Az online áruhitel egy olyan fogyasztási hitel, amelyet webáruházakban vásárláskor vehetsz igénybe, hogy a termék árát részletekben fizesd ki. Ez a lehetőség egyre népszerűbb, hiszen gyors, kényelmes, sok esetben pár kattintással elintézhető, ráadásul önrész nélkül is elérhető. A reklámok fókuszában a fix törlesztőrészletek és az egyszerűség állnak
Sok pár az első gyermek nevelésének tapasztalataiból vonja le azt a következtetést, hogy mégsem akar nagyobb családot – mondta az InfoRádióban az Anyafalva kismama applikáció tulajdonosa. Jansik Cynthia Aisha felmérésük legfőbb tanulságait összegezve hozzátette: a legtöbb szülő mindent meg szeretne adni gyerekének, ezért az is szempont lehet, hogy
Bár a férfiak egyre nagyobb arányban igyekeznek kivenni a részüket a gyerekek nevelésében, gondozásában és a házimunkában, nagyon messze vagyunk még az egyenlőségtől. Nemcsak gyakorlatban kéne sok mindenen változtatni ehhez, hanem a társadalom hozzáállásán is, hiszen a kettős mérce az anyák és az apák között rengeteg apróságban megnyilvánul.
Emily Ratajkowskitól megszokhattuk, hogy gyakran vált frizurát, de legutóbbi átalakulása azonban nem éppen olyan lett, mint amire számított. Március 25-én a modell és írónő TikTok-on osztottam meg az új frizuráját, ami szerinte is a valaha volt legrosszabb hajvágása.Az első videóban Ratajkowski először egy szűrővel részben eltakarja a haját, közben
Egy új évszak új kiegészítőket kíván, és mi most hivatalosan is engedélyt adunk arra, hogy beszerezz egy új táskát a gyűjteményedbe idén tavasszal. Sőt, kifejezetten bátorítunk rá! Görgess tovább, és tudd meg, melyik táska a legjobb választás számodra a csillagjegyed szerint!
Még egy darabig várnunk kell A Brigerton család 4. évad megjelenéséig, ám addig is a rajongók szívesen fantáziálnak arról, hogyan alakul majd Benedict és Sophie szerelmi története. Egy friss rajongói elmélet szerint Benedict a 4. évadban újra felfedezi művészi oldalát, amit új múzsájának köszönhet.A 2. évad végén Benedict megtudta, hogy bátyja, Ant
5 hiba, amit minden szülő elkövet a gyermeke táplálkozásával kapcsolatban. Szülőként mindenki arra törekszik, hogy általában egészséges ételeket fogyasszon a gyermeke. Jusson elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz a szervezete, és persze azért nem vonjuk meg teljesen tőlük az édességet sem. Vannak azonban olyan rossz gyakorlatok, amiket jóhiszeműen
Van egy olyan népszerű szoba- és dísznövény, amit jobb, ha nem tapogatsz, ugyanis komoly irritációt is kiválthat, még akkor is, ha épphogy csak megérinted.