A beépített bútorainkat leszámítva szinte csak az IKEA-ban vásároltunk. Imádom azt a sokoldalúságot, fantáziát és praktikusságot, amit ez a bolthálózat nyújtani tud. Persze a hackek mellett se menjünk el szó nélkül…
Egy zsúfolt hűtőszekrény könnyen rendetlenné válhat, ha nem figyelünk rá eléggé. Bár a tisztítása nem mindig a legszórakoztatóbb feladat, fontos, hogy időnként alaposan kitakarítsuk. A megfelelő tippekkel azonban a takarítás gyerekjáték lesz.
Az A24 új filmjében Pattinson és Zendaya egy párt alakítanak, akiknek kapcsolata váratlan fordulatot vesz az esküvőjük előtt, de úgy tűnik, a forgatás sem volt drámától mentes.Robert Pattinson egy interjúban elárulta, hogy mennyire megviselte az egyik közös jelenetük forgatása. A jelenet után három napig teljesen kivolt, és az őrület határán érezte
Számos bonyodalom adódhat abból, ha pusztán tetszés alapján választasz kutyát a családod számára. Minden fajtának speciális igényei és tulajdonságai vannak – ezeket is figyelembe kell venned!
A hidegháború egyik különös velejárója, hogy egy atomtámadásra felkészülve mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió kialakított úgynevezett Doomsday-repülőket. Ezeket alapvetően nukleáris katasztrófák esetére tervezték – most viszont mégis órákon át körözött egy ilyen az amerikai légtérben.
Barátunk, a Pinterest már novemberben megsúgta, hogy 2025 egyik legnagyobb divathulláma a halász stílus lesz – és hát nem tévedtek! Ez az irányzat most nemcsak a trendi halászszandálokat hozta magával, hanem egy egész világot: tengeri motívumokat, rétegezhető és praktikus darabokat, meg azt a fajta könnyedséget, ami bármelyik évszakban működik.
Még a legjobb kapcsolatokban is vannak konfliktusok, ami teljesen természetes, ha két ember együtt él. A titok a konfliktuskezelési módszerekben van, mert vannak olyan viták, amelyek mérgezik a párkapcsolatot, de léteznek olyanok is, amelyek építő jellegűek. Vállald fel önmagad és ne kerüld el a konfliktusokat, csak tartsd be vita közben az aranysz
A tokaji borász több évtizedes, kimagasló teljesítménye elismeréseként vehette át a rangos állami elismerést. Állami kitüntetést vehetett át 2025. március 14-én Áts Károly, a Grand Tokaj főborásza. A hírt a
Az alvás közbeni fogcsikorgatás gyakrabban fordul elő gyermekeknél, becslések szerint 10-ből 3 gyerek csikorgatja a fogát 5 éves kora előtt. Ez általában nem ad okot aggodalomra, és a legtöbb gyerek kinövi 5 éves kora után.
Alexis Quintana, a spanyolországi Alicantei Egyetem asztrofizikusa a Tejútrendszerben bekövetkező szupernóva-robbanások gyakoriságát vizsgálta. Az eredményekből kiderül, hogy a robbanások összhangban vannak a késő ordovícium és a késő devon földtörténeti időszakok kihalási eseményeivel, írja a Science Alert. Az ordovícium és a devon olya
Az energiavámpírok köztünk élnek – leszívnak, lefárasztanak, idegesítenek. Mi van, ha éppen te is közéjük tartozol és nem is sejted? A legnehezebben a saját hibáinkat látjuk és ha sikerül is tudatosítani magunkban a problémát, nem biztos, hogy tudunk és akarunk változni. Cikkünkben gyakorlati tippeket adunk.
A Balaton-part strandjai minden nyárra egyre korszerűbbek, felszereltebbek. Az önkormányzatok már megkezdték a munkát, hogy a nyári nyitvatartásra elkészüljenek. Ambrus Tibor, Csopak polgármestere elmondta, hogy a strandon folyamatosan dolgoznak. Füvesítették azokat a részeket, amik ki voltak taposva, felújítják a játszótereket, utána pedig egy új
Japánban az egyik legmagasabb a várható élettartam a világon – és ez kétségtelenül részben az ország egészséges táplálkozási szokásainak köszönhető. Egészséges gasztronómiai kedvenceiket akár te is beépítheted az étrendedbe."A tipikus japán étrend – amelyet a növényi táplálékok és a halak, valamint a szerényebb nyugatias étrend, például a hús, a te
Ipari körülmények között növesztett húsból készült kutyaeledelt múlt hónap óta lehet kapni az Egyesült Királyságban. Most az emberi fogyasztásra szánt termékek bevezetésének felgyorsítását ígérik. Az első két terméknél már határidő is van.
