A KIPPER jelenség lassan mindennapos, ám nem túl szerencsés helyzet: hosszú távon nemcsak az önállóságot késlelteti, hanem a szülők anyagi biztonságát is kockára teszi.
A mai nap különleges energiái elhozzák az anyagi áldásokat két csillagjegy számára! Ma végre elérkezett az a nap, melyre annyira vártál, hogy megtapasztald a bőséget és a szerencse elérhetőségét. Két csillagjegy ma igazán megérdemli, hogy végre megkapja az univerzum kegyeit. Miért épp ők? Talán mert végre készen állnak arra, hogy megkapják, amiért
A perzselő nyári napok rengeteg kihívást hoznak magukkal, de az egyik legnagyobb feladat a kertünk életben tartása. Amikor a hőhullámok folyamatosan égetik a növényeinket, fontos, hogy megfontoltan és odafigyelően öntözzünk. Nem csupán a növények szépségéről van szó, hanem arról is, hogy a megfelelő öntözéssel fenntarthatjuk kertünk élettel teli ha
A téma azért került elő, mert februárban Trump is bírálta Zelenszkij katonai stílusú ruháját. Zelenszkij most egészen másképp öltözött, ebből kerekedett a beszólás, amin mindenki nevetett.
Most nem holmi könnyű kérdések jönnek: 4 igazi agytorna vár rád. Ha mindegyikre jól tudsz válaszolni, biztos lehetsz benne, hogy kimagaslóan okos vagy! Készen állsz, hogy próbára tedd magad? Nálunk mindig találsz egy új kvízt, amivel megmozgathatod az agyad! Nézz körül, és fedezz fel még több izgalmas, naponta frissülő játékot — garantáltan nem fog
A felvétel megjelenése után az internetezők ismét találgatni kezdtek Putyin egészségi állapotáról, és újra előkerültek a magasságával kapcsolatos pletykák is.
Ez a feladat olyan egyszerű, hogy egy általános iskolás is megoldja 10 másodperc alatt. Te vajon elsőre rájössz a helyes megoldásra? A Kvízkuckóban minden nap új kvízek várnak, amelyek nemcsak szórakoztatóak, de egyúttal edzik az agyat is. Segítenek a memóriád fejlesztésében, a tanulásban és a koncentrációd javításában, ráadásul a versenyszellem is
Tarol az HBO Maxon a Paddington Peruban, a közkedvelt Paddington-filmsorozat harmadik része, amelyben a barna medve családjával együtt Peruba utazik, hogy felkutassa eltűnt nagynénjét, Lucyt. Csak szombaton került fel a streamingóriás platformjára, és máris az akutális top10-es lista első helyén áll a Mission: Impossible - Leszámolás - Első Rész és
Jasveen Sangha, akit a sajtó a "Ketamin Királynő" néven emleget, bűnösnek vallotta magát az amerikai színész, Matthew Perry 2023. októberében bekövetkezett ketamin túladagolásáért indított szövetségi eljárásban – írja a Variety.
Ez a feladat egy kis matematikai tudást igényel, de nem túl bonyolult. Készen állsz, hogy próbára tedd az eszed és megtaláld a megoldást? A Kvízkuckóban minden nap új kvízek várnak, amelyek nemcsak szórakoztatóak, de egyúttal edzik az agyat is. Segítenek a memóriád fejlesztésében, a tanulásban és a koncentrációd javításában, ráadásul a versenyszell
Csalás és pénzmosás vádjával kell a bíróságon szembesülnie Carl Rinschnek, a 47 ronin rendezőjének, aki az állítások szerint 11 millió dollárral "rövidítette" meg a Netflixet.
Akadt néhány sorozat, amelyet idén váratlanul vagy sem, de elkaszáltak. De szerencsére olyanok is bőven vannak, amelyektől egyelőre biztosan nem kell még elbúcsúznunk. Összegyűjtöttünk nektek tíz olyan sorozatot a streaming világából, amelyek kapcsán már mind megerősítették, hogy 2025 után is folytatódni fognak.
A Netflix hivatalosan is bejelentette A diplomata - 3. évadnak, amely idén október 16-án debütál a platformon, mindehhez pedig egy kedvcsináló előzetest is kaptunk.
A természet tele van gyönyörűségekkel, de nem minden virág olyan, amit könnyű első pillantásra beazonosítani. Ez a fajta igazi különlegesség, amit csak a legnagyobb virágrajongók ismernek fel kapásból. Sokan elbizonytalanodnak, amikor meglátják, mert nem tartozik a legismertebb kerti virágok közé. Te vajon köztük vagy, akik tudják a helyes választ?
Még júliusban számoltunk be arról, hogy rebootolják a Michael Douglas és Sharon Stone (legutóbbi szerepei a galériánkban) főszereplésével készült, ma már kultikusnak mondható Elemi ösztönt, amellyel kapcsolatban most maga a színésznő is megszólalt.
A Megoldatlan ügyek osztálya című netflixes krimisorozat folytatódni fog egy újabb, második évaddal. Az első évad 2025 első felében 25,4 millió megtekintéssel Skócia legnézettebb műsorává vált, maga mögé utasítva többek között a Szarvasbébi című népszerű produkciót – írja a Variety.
Nézd meg a zászlót, és próbáld meg kitalálni, melyik országhoz tartozik! Csak a figyelmeseknek sikerül elsőre helyesen válaszolni. A Kvízkuckón naponta frissülő kvízekkel találkozhatsz, ami azért nagyon jó, mert ezek a fejtörők szórakoztató módon fejlesztik a memóriát, segítik a tanulást, javítják a koncentrációt, és mindeközben még a versenyszelle
Ez a feladat olyan egyszerű, hogy egy első osztályos gyerek is könnyedén megoldja. De vajon neked sikerül elsőre rájönnöd a helyes megoldásra? A Kvízkuckón naponta frissülő kvízekkel találkozhatsz, ami azért nagyon jó, mert ezek a fejtörők szórakoztató módon fejlesztik a memóriát, segítik a tanulást, javítják a koncentrációt, és mindeközben még a v
Az Alien univerzum a 70-es évek óta meghatározó eleme a sci-fi és a horror világának, köszönhetően H.R. Giger zseniális karakterdesign-jának és Sigourney Weaver ikonikus alakításának.