A Ferencváros 3-2-re győzött idegenben az azeri Qarabag FK ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának szerdai visszavágóján, de 5-4-es összesítéssel kiesett és az Európa-liga főtábláján folytatja szereplését.
Az Egyesült Államok és Európa múlt hónapban hozta tető alá kereskedelmi megállapodását, mely lényegesen tisztább és átláthatóbb helyzetet teremtett az öreg kontinensen működő vállalkozások számára, a 15 százalékos vámtarifa mégis rengeteg céget sarkall arra, hogy máshová helyezze át a gyártását.
Az Isaacs-szindróma, más néven neuromyotonia egy ritka megbetegedés, ami az idegi károsodás miatt az idegek fokozott stimulációja következtében testszerte akaratlan izomösszehúzódást, feszülést, görcsöket okoz.
Májusban ugyan csekély mértékben növekedtek a bérek Magyarországon, júniusban ismét meredek emelkedést mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A bruttó átlagkereset most 9,7, a nettó átlagkereset pedig 9,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A Szívek szállodája (Gilmore Girls) szereplői és alkotói visszatérnek Stars Hollow városába egy új dokumentumfilm erejéig, amely a sorozat indulásának 25. évfordulóját ünnepli.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény kimondja, hogy mulasztás esetén a kötelezettnek – pl. a nyugdíjasnak vagy a nyugdíj előtt állónak – bírságot kell fizetnie. Mulasztás lehet, ha valamilyen, nyugdíjfolyósítást érintő változást nem, vagy csak későn jelent be valaki, de akár az is, ha nem az előírt módon tesz eleget. A fontos ügyekn
Egy feltörekvő 28 éves színész elárulta, hogyan nézett át rajta néhány orvos a súlyos betegsége ellenére, csak hogy aztán lesújtó rákdiagnózist kapjon.
Az inzulinrezisztencia nagyon gyakran okoz tüneteket. Ha ezen tünetek tudatában vagyunk, akkor hamarabb gondolhatunk rá és hamarabb kezdhetünk el ellene dolgozni. Ezen tünetek közé tartozhat például a férfiaknál 102 cm-nél, nőknél 89 cm-nél magasabb derékbőség, a magas vérnyomás, a cukor utáni sóvárgás, a falási roham vagy az ingerültség.
Úgy hírlik, a Tesla és a SpaceX vezetője még arra is hajlandó lett volna, hogy szövetségre lépjen régi riválisával, a Metát irányító Mark Zuckerberggel, s az eredeti elképzelés szerint közösen vásárolták volna fel az OpenAI-t.
Ma különleges energiák vesznek körül minket. Új találkozások, új élmények és apró felfedezések tehetik színesebbé a napodat. Nézd meg, a te csillagjegyednek mit üzen ma az univerzum!
Mohamed A. 14 éves korában került kapcsolatba az Iszlám Állam radikális nézeteivel az interneten. A bíróság szerint a tinédzser elismerte az ellen felhozott vádakat, és végül 18 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Egy jól megválasztott robotgép nagy segítség lehet a mindennapi főzésben: levesek előkészítésétől kezdve a süteménytészták dagasztásán át egészen a tejszínhab felveréséig számtalan feladatot átvállal. A kérdés csak az, hogy melyik a legjobb konyhai robotgép akkor, ha 30 ezer forint alatt szeretnénk maradni.
A magas vérnyomással kapcsolatban még mindig él az a tévhit, hogy mivel jellemzően nem okoz tünetet, nem is igényel kezelést. Holott, ha kezeletlenül marad, az évek, évtizedek alatt komoly rombolást képes véghez vinni az szívben és más szervekben a „csendes gyilkos”.
Így kell vintage kronográfot készíteni. Közel egy éve újult meg az egyik legrégebbi óramárka, a Favre Leuba. Az új vezetés célja az volt, hogy a márka eredeti árszintjén maradjanak, és
Eltökéld szándékod, hogy megszabadulsz a hasadra rakódott feleslegről? Nos, akkor érdemes minden reggel meginnod egy csészével egy rendkívül hatásos italból, ami pikk-pakk beindítja a fogyást – és nem, nem a citromos vízre kell gondolnod.
Egyre nagyobb számban jelennek meg fésűs medúzák az Adriai-tengerben, különösen a horvátországi Isztriai-félsziget partjainál. Bár a fürdőzőkre nem jelentenek veszélyt, jelenlétük egyeseket visszariaszthat attól, hogy a környéken pihenjenek. Ráadásul ez az invazív faj komoly ökológiai problémákat okozhat a természetes egyensúly felborításával. Elbi
A köztudatban számos káros beidegződés és tévhit kering a gyermekkori fogszabályozás kapcsán. Ezeket igyekszünk tisztázni cikkünkben Dr. Kovács Saroltával, a KS Fogszabályozó és Dental Stúdió vezetőjével.
Miközben szétszakít minket a jövősokk és a FOMO, a jelen fogságában, az azonnali jutalmak bűvöletében élünk. Innen viszont nem tudunk jobb világot teremteni önmagunknak, a gyerekeinknek és az utánunk jövő, néma nemzedékeknek.
Az, ahogyan a szemünk felfedezi a világot, idővel finoman változik – ezt befolyásolhatja az életkor vagy bizonyos betegségek. Egy új tanulmány szerint ezek a változások segíthetnek felismerni a memóriával kapcsolatos problémákat.
2025. augusztus 28-án Magyarországon Ágoston és több más névnapot is ünnepelünk, többek között Adelina, Adelinda, Adolár, Ágost, Ágosta, Agrippa, Alfréd, Bán, Elemér, Hermész, Hermia, Jermák, László, Mimóza, Morgan, Morgána, Mózes, Pelágia és Pelágiusz nevűeket is.
Új szabályozás lépett életbe július 1-jén, amely előírja a háztartási napelemes rendszerek adatainak regisztrálását a rugalmasabb hálózatirányítás érdekében.
Lassan véget ér a nyár, és vele a felhőtlen nyaralás. Vagy mégsem? Egy otthoni wellness tér kialakításával évszaktól függetlenül élvezheted a feltöltő pihenést és az egészségőrző kikapcsolódást. Ha jakuzzi, szauna, masszázsfotel vagy grill vásárlását tervezed, akkor irány a SpaTrend Expo, ahova összegyűjtöttük a legkiválóbb wellness eszközöket!
Idén ősszel a sminktrendeket a visszafogottság és a letisztultság határozza meg. Jó hír ez mindazoknak, akiknek reggelente csak néhány percük jut a készülődésre, hiszen ezek a trendek könnyedén megvalósíthatók a rohanós hétköznapokon is. Cikkünkben kilenc olyan izgalmas változatot gyűjtöttünk össze, amelyek garantáltan uralni fogják az őszi szezon