A Webuild olasz építőipari vállalat megkezdte a munkaerő-toborzást a világ leghosszabb függőhídjának építéséhez, amely Szicíliát fogja összekötni a szárazfölddel. A Webuild vezette Eurolink konzorcium által kivitelezendő infrastrukturális projekt egy 3,3 kilométer hosszú függőhíd, 40 kilométernyi közúti és vasúti összeköttetés, három új vasútállomá
A fényűzés ma már nem aranyozott részletekben vagy márványburkolatokban rejlik. A mikroluxus trend az apró, letisztult eleganciát hozza el a hétköznapi otthonokba.
Kulturális programok, pincetúrák, gasztronómiai események és családi programok is megvalósultak Eger történelmi belvárosában, éttermeiben és az Egri borvidék borászataiban. Az Egri Bikavér Ünnepi Napok programsorozat október 16-26. között számos eseménnyel
Amikor tartanál egy kis szünetet a nap közepén, ebéd után akkor tedd meg ezt, és kapcsolódj ki a mostani IQ-tesztünk segítségével. Ugyanis ha megoldod ezt a feladványt, miközben jól érzed magad akkor a munka is könnyebben megy majd a délután hátralevő részében!
Ez az egyetlen meghökkentő hozzávaló teszi mennyeivé a krumplifőzeléket A krumplifőzelék a magyar háztatrások egyik alapeleme. A fehér és piros változatban is elkészíthető főzelékünk, a tejfölös, majoránnás, babérleveles verziók párosításával sokak számára a kedvenc étel. Van viszont egy mód arra az esetre, ha el szeretnénk kerülni a tejfölt, helye
Az affér utáni időszak sokszor fájdalmas és nehéz, de néha új lehetőségeket is hozhat a házasságok számára. A következő történetek bemutatják, hogyan küzdöttek meg párok a hűtlenség utáni helyzettel.
Dr. Schill Beáta évtizedek óta dolgozik a koraszülött-ellátás frontvonalában. Tapasztalatai szerint a szülés körüli veszteségek feldolgozását nemcsak a szülők, hanem az egészségügyi rendszer is tanulja még. Szerinte a méltó búcsú, az empatikus kísérés és a gyászt segítő emlékek lehetősége életre szóló hatással bír – és ennek minden kórházi képzés r
Sokan nem tudják, hogy végrendelet hiányában a törvény szabja meg, ki örököl utánuk. De vajon a házastárs, az élettárs vagy az állam lesz az örökös? Részletesen elmagyarázzuk, mi történik, ha nincs végintézkedésed, és hogyan kerülheted el a jogi buktatókat – dr. Boros Brigitta ügyvéd írása. Magyarországon jelenleg csak kétféle módon lehet örökölni
A Skorpió szezon mélyre ásó energiája novemberben finom, mégis határozott változásokat érlel, majd a hónap végi Nyilas-hangulat friss lendületet hoz. Több jegynél kapcsolati dinamika és értékrend-tisztázás kerül fókuszba, máshol munka, tanulás vagy pénzügyek kapnak új megvilágítást.
A téli hónapok több szempontból is kihívást jelentenek az emberi szervezet számára, különösen a krónikus betegségekkel élőknek. A hideg okozta megpróbáltatások azonban megfelelő stratégiákkal nemcsak kezelhetők, de akár előnyösek is lehetnek az egészség szempontjából – mutat rá dr. Varga Péter, a Semmelweis Egyetem Szakrendelő Intézetének igazgatój
Sokan küzdünk fáradtsággal, alvászavarral vagy fejfájással, és gyakran csak a stresszre, a rohanó életmódra vagy a kevés alvásra fogjuk, pedig a háttérben hiányállapot is állhat.
Vilmos herceg annak idején édesanyja, Diána hercegné ikonikus zafír- és gyémántgyűrűjével kérte meg Katalin kezét, amelyet ma is visel, egyszerű walesi aranyból készült karikagyűrűvel kiegészítve. Az évek során a walesi hercegné további gyémántgyűrűket is hozzáadott a gyűrűsorához – férje, Vilmos bal kezén viszont máig nincs jegygyűrű.
Sokan nehezen értik, hogyan lehetséges az, hogy valaki, aki gyermeket nevel, mégis szenvedélyesen kiáll az abortuszjogok mellett. Számomra azonban éppen az anyaság csak még jobban megerősítette azt, amiben addig is hittem: minden nőnek joga van szabadon rendelkezni a saját teste fölött.
Ez a sültpaprika-krémleves egyszerű, mégis különleges: a sütőben karamellizálódott paprika édeskés, telt íze a burgonya krémességével találkozik, a tetejére szórt fűszeres csicseriborsó pedig roppanó kontrasztot ad. Tökéletes választás a hűvösebb napokra, amikor egy tálnyi meleg ételre vágysz, de nincs kedved órákig a konyhában pepecselni. Amikor n
Tavaly ezen a napon, 53 éves korában hunyt el Hadas Kriszta újságíró, szerkesztő, riporter, egyetemi oktató, vagy ahogy sokan ismertük és szerettük őt: a Hadas. D. Tóth Kriszta korábbi cikkével emlékezünk rá.
