2026. június 18. csütörtök

jún. 18
19:03
Öt év, nulla haláleset: új adatok a HPV-oltás pozitív hatásáról (Infostart)
A humán papillomavírus (HPV) elleni oltási kampány eredményeként egyetlen fiatal nő sem halt meg méhnyakrákban Angliában a 2020-as évtized első felében – áll a Lancet című tekintélyes brit orvosi szakfolyóirat által csütörtökön ismertetett tanulmányban.
jún. 18
19:09
Csapody-kastély, Ádánd (egy.hu)
Egy vidéki kúria, amely a 19. századi birtokközpontok világát idézi
jún. 18
19:09
Alig több mint ezer forintért utazhatjuk körbe a Balatont: ezzel a jeggyel vonatra és buszra is szállhatunk (Hóvége)
A Balaton24 egy olyan napijegy, amivel a nyári főszezonban a megváltásától számítva 24 órán át korlátlanul utazhatunk a tóparti települések között vonattal és busszal. A jegy mindössze 1.099 forintba kerül, ráadásul ha a MÁV appjában vesszük meg, további kedvezményt is kaphatunk. Akik a nyaralás alatt több strandot vagy balatoni települést is felke
jún. 18
19:15
Ráharaptál a nyelvedre? Mégis mit csinálsz rosszul ilyenkor? (Femcafe)
Rengeteg emberrel előfordult már, hogy ráharapott a nyelvére, és tudjuk jól, hogy nem egy kellemes dolog.
jún. 18
19:15
A féltékenység legveszélyesebb formája, az Othello-szindróma. Így ismerd fel (Bien)
Létezik egy olyan állapot, amikor a féltékenység átlép egy határt, és olyan mértékű kontrollvesztéshez vezet, amely már mentális betegségnek minősülhet.
jún. 18
19:21
Kultszéria születik? Teljesen ráfüggtek a nézők erre a horrorral fűszerezett vígjátéksorozatra (Igényesférfi.hu)
Az Apple TV+ berendelte a fergeteges hangulatú Widow's Bay horror-vígjátéksorozat második évadát, miután a Matthew Rhys főszereplésével készült produkció óriási sikert aratott.
jún. 18
19:45
Gyerekként hány évesen kaptál telefont? Ez az a kérdés, amin még a szakértők is vitáznak (Femcafe)
Persze sokaknak a gyerekkorában a telefon még egészen mást jelentett, mint most.
jún. 18
19:45
Ne dobd ki az üres tojástartót. Ezekre a dolgokra használd fel (Bien)
Te is a hagyományos bolti tojástartóban viszed haza a tojásokat? Rád is jellemző, hogy amint kiürültek, és már nem kellenek, rögtön rájuk lépsz, és azzal a lendülettel dobod is őket ki a kukába? Ne tedd, ugyanis rengeteg hasznos dologra felhasználhatod a klasszikus tojástartókat. Mutatjuk, mikre jók!
jún. 18
19:57
Kvíz: hegyek, tengerpartok, szigetek, tavak – Olaszország (Roadster)
Mennyire ismered csizmaországot?
jún. 18
20:03
Last minute sokk: Törökország és Egyiptom most akár 40–50%-kal olcsóbb árakkal is csábít (Utazási Élmények)
Az erős forint és a legfrissebb last minute akciók most sok utazót meglepnek: Törökország és Egyiptom nyaralásai között akár 40–50%-os kedvezményes ajánlatok is felbukkanhatnak.
jún. 18
20:09
Nem mindegy, mit teszel a kutyatálba: így változhat meg kedvenced közérzete (Háziállat)
Sok gazdi számára az etetés nem csupán egy pipa a napi teendők listáján, hanem a gondoskodás egyik legfontosabb formája. Amit nap mint nap a kutyatálba teszünk, hosszú távon hatással lehet kedvencünk közérzetére, energiaszintjére és általános jóllétére is.
jún. 18
20:09
Nem csak a stresszről van szó! Az orvos elmondja, miért az idegrendszer szabályozása a kulcs az egészséghez (EgészségKalauz)
Ha úgy érzi, a stressz csapdába ejtetette, most megtudhatja, hogyan pihentetheti meg újra az idegrendszerét.
jún. 18
20:15
Teszteld végre: Mennyire vagy perfekcionista? (Bien)
Nem ritka, hogy az emberek büszkék perfekcionista személyiségükre. Tény, hogy ez a tulajdonság előnyös tud lenni, azonban a perfekcionisták sokszor veszélyes játékot játszanak. Te vajon mennyire vagy perfekcionista? Teszteld!
