Egy új tanulmány teljesen más perspektívába helyezi sokunk kedvenc reggeli energy booster-ének fogyasztását. De hogy hogyan is érdemes, a cikkből kiderül!
A közelmúlt eseményei megtanították nekünk, hogy az élet bizonytalanságai között az értékes és igazi emberi kapcsolatok a legnagyobb kincsek, amelyekre vigyáznunk kell. Ugyanakkor a világ újrarendeződésével szembesülve, mikor végre ismét szabadon találkozhatunk barátainkkal, gyakran újraértékeljük, hogy kik azok az emberek, akik valóban értéket adn
A mesterséges intelligencia (MI) egyre nagyobb területet foglal el mindennapi életünkben és így a turizmusban is: a jegyfoglalástól a navigációig számos területen segíti az utazókat. Arra azonban kevesen gondolnánk, hogy egyszer még olyan látnivalókat is képes lesz feltalálni, melyek azelőtt nem léteztek. Egy malajziai nyugdíjas házaspár számára kü
Csaknem húsz éve hozták létre a Mester-M Díjat, amellyel a kezdetek óta azokra a szakemberekre hívják fel a figyelmet, akik a fiatal tehetségekért szívvel-lélekkel dolgoznak. A díjazottak kiváló mesterek, akik emberileg is tanítványaik példaképei.
"Nem hiányzik a hús?" A leggyakrabban ezzel a mondattal találkozom, amikor szóba kerül, hogy már évek óta nem eszem állati eredetűeket. Bár eleinte mosolyogva próbáltam rövidre zárni a beszélgetést, idővel rájöttem, hogy ez a kérdés sokkal többről szól, mint szimpla érdeklődés.
A Kékszalag rekordidővel befutó győztese a fogadók majd kétharmadának hozott pénzt a konyhára. Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenyére először idén lehetett fogadni a Vegas.hu online sportfogadási felületén. A fogadók megtippelhették, hogy mennyi idő alatt fog beérkezni a célba a győztes, illetve, hogy férfi vagy női kormányos kormányozza-e g
Figyelem koffeinfüggők! Tudjuk, hogy a kedvenc ébresztődről te sem szívesen mondanál le, de a tűzforró kávét már nem annyira kívánjuk a nagy kánikulában. A sima jeges örök klasszikus, de egy idő után túlságosan unalmas. Hoztunk néhány ötletet, amivel feldobhatod.
A Spar legújabb akciója igazán jól jön mindazoknak, akik szeretik a stílusos és praktikus megoldásokat a mindennapokban. A Simpex Color termoszbögrék most kedvezményes áron érhetőek el az áruházlánc kínálatában, és tökéletes választást jelentenek bárkinek, aki útközben sem szeretne lemondani a kedvenc italáról. Legyen szó forró reggeli kávéról vagy
A nyári időszak elengedhetetlen kelléke a finom jegeskávé – a nagy forróságra való tekintettel legszívesebben minden nap meginnánk egyet. Ha viszont nem akarunk állandóan kiugrani a kedvenc kávézónkba, hanem otthoni körülmények között mi magunk próbálkoznánk meg a tökéletes jegeskávé elkészítésével, van néhány tanács, amit érdemes betartanunk.
A nyári táborozás a gyermekkori élmények leggazdagabb emlékeit és legélvezetesebb pillanatait jelenthetik, ugyanakkor szülőként érdemes előre átgondolni, hogyan lesz az otthontól távol töltött idő valóban pozitív és hogyan fogja kezelni a honvágyat.
A horvát klasszis 13 év után köszön el a Királyi Gárdától: Luka Modric szavaiban méltóság, hála és egy csepp szomorúság is ott volt. Véget ért egy korszak Madridban.
Többszörös magyar bajnok hegyikerékpáros, olimpikon, mountain bike-osok és élvonalbeli országúti kerékpárosok edzője, a nagykovácsi Crosskovácsi SKE utánpótlásedzője. Bizalommal fordulhat hozzá a pótkereket épp csak elhagyó kis bringástól a tapasztalt hegyimenőig bárki. Olyan mester, aki elsősorban emberekkel és csak másodsorban sportolókkal foglal
Mostanában rendszeresen érkeznek az új vasúti vonalakat bejelentő hírek Európában. A vonatkedvelők mindenesetre örülhetnek, mert a hosszú listára most egy újabb járat került fel.
A gyermeknevelés minden szülő számára kihívásokat tartogat és nem mindig könnyű megtalálni a legmegfelelőbb módszereket a célok érdekében. A nevelési stílusod jelentős hatással bír gyermeked fejlődésére– te tudod, melyiket alkalmazod leggyakrabban?
