A Labubu plüssfigurák az utóbbi időszakban világszerte egyre népszerűbbé váltak, olyannyira, hogy megjelenésük után szinte azonnal elkapkodják őket az üzletekből. Most új széria érkezik, amely még több különleges darabot tartogat a rajongóknak.
A hajhullás hátterében sok minden állhat, de egy új kutatás szerint nemcsak a genetika vagy a stressz okolható érte, hanem egy hétköznapi ital is, amelyet milliók fogyasztanak naponta.
Ahogy beköszönt az ősz, az esték egyre sötétebbek és hűvösebbek, ilyenkor pedig kevés dolog esik jobban, mint egy forró, nyugtató ital. A különféle gyógyteák tökéletesek ebben az időszakban: feldobják a szürke hétköznapokat, segítenek lelassulni, miközben az egészségünkre is jó hatással vannak.
Az élet különös játszmákat játszik velünk. Gyerekkorunkban az emlékeinket gyakran sejtelmes, kedves hangulat hatja át, amelyek szinte minden esetben valamilyen formában összekapcsolódnak a barátainkkal. A barátokkal, akikkel együtt fedeztük fel a világot, osztoztunk a szeplőtelen boldogság on, és akiknek barátsága akkor a világ mindennél fontosabb
Alaposan megosztotta a kommentelőket a Tuesday Parazo nevű influenszer friss TikTok-videója, mellyel az édesanya a gyermeknevelés küzdelmes mindennapjait szerette volna "illusztrálni".
Szinte egész felnőtt életemben szabadúszóként dolgoztam. Nincs főnököm, nincs fix munkaidőm, nincs senki, aki megmondja, mikor dolgozzak és mikor pihenjek. Első hallásra persze ez maga a szabadság – és tényleg, az is. De minden szabadság együtt jár felelősséggel, és ez a kettősség az, ami igazán meghatározza a szabadúszó létet.
Sokan azt hiszik, hogy a késő esti falatozás egyet jelent a hízással, ám a legújabb kutatások rácáfolnak erre, létezik ugyanis egy olyan élelmiszer, amelyet lefekvés előtt kifejezetten érdemes beiktatni, ha fogyni szeretnél.
Szeptember 1–7. között 56 kísérőeseménnyel várja a közönséget a Budapest Central European Fashion Week (Bcefw). A Magyar Divat & Design Ügynökség (Mddü) szervezésében megvalósuló divathét nemcsak a kifutókon mutatja be a legújabb 2026-os tavaszi-nyári kollekciókat, hanem a Nemzeti Táncszínházban és Budapest számos pontján érdekes divatipari program
Bökj rá egy számra a táblázatban, és megtudod, mit hoz neked a karma holnap! Biztosan kíváncsi vagy, mit tartogat számodra a holnap. Most eláruljuk, mit üzennek a számok a sorsról és a közelgő eseményekről.Csak csukd be a szemed, válassz egy számot, és fedezd fel, milyen meglepetést tartogat neked a jövő. Lehet, hogy szerencse, szerelem vagy
Amikor a szeptember közepe elérkezik, a Kosok életében főszerepet kap egy esemény, ami lehetőséget ad számodra, hogy új ötletekkel, kreativitással és lelkesedéssel vágj bele valami újba. Ez a nap különösen alkalmas arra, hogy megvalósítsd azokat a terveket, amelyeket régóta dédelgetsz, vagy hogy elkezdd azt a tanfolyamot, amire mindig is vágytál.
Az aerob és anaerob mozgásformák között az energiafelhasználás módja a döntő különbség, ezáltal másképp hatnak a szervezetre és más szerepük van az egészség megőrzésében. A legjobb a két típusú edzés kombinálása.
Itthon ugyan még nincs akkora felhajtás körülötte, mint néhány külföldi országban, de a Labubu babák – illetve a másolatok – már hozzánk is "betették a lábukat", vagyis a meztelen kis talpukat. Tinik és hölgyek táskáján, gyerekek szobájában figyelhetők meg a szőrös, széles vigyorú teremtmények, melyek iránt szinte hihetetlen az érdeklődés. Vannak,
Sokan azt gondolják, hogy a barátság sosem lehet káros, hiszen a barátok azért vannak, hogy támogassanak. Azonban előfordulhat, hogy némelyik kapcsolatunk inkább energiát szív el tőlünk, mintsem hogy pozitívan hatna ránk. Az ilyen rejtett energiarabló barátságok felderítése azonban nem mindig könnyű.
Olyan időszak következik az asztrológia szerint, amikor a szerencse szó szerint ránk talál! De ez nem minden csillagjegynek adatik meg, ugyanis csak hárman vannak, akik most pontosan ilyen energiákra számíthatnak. Oroszlán Az Oroszlán mindig is keményen és kitartóan dolgozott és beleállt a munkába. Ennek most meg is lesz az eredménye mert végre lea
Az ADAM-HOUSE újabb látványos kivitelezése Szigetszentmártonban bizonyítja: földön, vízen, levegőben sincs lehetetlen. Ezúttal egy 90 cm-es "nyéllel" rendelkező nyelestelek jelentette a leküzdendő akadályt.