jún. 18
20:27
6 friss Netflix-premier, amiből könnyen hétvégi maraton lehet (in.hu)
Júniusban a Netflix egyszerre hoz vissza nagy közönségkedvenceket és friss, könnyen ledarálható újdonságokat. Harlan Coben új thrillere mellett érkezik a Dallas Cowboys pompomlányairól szóló dokumentum-sorozat folytatása, egy groteszk animációs siker, valamint több érzelmesebb film és sorozat is. Összegyűjtöttük azt a hat premiert, amelyet érdemes
jún. 18
20:45
Ezen a hétvégén indul a vakáció – jön a Generali Gyerek Sziget (Femcafe)
Indul a vakáció, és vele együtt a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjai is. A pénteki nyitónapon a Superar gyermekkórus, a Majorka Színház és este Halász Judit várja a családokat, majd egész hétvégén koncertek, mesevilág, cirkuszi kalandok, kézműves programok és számtalan közös élmény tölti meg a Hajógyári-szigetet június 19–21. között.
jún. 18
20:45
A Vízöntő lázadó, a Nyilas nagyzol? A csillagjegyek leggyerekesebb oldala (Bien)
Mindenkiben van egy kis gyermeki vonás, amely időnként előbukkan, akár mennyire is igyekszünk rejtegetni.
jún. 18
22:09
Nyakunkon a kánikula: ebben az európai országban már 40 fokos csúcsokat is mérhetnek (Igényesnő.hu)
Olaszországban az északi régiókban, majd más térségekben is a megszokottnál magasabb, 40 Celsius-fokhoz közeli hőmérsékletet jeleztek csütörtöktől, ezért a római egészségügyi tárca újabb riasztást adott ki. A minisztérium Bologna, Brescia, Torinó, Firenze és Perugia városára közepes szintű – narancssárga – riasztást adott ki. A figyelmeztetés elsős

2026. június 19. péntek

jún. 19
0:09
Thierry Henry kőkemény üzenetet küldött Cristiano Ronaldónak a portugálok első vb-meccse után (Player)
A korábbi francia világbajnok nem finomkodott.
jún. 19
0:09
A Ryanair vezér marhaságnak nevezte az új EU-s poggyász rendeletet (Spabook)
A Spabook.net tegnap számolt be arról, hogy az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa megállapodásra jutott a légi utasjogok átfogó reformjáról. A várhatóan 2027-től életbe lépő változások közé tartozik…
jún. 19
0:09
RTL: Több mint 455 millió forint közpénzt kaptak a Király Nórához köthető civil szervezetek (WMN)
A csatorna információi szerint még a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinettől is érkezett "némi" juttatás. A Fidesz korábbi képviselőjelöltje azonban azt állítja, az egyesületeinek semmi köze a pártpolitikához.
jún. 19
0:09
Így kerülhetjük el, hogy a kánikulában pokollá váljon a főzés (Hamu és Gyémánt)
Nyáron a konyha könnyen a lakás legforróbb pontjává válhat. Elég egy bekapcsolt sütő, egy fazék forrásban lévő víz vagy néhány lámpa, és a vacsorakészítésből percek alatt izzasztó mutatvány kerekedik. A legmelegebb napokon ezért nem mindegy, mikor, mivel és hogyan főzünk.
jún. 19
0:09
Koncertek, játékok, kézműveskedés – így ünnepelhetitek meg ingyen a szünidő első hétvégéjét (Kölöknet)
Elkezdődött a nyári szünet, és vele együtt a szokásos kérdés is megérkezett: merre induljon a család az első vakációs hétvégén? Ha olyan programot kerestek, ahol koncertek, meseelőadások, kézműves foglalkozások és cirkuszi kalandok várják a gyerekeket, ráadásul mindez ingyenes, érdemes a Hajógyári-sziget felé venni az irányt június 19–21. között. A
jún. 19
0:09
Hétköznapi egyensúly: 10 hatékony tipp a stressz azonnali kezelésére (Táplálékallergia)
Utolsó frissítés: 2026-06-18 A mindennapi kötelezettségek, a munkahelyi elvárások és a digitális zaj miatt a feszültség szinte észrevétlenül válik a hétköznapjaink részévé. Sokan úgy gondolják, hogy a stresszkezeléshez órákig tartó wellnessprogramokra vagy drága terápiákra van szükség. Pedig a valóságban az apró, tudatos mikroszokások hozzák a legt
jún. 19
0:13
Vérzett a kommentátor feje a foci-vb-n, miután telibe találták a lelátóról (Player)
Nem feltétlenül a pályán történtek miatt került reflektorfénybe a Kolumbia-Üzbegisztán derbi.
