A Keszthelyi Túravitorlás Club által szervezett regatta célja kettős: összehozni egy rendhagyó szezonzárót és adományokat gyűjteni a rászorulók részére. Ez már az ötödik alkalom, hogy a Keszthelyi Túravitorlás Club tető alá hozza a nyugati medence szezonzáróját, aminek idén is van jótékonysági vonala, sőt, a szervezők egy csavart is belevittek a sz
A fogyás manapság sokak számára felér egy soha véget nem érő hullámvasúttal, ezért nem csoda, hogy újra és újra előkerülnek olyan étrendek, amelyek gyors és látványos eredményt ígérnek. A svéd diéta is ilyen, és most ismét a reneszánszát éli, nem véletlenül.
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint egyáltalán nincs vége a szervezetünket rendkívül megterhelő frontsorozatnak, sőt, tovább fokozza a meteogyógyászati panaszokat az érkező melegfront.
A Danubius Hotels Zrt. november 13-án, a Kedvesség Világnapján egy új fejezetet nyitott a hazai turizmus szakmai eseményei között. Ekkor rendezték meg a Women in Hospitality Summitot, amely az első…
A Miskolci Tourinform iroda az idei évben 90 százalék feletti eredményt ért el a Magyar Turisztikai Ügynökség minősítési rendszerében. Az eredmény megerősíti, hogy az iroda továbbra is az ország legjobbjai…
Számos magazin cikkezett már arról, hogyan válik a mesterséges intelligencia a mindennapok részévé – elsősorban a munka és a hatékonyság oldaláról. Felnőttként, akik még nem az internet mindent átszövő világában nőttünk fel, többnyire képesek vagyunk tudatosabban kezelni ezeket az eszközöket. Ám mi a helyzet a tinédzserekkel? Azokkal a fiatalokkal,
Csak két percre van szükséged, hogy megtudd, tényleg olyan jól működik-e az intuíciód, mint ahogy mindig is gondoltad. A pszichológia szerint ugyanis léteznek olyan villámgyors módszerek, amelyek döbbenetesen pontosan mérik fel, mennyire hagyatkozhatsz a megérzéseidre.
A The Telegraph a minap interjút csinált a 2017-ben kirobbant zaklatási botránya miatt anyagi nehézségekkel küzdő kétszeres Oscar-díjas színésszel, melyet a magazin a következő címmel hozott le: Kevin Spacey interjú: Hajléktalan, eltörölt és Cipruson dalolászik.
A hideg hónapok nemcsak a melegebb kabátokról és a vastag pulóverekről szólnak, ilyenkor jön el a kiegészítők valódi aranykora. A sál nem pusztán praktikus melegítő elem, hanem az a kiegészítő, amely egyetlen mozdulattal képes átalakítani az egész megjelenést. A különböző anyagok, textúrák és minták mellett a kötési mód is rengeteget számít. Egy jó