Az Art Market Budapest Kelet-Közép Európa legnagyobb nemzetközi művészeti vására. Október 16–19. között 11 ezer négyzetméteren 25 ország mintegy 100 kiállítója várja a művészet szerelmeseit az MTK Sportparkban. Csepelyi Adrienn ajánlója.
A néhány nappal ezelőtt, 79 éves korában elhunyt, Oscar-díjas színésznő halálhírének bejelentése után rajongók milliói idézték fel életművének legemlékezetesebb alkotásait. Szerencsére, a streamingkorszak idején ezek közül sok ma is könnyen elérhető.
A családállítás segít rálátni a tudattalan mintákra és felismerni a gyökérokokat. A valódi változás azonban az állítás után kezdődik, amikor a felismeréseket beépítjük a mindennapokba.
Amikor az ősz lassan átadja helyét a télnek, és a levelek lehullanak a fákról, sokan még csak az év végi ünnepekre készülnek. Azonban a világ egyes részein már október végén megtapasztalható a karácsonyi hangulat. Nézzük meg, mely nemzetek az elsők, akik már most megünneplik a szeretet ünnepét, és milyen hagyományokkal készülnek.
A Mars felszínén látható, kígyózó barázdák évtizedek óta zavarba ejtik a kutatókat. Egyesek vízfolyások nyomait, mások idegen eredetű mozgások bizonyítékait sejtették mögöttük. Egy új kutatás azonban most végleg pontot tett a vita végére: a formációkat nem víz, hanem a bolygó légkörében is megtalálható szén-dioxid jég hozza létre.
Bak A Bak életében igazán meghatározó tényező az, hogy annak kell történnie amit szeretne, és elvárja mindenkitől a környezetében, hogy ehhez alkalmazkodjon. Nem viseli el ha valaki megpróbálja befolyásolni és azt sem ha nem az övé az utolsó szó. Vita hevében sokszor tud megbántó lenni, és nem gondolja végig kinek mit mond. Nem képesek arra,
Hófödte középkori városban barangolnál, ahol különleges éttermek, lovagi csaták, hercegnő mentés színesíti a gasztronómiai élményt, tavasszal pedig a LEGO játékos birodalmában merülnél el? Jó hírünk van, mostantól megteheted, mert két…
Fiktív vámokmánnyal tévesztettek meg egy ügyfelet, akit mintegy 20 millió forinttal károsítottak meg internetes csalók – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) pénteken.
Az évszakok változása mindig remek lehetőséget kínál arra, hogy felfrissítsük az otthonunkat, és új energiákat hozzunk az életünkbe. Október vége különösen inspiráló időszak lehet, amikor a természet is átáll a nyugodt, hűvösebb hónapok hangulatára. Ebben az időszakban néhány kisebb változtatás az otthonunkban nemcsak a környezetünket, de saját ene
Beköszöntött az igazi ősz és ezzel együtt hideg van már napközben is és éjszakánként, így a legtöbben egy ideje már fűtenek az otthonaikban. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogyan fűt otthon a radiátor! Adunk most ehhez pár jó tanácsot, így télen a nagy hidegben nem lesz probléma már a fűtés hatékonyságával.
A kiegyensúlyozott étrend egyik alapköve a túlzott cukorfogyasztás elkerülése. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt javasolja, hogy a napi energiabevitel kevesebb, mint 10%-a származzon szabad cukrokból (ide értve a hozzáadott cukrokat, a mézet, a szirupokat és a gyümölcslevekben természetesen előforduló cukrokat).
Sokak otthonában a konyhai ablakpárkány igazi kis fűszerkertté válik: illatos bazsalikom, oregánó, friss petrezselyem és menta sorakozik egymás mellett. Ezek a növények nemcsak szépek és hasznosak, hanem veszélyt is rejthetnek – különösen, ha cicát is tart.
Omán a Közel-Kelet talán legkülönlegesebb, mégis alulértékelt desztinációja, hiszen nem az aranyozott műanyag tömegluxusra építi stratégiáját. Az Arab-félsziget délkeleti csücskében fekvő ország ettől még nem filléres úti cél, a luxus sem idegen tőle, ám kultúrájával, építészetével, természeti adottságaival és vendégszeretetével valóban autentikus
Álmodtad már meg, mi fog történni másnap? Voltak előérzeteid, amik később valósággá váltak? Sokunk számára ismerős ez az érzés; mintha először álmainkban találkoznánk a jövővel, majd a valóságban élnénk át az eseményt. De vajon mi állhat ennek hátterében? Pszichológiai vagy spirituális okai vannak?
A turisztikai szakma nemzetközi csúcstalálkozójának első napját a HUNOR-program két űrhajósának különleges előadása zárta. Kapu Tibor és Cserényi Gyula az űrkutatás és a modern technikai vívmányok összefüggéseiről beszélt – értesült…
Esztergomtól egy ugrásra, a három folyó találkozásánál, különleges klímájú területen termelik a szőlőt, amelynek múltja többszáz évre nyúlik vissza. Egy érdekes legenda is fűzödik az itt készített nedűhöz.
