"Hozott szalonnával egérirtást vállal doktor Varsányiné" – olvassuk Örkény István egyik egyperces abszurdjában az atombomba robbanása utáni újrakezdés első hirdetését. De vajon milyen szalonnával? Árvaival? Kolozsvárival? Erdélyivel? Svábbal? Csécsivel? Császárral? Sóssal? Csemegével? Netán kenyér- vagy teaszalonnával?
Milyen egy tavaszi reggel? Nyílnak a virágok, csicseregnek a madarak, előbújik a nap, és persze egyből bevillan az édes kis kérdés, amit minden nő feltesz magának reggelente: "Mit vegyek fel?" Ha pedig valakiktől inspirációt szeretnénk lopni, érdemes Európa legstílusosabb nőihez fordulni, akik úgy járnak-kelnek a világban, mintha egy Vogue divatany
A stressz a nyak- és rágóizmok megfeszülésével jár, aminek gyakran fejfájás a következménye. Milyen típusú fejfájás jelentkezhet stressz hatására, és mit lehet ellene tenni?
Amikor beköltöztünk a házunkba, azonnal tudtam, hogy a teraszt kicsit ki kell bővítenünk. Azóta is rengeteget lógunk ott és persze mindig figyelek, hogy tükrözze a szezon hangulatát.
Van egy chip, amivel egy életre különválaszthatod a fejedben a munkát és a magánéletet. Megteszed? Ben Stillerről kiderült: még annál is jobb rendező, mint amilyen vígjátékszínész.
"Ez az, ami miatt vízre száll egy magamfajta ember. Hogy lássam magam olyan helyzetben, ami máshogy nem modellezhető. Ahol a gondolatok és a tettek eldöntik a létezést. Ami mentes az »olyan mintha« kategóriától. Ami szimplán nyers és kemény. Amiben hiba esetén el lehet bukni. Az ár pedig a létezés. Ez az egyetlen tulajdonunk, amit birtoklunk. Ez az
A múltnak köszönhetően rengeteget fejlődünk, és minden ember aki belép az életünkbe azt a célt szolgálja, hogy valamit tanítson nekünk, függetlenül attól, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig tartsuk a kapcsolatot.
Mi baj lehet abból, ha vacsorázás közben megnézzük a kedvenc sorozatuk következő részeit, vagy egy jó filmet? Azt gondolnánk semmi, pedig ennek a szokásnak árnyoldala is lehet.
A vállízületek rendkívül nagy tartományban mozognak, mozgatása számos ízületi porcot, ideget, ínt és izmot érint, ezért a vállkörnyéki fájdalom okai rendkívül szerteágazóak lehetnek. A vállfájdalmat okozhatják helyben kialakult elváltozások, de sokszor más terültekről kisugárzó fájdalom jelentkezik a váll régiójában.
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy kiadós családi ebéd után ott találtuk magunkat a konyhában a maradékokkal, és azon gondolkodtunk: vajon be lehet-e tenni a még forró ételt a hűtőbe, vagy inkább várjunk vele? Egyesek szerint ez elősegítheti a baktériumok elszaporodását, mások azonban épp azt mondják, hogy a gyors lehűtés elengedhetetlen az é
A konfrontálódás minden felnőtt és gyermek életének szerves része. Aki közösségben él, az konfliktusba kerül másokkal, ez kivédhetetlen – viszont a módszerek, amelyekkel kezelni tudjuk a problémás helyzetet, tanulhatóak.
Az elmúlt hónapok csapadékhiányos időjárása miatt megfogyatkozott a süllők ívóhelye a Dunában, ezért a folyam Komárom-Esztergom vármegyei, lassú folyású öblözeteibe és mellékágaiba 130 mesterségesen készített süllőfészket helyezett ki a vármegyei horgászegyesületek szövetsége - közölte a szervezet elnöke az MTI-vel.
"Sokszor érzem, hogy a tudásom, tapasztalatom, és persze a korom hatalmas gát, amit nem nagyon tudom, hogyan ugorjak át" – írja olvasónk, aki elmeséli, 55 éves munkakeresőként milyen tapasztalatokat és csalódásokat gyűjtött be az elmúlt években. Olvasói írás.
