Nem akarja elengedni történetének egyik legélvezetesebb sportkocsiját a Honda, a két évtizede debütált S2000 optikai és műszaki téren is frissítést kap.

2019. december 22. vasárnap

dec. 22
6:06
Hedonista családi mindenes? Mitsubishi Outlander 7 üléssel (Autónavigátor)
Megugrott a kereslet a hétüléses személyautók iránt, amióta állami támogatással lehet őket megvásárolni. A Mitsubishi sem akar lemaradni a vásárlók kegyeiért folytatott harcban, ezért az Outlandert hétszemélyes változatban is kínálja.
dec. 22
10:06
Homokszem került a Volkswagen ID.3 gépezetébe? (Autónavigátor)
Német médiaértesülések szerint komoly szoftveres hibákat kell orvosolni, amelyek kihatnak a Volkswagen új, ID.3 elektromos modelljének a gyártására és szállítására.
dec. 22
12:00
Binotto: Kezdetben nem volt könnyű kezelni a versenyzőket (F1világ)
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Mattia Binotto elismerte, „zavarokkal teli” volt az első találkozó a 2019-es év során, mely során igyekezett megfelelően menedzselni a versenyzőket.
dec. 22
13:30
Ne ess pánikba! Autósportos ajándékötletek az utolsó pillanatra! (F1világ)
Nyakunkon a karácsony, Te pedig még mindig nem tudod, mivel lepd meg autósport-rajongó szeretted, barátod? Segítünk egy kicsit, hétfőn ugyanis még lesz időd beszerezni azt, aminek biztosan Ő is örülne!
dec. 22
14:12
Egyedi szériával ünneplik a Shelby GT350 jubileumát (Autónavigátor)
1965-ben mutatták be a Shelby GT350-et, szóval 2020-ban már az 55. életévét tölti be. Ennek örömére egyedi Shelby Mustang széria érkezik.
dec. 22
18:06
Milyen motorolaj kerüljön egy “izomYarisba?” (Autónavigátor)
Megvan a Toyota Yaris második generációjából készült 1,8-as, 133 lóerős TS verzió? 2005-2009 között gyártották, szívó benzines motorral, ami megfelelő kenőanyaggal elnyűhetetlen.
dec. 22
19:36
Száguldó magyarok: Amiről eddig még nem olvashattál (F1világ)
Hiánypótló könyv jelent meg négy magyar versenyzőről: a Száguldó magyarok eddig sehol nem publikált adatokkal, interjúkkal és fotóanyaggal igyekszik bemutatni a rajongóknak Szisz, Hartmann, Kesjár és Baumgartner pályafutását.
dec. 22
21:30
Hamilton világbajnok autóival nosztalgiázott (F1világ)
Mind a 6 világbajnok autóját megtekinthette a Mercedes jóvoltából nemrég Lewis Hamilton - ha pedig ott volt, nosztalgiázott is egy kicsit, és persze megpróbálta átadni azt a szemléletet, amellyel a versenyzésre, illetve magára az életre tekint.

