A tapasztalatok szerint rohamosan növekszik azoknak a gyerekeknek a száma, akik hiányos szókincscsel és kifejezésmóddal érkeznek az óvodákba és iskolákba.
Még csak néhány hét telt el azóta, hogy utoljára a fodrásznál jártál, de máris kezd lenőni a hajad? Ez teljesen természetes, viszont az is érthető, ha zavarónak érzed. Szerencsére azonban szó sincs arról, hogy újra egyből be kellene festeni, amint meglátod a lenövést - mi több, ez szinte biztos, hogy nem is tesz jó a hajadnak -, hiszen sok olyan tr
Az alkörmös egy invazív, erősen mérgező növény, amit régen többek között borok színesítésére használtak. Mivel elszívja a tápanyagot, és mérgeivel gátolja a szomszédjában élő növények növekedését, ezért ha ragaszkodunk hozzá, akkor is érdemes kordában tartani.
A Mozgás Receptre programhoz immár 50 önkormányzat jelezte csatlakozását, így lassan 3 millió magyar lakos számára válik lehetővé, hogy háziorvosi javaslat alapján, szervezett formában, szakmailag megalapozott mozgásprogramokon vegyen részt, gyógyszer szedése helyett.
A nyár közepe nemcsak a betakarítás, hanem az újravetés időszaka is lehet a kertben. Júliusban még sokféle zöldséget vethetünk, hogy késő nyáron vagy ősszel friss termést szüreteljünk. Az alábbiakban összegyűjtöttük a legjobb választásokat.
Egy jóindulatú barátnő vagy egy szigorúbb családtag valószínűleg már ledarálta neked a szakítás utáni alapvető szabályokat: ne csekkold az exed sztoriját, ne ugorj bele azonnal egy új kapcsolatba, és pláne ne feküdj le újra vele. Ezek világos és logikus tanácsok – viszont van néhány kevésbé nyilvánvaló szokás, ami sokkal alattomosabban lassítja a t
Várhatóan 2028-ban mutatják be Sam Mendes a Beatles együttesről szóló filmjét, melynek forgatókönyvével nem mindenki elégedett. Az együttes egykori dobosa, Richard Starkey – azaz Ringo Starr ugyanis változtatást kért a forgatókönyvben a feleségét illető történetszál kapcsán.
A kínai selyemmirtusz Ázsiában őshonos, de világszerte nagyon elterjedt díszcserje, színes virágainak és sima kérgének köszönhetően. Nézzük, hogyan kell ültetni, gondozni, metszeni és szaporítani ezt a gyönyörű növényt!
Ugye te is megfigyelted már, hogy minden liftben található egy olyan falfelület, melyre tükröt szereltek? Lefogadjuk, hogy nem találod ki, milyen szándék szülte ezt a nagyon is praktikus megoldást.
A kánkán nem csupán látványos láblendítés vagy kivillanó fehér csipke a rivaldafényben. Ez a tánc valaha a női egyenjogúság és test szabadságának radikális gesztusa volt – egy mozdulat, amellyel a nők szó szerint belerúgtak a patriarchális normákba.
A világ számos pontján emberek milliói élik mindennapjaikat olyan betegségekkel, amelyek bár gyakoriak, mégis ritkán kerülnek a középpontba. Ilyen a pikkelysömör is, amely gyakran lappang, ám ha fellángol, komoly panaszokat okozhat. Azonban az étrendünk megváltoztatásával jelentősen javíthatunk életminőségünkön, és megelőzhetjük a kellemetlen tünet
A rendszeres szappanos kézmosással csökkenthetjük az olyan fertőző betegségek esélyét, mint amilyen a nátha, az influenza és a hasmenés. Nem mindegy azonban, hogy hogyan mosunk kezet. Nagyon sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem használnak szappant, vagy túl rövid ideg mossák a kezüket.
Imádom a kontyokat, számomra ez az a frizura, ami megtestesíti a totális kényelmet – főleg nyáron, a legnagyobb hőségben. Azonban nem kell unalmasnak, sablonosnak és főleg hétköznapinak lennie egy nyári kontynak. Nézzük, milyen lehetőségek közül válogathatsz!
