A 20-as éveink során egy olyan időszak kapujában állunk, mely alapjaiban meghatározza a felnőttkori életünket, és mely során lehetőségünk van olyan élményeket és emlékeket gyűjteni, amelyek életünk végéig elkísérnek bennünket.
A fáradtságot és a kiégést nem könnyű megkülönböztetni, mert az olyan jellemző tüneteik, mint a kimerültség és a motiválatlanság mindkettőben megjelenhetnek.
Veled is előfordult már, hogy egy szelet csokoládé vagy egy frissen sült fánk azonnal jobb kedvre derített? Nem vagy egyedül – az agyunk szó szerint imádja az édes ízeket. A cukor gyors energiát ad, és egy ideig valóban feldobja a hangulatunkat. De mi történik, ha az édes élvezetek mindennapossá válnak? Az Eat This, Not That! nemrég arra hívta fel
Budapest Főváros Kormányhivatala kereskedelmi hatóságként a bajba jutott utasok megsegítése érdekében eljárást indított a csődbe ment Unitravel Kft. utazási iroda ügyében, amely keretében megvizsgálja a vállalkozás közleményében foglaltakat, különös figyelemmel a fizetésképtelenségi helyzetére.
Idén egy különleges Barbie bővíti a Mattel sokszínűséget célzó játékcsaládját: Magyarországon is bemutatkozik a világ első, 1-es típusú cukorbeteg Barbie babája. Az új baba két célt szolgál: egyrészt, hogy a cukorbeteg gyerekek a saját diabéteszes mindennapjaikat szimbolizáló figurával találkozhassanak a játék során, másrészt abban is segít, hogy a
A párkapcsolatok minden kis részlete jelentőséggel bírhat, beleértve azokat a különleges dátumokat is, mint az évfordulók. Ezen alkalmak megünneplése több, mint egyszerű hagyomány: egyfajta visszatekintés az együtt megélt élményekre, és az összhangot erősítő rítus, mely egyúttal fényt deríthet a kapcsolat jövőbeli kilátásaira is. De hogyan befolyás
Nem csak akkor késhet vagy maradhat ki a menstruáció, ha egy nő terhes. Szakértővel beszélgettünk arról, mi minden van még hatással a menzeszre, és mikor kell orvoshoz fordulni, ha nem jön meg. Újraolvasó.
Ki ne szeretné a retró hangulat és a modern technológia ötvözetét? Ezt bizonyítja az a tény is, hogy villámgyorsan elfogyott a Maxell új walkmanje Japánban, amit körülbelül 30 ezer forintnak megfelelő jenért dobtak piacra, mindenféle modern funkciókkal felvértezve.
Van egy pillanat, amikor valami mélyen megérint. Egy mondat, egy könyv, egy kutatás, egy beszélgetés, amely túlmutat a szokványos egészség-tippek világán. Talán csak átsuhan rajtad a gondolat: lehet, hogy a hosszú, minőségi élet nem a véletlenen múlik, hanem választás és tudatosság eredménye? A longevity, azaz a hosszú élet művészete, nemcsak a bio
A húgyutak több módon is megsérülhetnek. Gyakran okozzák sérülésüket közúti balesetek, zuhanás, lőtt vagy szúrt sebek, műtét, sportsérülés. A húgyúti sérülések következményeként akár veseelégtelenség is kialakulhat.
A Grok július elején egyebek mellett azt állította, hogy Hitler lenne a legalkalmasabb személy a fehérellenes gyűlölet felszámolására – amelyet egyébként zsidó vezetéknevű emberek terjesztenek –, mert észrevenné a jeleket, és határozottan kezelné a helyzetet.
Napjainkban a mediterrán diéta nagy népszerűségnek örvend. Talán a mi körünkben sikeres fogyókúrás módszernek mondható, ám a mediterrán népeknek a mindennapját képzi ez a növényi ételekre és egészséges zsírokra összpontosító rutin. Mutatjuk, miért érdemes a mediterrán étrendbe belevágnod, hiszen csupa előnnyel járhat!
Egy kis cseresznyét mindannyian szívesen fogyasztunk a forró nyári napokon. Sokan azonban szembesülünk azzal a problémával, hogy ez a finom gyümölcs igen hamar romlásnak indul, ha nem gondoskodunk a megfelelő tárolásról. Bár a cseresznye szezonálisan érhető el, és csábító élményt nyújt frissen leszakítva, mégis praktikus ismerni néhány trükköt, ame
Az utóbbi években világszerte egyre nagyobb figyelmet kap a longevity, vagyis a hosszú, minőségi élet kérdése – méghozzá nem csupán az élettartam, hanem az egészséges évek számának növelése szempontjából. A tudomány ma már pontosabban érti, milyen biológiai folyamatok állnak az öregedés mögött, és hogyan lehet ezeket a folyamatokat lassítani. De mi
Évek óta komoly fejtörést okoz a kerttulajdonosoknak a dióburok-fúrólégy károsítása. A fák egészségét veszélyeztető rovar megjelenése nem csupán a diótermelő gazdák számára bosszantó, hiszen az általuk okozott károk miatt egyre kevesebb a minőségi csonthéjas termés, mely a kiskereskedelmi árképzésre is kihat. Az invazív fajról és az ellene történő
Nem lehet nem szeretni a nyugalmat, mélységet és frissességet sugárzó kék árnyalatokat, épp ezért legújabb gyűjtésünkben olyan különleges darabokat válogattunk össze, amelyek garantáltan megragadják a figyelmünket – legyen szó öltözködésről, lakberendezésről vagy egy kis nyári luxusról.
