Ezért tartok mindig otthon olívaolajat a takarításhoz: zseniális trükkök, amik meglepnek! Napjainkban nagyon sok háztartásban megtalálható az olivaolaj. Ezt használják sütéshez, főzéshez. Nemhiába nevezte már Homérosz is folyékony aranynak, hiszen felhasználásának számtalan módja és területe ismert. Az ókori görög atléták például ezzel dörzsölték b
A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya az elveszített világbajnoki döntő után arról beszélt, hogy nagyon jó csapatunk van, de még nem áll készen a világbajnoki címre.
Idén nyáron nem szűkölködünk napsütésben és kánikulában – az elmúlt időszakban több hírt is olvashattunk azzal kapcsolatban, hogy világszerte melegrekordok dőlnek meg. Miközben az egyre szélsőségesebb időjárás hosszú távú hatása aggasztó, rövid távon szintén problémákat okozhat.
Az utóbbi években egyre több kertbarát szembesül azzal a szomorú ténnyel, hogy a valaha oly népszerű tuják sorra pusztulnak ki a kertekből. Nekünk tujánk nem volt, de ahogy az elmúlt hetekben megjártunk Észak-Olaszországot, rengeteg hegyoldalban láttuk, hogy komplett fenyőerdők váltak semmissé, kopárrá a pusztítás hatására.
Ha 3 barátnő beszélget, figyelembe véve a statisztikákat, közülük egy érintett lehet a stresszinkontinenciában. De a vizelettartási nehézségek nem szükségszerű velejárói a női létnek, ahogy a szenvedés, görcsölés sem az.
Amikor forró nyári napokon van randitok, különösen fontos a megfelelő helyszín kiválasztása. A kánikulában kerüld a túlzsúfolt, zárt terű helyeket, ahol a klíma alig bírja a terhelést, és válassz olyan opciót, ahol a természet közelében lehettek. Egy árnyékos park, vízpart, vagy éppen egy hűsítő, bokrokkal övezett piknik is ideális lehet.
Barátságos mérkőzésen 3–1-re nyert a Galatasaray az olasz élvonalban szereplő Cagliari ellen. A találkozón Sallai Roland is komoly szerephez jutott: a magyar válogatott támadó egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá a török csapat sikeréhez.
Míg a 2024-es nyár a túlturizmus jegyében telt, úgy tűnik, az idei évben egyre többen keresnek kedvezőbb alternatívákat, ha a nyári vakációról van szó. Az igazán tudatos utazók körében már nem a legnépszerűbb, túlzsúfolt úti célok hódítanak – mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a magyarok által imádott horvát tengerpartok helyét kezdi átvenni e
Szabadúszóként sokan irigyelnek a rugalmasságom miatt – és igazuk is van. Nem kell reggel hétre beérnem sehová, nem szólnak rám, ha napközben tartok egy szünetet, és technikailag akár a játszótérről is válaszolhatnék e-mailekre. Mégis, amikor beköszönt a nyári szünet, ez a szabadság inkább bonyolult egyenletté válik: hogyan legyek egyszerre jelen a
Gyerekkoromban el sem tudtam képzelni, milyen lehet a jegestea, amit a filmekben szürcsölgetnek a hollywoodi sztárok. Mindig kértem anyukámat, hogy készítsünk olyat, de a végeredmény egyáltalán nem volt finom. Hát persze! Az akkor kapható, nem túl minőségi feketeteából nem is lehetett. Íme, néhány szuper recept a nyári kerti partikhoz, hogy te is H
Az érszűkület alattomosan alakul ki: kezdetben nem okoz tünetet, de előrehaladott állapotban súlyos következményekhez, akár amputációhoz is vezethet. A korai felismerés és kezelés életet menthet.
Az életünk során gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, amikor választanunk kell, hogy igent vagy nemet mondunk valamire. A döntésképességünk és -készségünk meghatározza, hogy miként alakítjuk az életünket, azonban sokszor nehéz eldönteni, hogy mi a helyes döntés egy adott helyzetben. A következő szempontok segíthetnek abban, hogy bátran és követk
Diána hercegné nem szeretett Balmoralban lenni a királyi családdal – legalábbis egy volt királyi komornyik szerint. Paul Burrell, aki a néhai walesi hercegnének dolgozott, elárulta, hogy Diána mit talált fojtogatóban abban, hogy nyarait a skóciai királyi birtokon töltötte.
Vannak minták, amelyek évről évre visszatérnek, mégis mindig képesek meglepetést okozni. Egy apró részlet, egy játékos ritmus, egy csipetnyi nosztalgia elég ahhoz, hogy új életre keljenek a megszokott fazonok. Idén egy különösen időtálló klasszikus tér vissza – frissebben, elegánsabban és stílusosabban, mint valaha.
