A Nyerd meg az életed (Squid Game) című sorozat könnyen véget érhetett volna egy évad után, valójában az alkotója, Hwang Dong-hyuk is ezt szerette volna. Aztán minden másképp történt.Nem állt szándékomban második évadot készíteni, mert a sorozat megírásának, gyártásának és rendezésének teljes folyamata óriási kihívást jelentett. Nem gondoltam arra,
2025 nyarától új kompjárat köti össze Olaszország történelmi kikötővárosát, Triesztet Horvátországgal. A szolgáltatás célja Olaszország és Horvátország közlekedési kapcsolatainak erősítése, kényelmes utazási lehetőséget kínálva a turistáknak és a helyieknek egyaránt. Az út Triesztben indul és fejeződik be, megállóval Piranban (Szlovénia), Porečben,
A modern technológia egyik legnagyobb technikai ajándéka a lítium-ion akkumulátor, mindennapi életünk szerves részévé vált. Ezek a kompakt és nagy teljesítőképességű energiaforrások laptopjainkban, mobiltelefonjainkban, e-cigarettáinkban és még elektromos járműveinkben is…
Szilveszterkor a bulik biztosan hosszúra nyúlnak: ilyenkor sok olyan finomságra van szükség, amit lehet ropogtatni hajnalig, és egy kicsit felszívják azt az alkoholmennyiséget is, amit ilyenkor magához vesz az ember. Öt olyan receptet mutatunk, amit könnyen elszállíthatsz bármilyen buliba, hogy nagy sikert arathass velük!
Sokan nehezen értik meg az Alzheimer-kór és a demencia betegségét. Most személyes történeten keresztül, hétköznapi emberek beszélnek őszintén a betegségről!
Egyre több bizonyíték van arra, hogy egy alapvitamin csökkenti az autoimmun betegségek, köztük az 1-es típusú cukorbetegség, a szklerózis multiplex és más gyulladásos betegségek rizikóját.
A körömtrendek állandóan jönnek és mennek, de vajon mi lesz a következő év kedvenc manikűrje? A szatén körmök. Az elmúlt évben a tejes körmök és a BB-krém körmök felemelkedését és bukását kísérhettük végig, de örömmel jelentjük, hogy 2025 egyik legjelentősebb körömtrendje maga lesz a finom letisztultság.A szatén körmök akkor kerültek először a látó
Mely országokba utazhatunk biztonságosan – és melyeket kerüljük el, mert ott túl veszélyes? Az International SOS „kockázati térképe” megmutatja, mely országok biztonságosak 2025-ben – és melyeket érdemes elkerülni. Sokan aggódnak a terrorizmus, a politikai zavargások, a természeti katasztrófák vagy a trópusi betegségek miatt. Ez a helyzet sajnos 20
Az utóbbi időben azt vetted észre, hogy állandóan feszült vagy, fáradt és úgy érzed, semmi sem jön össze? Könnyen megeshet, hogy blokkolva van az egyik csakrád és az okozza a kellemetlen panaszokat!
Bár jól tudjuk, a gyerekek rémálma a kelbimbó, mégis felnőttként érdemes tenni még egy próbát vele, ugyanis rengeteg jótékony hatása van az adott zöldségnek. Nemcsak ízletes, de tele van olyan tápanyagokkal, amelyekre szervezetünknek szüksége van. Az alábbiakban össze is gyűjtöttük a jótékony hatásait, mutatjuk, melyek ezek!
Sokan tartanak a repüléstől, pedig a statisztikák azt mutatják, hogy a repülőgép a legbiztonságosabb közlekedési eszköz. De vajon tényleg ennyire biztonságos repülőre ülni? Cikkünkben megvizsgáljuk a repülés biztonságosságát különböző szempontok alapján.
A szálló por miatt az ország több pontján veszélyessé vált a levegő minősége a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
Jude Law féltve őrzi a magánéletét, és interjút sem szívesen ad. Szerinte ugyanis jobb lenne, ha egy színészről nem a szavai, hanem a munkája rajzolna teljes képet.
Jack Nicholsont pályafutása alatt számos emlékezetes szerepben láthattuk, melyek mindegyike egyedi és figyelemre méltó volt. Ez állítólag egy titkos trükknek volt köszönhető, amellyel mindig képes volt a legmélyebb és legvalósághűbb alakításokat nyújtani. A New York Times egy újságíróját, Ron Rosenbaumot lenyűgözte Jack Nicholson tudása és
A 2024-évi 32,2 százalékos emelkedés után 2025. januárjától átlagosan 21,2 százalékkal tovább nő a tanárok és az óvónők bére, 2025-ban az átlagos tanárbér 844 ezer forint lesz - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a kormány Facebook-oldalán.
