Súlyos mulasztások vezettek a Titan mélytengeri mini-tengeralattjáró 2023-as katasztrófájához az amerikai parti őrség kedden közzétett jelentése szerint.
A Parlagon főszereplője egy alkoholbeteg fiatal nő, aki a gyógyulás küzdelmes útjára lép. Addiktológiai konzultáns szerzőnk osztja meg gondolatait a film apropóján a függőség hátteréről, valamint egy hazai kutatás eredményeit, amiből kiderül, hogyan vélekedünk mi, magyarok az alkoholbetegről, ha az illető nő.
Soha nem látott szakmai összefogás indult a gyerekek és fiatalok képernyőidejének csökkentéséért, amelyet a Bethesda Gyermekkórház hangol össze. Szakértők arra biztatnak, hogy a témával foglalkozzunk: osszuk meg, beszéljünk róla, és legfőképpen tegyünk gyermekeink mentális és fizikai jólétéért.
A napokban az HBO saját gyártású sorozat készítője, Michael Patrick King hivatalosan is bejelentette, hogy a harmadik évaddal véget ér az ikonikus műsor. A bejelentést követően a sorozat egykori színésze, Kim Cattrall rejtélyes üzenetet posztolt a közösségi médiában.
Bár a különböző lekvárok elkészítése nem éppen a türelmetlenek kedvenc időtöltése, és valljuk be, a hőség sem áll az oldalunkon, már ami a pozitívumokat illeti, de mégis, a nyári rituálék egyik közkedvelt momentuma a lekvárfőzés. Az ínycsiklandó gyümölcslekvárokkal számos dolog ízesíthető, sütemények és édességek tucatjai állnak rendelkezésünkre, m
Harmincegyedszer is Sziget. Szerdán dördül a startpisztoly, és lesz ott pár név, akit a helyedben nem hagynánk ki. Vaszkó Iván ajánlója a fesztivál húsz legfontosabb koncertjéről.
Harmincegyedszer is Sziget. Szerdán dördül a startpisztoly, és lesz ott pár név, akit a helyedben nem hagynánk ki. Vaszkó Iván ajánlója a fesztivál húsz legfontosabb koncertjéről.
Szerencsések vagyunk, hiszen hazánk bővelkedik olyan csodás helyekben, ahol a gyógyvizek és a wellness kényeztetés kéz a kézben jár. Ezek a városok nemcsak a testi regenerálódást segítik, hanem lelki feltöltődést is kínálnak – akár egy hétvégi kiruccanásra, akár hosszabb pihenésre vágysz. Mutatjuk, melyek Magyarország legjobb wellnessvárosai, ahol
Sokan szeretjük egy csapásra letudni a házimunkát, és egyszerre bekapcsolni a mosogatógépet, a mosógépet vagy akár a porszívót is – de vajon mennyire biztonságos ez?
Európát a krémes olasz gelato és az elegáns francia parfé hazájaként szokás emlegetni, a kontinens legkülönlegesebb fagylaltjait viszont már sokkal nehezebb megtalálni, ezeket a finomságokat ugyanis nem övezi világhírnév.
A nyár a könnyed pihenés és a hosszan tartó napsütés időszaka, amikor végre van időnk elmerülni egy jó könyv lapjain. Ha szeretnél kikapcsolódni, de közben mély érzelmeket és időtlen történeteket is átélni, akkor érdemes a klasszikus romantikus regényekhez nyúlni.
Napi kvízünkben azt tesztelheted, mennyire ismered a 19. század történelmét. Lesz viszonylag könnyű kérdés, de olyan is, amire valószínűleg a többség nem tudja a választ. A kérdés az, hogy te melyik táborba fogsz tartozni.
Minden év hoz magával új divathullámokat a lakberendezésben, de idén egy olyan konyhatrend robbant be, ami annyi vitát szült, mint talán még soha. Egyesek szerint merész és modern, mások szerint túl sok.
Nem áll le az az ingatlanpiaci bumm Magyarországon, ami folyamatosan az egekbe löki az árakat. A legfrissebb adatok szerint az sem kizárt, hogy az év végéig akár a 20 százalékot is elérheti az áremelkedés mértéke.