Ötvennégy évvel ezelőtt, 1971. augusztus 28-án, Dánia közelében viharba került a Malév Ii-18-as repülőgépe, majd a Balti-tengerbe csapódott. A fedélzeten 25 utas és 9 fős legénység tartózkodott - a katasztrófát csupán ketten élték túl.
A párkapcsolatok világában talán az egyik legmegrázóbb tényező, amikor kiderül, hogy a partner hűtlen volt. Azonban sokan nem is sejtik, hogy a megcsalás mellett számos más tényező is komoly veszélyt jelenthet a kapcsolatokra. Ezek az apró, de annál mérgezőbb szokások gyakran észrevétlenül rombolnak le mindent, amit nagy gonddal építettünk fel.
Naponta többször is látogatjuk a mosdót, gyakran anélkül, hogy különösebben foglalkoznánk vele. De mi van akkor, ha hirtelen gyakrabban – vagy éppen ritkábban – kell menned? Vagy ha a megszokotthoz képest másképp néz ki vagy szokatlan szagúvá válik a vizeleted? Lehet, hogy csak egy apró változás, de a tested valószínűleg jelezni próbál valamit. A T
A nagymamám esküszik rá: ezt a 4 hibát soha ne kövesd el lecsófőzéskor A nyár egyik legnépszerűbb étke a lecsó, mivel minden egyes alapanyagot bőven megvásárolhatunk hozzá a boltban, ugyanis a paprikának is, és a paradicsomnak is, ilyenkor van a szezonja. Ráadásul, még rengeteg módon el is készíthető, ki hogyan szereti, úgy eszi. Ebben a
Figyelem, kertészek! Ekkor kell metszeni a fügét, különben baj lesz Pont most van a füge érésben, s ahogy egyre inkább idősödik, úgy keletkeznek rajta a nagy, vastag ágak, amik nem elég, hogy hosszúra, de még szélesre is elérnek. Ezeknek a csodálatos fáknak nagyon nagy a helyigényük,és ha nem avatkozunk közbe, akkor igen terebélyesre megnőhetnek. M
A séfek titkos trükkje: ezekkel a hozzávalókkal lesz verhetetlen a rántott hús panírja! Ha vasárnap, akkor a hagyományos rántott hús szinte elmaradhatatlan az asztalokról, a kötelező húsleves mellől. Egyáltalán nem nehéz elkészíteni, s habár kicsit időigényes, mégis megéri, mert láthatjuk a család arcán, hogy mennyire ízlik nekik a főztünk. Most eb
Az énekesnő memoárjának megjelenése után volt férje, Sam Asghari is megszólalt. Az egykori fitneszedző reagált az énekesnő kijelentésére, miszerint házasságuk csupán "hamis figyelemelterelés" volt.
Több mint hatvan kemoterápián van túl Lakatos Katalin , aki azonban a megpróbáltatások közepette sem vesztette el életkedvét: hajtja szenvedélye, a varrás. XIII. kerületi kicsiny műhelyében különböző méretű és mintájú táskák készülnek. Történetét jól összefoglalja az általa választott márkanév – INSPE –, amely a latin in spe szókapcsolatból születe
Az ENSZ jelentése szerint hőhullámok idején, amikor az emberek összezárva, frusztráltan, kialvatlanul próbálnak túlélni a forróságban, közel 30 százalékkal is megnőhet a nők ellen elkövetett gyilkosságok száma.
Kumail Nanjiani amerikai-pakisztáni humorista és színész őszintén beszélt arról, milyen mély csalódást okozott neki a Marvel-univerzumban való részvétele – pontosabban annak hiánya. A színész 2021-ben debütált az Örökkévalók című filmben, ahol a Kingo nevű karaktert alakította. Eleinte úgy tűnt, hosszú évekre a Marvel kötelékébe kerül – de négy évv
Sokszínű élményekkel, izgalmas programokkal várja látogatóit a Budapesti Állatkert pénteken este 7-től éjfélig a XIV. Állatkertek Éjszakáján. A részletes programkínálat már olvasható az intézmény weboldalán.
Az ősz beköszöntével nemcsak a természet változik, hanem szervezetünk is igényel némi megújulást. Az évnek ebben a szakaszában különösen fontos, hogy odafigyeljünk az egészségünkre, és megadjuk a testünknek a szükséges tápanyagokat, amelyek segítik a sejtek regenerálódását és az immunrendszer erősítését. A szezonális gyümölcsök és zöldségek kiváló
Kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor a közelünkben tartózkodó cukorbeteg hirtelen rosszul lesz. Mit kell ilyenkor tenni? A legtöbb ember megijed, pedig csak akkor tudunk hatékonyan segíteni, ha nem esünk pánikba.
Sokunk életének elengedhetetlen része egy olyan barát, akit bármikor, akár még éjfél körül is hívhatunk. Az ilyen kapcsolatok jelentősége különösen értékessé válik akkor, amikor az élet váratlan fordulatai kihívások elé állítanak bennünket. Az éjfélkor hívható barát fogalma túlmutat az egyszerű társas kapcsolatokon, hiszen itt egy olyan bizalomról