2025. március 21. péntek

márc. 21
15:42
Minden, amit a máltai selyemkutyáról érdemes tudni (Háziállat)
A máltai selyemkutya egy kicsi, élénk és barátságos kutyafajta, amelyet gyakran tartanak társállatként. Néhány fontos dolog, amit érdemes tudni róluk!
márc. 21
15:48
Mariah Carey pert nyert: mégsem lopta a karácsonyi megaslágerét (in.hu)
Mariah Carey-t hosszas pereskedés után végre felmentették a szerzői jogok megsértésének vádja alól az 1994-es All I Want for Christmas is You című karácsonyi slágerével kapcsolatban.A szerdán kihirdetett ítéletében egy amerikai bíró elutasította Adam Stone dalszerző vádjait, aki 1989-ben adta ki az azonos című dalt. Azzal vádolta Carey-t, hogy kiha
márc. 21
15:54
A Himnusz szerzőjét is elvarázsolta a szatmári Szerelemország (Képmás)
Szerelemországnak nevezte Petőfi Sándor Szatmár vármegyét, mivel itt ismerte meg a nagykárolyi megyebálon az endrődi tiszttartó törékeny, éjfekete hajú lányát, Szendrey Júliá t. Nemrégiben az egyik ismerősöm értetlenkedve kérdezgette tőlünk, hogy ugyan miért nyaralunk már évek óta Szabolcs-Szatmár-Beregben. Mit lehet csinálni keleten a román és az
márc. 21
15:54
Farm alapú pedagógia, alternatív konfliktuskezelés -átadták a Richter Anna Díjakat (Nőiváltó)
Összesen 24 millió forinttal támogatja a Richter az olyan újszerű, hiánypótló ötleteket, amelyek az oktatás, egészségügy és gyógyszerészet területén innovatív módon járulnak hozzá a fejlődéshez és minőségi változást hoznak a dolgozók mindennapjaiban.
márc. 21
15:54
Melyik húsvéti tojás tetszik? A választásod izgalmas dolgokat fed fel rólad (Bien)
Húsvét közeledtével elhoztunk neked egy igazán hangulatos tesztet! Ezen a fotón nyolcféle kifestett tojást láthatsz, neked pedig gondolkodás nélkül kell kiválasztanod, melyik tetszik a legjobban. Ez alapján elárulunk néhány érdekességet a személyiségedről!
márc. 21
16:12
Óraátállítás 2025 – sokan nem fognak örülni annak, ami most kiderült (Ripost)
A tagállamok nem tudtak megegyezni.
márc. 21
16:12
Először mutatkozott közös kampányban Jason Statham és Rosie Huntington-Whiteley (X) (in.hu)
A Falconeri 2025-ös tavaszi-nyári kampánya nemcsak az időtlen eleganciát ünnepli, hanem egy ikonikus páros első közös szereplését is. Rosie Huntington-Whiteley és Jason Statham először álltak együtt kamerák elé. A portugál Comporta lenyűgöző táján készült kampány a csendes luxus és visszafogott kifinomultság tökéletes harmóniáját ragadja meg.A port
márc. 21
16:24
Óriási bírság jár érte, ha letéped ezt a virágot – 250 ezer forint szálanként (Femcafe)
Sokan gondolják úgy, hogy tépnek egy kis virágot a párjuknak, de van egy fajta, amit nem szabad bántani. Ha kiszúrnak minket, akkor hatalmas bírság jár érte.
márc. 21
16:24
A báb nem vész el, csak átalakul – Ma van a bábszínház világnapja (WMN)
A bábszínház világnapján arra keressük a választ, milyen aktuális világtrendek határozzák meg a bábművészetet, és milyen izgalmas bábelőadásokkal találkozhatunk országszerte a 2024/2025-ös évadban.
márc. 21
16:24
A neved hangzása tényleg befolyásolja, mit gondolnak rólad (Bien)
Az, ahogyan a neved hangjai gördülnek a nyelven, meglepő hatással lehet arra, milyen ítéletet alkot rólad, aki először találkozik veled.
márc. 21
16:42
A jövő bennünk él – Biohibrid interfészek és az emberi agy újrahuzalozása (Nicole)
A jövő nem csupán előttünk áll – bennünk él. Az orvostudomány és a technológia határai egyre inkább elmosódnak, és olyan forradalmi fejlesztések születnek, amelyek újradefiniálják az emberi test lehetőségeit. A biohibrid és regeneratív bioelektronika nem csupán ígéretes kísérleti terület, hanem egy olyan eszköztár, amely átformálhatja az öregedésse
márc. 21
16:54
Liam Neeson már csak ezzel az egy feltétellel hajlandó szerepeket elvállalni (Hamu és Gyémánt)
A most 72 éves színész közel fél évszázados karrierje során számos zsánerben megmutatta tehetségét: szerepelt romantikus filmekben és drámákban is, igaz, az utóbbi években leginkább akciófilmekben tűnt fel. Egy extrémebbnek számító forgatási szituációtól azonban már régóta távol tartja magát.
