2019. január 11. péntek

jan. 11
16:24
Álomszép kabriót készített a Lexus (Autónavigátor)
Újra kabrió kerül a Lexus kínálatába a nyitható tetős sportkocsik sorát pedig az LC-vel kezdik. A csodás kupéból készült kabriót most tanulmányautóként mutatták meg, de sokat ez már nem fog változni hétfőig.
jan. 11
17:24
Szárnyra kapott a Dacia Duster: 150 lóerős Mercedes motorral bővült a kínálata (Auto Pult)
A Dacia hazai importőre érdekes módon nem verte nagydobra, hogy a palettára szép csendben megérkezett minden idők legerősebb szériagyártású Daciája. Már korábban is írtunk arról, hogy valószínűleg a Dusterben is bemutatkozik a Renault-Nissan konszern vadonatúj 1,33 literes, 4-hengeres turbós benzinmotorja, ami a korábbi, kissé szomjas 125 lovas 1,2
jan. 11
18:36
12,8 milliótól elérhető a 217 lovas, 385 km hatótávú Nissan Leaf 62 kWh (Auto Pult)
A Nissan aztán nem teketóriázott az elektromos autózásban mérföldkőnek tekinthető Leaf legújabb, igencsak kecsegtető (csúcs)változatának piaci bevezetésével: a 62 kWh kapacitású akkumulátorral felszerelt modell épp, hogy bemutatkozott a héten a Los Angeles-i CES kiállításon, máris megrendelhető hazánkban.
jan. 11
19:12
Megjelent az első teljes képet mutató videó az új Supráról (Autónavigátor)
Ahogy az mostanában többször fordult már elő, idő előtt kerültek ki fotók, egész pontosan egy komplett videó az új Toyota Supráról, így most már teljes egészében láthatjuk, amit már régóta sejtettünk.
jan. 11
19:30
Alapos munka – teljes pompájában tündököl a frissített 7-es BMW (Auto Pult)
Nem vagyunk biztosak benne, hogy a BMW pontosan úgy gondolta a frissített 7-es BMW leleplezését, ahogy végül elsült a történet, de a lényeg, hogy az internetre kiszivárgott fotók eredetiek és tökéletesen látszik rajtuk a luxusautó, úgyhogy meg is mutatjuk Olvasóinknak az új 7-est – íme, így néz ki a frissített zászlóshajó.

2019. január 12. szombat

jan. 12
6:06
Rúgnivaló rozsdakupac – Subaru Impreza Wagon (Autónavigátor)
Ugye nem vagyok itt egyedül azzal, hogy viszket a tenyerem, ha csak egy kis hó is leesik? Imádok ilyenkor vezetni, csak kell valami, amivel tényleg jó móka. Na, egy ilyen Subaru az, de felejtsd el, hogy veszel egyet.
jan. 12
9:48
A Toyota Priust sem kerüli el a SUV-osodás? (Autónavigátor)
Habár a Toyota szabadidő-autói nagy népszerűségnek örvendenek, a japán márka lehet, hogy a Prius alapjain is épít egy crossovert.
jan. 12
14:06
Melyik a leggyorsabb Tesla? (Autónavigátor)
Előszeretettel szokták a Teslákat mindenféle szuperautóval összemérni gyorsulási versenyeken. Most viszont a Tesla modellpalettáját eresztették egymásnak.
jan. 12
14:24
SUV-gyilkosok – Kia Optima vs. Mazda6 vs. Opel Insignia teszt (Auto Pult)
A lehető legtöbbet, még megfizethető áron – ezt a címet is adhattuk volna összehasonlító tesztünknek, amelyben minden földi jóval felszerelt 180-200 lóerős benzines, középkategóriás kombik csapnak össze egymással. A frissített Kia Optima, a megújult Mazda6 és az új Opel Insignia harca nagyon kiélezett lesz, de annyit már most elárulhatunk, hogy van
jan. 12
16:30
Létezik egy tökéletesen érintetlen E30 M3 karosszéria (Autónavigátor)
A BMW sportmodelljeinek értéke évről évre csak emelkedik, már csak azért is, mert egyre csak kevesebb létezik belőle. Most viszont valaki megépítheti a tökéletes E30 M3-at, ugyanis itt egy tökéletesen eredeti, soha nem használt karosszéria.
jan. 12
19:00
Óriásit bakiztak a BMW versenyzői Marokkóban (Autónavigátor)
Ismét izgalmas versenyt produkált a Formula E mezőnye. A helyszín most Marrákes volt, ahol nem maradt el a dráma sem.

