Végre elérkezett a hét utolsó munkanapja, amikor átadhatod magad a pihenésnek, előtte azonban mindenképp érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hiszen a csillagok péntekre is izgalmakat ígérnek!
A Balatoni Hajózási Zrt. november 2-án zárta a 179. személyhajózási idényt, és az eddig összesített adatok szerint a társaság hajóin és kompjain összesen 2,326 millió utast regisztráltak. Ez a szám már most magasabb, mint a tavalyi teljes év utasforgalma, és 53 ezerrel több a múlt év azonos időszakához képest is. A balatoni turizmus fejlődését a
A látványos, luxusnak ható egybenyitott háló-fürdő trend elárasztotta az Instagramot és a lakberendezési magazinokat, de ami a képeken elegánsan modernnek tűnik, az a valóságban sokszor katasztrofális döntésnek bizonyul.
Bizonyosan te is érezted már a hét végén, hogy kimerültél, hogy lelkileg lemerültél – főleg, ha szellemi munkát végzel. Azonban a hét végére kialakuló kimerültség és a szüntelen lelki fáradtság két teljesen különböző dolog, amivel mindenképpen foglalkozni kell. Az alábbiakban összegyűjtöttük a lelki fáradtság jeleit. Ha ezeket tapasztalod magadon,
"Egy kis diabétesz" nem létezik, nem csak a túlsúlyosakat érinti, és nem igaz, hogy az édes ételek örökre tiltólistára kerülnek. Szakértő segítségével összegyűjtöttük a 10 legmakacsabb hiedelmet a cukorbetegségről.
A döntés, hogy magán- vagy állami egészségügyi ellátást válasszunk, sok tényezőtől függ. Az ár, az idő, a minőség és az önbecsülés mind szerepet játszanak abban, hogy milyen utat választunk.
Az ilyenkor szokásosnál jobban leeresztették a tatai Öreg-tó vizét a lehalászás miatt. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület aggodalma szerint így kérdéses, hogy a tónál novemberben gyülekező több ezer vadlúd visszatér-e megszokott tartózkodási helyére.
A vércukorszint nem csupán egy laborérték: finom visszhangja annak, mi zajlik a sejtjeidben. Az ingadozásai — a glükóz-variabilitás — sokszor hamarabb jelzik az anyagcsere egyensúlyvesztését, mint bármelyik diagnózis. A hosszú élet tudománya ma már nemcsak az átlagokra, hanem a kilengésekre is figyel: mert az, ahogyan a tested egy étkezésre reagál,
A hidegben a szervezetünk fokozott támogatást igényel, de a megfelelő étrendkiegészítő kiválasztásában könnyű hibázni. A BioTechUSA szakértői most elárulják, hogyan kerülhetjük el a buktatókat, és mi a tudatos vitaminfogyasztás kulcsa. Ahogy az ősz lassan télbe fordul, a szervezetünket is nagyobb kihívások érik: a zárt terekben könnyebben terjedne
Sokan úgy gondolják, hogy a méhnyakrák csak az idősebb nőket érinti, és a 20-as, 30-as éveikben járó nők nyugodtan kihagyhatják a nőgyógyászati vizsgálatot. Sajnos ez tévhit, ami akár életveszélyes következményekkel járhat.
Társasházi és távfűtéses lakásoknál legkésőbb 2027-ig távleolvasós mérőórákat és költségmegosztókat felszerelni – ha ez műszakilag lehetséges és költséghatékony. A kötelező távleolvasás akár több mint félmillió ingatlant érint; a lakóközösségeknek lépniük kell, különben a jön a büntetés. 2027. január 1-ig minden érintett épületben gondoskodni kell
A Starbucks kulcsfontosságú Red Cup Day akciója napján korlátlan idejű sztrájk indult több mint 40 városban. Mit akarnak a baristák, és hogyan reagál a cég?