A szállodai tartózkodást általában kellemes élményként éljük meg, ahol végre megpihenhetünk a mindennapok rohanása elől. Ám bármennyire is elkényeztetve érezzük magunkat az első osztályú kiszolgálásban, nem szabad elfeledkeznünk a szállodai szobák rejtett veszélyeiről sem. Bár a legtöbb szálloda nagy hangsúlyt fektet a takarításra és a higiéniára,
Borbély Fanni fotóriporter a többséghez képest fordított utat járt be: szegedi születésű, tősgyökeres anyaországi magyarként érettségi után Erdélybe, Csíkszeredába költözött, s azóta is ott boldogul. Szó szerint, mert immár hat éve remekül érzi magát a határon túli közösségben, egyelőre nem is tervez Székelyföldről hazatérni, sem továbbállni. Fanni
Mindannyiunknak jólesik, ha odafigyelnek ránk, és azt érezzük, hogy meghallgatnak minket. Ugyanakkor mi is felelősek vagyunk azért, hogy a másik valóban nyitott fülekre találjon, amikor mesél nekünk. Sokszor azonban még a közeli baráti beszélgetések is félresiklanak. Ahelyett, hogy egymásra figyelnénk, mindkettőnk fejében a saját gondolataink kerin
Brunch a zöld oázisban, specialty kávék, virágos piknikszigetek – a város egyik legkülönlegesebb nyári programja újra elstartolt, és mi sem hagytuk ki!
A szerelem rögös útján való boldogulás nem mindig egyszerű feladat, különösen, ha a csillagok is aktívan befolyásolják érzelmi életünket. Bár az asztrológia nem mindenhatónak tekintendő, mégis érdekes lehet megvizsgálni, hogyan hat egy-egy csillagjegy természete a kapcsolati dinamikára. Kíváncsi vagy, vajon ki lehet az, aki az érzelmi hullámvasútra
A nyugdíjas korba épve az egészségünk egyre nagyobb értéket képvisel. Nemcsak a betegségek megelőzése fontos, hanem az is, hogy megőrizzük erőnket, szellemi frissességünket és életkedvünket. Ebben pedig az egyik legnagyobb szerepe annak van, mit eszünk nap mint nap.
A HomeToGo nevű vállalat állította össze azt a tízes listát, amely különböző szempontok szerint rangsorolja a legjobb európai úti célokat, amelyekről talán még nem is hallottunk.
Sokunk mindennapjai elképzelhetetlenek lennének kedvenc ételeink élvezete nélkül, ám sajnos ezek nagy része tele van olyan összetevőkkel, amelyek nem kedveznek egészségünknek. Azonban jó hír, hogy számos olyan alternatíva létezik, amelyekkel lelkiismeret-furdalás nélkül falatozhatjuk szeretett ételeinket. Nézzük meg ezeket a tápláló cseréket, melye
Dél-Amerika trópusi vidéke világszerte vezető az esetleges fertőzések és egészségügyi kockázatok terén, bár sok betegség főként a vidéki területekre korlátozódik. Mindazonáltal az ide látogatóknak feltétlenül ajánlott tájékozódniuk a lehetséges betegségekről, a trópusi betegség ellen pedig feltétlenül javasolt a védelem.
Mit álmodtál ma éjjel? Emlékszel? Vagy talán azt gondolod, hogy az éjszaka képei csak agyunk véletlenszerű szüleményei? Az álmaink, ha odafigyelünk rájuk, hűséges barátainkká válhatnak: őszintén elmondják, mi zajlik lelkünk legeldugottabb zugaiban. Sőt tanácsot is adnak.
Felismered, mit üzennek a lábdobogásod, a remegő kezed és a túl széles mosolyod? Olvasd el gyors útmutatónkat a hét legnagyobb testbeszéd-bakiról, és varázsold magabiztossá minden találkozásodat!
Miért kerültek tükrök a liftekbe? Nem csak hiúságból! Az eredeti ok nem (csak) esztétikai vagy praktikus volt – hanem pszichológiai és biztonsági célokat is szolgált.
Ha van egy kiegészítő, ami nyáron mindenhez passzol, az a fonott táska. Lehet kis vödör, nagy shopper, elegáns fekete vagy klasszikus natúr – a raffia, juta és szalma anyagok idén is uralják a szezon kedvenceit. És nem csak a tengerparton mutatnak jól!
Sokan úgy hiszik, pedig a kortizol nem mumus vagy ellenség. A kortizollal kapcsolatos félreértések tisztázása sokaknak segíthet megérteni, hogyan lehet együttműködni a testükkel ahelyett, hogy „harcolnának” ellene.
Valóban elképzelhető, hogy a csillagok állása és a bolygók hatásai befolyásolják, milyen vagy a párkapcsolatokban, és mennyire hajlasz a monogámiára. A horoszkópodra pillantva kiderítheted, hogy a hűség mennyire alapvető a számodra, vagy esetleg a kalandvágy és a változatosság keresése jellemez inkább. Lássuk, mit árul el erről az asztrológia!
Az akut leukémia a csontvelői eredetű vérképző sejtek daganatos sejtburjánzása által alakul ki. Az alapján, hogy elsősorban a csontvelőből kiinduló mieloid eredetű fehérvérsejtek vagy a nyirokszervekben is megtalálható limfoid fehérvérsejtek betegségéről van-e szó, beszélünk akut mieloid (AML) vagy akut limfoid (ALL) leukémiáról.