2019. január 13. vasárnap

jan. 13
6:06
Utolsó mohikán? – Honda HR-V 1.5 CVT teszt (Autónavigátor)
Szívó benzinmotor, kényelmes automatikus váltó és nem hivalkodó méret? Ritka jó kombinációnak hangzik.
jan. 13
9:30
A rekordok éve volt a tavalyi a Rolls-Royce-nál! (Autónavigátor)
A márka 115 éves történelme során talán a tavalyi év volt a legkiemelkedőbb az eddigiek közül.
jan. 13
12:30
Nem minden Bertone, ami annak látszik, vagy mégis? (Autónavigátor)
Egyre többen próbálkoznak meg villanyhajtású sportautók megalkotásával. Az egyik legújabb nevező ráadásul érdekes névvel próbálkozik.
jan. 13
15:24
A Ferrari festményekkel ünnepli 70. születésnapját! (Autónavigátor)
25 darab exkluzív festmény készült a Ferrari 70 éves évfordulójára, az olasz gyártó legendás alakjairól illetve a történelméről.
jan. 13
19:12
Van olyan szabadulószoba, ahol az Audi e-tron a megfejtés (Autónavigátor)
Ha útba ejted a müncheni repteret, keresd meg az Audi szabadulószobáját, megéri!

2019. január 14. hétfő

jan. 14
5:39
Az autósok közel ötöde életveszélyes abronccsal közlekedik (Autónavigátor)
A tél derekán rendszerint megnézzük, vajon az autósok hány százaléka váltott téli gumira, most viszont a hó lehetőséget adott arra is, hogy megmutassuk, miért is fontos az.
jan. 14
8:21
A Jimny hasonlít a G Mercire? Nézd, mit művelt a Liberty Walk! (Autónavigátor)
Lassan kevesebbet látjuk az új Suzuki Jimny igazi arcát, annyi átépítés készült már hozzá. Sokan látják benne a Mercedes G-osztályt, a Liberty Walk is erre alapozott.
jan. 14
9:45
Felfrissült és új csúcsváltozatot kapott a Lexus RC F (Auto Pult)
Követve hagyományos testvére modellfrissítését, megújult az RC csúcsverziója is. Részletek terén kívül-belül egészen sok a változás, sőt, műszaki téren is akad újdonság, a legnagyobb ütőkártyát azonban a szintén most bemutatott Track Edition jelenti.
jan. 14
11:09
Pályán is pusztító a Lexus új sportkocsija (Autónavigátor)
Húzták az időt kicsit a frissített V8-assal, de a Lexus most lerántotta a leplet az új RC F-ről, valamint megmutatták a minden tekintetben átdolgozott verziót, a Track Edition-t is.
jan. 14
12:33
Vágtázó vadlovak – ezek voltak 2018 legnépszerűbb sportautói Magyarországon (Auto Pult)
Évtizedes könyörgés után végre megérkezett Európába a Ford Mustang, a kékoválos gyártónak pedig csakhamar be kellett látnia, hogy mekkora ziccert hagyott ki azzal, hogy korábban nem hozta el a típust. Ez lett ugyanis Magyarország legnépszerűbb sportautója is 2018-ban, ami tekintve tízmillió forint feletti árcéduláját, bizony nem kis eredmény.
