Szabó Henrietta festőművész megkérdezte pályatársait, kinek milyen tapasztalata van az anyaság és a művészet összehangolásáról. Felhívására húsz nő küldött választ, szövegeiket összefűzi a bűntudat, a megvalósulatlanság és az elszigetelődés érzése, miközben a sorok között ott motoszkál a nagy kérdés: lehetnek-e a gyerekek a "főművek", és ha igen, a
Ha érdekel az otthoni wellness témaköre és szeretnéd tudni milyen lehetőségeid vannak a kültered feljavítására, akkor nézz bele a SpaTrend 30 perces magazinműsorába! A legújabb trendek és termékek mellett megismerkedhetsz a legmodernebb megoldásokkal és azok pozitív hatásaival!
Nem, ez nem egy biztonságtechnikai rendszer jelszava, hanem egy új óra neve, ráadásul egy izgalmas óráé. A Label Noirról talán hallott már pár avatottabb órakedvelő. Ők azok akik az unalmas…
A Hagyományok Háza "Játéktól a mesterségig" című tárlata várja a látogatókat erre az egyedülálló kiállításra, amely a népi kézműves szakképzések végzős hallgatóinak vizsgaremekeit mutatja be, beleértve a nemezkészítő, kosárfonó, takács, szőnyegszövő, valamint gyékény-, szalma- és csuhétárgy készítő mesterségeket. Az időszaki kiállítás – amelynek fő
Azt mondják, a boldogság sokkal inkább függ a saját hozzáállásunktól mint a körülményeinktől és az esetek többségében saját magunkat szabotáljuk, mikor elégedettségünkről van szó. A zodiákus szerint ezek a csillagjegyek boldogtalanságának fő okai.
A piros nem csupán egy átlagos szín, főleg, ha ruhákról és kiegészítőkről van szó. A piros ruhadarabok tekintélyt, szenvedélyességet és csodás kisugárzást kölcsönöznek viselőiknek. Talán ez az oka, hogy a vöröses árnyalatok és ikonikus ruhadarabok évről évre vissza-visszaköszönnek a mozivászonról.
A főtt kukorica az egyik legjobb nyári csemege, amit pofonegyszerűen elkészíthetünk: beledobjuk egy forró vízzel teli lábasba, várunk tizenöt percet és már kész is. Minimális változtatással azonban nemcsak még ízletesebb, hanem egyenesen mennyei lesz a főtt kukoricánk, így mindenképp próbáljuk ki ezt a praktikát!
A SailGp 2024/2025-ös versenynaptára új regattákat tartalmaz Brazíliában, Németországban, Svájcban és Aucklandben, plusz visszatér Nagy-Britanniába és New Yorkba. A 12 hónapos időszak – amely 2024 novemberében kezdődik és 2025 novemberében ér véget – a liga eddigi legintenzívebb szezonja lesz, 5 kontinensen 14 rendezvénnyel. Andrew Thompson, a Sail
A Samsung múlt szerdán az új hajlítható telefonjai mellett egy egészen különleges okosórát is bemutatott, ami nem csak megjelenésében, de tudásában is kiemelkedik a mezőnyből.
Egy minőségi kerti bútor nem fakul a napon, stabil és sokáig nyúzható, így mindenképpen olyat válassz, amit hosszú távon is el tudsz képzelni otthonod részeként. A klasszikus formavilág biztonságos, mert elegáns, és időtálló. Ezek a darabok nem mennek ki egy év után a divatból, évekig használhatod őket, anélkül, hogy megunnád.
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
A konyha az otthon lelke és mint ilyen, sokat elárul rólunk. A legújabb gépekkel van felszerelve és patinás rendet tartasz, vagy inkább hagyományos berendezésű és kicsit mindig káosz van? A konyhád stílusa így mesél a személyiségedről.
A világ vezető étteremkalauzaként számon tartott Michelin Guide ezzel már 25 magyar szállodát és 73 magyar éttermet sorol fel. A világ vezető étteremkalauza ez év áprilisában jelentette be, hogy a vendéglátóhelyek mellett megkezdi a hotelek titkos minősítését is. 2024 júliusára máris világszerte 5000 szálláshelyet ajánl az utazók figyelmébe. Az új
A kutatók most először dokumentáltak egy hagyományos gyógyítási gyakorlatot, amely a pszichedelikus gombák használatát foglalja magában az afrikai kontinensen. 2021-ben Dél-Afrika Szabadállam tartományában egy különös gombát fedeztek fel, amely egyike a pszichedelikus gombák két új fajának, amelyeket egy új tanulmányban írtak le. A Psiloc
"Bezzeg falun nem voltak ilyen badarságok, mint oltás, meg fogkőleszedés, meg bűzmirigy, mégis megmaradtak az állatok" – mondta megboldogult nagyapám, megfeledkezve arról, hogy kedvenc Bodrija 7 év helyett talán 15-öt is élhetett volna, ha ezekre az "úri huncutságokra", "felesleges pénzköltésekre" sort kerítenek. Sokszor ugyanis épp a bagatellnek t
A spanyol labdarúgó-válogatott immár egyedüli csúcstartóként negyedszer lett Európa-bajnok, miután vasárnap 2-1-re legyőzte a sorozatban második döntőjét elveszítő angol csapatot.