Vannak, akik számos kozmetikumot használnak és a többlépcsős arcápolási rutinra esküsznek és olyanok is, akik a lehető legegyszerűbb megoldást választják. A bőrgyógyászok szerint bármelyik utat is választod, egy kozmetikum nem hiányozhat a polcodról: a fényvédő.
Végre elérkezett a hét utolsó munkanapja, amikor átadhatod magad a pihenésnek, előtte azonban mindenképp érdemes néhány percet a horoszkópodra szánnod, hiszen a csillagok péntekre is izgalmakat ígérnek!
A kapcsolatokban gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon ki szeret jobban: a férfi vagy a nő? Ez a cikk a szeretetdinamika különböző aspektusait vizsgálja meg, beleértve a társadalmi elvárásokat és az egyensúly fontosságát.
A makacs hasi zsír sokak életét keseríti meg, ám létezik egy különleges természetes alapanyag, ami éhgyomorra fogyasztva meglepően gyorsan és látványosan támogatja a laposabb derékvonalat.
A francia férfi a saját kertjében foglalatoskodott, a medencéjét ásta ki éppen, amikor olyan felfedezésre bukkant, mely az egész életét megváltoztatta.
Úgy tűnik, a brit királyi család történetének egyik legérdekesebb hagyománya a jövőben megtörhet: szakértők szerint Sarolta hercegnő lesz az, aki végleg felülírja az úgynevezett "örökös és tartalék" évszázados dilemmáját.
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye 2026-ban jubilál: július 24. és augusztus 2. között immár 35. alkalommal várja a látogatókat Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend festői háromszögében. Az évfordulóhoz méltó módon a fesztivál különleges produkciókkal, új helyszínekkel és legendás visszatérőkkel ünnepel.
Magyarországon a cukorbetegség komoly népegészségügyi kihívás: statisztikák szerint 2025-ben a lakosság már mintegy tizede él diabétesszel hazánkban, és a fel nem ismert esetek aránya is magas.
A Black Friday az év egyik legizgalmasabb időszaka azok számára, akik szeretik kihasználni a jelentős árengedményeket. Az esemény során sokan kapják fel a fejüket, amikor a kedvenc termékeik hatalmas kedvezményekkel kerülnek a polcokra. Az alábbiakban olyan terméktípusokat mutatunk be, amelyek rendszerint nagyobb árengedményeket szoktak kapni ezen
Huszonegy évvel ezelőtt felkavaró jelenségre lett figyelmes az amerikai haditengerészet nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója, a Uss Ronald Reagan legénysége. A látvány örök időkre a szemtanúk homloklebenyébe égett.
Vannak időszakok, amikor a világ zajosabb, mint ahogy arra szükségünk lenne. Ilyenkor a legnagyobb kihívás nem az, hogy meghallj másokat, hanem hogy meghalld saját magadat.
November 1-jétől életbe lépett a Tátrai Nemzeti Park (Tanap) szokásos téli korlátozása: május végéig tilos igénybe venni az erdőhatár feletti túraútvonalakat. Az intézkedés célja, hogy megóvják a hegyvidék sokszínű élővilágát.
Erre a kérdésre is választ kaphatunk a Diagnózis egészségpodcast legújabb epizódjából. A szakértő vendég, dr. Csomai Zita érthetően elmagyarázza, mit is jelent az inzulinrezisztencia, miért nem kell félni a kortizoltól, és miért felejtős a cukormentes üdítő.
A tél beköszöntével sokan tapasztalhatjuk, hogy az energiaszintünk csökken, és gyakrabban nyúlunk a kalóriadús ételek után, amelyek lehetővé teszik a téli pluszkilók felhalmozását. De vajon létezhet-e egy olyan egyszerű megoldás, mint egy vitamin, amely segíthet elkerülni a hideg hónapok során bekövetkező súlygyarapodást? Tudósok szerint a D-vitami
A szív- és érrendszeri elváltozások önmagukban évente 1,7 millió életet követelnek Európában, hazánkban közel 3,5 millió honfitársunk szenved magas vérnyomástól, és egyre nagyobb kihívást jelent a cukorbetegség és a krónikus vesebetegség is.