jan. 14
12:57
Kétszer annyival nő a gázolaj ára, mint a benziné (Autónavigátor)
Míg eddig idén csakis lefelé mozdultak az üzemanyagárak, a hónap második felébe már egy jelentős drágulással léphetünk.
jan. 14
13:21
Szerdától emelkednek az üzemanyagárak (Auto Pult)
Az elmúlt hetek esése után sajnos előbb-utóbb elkerülhetetlen volt a tendencia visszafordulása. Most eljött az idő: újra drágulnak az üzemanyagok árai, méghozzá úgy, hogy ismét nagyobb lesz a különbség a benzin és a gázolaj között. Igaz, előbbi még így is kifejezetten kedvező marad.
jan. 14
13:39
218 lóerővel és 11,49 millió forinttól elérhető az új Toyota RAV4 (Auto Pult)
1994-ben a Toyota – saját bevallásuk szerint– világújdonságot mutatott be: az első RAV4 modellt, amely hatásosan ötvözte a szabadságot szimbolizáló terepjáró képességet és robusztusságot a kompaktokra jellemző méretekkel és kezelhetőséggel. Azóta 24 év telt el, és most megérkezett az új generáció, ami a japánok új formanyelvének megfelelően szöglet
jan. 14
15:57
Kár, hogy nem létezik a Skoda sportplatósa (Autónavigátor)
Itthon is elérhető már a Skoda Kodiaq legerősebb változata, az RS. X-Tomi pedig felvázolta, hogy platós „teherautóként” is jól mutatna.
jan. 14
18:21
Nincs több időhúzás, hivatalosan is itt az új Toyota Supra! (Autónavigátor)
Soha véget nem érő hergelésnek tűnt az, amit a Toyota művelt az új Supra kapcsán. A BMW-vel közösen fejlesztett modellt viszont nem rejtegetik tovább, megtörtént a bemutató.
jan. 14
19:15
Bajor szusi – a Toyota Supra bemutatkozik (Auto Pult)
Több tanulmány és rengeteg ízelítő után végre bekövetkezett: a Toyota lerántotta a leplet a Supra új generációjáról, amely csaknem két évtized után, a BMW segédletével kelt életre.
jan. 14
19:39
A valaha készült legerősebb Ford – az új Shelby GT500 megérkezett (Auto Pult)
A Ford Performance jóvoltából megérkezett a modellfrissített Mustang csúcsváltozata, amely továbbra is a legendás Shelby GT500 nevet viseli, és elképesztő teljesítményre képes.
jan. 14
20:09
Az elérhető is lehet stílusos – Fiat Tipo 1.4 T-Jet S-Design teszt (Auto Pult)
Szinte hihetetlen, hogy a Fiat Tipo veteránkorba lépett: a hazai törvények értelmében épp idén januártól kaphatnak OT-rendszámot a legelső Tipók, hiszen a modell 1988. január 26-án debütált a Fiat Ritmo utódjaként. A Tipo megjelenése után elnyerte az Év Autója címet, majd 1995-ös leköszönéséig sok család bevált mindenese volt. Őt a Fiat Brava/Bravo