Az októberi hosszú hétvége és az őszi szünet sokak számára a pihenésről, feltöltődésről szól - de nem mindenki szeret csomagolni, vezetni, zsúfolt wellness-szállodákban sorban állni a reggelinél, de vannak, akik az ilyenkor felemelt szobaárak miatt döntenek inkább az otthon maradás mellett. A "staycation" (otthoni nyaralás) trend épp erről szól: él
Egy friss, a Novo Nordisk megbízásából, a magyar lakosság körében végzett reprezentatív kutatás szerint a fogyni vágyók 88 százaléka számára fontos a jövőbeni betegségek megelőzése.
Vilmos herceg egy ritka, őszinte interjúban beszélt felesége, Katalin hercegné egészségi állapotáról, valamint az elmúlt év megpróbáltatásairól, amelyet "élete legnehezebbének" nevezett. A walesi herceg az Apple TV+ The Reluctant Traveller című műsorában tűnt fel meglepetésszerűen, ahol a műsorvezetőt, Eugene Levy színészt vezette körbe a windsori
A mikulásvirág sokszor csak pár hétig szép, aztán elveszíti a leveleit – de nem kell lemondani róla. Egy egyszerű gondozási trükk, amit egy kertész barátnőmtől tanultam, teljesen megváltoztatta a növényt: most tele van bimbóval és új hajtással.
Nagy fordulat előtt áll a Ryanair, Európa egyik legnépszerűbb fapados légitársasága: november 12-től teljesen eltűnnek a papíralapú beszállókártyák, így minden utas kizárólag digitálisan csekkolhat be. Az új rendszer nemcsak a repülést teszi gyorsabbá és környezetbarátabbá, de évente több száz tonna papírt is megspórol a vállalatnak.
A rózsák ősszel is igényelnek gondoskodást: ha nem védjük őket a fagyoktól, tavasszal már nem biztos, hogy újra virágoznak. Egy kis föld, némi mulcs és egy bőséges őszi öntözés – ennyi kell csak, hogy a „kertek királynői” biztonságban teleljenek.
Egyre több barátom dönt úgy, hogy nyitott kapcsolatban él, de vajon ez a szerelem jövője? A cikkben megvizsgálom a nyitott kapcsolatok mögötti motivációkat és személyes véleményemet osztom meg.
A fragilis X szindróma vagy ahogy szerzői néven emlegetik a Martin-Bell-betegség, az X kromoszóma törékenységével járó örökletes kórkép, mely a Down-szindróma után a második leggyakoribb oka a veleszületett mentális retardációnak.
Vajon miért hagyja abba a hangszertanulást sok gyerek, aki a zene iránti szeretetből kezdte el zeneiskolai tanulmányait? A környezetemben azt tapasztaltam, hogy sokszor a szolfézs a válasz erre a kérdésre. Valóban fontos az örömzene szempontjából is szolfézsórákra járni? Mi nehezíti a mai világban a szolfézst oktató tanárok, és mi a zeneiskolás gye
Az okostelefon már szinte mindenhol ott van velünk, sokan még a mellékhelyiségbe is beviszik magukkal. Viszont azt sokan nem tudják, hogy a készülék sugárzást bocsájt ki.
Ki ne szeretne egy kicsit stílusosabb lenni? Hidd el, nem kell hozzá teljes ruhatár cserén, vagy drága dizájner darabokon spekulálnod. Néha elég egy-egy apróság, ami megváltoztatja a megjelenésedet, és egy csapásra menőbbé tesz. Ebben a cikkben 5 olyan kis titkot osztok meg veled, amik garantáltan feldobják a szettedet!
Jé, egy ismerős arc! – kiáltasz föl, de mire szólnál a havernak, már el is tűnt. Nem a szemed káprázott, tényleg egy magyart láttál egy amerikai produkcióban.
Az igazság, a rejtélyek utáni vágyunk soha nem hagy minket nyugodni. Amikor egy ügy nem zárul le, az minden esetben elkezd dolgozni bennünk: teóriákat gyártunk, bűnbakokat keresünk, és a bizonytalanságot lassan történetté formáljuk. De mi van, ha az igazság nem elrejtve van, hanem egyszerűen nincs, vagy lehetetlen megtalálni? 5 olyan rejtélyes bűn
Minden csillagjegy életében vannak nehéz időszakok, amelyek különféle területeken okozhatnak kihívásokat. Ebben a cikkben három olyan csillagjegyet nézünk meg, akik november végéig munkahelyi problémákkal szembesülhetnek. Ez a cikk segít felkészülni a kihívásokra, és megérteni, hogy hogyan lehet ezeket sikeresen kezelni.