A Szabó Roni Oszkár–Pais-Hank Olivér páros tizedik lett a koppenhágai 49er ifjúsági világbajnokságon. A Tóth Attila–Borda Levente kettős pedig a 44. helyen fejezte be a versenyt. Nem volt igazán szerencséje az időjárással az olimpiai szkiff hajóosztály 19 országból érkezett 54 párosának a koppenhágai ifjúsági világbajnokságon. Az ötnapos verseny el
Ideális esetben már a húszas éveinktől kezdve legalább annyi gondot kell fordítani a testápolásra, mint arcunk krémezésére. De ne legyen bűntudatod, ha ezt nem tudtad teljesíteni, és korábban maximum naptejjel kented be magad tetőtől talpig, a nagy flakon testápolód pedig lassabban fogyott, mint a szemránckrémed — ezzel a legtöbb nő így van. 40 év
Az utóbbi években egyre gyakrabban halljuk: "A gyerekért mindent, a gyerek az első!" De vajon tényleg jó, ha folyamatosan foglalkoztatjuk őket? A gyerekek unalma pszichológiai szempontból fontos szerepet tölt be a fejlődésükben, mégis sok anyuka érzi úgy, hogy nem engedheti meg ezt a szabad időt, mert a társadalmi elvárások szerint folyamatosan szó
Az elmúlt években a tudományos felfedezések középpontjába került egy látszólag eldugott világ: a bélrendszerünkben élő milliárdnyi mikroorganizmus összessége, a mikrobiom. Ez a láthatatlan ökoszisztéma sokkal több, mint puszta “segéd az emésztésben" – valójában a teljes életünket alakítja, meghatározza a fizikai és mentális egészségünket, sőt, a sz
Tudod, hogy mi a neve annak a berendezésnek, amelyet magyarok fejlesztettek és még Sally Ride, az első amerikai női asztronauta is használta? És ki találta fel az erőművekhez használt különleges hűtőrendszert?
Az atomháború réme egyelőre talán még nem fenyeget bennünket, de a 80 évvel ezelőtti, hirosimai atombomba emléke ma is nagyon megrázó. Biztos, ami biztos alapon azért a Katasztrófavédelmi Igazgatóság ajánlásait is érdemes felidéznünk ezen a kerek évfordulón.
Miközben az Igazit keressük, sokszor éppen saját magunk állunk a boldogságunk útjába. Ha még szingli vagy, horoszkópod elárulhatja, melyik rossz szokásod lehet az, amivel ideje felhagyni, hogy végre rád találjon a szerelem.
A hét közepe is izgalmasnak ígérkezik, a csillagok ugyanis minden csillagjegy számára tartogatnak valamit, azt azonban, hogy pontosan mi vár rád, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a szerdai horoszkópot!
Egyre több magyar városban tűnnek fel az ártalmatlannak tűnő Trafiboxok – az új generációs sebességmérő dobozok, amelyek néha működnek, néha nem, mégis látványosan lassítják a forgalmat
A könyvespolc sokkal több lehet egyszerű tárolónál – akár egy stílusos fókuszpontja is lehet az otthonodnak. A jól megkomponált polc esztétikus, rendezett, és tükrözi a személyiségedet. Akár nyitott polcról, akár egy beépített könyvesfalról van szó, néhány lakberendezési alapelv és kreatív ötlet segítségével látványos eredményt érhetsz el. Mutatom,
Sokan idegenkednek, sőt, kifejezetten félnek a kígyóktól – legyen szó kisebb vagy nagyobb példányról, általában nem tartoznak a legszimpatikusabb állatok közé. Van azonban egy különleges rokonuk, amely bár megtévesztésig hasonlít rájuk, valójában teljesen ártalmatlan és természetvédelmi oltalom alatt áll.
Néha nem tudjuk megmondani miért, de bizonyos kapcsolataink zátonyra futnak, és nem értjük, hogy ismerhettünk ennyire félre a másikat. Aztán előfordul olyan is, hogy két ember szinte teljesen összeférhetetlen, és semmilyen helyzetben nem értik meg egymást. Van, hogy olyannyira nem találjuk a másikkal a közös hangot, hogy azt még a vak is látja. Mi
Az Amerikai Egyesült Államokat a hatvanas években krízisek egész sora rázta meg, ami talán ezzel a momentummal kezdődött. Az 1962 októberében lezajlott kubai rakétaválsággal érte el a hidegháború valódi forrpontját: a történelem egyik legkritikusabb és legveszélyesebb pillanatában az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió az atomháború szélére