Akár 1350 milliárd forintot is spórolhat a Tisza-kormány a következő négy évben, ha a 14. havi nyugdíjat a 25 százalékos szinten fagyasztja be a teljes bevezetés helyett.
Az iskolánk felvetette a házirend szigorítását a tanulók megjelenése miatt, ami azonnal heves vitát váltott ki szülők, pedagógusok és a közvélemény körében. De valóban a szabályozás a megoldás, vagy ennél sokkal mélyebb társadalmi kérdésről van szó?
Nem minden lakás kap sok természetes fényt, de ettől még nem kell együtt élni azzal, hogy folyamatosan nyomasztónak vagy szűknek érződik a tér. Egy sötétebb otthonon is lehet javítani néhány apró, jól átgondolt megoldással. Erre adunk néhány hasznos tippet.
A kutatók két lehetséges kihalási kockázatra figyelmeztetnek 2100-ig, miközben számos, már ma is jelenlévő veszély esetében megelőzhetők lennének a káros hatások.
A fogszuvasodás továbbra is a világ egyik leggyakoribb krónikus betegsége, de nem mindenkinél ugyanúgy jelentkezik. A nem, az életkor, a hormonális változások és az életmód is befolyásolhatja a szájüreg állapotát.
A SkyShowtime-on debütáló The Five Star Weekend nem csupán egy könnyed tengerparti dráma: a gyász feldolgozásáról, a középkorú nők újjászületéséről és a női összetartás erejéről szól. Jennifer Garner a produkció kapcsán mesélt a főhősnő dilemmáiról, saját 50. születésnapjáról és arról, miért fontos nyíltan beszélni a női test változásairól. A törté
A félelem természetes érzés a szülés kapcsán, hiszen egy olyan fontos életesemény, amelyre bármennyire is készülünk, nem tudjuk teljesen kontrollálni. A bizonytalanság, a kontroll elvesztésétől való félelem és a korábban hallott vagy tapasztalt negatív történetek pedig könnyen szorongásba csaphatnak át. Susanna Heli Szülés félelem nélkül című könyv
A nők 74 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak téves pszichoszomatikus diagnózist autoimmun betegségükre, és sokkal tovább várnak a helyes diagnózisra. Új cambridge-i kutatás.
Mindössze két alapanyagból is készülhet olyan házi harapnivaló, amihez még a boltba sem kell leszaladnunk. Ennél a receptnél tényleg a kamra legalapvetőbb hozzávalói kapják a főszerepet: liszt és víz adja a tészta alapját, amit csupán egy kevés só és cukor egészít ki. Az elkészítés sem bonyolult, ráadásul kelesztésre sincs szükség.
A fokhagyma szinte minden magyar konyhában megtalálható, ám kevesen tudják, hogy a belsejében megjelenő apró elváltozás sokat elárulhat az állapotáról.
A VOSZ alapvetően támogatja az új KATA-tervezetet, de több ponton, köztük a 50 százalékos megrendelői korlát felülvizsgálatában szakmai módosításokat javasol.
Az Országgyűlés megszavazta a kormány új gyermekvédelmi törvénymódosításait, amelyek a digitális környezetben, a médiaszolgáltatásban, a közterületi reklámoknál és a kórházban maradt gyermekek elhelyezésénél is szigorúbb szabályokat vezetnek be.
Éveken át genderőrülettel, állandó migránsozással, a családok szétrombolásával riogattak minket: ez az Orbán-rendszer öröksége. De miről szól valójában az isztambuli egyezmény, és miért sürgetik annyian – most 13 női magazin is –, hogy Magyarország végre csatlakozzon hozzá? Íme a legfontosabb infók, hogy legyen mivel érvelned: olvasd el, oszd meg,
A munkahelyi szorongás sokszor egészen másképp jelentkezik, mint gondolnánk, és akár olyan tulajdonságok mögött is meghúzódhat, amelyeket a környezetünk kifejezetten pozitívnak tart.
Napelemekkel működő szivattyúrendszer segíti a vízpótlást a Szolnok melletti vizes élőhelyen, a berendezés naponta akár 2300 köbméter vizet is képes átemelni.
Az amerikai rendőrség már az online ingatlanhirdetések képei alapján is nyomokat tud keresni egy speciális AI-eszközzel, ami komoly kérdéseket vet fel a magánélet védelmével kapcsolatban.
A frissen szedett dió megfelelő tárolása sokszor nagyobb kihívás, mint maga a betakarítás, pedig létezik egy régi házi praktika, amellyel fagyasztás nélkül is hosszú ideig megőrizhetjük a dió kellemes ízét és ropogósságát.
Miért van az, hogy egyesek látszólag mindent elérnek, mégsem elégedettek az életükkel, míg mások jóval kevesebbel is boldognak érzik magukat? Egy amerikai professzor szerint a válasz részben egy meglepően egyszerű egyenletben rejlik.
Volt már, hogy egy nehéz vagy éppen nagyon intenzív nap után másnap úgy ébredtél, mintha fizikailag is megviseltek volna? Ez az érzés sokkal elterjedtebb, mint hinnéd, és még neve is van: érzelmi másnaposság.
Újabb sikeres évadot zárt a Richter Egészségváros - 2009 óta közel 1 milliárd forint támogatással és több mint 264 ezer elvégzett szűréssel járult hozzá a lakosság egészségének megőrzéséhez.