A színész úgy döntött, decemberben egy olyan életmentő lépést tesz, amely ritkaságszámba megy: élő donor lesz, és nem közeli családtagjának, hanem egy idegennek ajánlja fel az egyik veséjét.
Sokan hajlamosak vagyunk túlzottan elgondolkodni mindenen, a legapróbb döntéseinkre is rengeteg energiát pazarolva. Ez a szokás, bár elsőre talán hasznosnak tűnik, hosszú távon súlyosan megterheli a pszichénket. Amikor minden kis részletet górcső alá veszünk, elveszítjük a gyors döntések képességét, ami stresszhez vezet. A folyamatos stressz pedig
Képzeld el, hogy az emberek gyakran ridegnek látnak, mintha egy vastag páncélt hordoznál magad körül. Az igazság az, hogy sok esetben ezek az emberek nem vérteznek fel magukat szándékosan, egyszerűen csak megtanultak túlélni a nehéz körülmények között. A múltbéli sebek, sérelmek és csalódások kényszerítették őket arra, hogy egy lelki pajzsot alakít
A fiatalabb generációról sokan gondolják, hogy két kézzel szórja a pénzt – pedig pont a Z generáció az, amelyik meglepően tudatosan bánik vele. Számukra a spórolás nem önmegtartóztatást, hanem okos döntéseket jelent: a technológiát használják a pénzügyek követésére, megválogatják, mit és kitől vásárolnak, és hisznek az újrahasznosításban. A pénzügy
Bár senki sem kívánkozik vissza a koronavírus-járvány időszakába, most kicsit engedjünk a múlt csábításának, és idézzünk fel egy mérhetetlenül szórakoztató történetet a pandémia hajnaláról!
November 17-én ismét díjazza az elismerésre méltó teljesítményeket a Femcafe.hu: az ünnepélyes díjátadó gálán hat kategóriában adják át az elismeréseket, az egyes kategóriák 3-3 döntősét pedig ezúttal is a szakmai jelölőbizottság választotta ki. Idén a bizottság tagjai Farkasházi Réka, színésznő, műsorvezető, színház- és drámapedagógus, szinkronszí
A nagymamám receptje alapján készült házi tepertő igazi nosztalgiafalat: aranybarnára sült, kívül ropogós, belül szaftos. Mutatom, hogyan készítheted el te is egyszerűen!
Az ásítás az egyik legősibb és leggyakoribb reflex az élővilágban – a papagájokon át egészen a pingvinekig, szinte a teljes állatvilágban megfigyelhető jelenségről van szó. A legtöbben ma is azt hiszik, hogy az ásítás a légzéshez kapcsolódik, pedig a kutatások egyértelműen cáfolják ezt. A tudósok szerint egészen más, a testünk hőháztartásával és az
A tüdő az egyik legfontosabb szervünk, mégis sokszor elfeledkezünk róla. Pedig a megfelelő gondoskodás és odafigyelés elengedhetetlen ahhoz, hogy évtizedeken át megőrizze egészséges működését. Tudd meg, mi az a négy alapvető dolog, amit a tüdőd tényleg szeretne, ha tudnál – és amiért konkrétan könyörög.
Gyerekkoromban a nagypapám készítette a legjobb rántott velőt: kívül ropogós, belül omlós, és mindig forrón került az asztalra. Ma már én sütöm, és minden alkalommal elhangzik: „Nem is gondoltam, hogy ez ennyire finom!”
Sokáig a szépség egyenlő volt a tükörképünkkel. Egy új krém, egy szérum, egy gondosan megválasztott rúzs – és máris úgy éreztük, tettünk valamit önmagunkért. Ma azonban a szépség fogalma kitágult: nem elég a bőr felszínét ápolni, a szépség nyelve a test és a lélek mélyebb rétegeit szólítja meg. A szépségipar paradigmaváltás küszöbén áll, ahol a
Mindig is vágytam rá, hogy egyszer elkészítsem ezt a hagyományos roma fogást: a cigány tésztát. Az első próbálkozásom nem lett hibátlan, de az íze minden várakozást felülmúlt!
A vacsorapartik szervezése sokak kedvenc hétvégi programja, de a buli lezárása gyakran kihívást jelent. Ismerd meg, hogyan mondják el a tapasztalt házigazdák, hogy ideje hazamenni, anélkül hogy bárkit megbántanának.
A szülők egyik legfontosabb feladata, hogy a baba biztonságban és kényelemben legyen, akár otthon, akár útközben. A JUKKI ebben nyújt valódi segítséget: a hordozós takarók nem csupán praktikus kiegészítők, hanem olyan megoldások, amelyek minden részletükben a családok igényeire szabottak. A márka üzenete – "Támogatjuk a szuper szülőket"– minden egy