Korábban már beszámoltunk az október elsején esedékes nagyszabású eseményről, a Superalbum Nagykoncertről, melyen hallható lesz élőben a Margaret Island utolsó dala, ami másnap a zenekar búcsúkoncertjén is elhangzik majd.
A Sztárban Sztár leszek! műsorból ismert Csonka Miklóst állatvédők jelentették fel, miután a közösségi médiában arról posztolt, hogy agyonütött egy denevért. A Noé Állatotthon Alapítvány és a Szurkolók az Állatokért Alapítvány hivatalos eljárást kezdeményezett. Magyarországon minden denevérfaj védett, elpusztításuk bűncselekmény. Feljelentést tett
A sztárpár 2025-ben került reflektorfénybe: az év elején a díjátadó szezonban mutatkoztak együtt, korábban pedig arról lehetett olvasni, hogy "gyakorlatilag együtt élnek". A két A-listás híresség tehát kétségtelenül az év egyik legtöbbet emlegetett párjává vált. Most azonban mégis felröppentek a pletykák arról, hogy véget érhetett a kapcsolatuk.
Ma, 2025. augusztus 19-én Magyarországon Huba, Bernát, Bernárd, Emília, János, Lajos és Szebáld a névnaposok. Ezek közül a két legfontosabb és legismertebb név a Huba és a Bernát. A Huba név a magyar hagyományban egy ősi magyar vezér neve, aki a honfoglalás korából ismert. Jelentése nem teljesen tisztázott, de a magyar néphagyományban erőt, vezetői
Az Energiaügyi Minisztérium lezárta a Napenergia Plusz program értékelését: 21 228 család összesen 86,6 milliárd forint támogatást kapott modern napelemek és tárolók telepítésére.
Az öregedés egy természetes folyamat, de ma már számos módszer létezik, amivel lassíthatjuk, és minőségi életet élhetünk a korral járó kihívások ellenére, ezt pedig annak köszönhetjük, hogy számos kutatás áll a rendelkezésünkre, amely segít megérteni a szervezetünk egészséges működését. A modern tudomány segítségével, olyan titkokat ismerhetünk meg
Mindkét autó vászontetős, de ennél jobban nem is különbözhetne egymástól a Mazda örökzöld roadstere és a Mini stílusos kabriója. Az ülések száma, a motor típusa, a hajtás helye mind eltérő bennük, mégis mind a kettő a szellős autózás egyre ritkább, de annál értékesebb élményét adja meg nekünk.
Veled is gyakran megesik, hogy kora délutánra teljesen ki vagy facsarva a munkahelyeden? Ahhoz, hogy ezt elkerüld, érdemes kipróbálnod ezt a könnyű nasit, hogy a délután hátralevő részére felpöröghess.
A hirtelen fordulatot egyrészt a vártnál magasabb amerikai inflációs adatok indították el, amelyek kétségessé tették a szeptemberi Fed-kamatcsökkentés esélyét. Másrészt a befektetők profitrealizálása lavinát indított:
Hogyan fér meg egymás mellett a kapott tudás és a család saját valósága? A gyerekkel nem a könyv, a magazin vagy a szakértő él együtt, hanem a szülő. Ezért fontos, hogy a mai szülők képesek legyenek hallgatni az ösztöneikre is a tanácsok dzsungelében.
Egy indonéziai lelet könnyedén átírhatja az emberiség történetét: a Sulawesi szigetén feltárt kőeszközről kiderült, hogy 1,04 és 1,48 millió évvel ezelőtt készült, vagyis jóval azelőtt, hogy a modern ember megjelent volna. A felfedezés arra utal, hogy a térségben egy máig ismeretlen faj élt, ami új kérdéseket vet fel az evolúció eddig ismert időren
A mindennapi háztartási kiadások között a papírtörlő is fontos tétel, hiszen szinte minden konyhában alapvető kellék. Nem mindegy azonban, hogy mennyiért szerezzük be, főleg akkor, ha nagyobb mennyiségben fogy. Éppen ezért érdemes figyelni az aktuális akciókat, hiszen akár jelentős különbség
Ma, 2025. augusztus 19-én Magyarországon a pollenhelyzet jellemzően a nyári-őszi allergén pollenfajták aktivitására koncentrálódik. A legaktívabb pollenforrások ma a parlagfű (Ambrosia), az üröm és a csalánfélék pollenek, amelyek a késő nyári időszakban a legmagasabb koncentrációban vannak jelen a levegőben.
Egyetlen rosszul elsült kampány is elég ahhoz, hogy világszerte megroppanjon egy nagy márka hírneve – a Swatch most saját bőrén tapasztalhatta meg ezt. A svájci óragyártó kénytelen volt visszavonni legújabb reklámját, miután Kínában hatalmas felháborodást váltott ki.
4 csillagjegy különösen szerencsés fordulatokra számíthat a héten, de a többieknek sem kell annyira izgulni, ugyanis a Szűz-szezon róluk is gondoskodik!