2019. január 15. kedd

jan. 15
5:39
2019 újdonságai – ezeket várhatjuk idén (Autónavigátor)
Pörög az autópiac - világszerte és itthon is, így aztán nem csoda, hogy temérdek újdonságot ígér az idei év. Összeszedtük, mi tudható már a friss modellek közül.
jan. 15
6:45
341 lóerős csúcsmodellel élesedik a Subaru WRX STI (Auto Pult)
Noha a Subaru WRX STI már önmagában is potens és izgalmas jószág, a gyártó mégis úgy gondolta, hogy érdemes még feljebb emelni a lécet. A Detroiti Autószalonon a még jobban kiélezett STI S209 személyében Amerikába is beköszön a márka S-szériája, derék 341 lóerős csúcsteljesítménnyel és egészen finom körítéssel. Lássuk, mit alkottak a szakemberek a
jan. 15
8:15
Bő 1300 Nm nyomatékkal is megérkezett a megújult Dodge Ram (Auto Pult)
Egy tipikus amerikai autó, a bőven mért vidéki helyviszonyok és a cseppet sem korlátos erőforrások szülötte. A Dodge Ram bizonyos tekintetben már-már zavaróan sok, de pont ezért nagyon is érdekes. Különösen a Detroiti Autószalonon frissen bemutatkozott Heavy Duty és Power Wagon változatokban.
jan. 15
8:27
Erősebben sziszeg a kobra, itt az új Mustang Shelby GT500! (Autónavigátor)
Az aktuális Mustangból eddig a GT350 volt a legerősebb Shelby. Ám most végre bemutatták a GT500-as változatot.
jan. 15
8:39
Így játszik nagyban a Kia – a Telluride bemutatkozik (Auto Pult)
A valaha készült legnagyobb Kia hol máshol ünnepelhetné premierjét, mint Amerikában, a Detroiti Autószalon pedig tökéletes kulisszákat biztosít ehhez. A Hyundai Palisade testvére akár nyolc személyt is szállíthat és természetesen nem négyhengeres motort találunk a lemezei alatt.
jan. 15
9:15
Az Infiniti jövőjét mutatja meg az Infiniti QX Inspiration tanulmány (Auto Pult)
Akár már tegnap megérkezhetett volna sorozatgyártásba – gondolhatjuk az Infiniti legújabb tanulmányáról, amely a Detroiti Autószalonon bemutatkozó koncepciók hosszú sorát követi. Már jól tudjuk: szemlélet- és formanyelv váltás előtt áll a márka, ám egyelőre a bejelentett elektromos modellek sorára és a megújult modellpalettára is várni kell Európáb
jan. 15
11:09
El nem mondott sztorik érkeznek az 1994-es F1-es szezonról (Autónavigátor)
Angliában január 12-én debütál a boltokban Ibrar Malik könyve, amelyben többek között Roland Ratzenberger és Ayrton Senna halálos balesetére és az azt követő káoszra keresi a választ.
jan. 15
12:39
Az amerikaiakat nem hozta lázba az új Volkswagen Passat (Auto Pult)
Bár az amerikaiak nálunk jobban ragaszkodnak hagyományaikhoz, így pedig a hagyományos autókategóriákhoz, és közöttük is a szedánok vásárlásához, a Volkswagen ezúttal nem vitte túlzásba a tengerentúli Passat megújítását.
jan. 15
12:57
A kategóriák keveréseként képzeli a Nissan a szedánok jövőjét (Auto Pult)
Ha valaki egy forradalmian új, az eddigiektől eltérő koncepciót mutat be, általában vállat vonunk. Sok ilyet láttunk már. De ha mindezt a Nissan teszi, amely a közelmúltban három új kategóriában (kis crossover: Juke, kompakt crossover: Qashqai, elektromos autó: Leaf) is nagyot alkotott, végeredményben új alapkövet letéve az autóiparban, arra érdeme
jan. 15
14:45
Még sportosabb csomagot kapott az Audi TT (Autónavigátor)
Egy további különleges kiadással bővül az Audi TT kínálata, ám a jubileum ünneplése helyett most egy sportmodellt mutathatunk be.
jan. 15
16:15
Szövetségre lépett a Volkswagen és a Ford – elsőként közös pickup jön (Auto Pult)
A Ford és a Volkswagen mostantól kezdve összedolgozik. A szövetség a két globális járműgyártó erősségeit hasznosítja a versenyképesség javítása, az innováció és a vásárlók még jobb kiszolgálása érdekében.
jan. 15
16:21
Jöhet a Ford Ramarok és a Volkswagen Amanger? (Autónavigátor)
A Ford és a Volkswagen ma jelentette be: globális szövetségre lépnek, elsőként középméretű pickupokat fognak közösen fejleszteni és gyártani.
jan. 15
18:57
Egy ilyen reklámnak mindenki örül! (Autónavigátor)
Összeszedte gyerekkorunk kedvenc járműveit a Walmart üzletlánc és egyetlen reklámba sűrítve nyújt velük nosztalgikus élményt.
jan. 15
19:33
Továbbra is a BMW a világ vezető prémium autógyártója – eredmények, tervek (Auto Pult)
A BMW Group Magyarország ma délelőtt tartotta meg szokásos évértékelő sajtótájékoztatóját, amelynek folyamán a vállalat illetékesei a vállalatcsoport tavalyi eredményeit ismertették a sajtó képviselőivel. Volt is mit ismertetni, hiszen 2018-ban egy hajszál választotta el a vállalatot a 2,5 milliós darabszámtól: a BMW Group világszerte 2,491 millió