jún. 19
0:13
A repülőjegyek drágulása miatt aggódik a Wizz Air (Spabook)
Az EU új rendelete alapján az alapjegyárnak tartalmaznia kell 1 kis táska és 1 kézipoggyász díját, ami váratlan dráguláshoz vezethet azon utasok számára, akik jellemzően poggyász nélkül, vagy a jelenlegi…
jún. 19
0:13
Szarajevói embervadászat: Azt mondta, rémálmok gyötrik, mert a '90-es években embereket ölt Boszniában (WMN)
A szarajevói "szafarik" résztvevői dúsgazdag, zömében olasz, de alapvetően nyugati férfiak voltak, akiknek a szervezők a "szarvasok az íjászoknak" kóddal jelezték, hogy a következő hétvégén mehetnek emberekre lőni. Az ügy egyik gyanúsítottjánál nemrég tartottak házkutatást, amelynek során új bizonyítékokra bukkantak.
jún. 19
0:13
Apák napja – 5 ajándékötlet férfiaknak (Hamu és Gyémánt)
Bár az anyák napja jóval hangsúlyosabban él a köztudatban, idén június 21-én az apák is megérdemelnek egy kis figyelmet. Ezúttal olyan ajándékötleteket válogattunk össze, amelyek a közös emlékeket, a hétvégi kiruccanásokat és a tudatosabb mindennapokat tehetik különlegesebbé.
jún. 19
0:17
Nagyon jó hírünk van az évtized legjobban várt videójátékáról (Player)
Ha eddig kétségeid lettek volna, hogy valóban megjelenik-e novemberben az évtized legjobban várt videójátéka, a Grand Theft Auto Vi, akkor van számodra egy bombasztikus hírünk.
jún. 19
0:17
Új  járattal juthatunk el Mauritiusra idén nyáron (Spabook)
Az Ethiopian Airlines 2026. július 12. és szeptember 30. között új, közvetlen járatot indít Addisz-Abeba és Mauritius, Port Louis között. A járat hetente három alkalommal, szerdán, pénteken és vasárnap közlekedik…
jún. 19
0:17
Szia, Tanárnő!: A jegyek objektivitása illúzió – De akkor mit mondjunk a bizonyítványra? (WMN)
"Ünnepeljétek meg, hogy egy újabb évfolyam zárult le. Ünnepeljétek meg, hogy – szinte – mindennap felkelt, ott volt, részt vett, kibírt, megharcolt. Ennek van itt az ideje" – hangsúlyozza Polyák-Pásztor Diána pedagógus, aki alig várja, hogy végre megszabaduljunk az ötfokú skálán történő osztályozás kényszerétől. De amíg ez a rendszer működik, hogya
jún. 19
0:17
Ezekkel az ételekkel könnyebb átvészelni a hőhullámot (Hamu és Gyémánt)
A hőhullámokkal sokan elsősorban a légkondicionáló bekapcsolásával próbálnak megküzdeni, pedig az étkezésünkön is sok múlhat. A könnyebb fogások, a megfelelő folyadékbevitel és a tudatosabb napi ritmus együtt sokat segíthetnek abban, hogy kevésbé terheljük a szervezetünket.
jún. 19
0:21
200 millió helyett már 2 millió forintért vihető a Nohab mozdony, de van vele két probléma (Player)
A Zöldsárkány vevőjére kellemetlen meglepetés várhat, ha nem tájékozódik előzetesen.
jún. 19
0:21
Tömegek tiltakoznak, engedélyek nélkül indulhatott el a Trump lányához köthető gigaberuházás (Spabook)
Június eleje óta tömeges tiltakozások zajlanak Albánia fővárosában amiatt az 1,6 milliárd dollár értékű luxusüdülő fejlesztés miatt, amelyet Ivanka Trump és férje, Jared Kushner befektetői köre támogat. A demonstrációk középpontjában…
jún. 19
0:21
6 ok, amiért már most rendhagyó a 2026-os foci-vb (Hamu és Gyémánt)
Alig egy hete tart a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, a rajongóknak máris számtalan érdekesség szúrhatott szemet. Rekordlétszámú mezőny, három házigazda ország, kötelező ivószünetek és olyan újoncok, akiknek szereplése korábban elképzelhetetlennek tűnt.
jún. 19
0:25
Alina lakásába már holnap beszereltetnénk egy légkondit (Player)
Klímaszerelőt találni ilyenkor? Nem ismerünk lehetetlent!
jún. 19
4:15
A modern férfi legnagyobb kihívása nem az, amire elsőre gondolnál (Igényesférfi.hu)
A 21. századi férfi legnagyobb kihívása nem a karrier vagy a fizikum, hanem a saját intimitása. Hummel Zsolt intimitáskutató elárulja, hogyan mérgezi meg a teljesítménykényszer a modern férfiak szexualitását és párkapcsolatait.
jún. 19
4:21
Ronaldo szerint ideje elfogadni, hogy minden idők legnagyobb futballistája Lionel Messi (Player)
Messi mesterhármasa után jöttek a dicsérő szavak.