márc. 21
16:54
A balett-rózsaszín a tavasz legédesebb trendje: így viselheted (Bien)
A balett-rózsaszín idén tavasszal meghatározó divattrenddé vált, és nem véletlenül: elegáns, nőies és finoman romantikus megjelenést kölcsönöz. Ez a lágy árnyalat tökéletes választás a hétköznapi és alkalmi viselethez egyaránt. Akár monokróm szettekben, akár kiegészítők formájában viseled, a balett-rózsaszín frissességet és kifinomultságot sugároz.
márc. 21
17:24
Feltétlenül kell szerelem egy párkapcsolatba? – A Barátnők elgondolkodtató dilemmája (WMN)
Március 13-án került a mozikba a francia Barátnők (Trois amies) című film, mely három nő történetén keresztül arra a sokunkat érdeklő kérdésre keresi a választ: kell-e lángoló szerelem egy hosszútávú párkapcsolathoz?
márc. 21
17:24
10 szerencsehozó virág a kertedbe – Ezekből ültess idén! (Bien)
Gondoltad volna, hogy bizonyos virágokkal nemcsak szebbé varázsolhatod a kertedet, de szerencsét is hozhatnak? Egyes virágoknak különféle mítoszok miatt tulajdonítanak szerencsehozó erőt, míg mások a gyógyászatban való kedvező felhasználásuknak köszönhetik a jó hírüket. Szerencsére egyiket sem nehéz beszerezni, így idén bármelyikből könnyen ültethe
márc. 21
17:36
Fedezd fel az egyedülálló rituálékat Mexikó szívében, és mondj búcsút a fáradtságnak (Spabook)
A luxusutazás és a wellness szerelmesei számára jó hír, hogy a mexikói Puerto Los Cabosban található Zadún – a Ritz-Carlton lenyűgöző oázisa – exkluzív partnerségre lépett a világszinten elismert Sensei…
márc. 21
17:54
Csak úgy vonzzák a pénzt: ezek a csillagjegyek garantáltan meggazdagodnak! (Metropol)
Mutatjuk, melyek ezek a szerencsés csillagjegyek!
márc. 21
17:54
Ezt a hibát tengernyien elkövetik már a mosogatógép beindítása előtt, és koszos tányér lesz a végeredmény (Femcafe)
Ma már egyre több magyar háztartás használ mosogatógépet. Azonban sokan tapasztalják, hogy a tányérok, vagy evőeszközök koszosak maradnak.
márc. 21
17:54
Ilyen vagy, ha Halak vagy – A Halak jegyűek 5 negatív tulajdonsága (Bien)
Bár egy ember jellemrajzának felállításánál az asztrológusnak nem elegendő pusztán az illető napjegyét ismernie, mégis a napjegy az, amely általában a legnagyobb mértékben képes befolyásolni az egyén személyiségét. Az "Ilyen vagy, ha…"-cikksorozatunkban megvizsgáljuk mind a tizenkét állatövi jegy jó és rossz tulajdonságait egyaránt. Ha Halak vagy,
márc. 21
18:12
A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőben avattak emléktáblát a legendás mozaikművész tiszteletére (Spabook)
A Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő és Székely Éva Uszoda dísze az úszómedence falán látható hatalmas mozaikpár, Barcsay Jenő festőművész alkotásai. A víz világnapjára készülve, 2025. március 21-én emléktáblát avattak a Kossuth-díjas…
márc. 21
18:18
Tényleg híznak, akik leszoknak a dohányzásról? (WebBeteg)
A közvélekedés szerint a dohányzás sovánnyá tesz, a leszokás pedig súlygyarapodással jár. De vajon ez valóban így van? Cikkünkből kiderülnek a válaszok és hasznos tanácsokat is adunk.
márc. 21
18:24
Pszichológus a Pride betiltásáról: Ez az egész, bármilyen félelmetes, az összefogást is erősíti (WMN)
Hiba lenne azt gondolni, hogy a Pride betiltása és a gyülekezési jog korlátozása mindössze annak a nagyjából 10 százaléknak a problémája, akinek a nemi identitása és/vagy szexuális orientációja eltér a többségétől. A frissen elfogadott törvény óriási szorongást okoz mindenkinek, aki félti a szabadságát.
márc. 21
18:24
Ez a répatorta nemcsak egyszerű, de a legjobb is – recept! (Hamu és Gyémánt)
Közeleg a húsvét, ami az ünnepre való hangolódás mellett azt is jelenti, hogy az igazán kiváló hobbszakácsok és -cukrászok most megmutathatják, mit tudnak. Múltkor egy igazi különlegességnek, az olaszok húsvéti kalácsának receptjét mutattuk be, most pedig itt van egy egyszerű, de nagyszerű répatorta leírása is. Az Allrecipes oldalnak hála most lépé
márc. 21
18:24
Csillagjegyed szerint ezt a ruhadarabot kellene idén tavasszal beszerezned (Bien)
A divat folyton változik, de a stílus örök – ám, aki igazán stílusos, az néha kicsit felfrissíti a ruhatárát az aktuális trendeket is figyelembe véve. Neked melyik darabhoz kellene nyúlnod 2023 tavaszán?