Állandóan változó, franciás-mediterrán menü egy olyan környéken, ahová nagyon kellett már egy étterem, ami érti, mit jelent a bisztró, és alkalmazza is. Ételek, amik nem forgatnak ki a világodból, csak megeszed őket, és örülsz nekik – ilyen is kell.
Csak minden ötödik sofőr tudja helyesen megoldani ezt a KRESZ-kérdést. Te közéjük tartozol? Kedves olvasó, most pár másodperc alatt könnyen kiderülhet rólad, hogy mennyire vagy otthon a KRESZ szabályaiban! Aki régóta rendelkezik jogosítvánnyal még annak is nagyon fontos, hogy időnként átnézze, frissítse KRESZ tudását, hogy ezeket a szabályokat a kö
Ezek a könnyed fogások tökéletesen illeszkednek a laza nyári életérzéshez, és számos olyan ötletet mutatok be, amelyekkel feldobhatjuk a hagyományos recepteket.
Ha idén nyáron világosabb hajra vágyunk, Katalin hercegné tökéletes inspirációt adhat nekünk. Bár a walesi hercegné híres a jellegzetes hosszú barna hullámairól, az elmúlt néhány hónapban fokozatosan kiszőkült. A British Fashion Council díjátadó gálán a hercegné új, bronzszőke hajszínnel tündökölt, amelyet már a skóciai évfordulós utazásán is visel
Alig várom már a nyaralást, és mivel idén nem csak családi programra indulunk, hanem a barátnőmmel is elmegyünk egy fesztiválra, már most szétnéztem a lehetséges frizuraötletek között.
Herpainé Velkey Klára negyvenhárom éve a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda magyar és ének-zene szakos tanára. A kórusaiba járó gyerekek nemcsak a színpadi kiálláshoz szereznek bátorságot, az élethez is rengeteg útravalót kapnak. A MOL – Új Európa Alapítvány Mester-M Díjával elismert pedagógust és diákjait elkísértük ország
Sokan szkeptikusak az álmok jelentősége iránt, ám ezek az éjszakai képek gyakran lényeges információkat hordozhatnak. Számos álom rejtett üzeneteket tartalmazhat a jelenlegi élethelyzetünkről vagy a kapcsolatainkról. Íme, néhány álomtípus, amely intő jel lehet kapcsolatod jövőjére nézve.
James Gunn, a DCU kreatív vezetője hatalmas nyomás alatt készítette el az új univerzumot berobbantó Superman-filmet – enyhén spoileres kritikánkban pedig eláruljuk, sikerült-e valóra váltania a projekthez fűzött óriási reményeket.
Valószínűleg te is láttál már olyan képeket divatbemutatókról, ahol a modellek fején madárkalitka van, vállukról csöpögő gyertyák lógnak, vagy épp úgy néznek ki, mintha egy galaktikus csatajelenetből sétáltak volna ki. Az ilyen képek alatt mindig ott van a komment is: "Ez a divat?" "Ezzel mit akarhatott a tervező?" "Ki hordaná ezt a valóságban?" –
A karcsúság trendjének egyre többen akarnak megfelelni, és sajnos sokan olyan "diétákat" próbálnak bevetni, melyek nem, hogy nem eredményesek hosszabb távon, hanem súlyos egészségkárosító hatásuk is van. Íme csokorba szedve a legveszélyesebb módszerek.
A nyári időszak remek lehetőséget biztosít arra, hogy felfrissítsük otthonunk jelenlegi arculatát, anélkül, hogy mélyen a pénztárcánkba kellene nyúlnunk. Az évszakváltás során sokunkban megfogalmazódik az igény a változásra, amit gyakran egyszerű dekorációs elemek segítségével is könnyedén megvalósíthatunk. A tudatos és költséghatékony döntések nem
A Semmelweis Egyetem legfrissebb, nemzetközi kutatásokon alapuló elemzése szerint a méhnyaki HPV-pozitív nők több mint kétszer nagyobb eséllyel hordozzák a vírust a szájüregükben is. Ez a felfedezés a női egészség új dimenzióit nyitja meg, és hangsúlyozza a szájüregi szűrések jelentőségét a megelőzés és a hosszú távú egészségmegőrzés szempontjából.
Bika Július közepén a Bika csillagjegy hatalmas szerencsére számíthat így nem meglepő az sem, hogy ezt megelőzően is különleges figyelem irányult feléd. Ez az időszak lehetőséget nyújt arra, hogy kilépj a jól megszokott komfortzónádon túlra és tegyél valamit amivel magadat és a környezetedet is lenyűgözöd. próbáld teljesen más szemszögből nézni a d
A számítógépes játékok világa a legtöbb gyermek számára vonzó és motiváló, ezt az ösztönzőhatást használja ki a Bethesda Gyermekkórház Robotterápiás Centruma is. Itt a gyerekek saját mozdulataikkal irányítják a különböző játékokat, miközben szinte észrevétlenül végzik el azokat a gyakorlatokat, amelyeket a hagyományos torna során kevésbé szívesen c
A hála olyan erővel bír, hogy képes elmozdítani téged egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb lét felé, amelyben az élet örömei és a szépség sokkal inkább középpontba kerülnek.
Az emlők vizsgálatárahoz számos eljárást kínál az orvostudomány, ugyanakkor sok nő számára nem világos, hogy milyen életkorban, milyen helyzetben melyik a kellően hatékony módszer.