Úgy tűnik végérvényesenbeköszöntött az igazi ősz, esővel és hideggel. Ennek ellenére sem kell feltétlenül lemondanod a kerted és teraszod élvezetéről! Három dolog hozzáadásával neked is lehet egy egész évben használható kültered, ahol feltöltődhetsz egy nehéz nap után!
Ősszel és télen különösen hangulatos úticél Varsó. November végétől az óvárosban karácsonyi vásárok, a Wilanówi Palotánál fénykert és hétvégi vetítések várják a látogatókat.
Sokan szeretnék különlegessé tenni a konyhájukat, de vannak olyan tárgyak, amik inkább rontanak a látványon, mint javítanak rajta. Mutatjuk, mely kiegészítőket jobb elkerülni, ha igazán ízléses összképre vágysz.
Végre elérkezett a péntek, amikor átadhatod magad a pihenésnek, mielőtt azonban megkezdenéd a hétvégi pihenést, előtte mindenképp érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hiszen a csillagok mára is izgalmakat ígérnek!
A Magyar Filmadatbázis rangsorolta a magyar nézők kedvenc nyári filmjeit, ahol az F1 – A film végzett az élen. A TOP 10-ben dominálnak a nagy költségvetésű franchise-ok és animációs filmek, melyek a családok és gyerekek körében különösen népszerűek. A lista összeállításánál a nézői értékelések, szavazatok és bevételek is számítottak.
Ma, 2025. szeptember 26-án Magyarországon a pollenhelyzet jellemzően a késő nyári és kora őszi allergén pollenfajták aktív jelenlétét mutatja. Főként a parlagfű pollenje aktív, amely közepes-magas szinten van jelen a levegőben, helyenként akár nagyon magas koncentráció is előfordulhat ezen a napon. Emellett a csalánfélék, pázsitfűfélék és libatopfé
A Cres szigetén található kőfalu olyan sziklán fekszik, ahonnan az egyik legszebb kilátás nyílik az Adriai-tengerre. Lubenice két varázslatos öble (a Szent Iván és a Žanja) csak gyalogosan vagy a tengeren át közelíthetők meg, így békéjük állandó és garantált. Lubenice falu Cres szigetének nyugati partján található, 378 méterrel a tengerszint felett
Egyre több autótulajdonos ébred arra, hogy betört a hátsó szélvédő és eltűnt a kocsi egy fontos kiegészítője — a bűnözők nem a teljes autót viszik, hanem egy darabot belőle, amelyet később online értékesítenek.
Átfogó reformra szorul a magyar olvasástanítás rendszere – mutattak rá a szakemberek az Apor Vilmos Katolikus Főiskola Olvasás- és szövegértés-tanulás konferenciáján. Az elmúlt években folyamatosan romlottak a magyar diákok szövegértési eredményei, ám a téma elismert kutatói egyetértettek abban: ezen javítani lehetne, ha az olvasás tanítása nemcsak
A magyar konyha karakterét a klasszikus konyhakerti fűszerek adják, ezért legalább egy-egy tasaknak minden konyhaszekrényben ott a helye. Akár ünnepi, négyfogásos menüt főzöl, akár csak valami gyorsat összeütsz a családnak, az alapfűszerekre mindig számíthatsz: feldobják az ízeket és kímélik az emésztést is. Mutatjuk, mit érdemes otthon tartanod!
A megváltozott állapot előidéz egy olyan helyzetet, amiben a kismama vérnyomása tartósan megemelkedik, ami ártalmas lehet a kismamára és a magzatra nézve is.
Sokan szembesülünk azzal a dilemmával, hogy mit kezdjünk a polcainkon halmozódó, már rég olvasott vagy megkopott könyvekkel. Mennyire fájdalmas is lehet elengedni ezeket a kedves emlékeket, hiszen minden kötet saját történetet rejt magában. Az újrahasznosítás azonban nemcsak környezetbarát megoldás, hanem remek lehetőség arra is, hogy kreatív módon
A mai világban sajnos a gyerekek élete sem mentes a stressztől. Már az óvodában, de különösen az iskolában rengeteg elvárás, teljesítménykényszer és folyamatos figyelemterhelés nehezedik rájuk. Hogyan segíthet a jóga és annak eszközei abban, hogy a gyerekek megtalálják a testi-lelki egyensúlyukat? – Szlávik Vanda, jógaoktató írása. Miért fontos a m
A hirtelen fellépő, komoly vérnyomás-emelkedés életveszélyes állapot, ami azonnali orvosi beavatkozást igényel. Enyhébb vagy közepes kiugrás esetén azonban néhány módszer hasznos lehet.