A Mahart–PassNave augusztus 20-át különleges dunai hajóprogramokkal ünnepli, ezekre összesen közel ezer utas váltott jegyet. A tűzijáték idejére a személyhajózási társaság összes dunai hajója teljes kapacitással száll vízre, hiszen a tűzijátéknéző járatokra meghirdetett jegyek mindegyike elővételben gazdára talált. A jegyek
Az emberi test energiaközpontjai, melyeket csakráknak nevezünk, hatalmas hatást gyakorolnak testi, lelki és érzelmi állapotunkra. Amikor életünkben elakadásokkal vagy nehézségekkel találkozunk, sokszor ezek a csakrák érintettek a háttérben. Ebben a részletes útmutatóban megvizsgáljuk, milyen gyakori élethelyzetek jelezhetik, hogy egyik vagy másik c
Történelmet írt a sütemény, amiért odáig vagyunk. Keresve is nehéz lenne találni egy olyan egyszerű receptet, ami akkora rajongóbázist szerzett magának, mint az édeskés olasz szilvával készülő szilvás pite. Népszerűségét
"Rendetlen, szemtelen, folyton visszabeszél, és semmit nem hallgat meg" – ismerős panasz sok kamasz szülőjétől. A serdülőkor valóban próbára teszi a családi kapcsolatokat, de amit sokan problémának látnak, az gyakran éppen annak a jele, hogy rendben van a kapcsolat. De mi a megoldás? 8 tipp arra, hogy hogyan kezeld a nehéz éveket! A kamaszkor nem
A frontok, nyomáscsökkenés, hőség vagy páratartalom-emelkedés fáradtságot, fejfájást vagy rossz közérzetet okoznak? Ilyen esetekben különösen fontos a megfelelő étrend, mert bizonyos ételek ronthatják a közérzetét.
Sokunk számára nem újdonság, hogy a gyermekkorban rögzülő minták felnőtt életünk minden területén megnyilvánulhatnak. Legyen az egy ismétlődő minta a párkapcsolatainkban, a karrierünkben vagy akár az önértékelésünk terén, mindannyian szembesülhetünk ezekkel a fel nem ismert hatásokkal. Azonban jó hír, hogy felnőttként is van lehetőségünk ezeket a m
Az alfa és Z generáció étkezési szokásait az elmúlt években leginkább a klímavédelem iránti elkötelezettségük formálta. Egy friss kutatás szerint ez a szemlélet mára új irányt vett. A fiatalok számára egyre inkább a saját egészségük válik elsődlegessé, és a környezetvédelmi szempontok fokozatosan háttérbe szorulnak, derült ki egy új kutatásból. A d
"Ne legyen a hónaljad vadkecskeszagú, s a lábaidat se borítsa durva szőrzet" – tanácsolta Ovidius , a római aranykor egyik kedvenc költője . "Rajtam múlik, úgy döntök-e, hogy borotválom a hónaljam vagy sem. Szerintem a testszőrzet újabb lehetőség a nőknek, hogy éljenek a választási jogukkal – egy olyan választással, amely azon alapul, hogyan akarjá
Alig került fel a Netflixre, máris letarolta a nézettségi listát: a Mindig eljön az éj pénteken debütált és alig néhány nap alatt a magyar toplista élére is repült. A film a K-pop démonvadászok és A mestergyilkos: Feltámadás mellett szorongatja a dobogót, de jelenleg toronymagasan vezet.
A Trónok harca és a Dűne sztárja vodkával és hard rockkal rázta fel Budapestet és előtte a Roadsternek mesélt aról, hogy miért hozta létre a Meilit, és megosztotta velünk a másnaposság ellen bevált megoldását is.
Az egyik legmisztikusabb étel, évente halnak meg tőle, 10 ezer forint egy adag és mégis a fél világ imádja. A világ egyik legmisztikusabb étele, hiszen mérgező. Ennek ellenére Japánban rendkívüli
Miközben a kontinens nagyvárosai és kulturális kincsei vonzották a látogatók millióit, egyre több város próbálta bevezetni a keresletet szabályozó pénzügyi és adminisztratív eszközöket.
A mai nap is izgalmasnak ígérkezik, a csillagok ugyanis minden csillagjegy számára tartogatnak valamit, azt azonban, hogy pontosan mi vár rád, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a keddi horoszkópot!
Neveletlen hercegnő, Az ördög Pradát visel, Nem férek a bőrödbe... sorban érkeznek a 2000-es évek sikerfilmjeinek új részei. Bár nosztalgiából vágyunk a folytatásra, a csalódás szinte borítékolható? Filmterapeutát kérdezett Széles-Horváth Anna.
A Harry herceg és a királyi család többi tagja közötti viszály állítólag már a sussexi herceg királyi életből való kilépése és 2020-as költözése előtt is fennállt, majd tovább erősödött, miután feleségével, Meghan Markle-lel különböző platformokon nyilvánosságra hozták a saját verziójukat a történtekről. A szakértők szerint Harry és Vilmos kapcsola