A világ egyik legveszélyeztetettebb bálnafaja az északi simabálna, mintegy 370 egyed maradt mindössze belőlük. A kanadai kormány most új sebességkorlátozásokat vezet be a nagyobb hajók számára azokban a tengeri térségekben, ahol a bálnák rendszeresen felbukkannak. Így csökkentenék a hajók és bálnák közötti halálos ütközések kockázatát. A faj túlélé
Mintha tizenegyszer megmászta volna a Mount Everestet – csak épp bringán, egyhuzamban, vadonon át, teljesen egyedül. Szőnyi Ferenc nemcsak végigtekert Kanadán, de új rekordot is döntött a világ egyik legkeményebb bringás kihívásán.
A zsírosodó haj jal való küzdelem sokak számára igazi kihívást jelenthet. Gyakori hajmosás helyett érdemes kipróbálni néhány házi praktikát, amelyek segítenek szabályozni a fejbőr faggyútermelését. Az alábbi megoldások természetes alapanyagokat használnak, így nemcsak hatékonyak, de kíméletesek is a hajjal és a környezettel egyaránt.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin viszonya az utóbbi időszakban radikálisan megváltozott. Oroszország első embere továbbra is igyekszik békülékeny hangot megütni az amerikai elnökkel szemben, ugyanakkor esze ágában sincs lezárni az ukrajnai konfliktust.
A természetben tapasztalt egyik legritkább és legcsodálatosabb jelenség kétségkívül a teljes napfogyatkozás – ez a kivételes égi jelenség legközelebb 2026-ban fog bekövetkezni, és Európából is megfigyelhető lesz.
A YouTube felhasználói mostantól képesek lesznek rövid videókat készíteni az állóképeikből. A fantasztikus újdonság lényegében a Google mesterséges intelligenciás applikációjától, a Geminitől "származik".
Számítottunk az érkezésére, most pedig álcázás nélkül is megnézhetjük az Opel új elektromos sportmodelljét, a Mokka csúcsváltozatát, ami többek közt az Alfa Romeóval is osztozik a technikáján.
Mi történik, ha egy legendás ír sörmárka összeáll New York egyik legmenőbb fagyizójával? Megszületik a Guinness-fagyi – és nem csak a különcsége miatt érdemes róla beszélni. A Guinness és a Van Leeuwen közös alkotása a nyár egyik legizgalmasabb gasztronómiai húzása, amelyben a stout karakteres ízvilága és a csokoládé találkozik egy merészen krémes
Az ölelés sok minden lehet. Egy biztonságos hely, egy "jó, hogy vagy" érzés, egy csendes bocsánatkérés, vagy egy "nem tudom, mit mondjak, de melletted állok" gesztus.
Először fordul elő, hogy a francia nemzetgyűlés egy állampolgári petíció nyomán tárgyal újra egy már elfogadott törvényt – a tét az emberek egészsége és a beporzók jövője.
Ez alapvetően nem számít kóros jelenségnek, de ha túl sok vagy sűrű váladék keletkezik, az olyan tüneteket okozhat, mint az éjszakai köhögés, a torokkaparás, a gombócérzés vagy a rossz lehelet.
A fájdalom szubjektív panasz, ennek ellenére mindig komolyan kell venni, soha nem természetes. Közismert, hogy különböző betegségek és sérülések jelzője, de az már kevésbé, hogy a betegség alakulása, a kezelés eredményessége szempontjából is fontos információ, továbbá a kezeletlen fájdalom további testi vagy mentális betegségek oka lehet.
Sacha Baron Cohen Ali G-ként, Boratként és Brünoként sem volt az a kifejezett fitneszguru, de úgy tűnik, most, hogy a Marvel filmes univerzumában kapott szerepet, eldöntötte, hogy megemelget némi súlyt, ami meg is látszik rajta.
A cicák is szeretik a napsütést, de a kánikula számukra is veszélyes lehet. A hőguta alattomosan jelentkezik, és ha nem ismerjük fel időben a jeleit, akár végzetes következményekkel is járhat.
Egy látogató ismét megette a világ leghíresebb banánját: az olasz művész Maurizio Cattelan Comedian (Komédiás) című konceptuális műalkotását. Nem ez az első eset, hogy a tárgyat valaki eltünteti egy múzeum faláról, és valószínűleg nem is az utolsó.
A kutyák alkalmazkodó társak, de a kényelmüket, az életminőségüket nagyban befolyásolja az, milyen éghajlaton élnek. A nyaraink pedig egyre melegebbek, ezért érdemes már a kutyus befogadása, örökbefogadása előtt végiggondolnod, melyek a meleg tűrő fajták.
Krémes, mégis frissítő – ropogós tölcsérrel vagy gyümölccsel megbolondítva. Ez a klasszikus vaníliafagyi minden nyár megmentője: egy igazi, örök kedvenc, ami egyetlen kanállal is boldoggá tesz.
Skorpió A Skorpió csillagjegy végre fellélegezhet egy kicsit, ugyanis július meghozza az elismerést az elmúlt időszak kemény munkájáért. Az év elején lehetősége adódott egy befektetésre, ami eleinte kockázatosnak bizonyult, viszont mostanra már bebizonyosodott , hogy nincs ok az aggodalomra. Ugyanis az akkor meghozott és alaposan átgondolt döntések