Van az úgy, hogy az ember lányát elcsábítja egy reklám, egy Insta-trend vagy egy "mindenki ezt veszi most" típusú ajánlás. Aztán telnek a hónapok, és csak ott porosodik a sarokban vagy a szekrény alján az a bizonyos holmi, amire kisebb vagyon ment el. Most összegyűjtöttem tíz tipikus dolgot, amire a nők hajlamosak feleslegesen költeni – ismerős les
Korábban ettél hagyományos sushit, de azóta növényi étrendre váltottál, és hiányzik ez a fogás? Vagy soha nem próbáltad még, de vegánként már szóba sem jöhet a klasszikus verzió? Ne aggódj, a sushi elkészíthető növényi alapokon is! Ebben a receptben a klasszikus ízek mellé csempésztünk egy kis kreatív csavart is. A japán konyha egyik legismertebb é
Régen a halászok mindennapi étele volt, mára azonban a világ egyik legdrágább és legkülönlegesebb fogásaként tartjuk számon. A szakértők szerint pedig egy apró trükkel még különlegesebb ízélményt nyújthat. Sokan úgy
Van egy gép ami nagyon nem energiatakarékos Van egy háztartási gép amely már minden modern konyhában megtalálható, viszont mint kiderült egyáltalán nem energiatakarékos. Kevesen vannak tisztában azzal, hogy ez a konyhai készülék annyira eszi az áramot, mintha 65 bekapcsolt hűtő működne egyszerre. Erről a konyhai gépről van szó Ez az áramzabáló kon
Amikor az ember a hegyek közé lép, valami ősi nyugalom áramlik át rajta. A csend, amelyben csak a szél és a madarak szava hallatszik, a horizont végtelen tágassága és a növények illata egyszerre hat az érzékekre, a szívre és a sejtek mélyére. A modern tudomány ma már mérhető adatokkal támasztja alá mindazt, amit a természetben
Végre elérkezett a péntek, amikor átadhatod magad a pihenésnek, mielőtt azonban megkezdenéd a hétvégi pihenést, előtte mindenképp érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hiszen a csillagok mára is izgalmakat ígérnek!
A tábortűz, ami körül meséltünk egymásnak, rég kialudt. Helyette a mobilok fényében görgetjük a sztorikat, de a közösségi média, amitől kapcsolódást reméltünk, extrém módon durvul el és választ szét minket.
Nem csupán esztétikai kérdésről van szó, a folt méreganyag jelenlétére utalhat. Ha a burgonya héján vagy alatta zöldes elszíneződést észlelünk, az nem csupán esztétikai kérdés. Ez a színváltozás a szolanin nevű természetes
Köztudott, hogy a vércukorszint mennyire fontos szerepet játszik az egészségünkben. Bár a legtöbben étrendi változtatásokkal próbáljuk egyensúlyban tartani, a kutatások szerint számos hétköznapi szokás is komolyan befolyásolhatja a glükózszintet – gyakran észrevétlenül. Íme, 7 tényező, amire érdemes figyelnünk.
A különböző természeti katasztrófák, mint például a földrengések, gyakorta váratlanul érik az embereket, éppen ezért fontos, hogy minden lehetőséget megvizsgáljunk, amelyek segíthetnek ezek előrejelzésében. Az emberek már évszázadok óta megfigyelték, hogy az állatok viselkedése megváltozik a nagyobb földrengések előtt, és azóta is foglalkoztatja a
Az est különlegessége, hogy nem előadást, hanem személyes hangvételű beszélgetést kínál. Hogyan lehet egyszerre anyának, feleségnek, sikeres üzletasszonynak és önazonos nőnek lenni? Mi a boldog, működő család titka a 21.