A gyermekkorban játszott játékok nem csupán szórakozást jelentenek; sokkal mélyebb jelentéssel bírnak, amely felnőttkorunkra is kihat. Ami egykor szimpla időtöltésnek tűnt, valójában személyiségünk alapkövét képezhette. Nézzük meg, hogy melyik népszerű kislánykori játék mit árulhat el a felnőttkori karakteredről!
Egy tanulmány szerint ez lelki mélypont elkerülhetetlen – a jó hír, hogy uralható, illetve idővel magától is elmúlik, és természetszerűleg aranykorrá változik.
Az évkezdésről sokunknak automatikusan január jut az eszébe: új naptár, új fogadalmak, az előző év lezárása és az új lehetőségek reménye. Ez a logika mélyen beivódott a kultúránkba, mégis, mintha valami hiányozna ebből a kezdetből. Nem úgy, mint a szeptemberi hónapból.
A 20. születésnapját idén egész évben ünneplő Müpa most nem csupán a falai között, hanem Budapest legváratlanabb pontjain is "felbukkan", hogy azok is találkozhassanak vele, akik talán még sosem jártak az ikonikus épületben. Az intézmény Budapest különböző helyszínein frissítő Zenezuhany-installációval és látványos tűzfalfestménnyel hívja fel a fig
Bár a pizza a világ egyik legközkedveltebb étele, otthoni elkészítésétől sokan megrettenünk – mondván, túl nagy kihívás egy igazán roppanós, mégis puha pizzatésztát összehoznunk. Az alábbi recept éppen ebben kíván segítséget nyújtani. Mutatjuk is, mit kell tenned egy tökéletes pizzatésztához.
Találós kérdés: ki tudja felsorolni Svájc mind a négy hivatalos nyelvét anélkül, hogy a Google-ben rákeresne? Német, francia, olasz… Eddig helyes – előbbit 62, a középsőt 23, utóbbit 8 százalék jelölte meg elsőszámú nyelveként az ország állandó lakosai közül 2020-ban. Eláruljuk a negyediket: a rétoromán nyelv az, melyet Graubünden tartományban ma i
Valóban úgy érezzük, hogy a párkapcsolatunk gördülékeny és zökkenőmentes, amíg el nem érkezik egy olyan pont, ahol hirtelen minden más megvilágításba kerül. Ilyenkor azt gondolhatjuk, hogy másoknak nincsenek ilyen problémái, ám ez messze áll az igazságtól. A párkapcsolatoknak vannak olyan fázisai, amelyekről ritkán esik szó, pedig minden kapcsolatb
A közelmúltban szárnyra kaptak a pletykák a Katy Perry és Justin Trudeau, Kanada volt miniszterelnöke közötti állítólagos kapcsolatról, miután a múlt hónapban az énekesnő kanadai turnéja során együtt látták őket. A párost egy kétórás vacsora közben fotózták le a Le Violonb nevű, népszerű montreali étteremben, majd Trudeau Perry koncertjén is megje
A migrén krónikus betegség, amelyet gyakran nem diagnosztizálnak és ezért nem is kezelnek megfelelően. Sok beteg megváltoztathatatlan adottságnak tekinti a visszatérő fejfájást, pedig súlyos vagy szokatlan tünetek esetén érdemes orvoshoz fordulni a megfelelő terápia megtalálása érdekében.
A frufru sosem megy ki igazán a divatból, de minden szezonban új formában éled újjá. Most éppen a "Boho Bangs" – vagyis a bohém, könnyed hatású frufru – hódít, amely ugyanúgy passzol a nyár utórezgéseihez, mint az őszi kabátos, csizmás szettekhez.
A „Kék Hullám” névre keresztelt kajak-kenu túraút Tolnanémedi, Sióagárd, Szekszárd, Keselyűs, Kajdacs és Nagydorog érintésével köti össze a Sió és a Sárvíz partjait. A beruházás befejezése 2026 végére várható. Magyarországon ritkán épül vízi túraútvonal, ezért is örvendetes, hogy a „Kék Hullám” projekt részeként új kajak-kenu túrautat alakítanak ki
A kültéri lámpák úgy világítanak, mint egy kikötő fényei: biztonságos pontként vezetnek otthonodhoz egy hosszú nap végén. Mégis, amikor már mindenki hazaért, bölcsebb dolog lekapcsolni a bejárati ajtó feletti lámpát – az égve hagyása ugyanis nemcsak fölöslegesen fogyasztja az áramot, de akár biztonsági kockázatot is jelenthet.
A Veszprémi Főegyházmegye 2020-ban kezdett megújítási projektje Magyarország legújabb kori történetének talán legnagyobb ívű városfejlesztési beruházása, amely megőrizte a történelmi hangulatot, visszaadta a hely spiritualitásának méltóságát, és eközben korszerű, feltöltődésre hívogató helyszínné vált. A grandiózus felújítás során számos izgalmas r
A leopárdminta a divatvilág örök kedvence, és az évtizedek során mindig újra és újra előkerül, hogy friss lendületet adjon a szetteknek. Ha szeretnéd tudni, hogyan viselheted ezt a merész mintát stílusosan, íme néhány inspiráló ötlet, amelyek segítenek beilleszteni a leopárdmintás szoknyát a mindennapi öltözékedbe. Fedezd fel a különböző kombináci
Amanda Seyfried olyan zseniális összeállítással rukkolt elő idén a Velencei Filmfesztiválon, hogy egyből kedvünk támadt valami hasonló outfithez nekünk is.
Az előszoba az otthonod kapuja, mélyreható első benyomást kelt, amikor belépsz vagy vendégeket fogadsz. Nemcsak praktikusnak kell lennie, hanem egyedinek is, hiszen jó, ha tükrözi stílusodat.
Mindannyian átéltük már milyen, amikor félreértenek: kellemetlen, fájdalmas, máskor pedig egyenesen kínos. Az asztrológia szerint pedig minden csillagjegynek van olyan sajátos tulajdonsága, ami miatt félreértés áldozatává válik!
Bizonyára mindannyiunkban felmerült már a kérdés, hogy rémálmainknak milyen kiváltó okai lehetnek. Ilyenkor sokaknak az előző este elfogyasztott ételek jutnak eszükbe, ami nem meglepő, ha tudjuk, hogy az emberek évszázadok óta hisznek az ételek és álmok közötti összefüggésben. A tudomány részéről ez a megállapítás egyelőre kétséges, azonban van néh
Sokan úgy vélik, hogy a makacs vízkő eltávolításának egyetlen valódi megoldása az ecet vagy a szódabikarbóna. Ezek kétségtelenül népszerű és hatékony házi szerek, mégis létezik egy kevésbé ismert, fillérekért beszerezhető por, amely sokkal gyorsabban és alaposabban végzi el a munkát. Ez a trükk nemcsak a vízforralót varázsolja újjá, hanem a háztart