A Loon szuperjacht legénységének két tagja keresetet nyújtott be Paul Clarke kapitány ellen, egyúttal jelentős mértékű kártérítést követelnek. A 67,5 méteres Loon szuperjacht kísérőmotorosa tavaly decemberben szenvedett balesetet Saint Barthélemyben. A bíróságra benyújtott dokumentumok szerint a Reel Time motorost vezető Clarke elhagyta a kormányál
Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
Két éve kezdték forgatni a "rekordok filmjét", melynek jeleneteit nagyrészt Budapesten vették fel. A magyar felmenőkkel is bíró Adrien Brody nak idén a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját hozta A brutalista, amely 215 perces játékidéjevel az ötödik leghosszabb mozi, amit valaha a legjobb film aranyszobrocskájára jelöltek. A Kleopátra , az Elfújta
A konyhai mosogató tipikusan olyan része az otthonunknak, amelynél könnyen felhalmozódhatnak a különféle szennyeződések, ezért rendszeres tisztítást igényel. De sajnos az sem elég, ha mindig kisúroljuk és ránézésre tiszta: legalább olyan fontos az is, hogy a lefolyója jól működjön, amihez egy bizonyos dolognak soha nem szabadna a mosogatóba kerülni
Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
Tölcsérjázmin, szebben szólva mandevilla, azaz álmaink növénye. Egy fantasztikus virág, amiről most 25 tudnivalót hoztam, hogy ha helyet adsz neki a kertedben, ne érjen meglepetés!
Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a minap is tette New Yorkban.
Az Emirates újabb nyolc útvonalon közlekedteti a teljeskörűen felújított Boeing 777-es repülőgépeit, tovább bővítve ezzel a prémium fedélzeti élményt nyújtó kínálatát. A közeljövőben Lisszabon, Dublin, Hongkong, Maldív-szigetek, Kalkutta, Colombo, Johannesburg…
Az Apollo robotot a munkások tanítják be, és azokban a munkakörökben dolgozik a Mercedes elmondása szerint, amire nehezen találnak megbízható munkaerőt.
Hogyan függ össze a kutyatartás és a csökkenő születésszám? – ezt az izgalmas és elgondolkodtató témát járta körül Kubinyi Enikő etológus. Tanulmányát a Current Directions in Psychological Science című rangos pszichológiai szaklapban is publikálta.
Ha kevés időnk van reggel, ezt a gyors és hatékony sminkrutint érdemes elsajátítanunk. Profi sminkmesterek szerint a titok abban rejlik, hogy elég csak néhány terméket használnunk. Íme egy egyszerű, 6 lépésből álló rutin, amellyel pillanatok alatt ragyogó megjelenést érhetünk el!"Profi sminkesként, aki gyakran már hajnalban munkába indul, nincs min
A múmia első alkalommal 1932-ben támadt fel a vásznakon, amikor még a Frankenstein szörnyeként híressé vált Boris Karloff alakította az életbe visszatérő egyiptomi főpapot, Imhotepet.
A virágzó turizmus árnyoldalaként egyre több engedély nélküli turisztikai apartman működik Madridban. A spanyol szociális jogokért és fogyasztásért felelős minisztérium frissen nyilvánosságra hozott jelentése szerint a városban több, mint 15…
Bár hajlítható kijelzős telefonjuk továbbra sincsen, egy most nyilvánosságra hozott szabadalom alapján az Apple egyáltalán nem zárkózik el a gondolattól, hogy ilyen eszközt dobjanak piacra - sőt, akár egy teljesen új termékkategóriát is megalkothatnak.
A Sziget zenei sokszínűségét tükrözi a legfrissebben bejelentett zenekarok és előadók sora, benne mintegy 40 név, köztük a műfaji határokat feszegető FKA Twigs, hatalmas tehetségként a köztudatba robbanó női rapper, Little Simz, az ausztrál elektro-glam-pop duó, az Empire of the Sun, az indie-rock The Last Dinner Party, a kiváló soul énekes, Michae
Megjelent a Roadster magazin új száma, amiben elmeséljük, milyen volt a Ferrari legújabb 12 hengeres spotautóját vezetni az óceánparti szerpentinen, egy Rolls-Royce-szal suhanni a francia Riviérán, vagy egy elektromos Byd-val bevenni Szlovénia ismeretlen tájait.
Jennifer Coolidge elárulta, hogy az Emmy-díjas A Fehér Lótusz című sorozatban nyújtott alakítása nem csak a karrierjét, de a randizási szokásait is megváltoztatta."Annak ellenére, hogy A Fehér Lótuszban egy totál furcsa figurát játszom, helyes srácok jönnek fel hozzám. A nézők nagyon szomorúak voltak, amikor Tanya leesett a hajóról. Ezek a férfiak
Lettországban forog A Kreml varázslója című mozi, mely Vlagyimir Putyin és tanácsadója, Vagyim Baranov felemelkedését meséli el, az orosz elnök szerepében nem kisebb sztárral, mint a kiváló angol színész, Jude Law.
A kurkuma alapú italt a hagyományos ájurvédikus gyógyászatban már évezredek óta használják tápláló házi frissítőként gyulladáscsökkentő tulajdonságainak köszönhetően.Számos aranytejjel kapcsolatos tartalom terjedt a közösségi médiában az elmúlt időben – ismét. Ezúttal az Instagram- és TikTok-influenszerek hirdetik az italt, mint a premenstruációs s
Negyed évszázaddal az első és 14 évvel a legutóbbi rész után újra kapunk egy Végső állomás-mozit, és az első teljes trailer alapján úgy tűnik, ezt a horrorfanok imádni fogják.