Ha valami igazán édes manikűrre vágysz a tavaszi időszakban, ezt az új trendet imádni fogod. A tortaköröm különleges, díszes dizájnelemeire még mi sem voltunk felkészülve, de egyszerűen nem lehet ellenállni a kísértésnek, hogy rögtön szaladjunk is körmösünkhoz beszerezni egyet ebből a dekoratív manikűrből.Az "ehető körmök" persze nem újdonság, gond
Egy kisváros a Duna bal partján: van benne bútorvásár, diadalív, múmiák, székesegyház, mocsári tanösvény, karikatúra-múzeum, híres cukrászda, keresztül fut rajta a Duna menti kerékpárút – ez Vác. Kell ennél több egy hétvégi barangoláshoz?
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint egyáltalán nem kegyelmez az időjárás a frontérzékeny, időjárás-érzékeny embereknek, de már másoknak sem.
A széles mosolyú, üde kisugárzású Pálfi Franciskával elég öt percet beszélgetni ahhoz, hogy az ember ellenállhatatlan késztetést érezzen, hogy azonnal megtanuljon olaszul, kiköltözzön Szicíliába, és átadja magát az olasz lazaságnak. Ismerjétek meg Creator programunk olasz nagykövetét, Pálfi Franciskát!
A valódi alkoholallergia rendkívül ritka, az azonban cseppet sem szokatlan, hogy egy-egy pohár bor vagy pezsgő elfogyasztását követően „allergiaszerű” tünetek tapasztalunk magunkon.
Egy traumatikus óvodai beszoktatás története, melynek hatására a már szobatiszta gyerek újra többször bepisilt, álmában pedig a fogát csikorgatja, és azt hajtogatja, ő már soha többet nem szeretne óvodába járni Olvasói levél.
A cserepek titkokat rejtenek, ahogy az alpesi házak leomló muskátlis ládái és a hajlott hátú dédik apró virágágyásai is. De nem olyanokat, amit ne lehetne megfejteni! A cserép egy parányi kert. Egy mini bolygó. Együtt él, lélegzik a növénnyel. Tehát egészben kell gondolkodni, a mikrokörnyezettel együtt, amikor a cserepeket beültetjük az oly vágyott
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A Hortobágy egész területén jellegzetes, gyakori téli vendég volt: leginkább a mocsarak és a halastavak gyékényes nádasaiban tűnt fel, ahol pár évtizeddel ezelőtt még az sem volt ritka, hogy hektáronként akár 6-8 példánya is megmutatta magát. Ma már sajnos jobban ki kell fognunk a megfelelő alkalmat és helyet, hogy találkozhassunk vele, de ha látju
A napi horoszkóp mindig izgalmas betekintést nyújt a csillagjegyek életébe. Ma különböző feladatok és megélések várnak ránk. Nézzük meg, hogy mit üzennek a csillagok Neked! Kos napi horoszkóp A mai nap a kapcsolataidról szól, szóval készülj fel egy kis társasági életre. Ne feledd, a kommunikáció kulcsfontosságú, úgyhogy figyelj oda, mit és hogyan m
A Liverpool FC hivatalos honlapján tartott szurkolói szavazáson Szoboszlai Dominikot választották február hónap legjobbjának az angol labdarúgó-bajnokságot vezető klubnál.
Ha hiszünk a felvetésben, miszerint a lélek több életben is testet ölthet, akkor nem nehéz feldolgozni azt a tényt sem, hogy akár nagyon-nagyon régi lelkek is lehetünk, teljesen más bolygókról. A vénuszi reinkarnáció egyike ezeknek az újjászületéseknek.
A táplálkozás alapvetően meghatározza az öregedés gyorsaságát vagy éppen lassúságát. Számos élelmiszer inkább gyorsítja a folyamatokat. Bizonyos élelmiszerek fogyasztása gyulladásos folyamatokat vált ki és olyan bőrproblémákhoz vezethet, mint például az
Az elegendő mennyiségű, jó minőségű alvás életkortól függetlenül kulcsfontosságú az egészségünk megőrzése szempontjából, azt pedig a legtöbben már megtapasztaltuk, hogy bármely napunkat is jelentősen megnehezítheti a kialvatlanság. De mit tehetsz akkor, ha a gyermeked nem alszik jól, rendszeresen nehézkesen megy az elaltatása? Nos, egy szakértő nem
Afrika egyik eldugott szegletében terül el az egyébként első ránézésre átlagosnak tűnő Nátron-tó, amit egyedülálló összetétele miatt a világ legveszélyesebb állóvizeként tartanak számon. Mutatjuk, mit kell tudni a tóról, ami nemcsak az állatok, de az emberek számára is életveszélyes. Nairobitól nem messze, Kenya és Tanzánia határán találha
Az öregedés az élet természetes része, azonban nagyon különböző lehet attól függően, hogy mennyire figyelünk oda a szervezetünkre az évek során. Az egészséges öregedés ugyanis nemcsak arról szól, hogy pár évvel megtoldjunk az életünket, hanem sokkal inkább arról, hogy a későbbi évek is aktívan és teljes értékűen telnek. Mutatunk néhány étrend-kiegé
Szlovákiában a lakosság mintegy 60 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a súlyfelesleggel rendelkezők arányának növekedése legalább másfél évtizede fokozódó jelenségnek számít