Január első reggelein még tele vagyunk lelkesedéssel és ígéretekkel: "Lefogyok, rendszeresen sportolok, leszokom a dohányzásról, egészségesebben élek…" A lista végtelen, de aztán februárra valahogy mindez eltűnik a szürke hétköznapok ködében. Ez az év azonban más lehet! Nem azért, mert most hirtelen csodával határos módon kitartóbbá válunk, hanem m
A Pélicot-ügy nemcsak Franciaországot, hanem az egész világot megrázta. Gisèle – aki már nem használja a Pélicot vezetéknevet – erőt adott sorstársainak.
A skandináv országok igazi ékköve a norvég főváros, de érdemes alaposan felkészülni mielőtt valaki egy oslói utazásra adja a fejét. A város ugyanis egyáltalán nem tartozik a könnyen megfizethető úti célok közé, de az biztos, hogy aki egyszer idelátogat, azonnal beleszeret a vadregényes tájakba és a párját ritkító építészetbe, ami párosul a helyiek
Szisszen a sör, bluggyan a bor, jön a megváltás, gondolhatod. Aztán mire kettőt pislogsz, már olyan szinten beépült az életedbe az alkohol, hogy elhiszed: nélküle nem vagy senki sem. Milyen szerepet játszik az életünkben az alkohol? Mit fed le és mit hoz felszínre? Ezeket a kérdéseket járja körbe a résztvevők személyes tapasztalataira, saját megélé
Párizs levegőminősége az elmúlt 17 évben drámai mértékben javult – mindez olyan, könnyen megvalósítható lépéseknek köszönhetően, amelyek egyértelmű irányt mutathatnak más városok, például Budapest számára is. A Levegő Munkacsoport által kiemelt intézkedések rámutatnak, hogyan lehet egyszerre élhetőbbé és fenntarthatóbbá tenni egy metropoliszt.
A pogácsa a hétköznapokban és ünnepek alkalmával is asztalra kerülő étel, ami gyakori szereplője a legkülönfélébb menüsoroknak, vendégváró falatoknak és állófogadásoknak. Mégis kevesen tudják róla, hogy milyen fontos szerepet töltött be az új év és az új élet reménytejes várakozásában, és hogy mennyi hiedelem és szokás főszereplője volt az évszázad
A daganatos betegségek korai felismerése sok esetben élet-halál kérdése lehet, de legalábbis meghatározza a kezelés lehetőségeit. Így van ez a nőgyógyászati daganatok esetében is: minél korábban sikerül felismerni a betegséget, annál jobbak lehetnek a kilátások.
A bitcoin és más kriptovaluták szárnyalása új fejezetet nyithat a luxusmárkák világában. Egyre több prémium márka és kiskereskedő vizsgálja a lehetőséget, hogy kriptovalutát fogadjanak el fizetőeszközként, ezzel kedvezve a tehetős kriptobefektetőknek és az innovációra fogékony vásárlóknak.
Csendesebbek és érintetlenebbek, mint a csillogó szuperjachtok világa, és olyan nyári pillanatokat adnak, amikhez hasonlót Európában máshol aligha találni.
Az ország zöldvagyona hozzájárul korunk egyik legnagyobb kihívásának, az éghajlatváltozás ütemének lassításához, ezért az erdőtelepítésekkel és az erdőgazdálkodással kapcsolatos programokat idén is jelentős figyelem kísérte.
Az egészséges emésztés és a jól működő anyagcsere a testünk alapja. Ha a bélrendszerünk rendben van, az nemcsak a közérzetünkre, hanem az immunrendszerünkre és az energiánkra is pozitív hatással lehet.
Egy új év kezdete mindig tartogat izgalmas lehetőségeket, és 2025-ben ez különösen igaz lesz azokra, akik készen állnak a változásra és a növekedésre. Vannak, akiknek az év a belső erő megerősítéséről, másoknak a rugalmasság elsajátításáról vagy éppen a tisztánlátás eléréséről szól. Ha az alábbi csillagjegyek valamelyikében születtél, akkor az év e
Amikor december 31-én éjfélt üt az óra, világszerte különböző rituálékkal köszöntik az új évet. Most mutatunk 5 olyan ünnepi babonát, ami Magyarországon teljesen ismeretlen.