A macskák közismerten zárkózott és független teremtmények. Időbe telik, amíg elnyerjük a bizalmukat, és ha már elnyertük, gyakran még akkor is szeretik a saját terüket. Annak ellenére, hogy a kutyákhoz képest kevesebb gondozást igényelnek − magukat ápolják, és nem kell őket sétáltatni −, rendszeres gondozásra van szükségük. Ha mégis el kell utaznod
Tudtad, hogy az anyagi helyzeted miatti aggodalom szorongáshoz, akár depresszióhoz is vezethet? Segítünk kiiktatni ezt a stresszfaktort az életedből, íme 4 szuper költségvetés-tervezési stratégia!
A trombózis szó hallatán leggyakrabban a mélyvénás trombózis jut eszünkbe, ám - csaknem ugyanolyan gyakorisággal- az artériákban is keletkezhetnek vérrögök (szívinfarktus, stroke).
Az Ország Söre július 4-től rendelhető és hamarosan Magyarország több pontján csapra is kerül. Több ezer sörkedvelő szavazatai alapján állt össze a recept, amelyből megalkották a 2024-es Ország Sörét. A végső győztes egy különleges komlóválogatással készült New England Ipa
Az uborkát egész évben könnyű beszerezni, de igazán nyáron (májustól augusztusig) a legízletesebb. Miután hazatérsz a piacról vagy egy élelmiszerboltból, jó ha tudod, hogy hogyan maradhat a legtovább friss. Ha megfelelően gondoskodsz ezekről a zöld kincsekről, akár egy hétig is elállhatnak. Íme a legjobb tippek az uborka helyes tárolásához, hogy ne
A németországi labdarúgó Európa-bajnokság legjobb játékosának a Manchester City középpályását, Rodrit választották. A 28 éves játékos számára ez egy kiemelkedő szezon volt, hiszen nemcsak Spanyolország negyedik Európa-bajnoki címéhez járult hozzá, hanem klubcsapatával is nagyszerűen teljesített.
A karikás, puffadt szemek akár az egész napunkat képesek megkeseríteni, és van, hogy már a smink sem segít… Ilyenkor jönnek jól az alábbi praktikák, melyekkel hatékonyan veheted fel a harcot a fránya táskák ellen!
Megjelent az első előzetes a We Live in Time című romantikus drámához, amelynek főszerepében az Oscar-jelölt Andrew Garfield és Florence Pugh esik szerelembe. A film október 11-én kerül a mozikba.
Elég néhány négyzetméter is ahhoz, hogy a bejárati ajtó előtti tér hívogató legyen, vagy egy kellemes és használható színhelye legyen az otthonodnak, ahol élvezheted a nyári napokat és estéket. Mutatunk egy kis inspirációt!
Emma Watson életében új szerelem jelent meg, akit az egyetemen ismert meg. Az egykori Harry Potter-sztárt kreatív írást tanul az Egyesült Királyságban, és 2024. július 1-jén fotózták le, amint diáktársával, Kieran Brownnal csókolózik az oxfordi Jerichóban.Watson az idei évet nagyrészt a reflektorfénytől távol töltötte. A színésznő 2023 decemberében
Sokan úgy gondolják, hogy a fehérje kizárólag a húsból származik. Azonban ez téves elgondolás, ugyanis rengeteg olyan zöldséget létezik, amelyeknek fehérjetartalma meglepően magas, sőt, akár fel is veheti a versenyt a húsokéval. Ezek a zöldségek kiváló alternatívát nyújtanak a vegetáriánusok, a vegánok, és azok számára, akik szeretnék csökkenteni a
Az ősi elveszett városból, Cahokiából való rejtélyes elvándorlás régóta fejtörést okoz a történészeknek, a szakértők pedig újból kétségbe vonták az egyik legnépszerűbb elméletet.
Folyamatosan rukkolnak elő a lakástakarékok az egyre kedvezőbb ajánlataikkal. A nyolcéves konstrukcióknál alap a 30 százalékos bónusz, ami annyi, mint régen az állami támogatás. Most már a futamidő vége előtt is hozzá lehet jutni a megtakarítás egy részéhez.
Ön tudja, hogy mi a teendője anafilaxiás sokk esetén? Tisztában van vele, hogy mely tünetek alapján azonosíthatja be ezt a hirtelen kialakuló, súlyos és életveszélyes reakciót? az orvos elmondja, mit tegyen, ha anafilaxiás sokkja van!
Mikor először mentem Santorinire, nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesz rám. Korábban is jártam már Görögországban, volt egy prekoncepcióm a hangulatáról, de aztán minden várakozásomat felülmúlt. Ennek már egy éve és idén újból ellátogattam erre a varázslatos szigetre.
1500 műalkotás, neoavantgárd alkotók, kiállítások Szöulban, Kínában, Velence belvárosában és Budapest szívében – a Magyar Nemzeti Bank négy éve alapított, kortárs fókuszú gyűjteményét kezelő MNB Arts and Culture célja, hogy megőrizze és láthatóvá tegye az elmúlt évtizedek kortárs alkotásait. A gyűjteményről Hamvai Kinga művészettörténész-kurátor, a