márc. 21
18:30
Ezt kérd a körmösödtől legközelebb: A "torta manikűr" a szezon legédesebb körömtrendje (Femcafe)
A manikűr világában folyamatosan megjelennek újabb és kreatív trendek, amelyekkel kifejezhetjük egyéniségünket. Ez a stílus nemcsak vidám és színes, hanem lehetőséget ad arra is, hogy egy kis édes csavart vigyünk a mindennapi megjelenésünkbe.
márc. 21
18:30
Újabb olasz város kínál 1 eurós otthonokat (in.hu)
Ha attól félünk, hogy már az összes 1 eurós ház elkelt Olaszországban, van egy jó hírünk! Penne, egy bájos kisváros elhagyatott otthonokat kínál külföldi vevők számára, a vásárlás pedig most még egyszerűbb, mint valaha.Ha kedvet kapnánk mi is az egyik Pennében található ház megvásárlásához, jó hír, hogy letétet sem kell fizetnünk, mindössze annyit
márc. 21
18:36
Kylian Mbappé vitorlázásba fektet be (AQUA)
A francia futball ikonja, Kylian Mbappé cégén, a Coalition Capitalon keresztül befektet a France SailGp Teambe. Mbappé Inspired by Km (Ibkm) alapítványa a csapat hivatalos jótékonysági partnere lesz. A beruházás nyomán a France SailGp Team teljes mértékben magántulajdonba kerül, egy befektetői konzorcium irányítása alatt. „Kíváncsian várom az új ka
márc. 21
18:48
Undorító, de igaz: ezért kell alaposan elmosni a tányér alját is! (Metropol)
Ezért érdemes erre odafigyelni!
márc. 21
18:54
Szinte minden magyar elrontja ezt a rizs főzésénél, pedig könnyen elkerülhető lenne (Femcafe)
Rizst igazából egyszerű is készíteni, meg nem is. A szabályok félresöprése ragadós, rossz ízű köretet fog eredményezni.
márc. 21
18:54
Új élet 60 felett: Elizabeth Barbour elvált és ügyvédként a nőkért harcol (Bien)
Te is érezted már azt, hogy túl idős vagy ahhoz, hogy bizonyos dolgokba belevágj, ezért nem mertél lépni, változtatni? Szerte a világban szerencsére rengeteg olyan példát láthatunk arra, hogy legtöbbször igenis megéri bátornak lenni, akár egyenesen új életet kezdeni. Ilyen Elizabeth Barbour története is, aki egy válás után, 60 éves kora felett lett
márc. 21
18:54
Mikor kell először füvet nyírni tavasszal, hogy erős és egészséges legyen? A profi kertész tanácsai (Hóvége)
Fontos mikor és hogyan történik a tavaszi első fűnyírás.
márc. 21
19:42
A Hunyadi olyan, mint egy dizájner cukrászsütemény – Kibeszéljük (WMN)
Gondolkodsz, hogy érdemes-e megnézni az új Hunyadi sorozatot? Nézd meg a szériáról szóló kibeszélőnket, segítünk dönteni!
márc. 21
20:18
Történelem, ízek és művészetek- Fedezd fel Itália rejtett kincseit! (Utazási Élmények)
Olaszország az egyik legváltozatosabb és legizgalmasabb mediterrán úti cél Európában. Az ország minden szeglete egyedi hangulatot áraszt, legyen szó a festői észak-olasz tóvidékekről, a kulturálisan gazdag középső régiókról vagy a mediterrán déli partokról és szigetekről.
márc. 21
20:30
Közel 10 év után eltűnik ez a népszerű funkció az Androidos telefonokról (Hamu és Gyémánt)
A Google közleményében kijelentette, hogy 2016 óta működő szolgáltatása, a Google Asszisztens még idén megszűnik. Helyét a Google Gemini veszi át, a változás pedig az androidos telefonokat, táblagépeket és hangszórókat is érinti.
márc. 21
21:00
Te is ezt a hajszínt akarod idén tavaszra! (in.hu)
Ahogy jön a jó idő, úgy megjelenésünk is egyre jobban tükrözi a friss, tavaszi energiát. A hosszú, hideg hónapok alatt a jeges és hűvös árnyalatok kerültek előtérbe, tavasszal inkább a melegebb és természetesebb tónus jelenik meg. Íme, a legújabb kedvenc, a vajas keksz szőke.Ez a hajszín harmonikusan ötvözi az arany és a meleg tónusokat, így termés
márc. 21
21:36
Diana legnagyobb divatpillanatai, amelyek örökre a történelem részévé váltak – Így viselheted ma is! (Femcafe)
A hercegné vitathatatlanul megelőzte korát a divattrendek terén, amelyek napjainkban is hódítanak.

Keresés