Sokáig azt hitte az emberiség, fele-fele arányban örököljük szüleink tulajdonságait. Kiderült azonban, hogy a genetika mást mutat: egyes személyiségjegyeinket, vonásainkat mindig ugyanattól a szülőtől kapjuk.
Az új-zélandi tengerkutatók egy hatalmas, körülbelül 400 éves fekete korallt találtak, amely egyedülálló betekintést nyújt az óceán mélyének életébe. Ez a rendkívüli lelet nemcsak méretével, hanem korával is elkápráztatta a szakértőket. A felfedezés rávilágít arra is, hogy milyen gazdag és feltáratlan élővilág rejlik Új-Zéland partjai mentén. A kut
Harminckét kilométer magasból már kirajzolódik a Balaton íve, Ajka és a Bakony vonulatai pedig egészen új perspektívából látszanak. Egy veszprém vármegyei amatőrcsillagász csapat néhány év alatt jutott el a klubalapítástól a sztratoszféráig – szó szerint.
A Victoria Milan társkereső weboldalon végzett felmérés során több mint 5 ezer olyan nőt kérdeztek meg, aki legalább egyszer megcsalta már az aktuális párját.
Ha úgy véled, életed legjobb szexpartnere néz vissza rád a tükörből, akkor nem vagy egyedül: egy felmérés szerint minden harmadik nő saját magával élvezi a legjobban a szexet.
Laura Spanyolországban nyaralt, amikor felhívták: megszületett a kislánya, akire évek óta várt. A negyven fokban sprintelt a szándéknyilatkozat kinyomtatásáért, itthon pedig hetekig a kórházban ringatta és etette Emmát úgy, hogy a bürokrácia lomhasága miatt papír nélkül csak egy "szomszédnak" számított.
2026-ban nem is olyan egyszerű pontosan körülhatárolni a stressz forrásait, ahogyan azt gondolnánk. Már nemcsak egy-egy kiugró esemény, egy élethelyzetbeli változás vezethet a stressz-szint emelkedéséhez, hanem az egyszerű mindennapok is. Az állandó háttérzaj, az óriási információtömeg, amivel nap mint nap találkozunk, észrevétlenül átveszi az irán
A párkapcsolati intelligencia nem látványos, de alapvetően meghatározza a kapcsolatok tartósságát és mélységét. A legérettebb partnerek az érzelmek, határok és sebezhetőség kezelésében mutatnak kiemelkedő tudatosságot.
Egy felmérésben 2000 felnőttet kérdeztek meg – az ürügy a közelmúltban megünnepelt Valentin-nap volt –ám érdekes dolgokra derült fény az adatok elemzése során.
Vannak városok, amelyek egyszerűen túl szépek ahhoz, hogy valóságosak legyenek. Európa híres a gyalogosan is könnyen bejárható településeiről, de akad néhány hely, ahol minden utcasarok olyan, mintha egy film díszlete lenne. Olyan városok ezek, ahol elég előkapni a kamerát, és máris kész a tökéletes képkocka. Íme hat európai város, ahol a séta maga
Ahogy a tavasz beköszönt, egyre inkább előtérbe kerül a megújulás és a frissesség. A méregtelenítés ideális időszaka ez, amikor a természet is segít minket, hogy megtisztuljunk és felfrissüljünk. A máj, mint a test egyik legfontosabb méregtelenítő szerve, nagy szerepet játszik ezekben a folyamatokban. Következzen néhány zöldség, amelyek kifejezette
Belépsz a szobába, a macskád rád néz – majd hirtelen elszalad. Pedig tudod, hogy kötődik hozzád. Melléd fekszik, dorombol, követ a lakásban, de akkor mégis miért menekül el néha előled?