2019. december 23. hétfő

dec. 23
5:36
A legáramvonalasabb oldtimer – 30 éves a Calibra (Autónavigátor)
Különösen veszélyes, ha az ember fotókat kezd el keresni az Opel Calibráról. Még ma is éppen annyira ébreszt fel birtoklási vágyat, mint 30 évvel ezelőtt, amikor bemutatkozott.
dec. 23
9:18
Változik a Kia emblémája (Autónavigátor)
Megújult Kia emblémát fotóztak Dél-Koreában, ami a közelgő dizájnváltásról árulkodik.
dec. 23
11:00
Karácsonykor is drágulnak az üzemanyagok (Autónavigátor)
Hiába a szeretet ünnepe, az üzemanyagárak emelkedése nem kerüli el a töltőállomásokat, érdemes lehet még az ünnep előtt tankolni.
dec. 23
11:42
Hivatalos: A Ferrari 2024-ig hosszabbított Leclerckel (F1világ)
A Ferrari hivatalosan is bejelentette, hogy 2024-ig hosszabbított Charles Lerclerckel, miután a monacói kimagasló teljesítményt nyújtott az idei évben.
dec. 23
12:48
Ferrari: Egyértelmű volt, hogy hosszabbítunk Leclerckel (F1világ)
A Ferrari és Charles Leclerc közösen úgy döntöttek, hogy 2024-ig elköteleződnek egymás iránt: vagyis a monacói 5 évre szóló szerződést írt alá csapatával!
dec. 23
13:48
380 lóerővel csattog a megújult Porsche Macan GTS (Autónavigátor)
Törlesztette adósságát a Porsche, bemutatták a friss Macan GTS modellt.
dec. 23
14:06
Már alapból hibrid! De vajon hol fogyaszt a legjobban? (Autónavigátor)
Már csakis hibridként, de akár összkerékhajtással is kapható a Suzuki Ignis, ami már egy ideje nem esztergomi autó, hanem a Swifthez hasonlóan japán!
dec. 23
14:54
Mercedes: Semmi garancia a 2021-es sikerekre (F1világ)
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolff szerint hiába az elmúlt évek elképesztő sikerei, 2021-ben kvázi a nulláról kezdenek majd mindent az új szabályok miatt.
dec. 23
15:18
Red Bull: Először kaptunk olyan motort, amilyet ígértek (F1világ)
A Red Bull Forma-1-es csapata a V6-os hibrid érában először kapta meg azt motorpartnerétől, amit ígértek nekik.
dec. 23
15:24
Áremelés karácsonyra – szerdától drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Sajnos az üzemanyagárak nem veszik figyelembe a karácsony közeledtét: a MOL ma bejelentette, hogy szerdától a benzin és a gázolaj ára is emelkedik majd, ráadásul nem is olyan kis mértékben. Míg a benzinért literenként 3, addig a dízelért 5 forinttal kell majd többet fizetnünk szerdától.
dec. 23
15:54
10 éve történt: Schumacher bejelenti F1-es visszatérését! (F1világ)
Ma 10 éve, 2009. december 23-án jelentette be a Mercedes Forma-1-es csapata, hogy 3 évre leszerződtette a sportág legeredményesebb versenyzőjét, Michael Schumacher.
dec. 23
16:48
Nem áll le a Ferrari: 2021-ben jön a Purosangue SUV (Auto Pult)
A Ferrarinál nem pihennek: magukhoz képest rengeteg újdonságot mutattak be 2019-ben, és ezek között olyan modell is volt a Roma vagy éppen az SF90 Stradale képében, amely nem valamelyik meglévő típus utódja vagy modellváltozata, hanem újabb taggal bővíti az olaszok palettáját. 2020 ugyan egy kicsit csendesebb lesz, de ez csak a vihar előtti csend,
dec. 23
16:54
Itthon is rendelhető az új Renault Zoe – 8,35 millióért vihetjük haza (Auto Pult)
Az elektromos autók kínálata egyre csak nő, ráadásul a legújabb modellek esetében már kellően nagy hatótávval és ügyes gyorstöltési lehetőségekkel is találkozhatunk, miközben a gyártók igyekeznek az árakat is lefelé nyomni – ami persze nem mindig sikerül nekik. A Renault Zoe is nemrég újult meg, 52 kWh-s akkumulátorával és modern megoldásaival pedi
dec. 23
17:00
Újabb rendőrségi videó a legpofátlanabb sofőrökről (Autónavigátor)
A rendőrség a múlt héten is folytatta a jelöletlen autóból való kamerás ellenőrzést, fogásaikból az alábbi videó ad ízelítőt.
dec. 23
18:24
Az Alfa Romeo Schumachernek: „Előbb nyerje meg a Forma-2-t!” (F1világ)
Az Alfa Romeo csapatánál egyelőre nem tervezik, hogy 2020-ban tesztlehetőséget adnak Mick Schumachernek.
dec. 23
18:36
Benne vagy?! Legyél benne a Panasonic GZ2000-rel! (x) (F1világ)
Belesüppedni a kényelmes fotelba, magunk köré készíteni finomságokat, és indulhat az F1. Ki szokott így a TV elé készülni?

2019. december 24. kedd

dec. 24
6:12
A Jézuska autója? Opel Vivaro Cargo teszt (Autónavigátor)
Különleges feladatot kapott az Opel Vivaro: csaknem 60 gyereknek vittünk vele ajándékot, tökéletesen helyt is állt, adni pedig még mindig jó.

Keresés