Kevesen tudják, hogy a BudapestGO alkalmazásban megvásárolt havi diákbérlet nemcsak a tömegközlekedéshez biztosít kedvezményt: egy sor fővárosi fürdőbe is jelentősen olcsóbban lehet vele belépőt váltani.
A mindössze 406 lakosú, de üdítő szépségű Iseltwaldot a Crash Landing On You című dél-koreai tévésorozat tette világhírűvé. Az apró svájci falu most igyekszik hasznot húzni a váratlanul jött népszerűségből.
Nem kell komplett kertátalakításba kezdeni, vagy kültéri álomkonyhát építeni ahhoz, hogy igazán hangulatos legyen a teraszod. Néhány apró trükkel is csodát tehetsz – és még a pénztárcád sem fog megsértődni.
A könnyezőpálma (Monstera deliciosa) a mexikói esőerdők őshonos növénye. Gyönyörű levelei és termete miatt dzsungelhatást hoz a lakásba, de nem árt vigyázni vele, mert egyes részei mérgezők!
Ha 6 másodpercen belül meglátod a tortát, elképesztő vizuális intelligenciád van! Itt a következő fejtörő, ami ismét alaposan próbára teszi a szemed! A feladat: találd meg a képen elrejtett tortát. Nem lesz sétagalopp – csak azoknak sikerül 6 másodpercen belül, akik igazán éles szemmel figyelnek. Sokan már az első pillantás után feladják. de te ne
Lusta kertészek álma: ezek a virágok akkor is virágoznak, ha elfelejted meglocsolni őket! Sokáig én is arról álmodoztam, hogy egyszer majd tökéletesen zöld, puha gyep borítja a kertemet. Rendszeresen nyírtam, locsoltam, figyeltem az időjárást – és mégis, minden nyáron ugyanaz történt: augusztusra a fű sárgára égett, a gyep helyett pedig poros, kiég
A munkahelyi kapcsolatok kialakítása és ápolása elengedhetetlen része a modern életstílusnak, hiszen munkatársainkkal gyakran több időt töltünk együtt, mint közvetlen családtagjainkkal vagy barátainkkal. Ahogy múlnak a munkanapok, természetes, hogy közelebb kerülünk egymáshoz, és barátságok is szövődhetnek. Azonban a baráti beszélgetések és informá
12.hely: Nyilas A leggazdagabb csillagjegyek közül az utolsó hely a Nyilasé, ugyanis neki van pénze, de mégis mindig hiányzik még több neki. A Nyilas annyira önző, hogy nem képes azt elviselni,ha valaki nála gazdagabb és sikeresebb ember. Bármennyi pénze is lenne a Nyilas akkor is elégedetlen lenne és bosszantaná, hogy mások is gazdagok és nem
Sok tanulmány gyakran az alvás időtartamára koncentrál, de a környezet, amiben alszunk, legalább annyira fontos. Egy tiszta, friss ágynemű nemcsak a kellemes érzéshez járul hozzá, de segíti a pihentető alvást is. De mégis milyen gyakran kellene kimosnunk?
Az asztrológia segítséget nyújt abban, hogy jobban megismerjük saját magunkat és másokat is, hiszen a csillagjegyek alapján képet kaphatunk személyiségjegyeinkről. Különösen érdekes lehet, hogy az egyes jegyek mennyire hajlamosak rendet tartani az életükben, vagy éppen ellenkezőleg, hajlamosak a káoszra. Lássuk, mely csillagjegyek képviselik ezeket
Ez a trükk 10 percet spórol a rántott hús panírozásán, és ropogósabb is lesz Bevallom, nálam a rántott ételek abszolút kedvencek. Rántott hús hétvégén? Alap. Rántott sajt vacsorára? Naná. De jöhet rántott gomba, cukkini, sőt, még töltött palacsinta is panírban – nálunk ezek mind mennek, ha a család valami igazán kényeztető ételre vágyik. A baj
Biztos te is találkoztál már a szárzellerrel, ami az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Nem véletlenül, hiszen ez a külön termesztett zellerfajta – ami nem keverendő össze a gumós zeller zöldjével – igazi vitaminbomba, tele értékes vitaminokkal és ásványi anyagokkal, melyeknek köszönhetően méltán kapott helyet a szuperélelmiszerek k
Magyarországon először mutatkozott be a hamburgi központú 1912 Hotels szállodalánc különleges tagja, a szlovéniai Hotel Habakuk – értesült róla a Spabook.net. A bemutatkozó sajtóreggelinek a budapesti Hotel President adott otthont…