jún. 19
4:21
A felhők fölött nyílt meg a világ legmagasabban fekvő Rolex üzlete (Roadster)
A Rolex új butikja több mint 3000 méteres magasságban, a svájci Titlis-hegy csúcsán várja a luxusórák rajongóit.
jún. 19
4:33
A keringési rendellenességről bővebben (Vital)
Keringési elégtelenség esetén a szervezet szöveteinek sejtjeihez nem jut elegendő mennyiségben vér, ugyanakkor az anyagcsere melléktermékeinek onnan történő elszállítása is tökéletlenné válik. Egyszóval a vérkeringés alapvető célja nem, vagy csak részlegesen valósul meg.
jún. 19
4:33
Tartozás esetén mennyit vonhatnak le a nyugdíjból? Ennél kevesebb pénz nem maradhat senkinél (Hóvége)
13. és 14. havi nyugdíj, prémium és egyebek – a különleges juttatásoknál mi a szabály?
jún. 19
4:39
22 évesen aláírta élete szerződését az NBA bajnokcsapatával, másnap meghalt (Telex)
Len Bias a kosárlabda óriási tehetsége volt, Michael Jordanhez hasonlították. Negyven éve halt meg kokaintúladagolásban, máig tisztázatlan körülmények között.
jún. 19
4:45
Ki a foci-vb eddigi top 5 játékosa? Mutatjuk az első forduló legjobbjait (Player)
Befejeződött az első forduló a 2026-os futball-világbajnokságon. Összeszedtük, hogy kik voltak azok a futballozták, akik az első körben kiemelkedően teljesítettek.
jún. 19
4:45
Napi horoszkóp 2026. június 19.: Gondold át a pénzügyeidet (Bien)
A Chiron Bika jegyébe lépése új gyógyulási ciklust indít el, amely az önértékelés, a biztonságérzet és az anyagi stabilitás témáit helyezi a középpontba.
jún. 19
4:51
10 brutál jó tipp visszér ellen (Vital)
A visszértágulatok nem csak elcsúfítják a  lábakat, hanem egyéb egészségügyi következményük is lehet. Mit tehetünk az enyhe visszerek enyhítése érdekében?
jún. 19
4:51
Nincs légkondid? Így hozhatod ki a legtöbbet a ventilátorból (Hamu és Gyémánt)
A nyári hőhullámok idején aki teheti, bekapcsolja a légkondicionálót, ám ennek híján sokaknak csak a ventilátor marad. Bár ez önmagában nem csökkenti jelentősen a szoba hőmérsékletét, mégis sokat javíthat a komfortérzetünkön a legforróbb napokon. Néhány egyszerű praktikával ráadásul még hatékonyabbá tehetjük a működését. Mutatunk négy könnyen alkal
jún. 19
4:51
7 gyönyörű kastély, ami pont úgy néz ki, mintha a Trónok harcából lépett volna elő (in.hu)
A Trónok harca és a Sárkányok háza világa sokkal közelebb van a valósághoz, mint elsőre gondolnánk. George R. R. Martin történelmi háborúkból, európai hatalmi játszmákból és középkori építészetből is merített, amikor megalkotta Westerost. Nem véletlen, hogy több valódi kastély és erőd úgy fest, mintha bármelyik pillanatban feltűnhetne mellette egy
jún. 19
5:15
HPV-oltás: gyakorlatilag nullára csökkent a méhnyakrák miatti halálozás a fiatal nőknél Angliában (WMN)
Ez az első olyan kutatás, amely egyértelműen kimutatja: a halálesetek száma meredeken visszaesett azóta, hogy 2008-ban megkezdték az iskoláskorú lányok oltását. Az eddigi becslések szerint csak Angliában kb. 200 életet mentett meg a vakcina.
jún. 19
5:15
Egyszerre alapanyag és edény: mi mindenre jó a levágott gyümölcshéj? (Vince)
A narancs, a mandarin vagy a citrom hája általában automatikusan a kukában végzi, pedig a ház körül számos módon hasznunkra válhatnak. A házi zöldségtermesztés egyik legnagyobb előnye, hogy friss, tápanyagokban
jún. 19
5:15
Időjárás 2026. június 19.: Beköszönt a hőség (Bien)
Országos időjárás – 2026. június 19., péntek: száraz, forró napra kell számítani, ahol az árnyék és a bőséges folyadék lesz a legjobb barátod.
jún. 19
5:15
Automata váltós autó kétmillió alatt? Ezek a modellek most a legjobb vételek (Hóvége)
Eleged van a kuplungolásból a dugóban? Automata váltós autó olcsón kétmillió forint alatt is létezik! Mutatjuk a legjobb vételeket és a legdurvább buktatókat.

Keresés