2019. január 16. szerda

jan. 16
5:39
Családok autója? (Autónavigátor)
A Citroën amennyire csak lehet családi autóként aposztrofálja a Berlingót. Helyesen is teszi, hiszen valóban remek annak.
jan. 16
8:21
BMW versenyautó mozgáskorlátozottaknak (Autónavigátor)
A BMW márkanagykövete és egyben gyári versenyzője, Alex Zanardi elindul a daytonai 24 órás versenyen egy BMW M8 GTE kormánykereke mögött. Ám, a hosszútávú versenyeken pilótacserét is előírnak a szabályok. Most megnézheted, hogyan működik ez lábak nélkül.
jan. 16
8:33
6,65 millió forinttól elérhető a Kia Proceed (Auto Pult)
Már jó ideje nem titok, hogy a háromajtós kivitel után a Ceed új generációjánál az izgalmasabbra alkotott kombi verzió viseli majd a ProCeed nevet. Az újdonság sokak számára lehet vonzó, hiszen a látványt a praktikummal egyesíti, ami bizony nem túl gyakori párosítás. Már a típus árait is ismerjük, a jövő héten pedig részletesen próba alá vetjük.
jan. 16
10:15
Még csak LED fényeivel vakít az új Skoda crossover (Autónavigátor)
A piaci igények kiszolgálására egy újabb SUV/crossover modellt hoz a Skoda. A gyáriak szerint egy szabadidő-autó sokoldalúságát egy kompakt autó praktikumával egyesíti.
jan. 16
11:33
Ízelítő fotón a Škoda Genfben bemutatkozó kis crossovere (Auto Pult)
Az ‘ami késik, nem múlik’ filozófiát követve a Škoda az elmúlt években alaposan belehúzott az egyre divatosabb crossover modellekbe. A csehek első próbálkozása a Yeti volt, ami szokatlan, de kedves formájával egészen sokaknak a szívébe belopta magát, ám a gyártó első ‘klasszikus’ szabadidőmodellje a nemrégiben piacra dobott Karoq, valamint a kicsit
jan. 16
13:09
Újabb üzemanyagár-emelés jön pénteken (Autónavigátor)
Tovább nő a benzin és a gázolaj közötti árkülönbség, talán még fájóbb, hogy a gázolaj ára is tovább nő.
jan. 16
14:45
Péntektől tovább nyílik az olló a benzin és a gázolaj ára között (Auto Pult)
Az elmúlt hetek folyamatos áresései után sajnos előbb-utóbb elkerülhetetlen volt a tendencia visszafordulása. Ezen a héten eljött az idő: újra drágulnak az üzemanyagok, méghozzá úgy, hogy ismét nagyobb lesz a különbség a benzin és a gázolaj között. Ma hajnalban a benzin literenkénti ára bruttó 4, a gázolajé pedig bruttó 8 forinttal emelkedett, pént

Keresés